Petőfi Népe, 2002. július (57. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-27 / 174. szám

I 2002. Júuus 27., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP Petőfi Népe - 5. oldal Ezernél több menekült Csikéria - Kiskunhalas Ezer fölé emelkedett a hala­si határőr-igazgatóság illeté­kességi területén idén elfo­gott határsértők száma. Csü­törtökre virradó éjjel újabb huszonegy menekültet csíp­tek el a határőrök Csikéria belterületén. Három kisgyerekkel bócorogtak az éjszakában az afgán, iraki és iráni menekültek. Összesen hu­szonegyen (tizenhat férfi, két nő és három gyerek) gyalogoltak az egyik csikériai büfé közelé­ben, amikor a bácsalmási határ­őrök motoros járőre feltartóztatta őket. Az okmányokkal nem ren­delkező külföldiek nem tanúsí­tottak ellenállást, s mindannyian menekültstátust kértek. Kihallga­tásuk során elmondták, hogy jú­nius derekán indultak el Iránból. Fejenként 1400-2000 amerikai dollárt fizettek az embercsempé­szeknek, akik sorsukra hagyták őket, miután megmutatták nekik a zöldhatáron átvezető utat. Két nagyobb csoport illegális határsértőt a mórahalmi és a tompái határőrök is elfogtak teg­napra virradóra. Az afgán, iraki és iráni férfiak mellett most szu- dániak is érkeztek a jugoszláv határ felől. A tíz szudáni és ki­lenc iraki férfit a tompái határvo­A negyedik A KISKUNHALASI IGAZGATÓSÁG TERÜLETÉN ELFOGOTT HATÁRSÉRTŐK 2002. jan. 1-2002. júl. 24 (44 eset) Afgán: 549 Iraki 364 Szudáni: „ ^ 33 Iráni: "W. X 33 Kínai: , É 13 ^esztn: - JH ­r 3 Algenai: 3 Tunéziai: 2 Etióp: fi 2 Zimbabwei: 1 Összesen: 1003 Forrás; halasi határőr-igazgatóság nal közelében, egy spárgaültet­vényben fedezték fel a hőkame­rás monitorok, a huszonnégy af­gán és egy iráni menekült érkezé­sét egy mórahalmi lakos jelentet­te a határőröknek. Őket egy busz­megállóban találták meg. Az át­lagosan fejenként két-háromezer dolláros díjért az embercsem­pészek most is csak a magyar ha­tárig szállították a csoportokat, ahol utat mutattak az elcsigázott embereknek. Miután bejelentet­ték menekültstátus iránti igényü­ket, ügyükkel a BM bevándorlá­si és Állampolgársági Hivatal Dél­alföldi Regionális Igazgatósága foglalkozik - tájékoztatta lapun­kat Németh Zoltán őrnagy, meg- bízott sajtóreferens. ________u. 3ZO fesztivál Baja Ismét otthont ad Baja, illetve a Petőfi-szigeti rendezvénytér a SOZO Nemzetközi Zenei és Mű­vészeti Fesztiválnak, melyre 30 országból mintegy félezer fiatal érkezett. Szerda este a város ne­vében Dancsa Bálint alpolgár­mester köszöntötte a keresztyén ihletésű találkozó résztvevőit. Hangsúlyozta: a tartalmas mű­vészeti munka után a béke és a barátság gondolatát viszik majd magukkal a hívő fiatalok. Ran­dall Morgan, a fesztivál alapító­ja kifejezte reményét, hogy a gazdag program, a kitűnő elő­adók és tanárok, a fellépő együt­tesek közös munkája eléri célját, és valamennyi részvevő számára tartalmas, lelki megújulást segí­tő együttlétet biztosít. A tanfolya­mokat a szervezők a Biblia és az erkölcsök, a zene és a dráma, va­lamint a tánc és sport tárgyköré­re csoportosították. A zenei kate­góriában gitár, dob, szintetizátor, zongora, kórusvezetés és zene­szerzés oktatása folyik kezdő és haladó fokozatban. A sport terén a fiatalok Európában szokatlan labdajátékokkal - mint például a baseball - ismerkedhetnek meg. Az ökumenikus jellegű fesztivál vasárnap 11 órakor közös isten- tisztelettel zárul. GÁL ZOLTÁN Öngyilkossági kísérlet _________________Gazdasarok_________________ Metsszük meg a málnát! A málna csak az egyéves vesz- szőkön terem, ezért kell a leter- mett részeket minden évben ki­vágni. Ezzel egyidejűleg távolít- sunk el minden fölösleges és nemkívánatos sarjat is! Amint letermettek a vesszőink, szedés után szinte azonnal (kivéve a két­szer termőket) metszőollóval tő­ből vágjuk ki, lehetőleg a föld­felszínen. Ha már kezünkben van az olló, alaposan vizsgáljuk át a málnatöveket és távolítsuk el az esetleg beteg vagy gyenge, fejletlen vesszőket is! A friss hajtásokat, melyek majd csak a következő évben hoznak termést, kötözzük a tá­masztékhoz tíz centiméteren­ként. Ha túl sűrűnek találjuk a fiatal hajtásokat, akkor a legsat­nyábbakat metsszük vissza a ta­laj magasságába! Sajnos a mál­nát sokféle betegség és kártevő fenyegeti. Közülük a legveszedel­mesebb a levél- és vesszőfoltos­ság. A didymellás fertőzés kö­vetkeztében a hajtáson a rügyek körül nagy kiterjedésű, ovális, li­la foltok jelennek meg, és a vesz- szők elhalnak. Az Elsinoes fer­tőzéskor kis, kerek foltok kelet­keznek a leveleken, és hasonló nagyságú, besüppedt foltok ala­kulnak ki a hajtásokon is. A kár­tevők közül a vesszőszúnyog (Thomasiniana theobaldi) és a málna-gubacsszúnyog (Lasiopte- ra rubi) a leggyakoribb a málná­kon. A betegségek és a kértevők ellen a leghatásosabb védekezés, ha szüret után közvetlenül kivág­juk a letermett vesszőket, melyek rövidesen egyébként is elszárad­nának. Feltétlenül égessük el a le­termett vesszőket! így nemcsak a hajtásokat fertőző szervezetek­től szabadulunk meg, hanem a jövő évi termőhajtások is több helyhez jutnak és bővebben fog­nak teremni. Lényeges dolog, hogy a letermett vesszőket min­dig csonk nélkül, tőből távolítsuk el. Ott, ahol a gombás fertőzés nagymértékű, ősszel 2 százalé­kos bordóilével, illetve 0,3 száza­lékos rézgáliccal permetezzünk! Amputálni a vonat is tud! Az idegsebészetben véglegesség van A kecskeméti megyei kórház és benne az idegsebészeti osztály az elmúlt időszakban jelentős fejlődésen ment keresztül. A kórház­ban megkezdte működését a koponyán belü­li kicsiny elváltozásokat is kimutató MR-ké- szülék. Az osztály új műtője a legkorszerűb­bek közé tartozik. Tavaly 420 operációt vé­geztek el, idén pedig 480-ra számítanak. A magas színvonalat három idegsebész szakor­vos biztosítja, akik közül dr. Kaptás Tiborral beszélgettünk. Kecskemét- Hogyan tudják ellátni az osztályon a teendőket?- Dr. Huszka Endre osztályvezető főorvosnak köszönhetően sikerül úgy megszervezni a mun­kát, hogy dr. Kis Ákos Csaba adjunktussal közö­sen megbirkózunk a feladatokkal. A hét minden napján idegsebészeti készenlétet tudunk bizto­sítani Kecskemét mindkét kórházában.- Magyarországon nagyon kevés az idegsebész. Ön miért választotta ezt a szakterületet?- Ezzel kapcsolatos vágyam még medikusként fogalmazódott meg. Első műtéti élményem a ha­lasi kórházban egy fejlövést szenvedett beteg el­látása volt, mely nagyon mély hatást gyakorolt rám. Akkor gondoltam arra először, hogy ideg­sebész leszek. Később azonban a terv feledés­be merült, hiszen az ország ötvenezer orvosá­ból csak mintegy százharminc az idegsebész. A szakmai kollégium például 2000 után alig tervez­te új szakképesítés kiadását. Azután másként alakult a történet. Egy évvel a traumatológiai szakvizsga után megkerestek a megyei kórházból. A kórház kezdeményezé­sére, az idegsebészeti osztály segítségével kerül­tem a SZOTE Idegsebészeti Klinikájára, ahol a szakmai gyakorlatom zömét, öt évet töltöttem. A 2001 áprilisában tett szakvizsgám óta Kecs­keméten dolgozom. Az idegsebészek munkáját a legkorszerűbb diagnosztikai beren­dezések segítik. Idén februárban a megyei kórház is MR- készüléket kapott. fotó: banczik Róbert DR. KAPTÁS TIBOR idegsebész 1965-ben született Kiskunhala­son. 1989-ben diplomázott orvos­ként a SZOTE-n. 1994-ben balese­ti sebészetből szerzett szakorvosi képesítést. 1996-ig a kiskunhalasi Semmelweis Kórház baleseti se­bészeti osztályán dolgozott, majd átkerült a me­gyei kórház idegsebészeti osztályára, ahonnan kirendeléssel öt évet a Szegedi Orvostudományi Egyetem Idegsebészeti Klinikáján töltött. 2001- ben idegsebészetből szerzett szakképesítést. Nős, kislányai egy- és négyévesek.- Létezik-e rutinműtét az idegsebészetben?- Mindenkinek az a rutinműtét, amelyben nagy gyakorlata van. Egyik orvosnak a porcko­rongsérv-, a másiknak a hipofízisműtét. Valójá­ban minden egyes műtéti beavatkozás hatalmas felelősség. Az idegsebészetet azonban a vissza­fordíthatatlanság különbözteti meg például a tra­umatológiától. Egyetlen rossz mozdulatot sem lehet korrigálni. Amennyiben megsérül egy agyi ér vagy ideg, azt helyrehozni nem lehet.- Ezen a területen mekkora a halálozási arány?- Attól függ, hogy mit veszünk alapul. Ameny- nyiben csak jóindulatú, illetve gyógyítható be­tegségekről beszélünk, akkor ez mindössze né­hány százalék. A gond az, hogy nagyon sok a rosszindulatú vagy áttétes daganat. Ezek a mű­tétek pedig csak haladékot adnak. Ilyenkor mi is vívódunk: vajon a tartalmas életet hosszabbít­juk-e meg?- Ön számtalan alkalommal járt több hónapos konzultáción az Országos Idegsebészeti Tudomá­nyos Intézetben és volt Spanyolországban, Isamat professzor klinikáján. Nemzetközi kongresszu­sokon szerepelt és tagja a Magyar Idegsebész Tár­saságnak. Tapasztalatai szerint hol tart ma a magyar idegsebészet?- Világszínvonal itthon is van. De el kell ismer­ni, hogy a világnak azon a részén, ahol több a pénz a gyógyításra, ott már műtét nélkül vagy számítógép által vezérelt műtéttel távolítják el az agydaganatot. Nálunk is jól képzett, kitűnő szak­emberek dolgoznak. Ugyanakkor tudomásul kell venni, hogy az idegsebészet is egy manuális szakma, amelyikhez nagyon sok gyakorlat kell. Lehet, hogy az utcán százával szaladgálnak olyan emberek, akiknek jobb a manualitásuk, mint egy idegsebésznek. Csak ők éppen képtele­nek arra, hogy egyetemre menjenek.- Milyen a jó idegsebész?- Ahogy egy tanárom mondta: „Az indikáció (javallat) a tudomány, a műtét csak a technika. De ez a technika legyen finom, preparatív, szö­vetkímélő - mert amputálni a vonat is tud.” Azt hiszem, jó az a kolléga, aki saját maga és a szak­ma korlátáit is ismeri, áld csak akkor végez műté- tet, ha a javulás reményét is tudja ígérni, takács v. Iparvágány Meglepetések 34 esztendő eltel­tével is érhetik az embert, ezt tapasztalatból mondom. Szer­dán délelőtt például olyat lát­tam a bajai Duna-hídnál, hogy csak na! Megszámlálha­tatlanul sokszor vezetett és ve­zet az utam arra, hiszen a kö­zelben lakom. Most meg nap mint nap áthaladok rajta többször is, tekintettel arra, hogy kint lakunk a folyam túlfelén lévő víkendházunk- ban. Na de mit is láttam? Hát azt, hogy a hídról a városba le­vezető utat metsző iparvágá­nyon - mely a vasútállomást köti össze az országos közfor­galmú kikötővel - tehervonat haladt, méghozzá rakomány­nyal Első alkalommal villo­gott pirosán a fénysorompó, legalábbis számomra. Pedig én már azt hittem, teljesen ér­telmetlenül áll ott és vittog fe­hér-sárgán évtizedek óta... Az ablakon mászott be Kiskunfélegyháza A nyári melegben továbbra is gyakori, hogy az ablakon ke­resztül hatolnak be a bűnözők a házba. Félegyházán a tolvaj kívülről felemelte a redőnyt, majd a nyitott ablakon keresz­tül bemászott egy Akácfa ut­cai, őrizetlenül hagyott házba. Onnan készpénzt és ékszere­ket vitt el, csaknem félmillió fo­rint értékben. ■ Közlekedés A hétvégén is érvényesek a megszokott félpályás lezárások az 51-es, az 53-as és a 441-es főúton. Solt belterületén csator­názás miatt elterelik az 51-es út forgalmát. TRAFFIPAX: Ma Kalocsa, Fü- löpszállás, Soltszentimre, Kis­kőrös, Kiskunhalas, Bátmonos- tor, Csátalja és Kecskemét terü­letén számíthatnak a gépjármű- vezetők radarellenőrzésre. ■ Népzenei tábor Tiszakécske Háromszáz zeneszerető embert várnak Tiszakécskére, a ma kez­dődő népzenei és néptánctá­borba. Nemcsak az anyaország­ból, hanem Erdélyből és Szlo­vákiából is érkeznek fiatalok, sőt Hollandiából is! A magyar népzene tehát egyre népsze­rűbb a világban. Az egy hét alatt néptánc-, furulya-, tekerőlant- és citeraoktatáson vehetnek részt a fiatalok, a középkorúak és az idősebbek. Három este - vasár­nap, kedden és csütörtökön - is lesz táncház, július 29-én pe­dig a Szeredás együttes század eleji vásári komédiát ad elő. A tábor lakói szokásukhoz híven augusztus 2-án, 20 órakor a művelődési központban gála­műsorral mutatkoznak be a vá­ros lakóinak. ■ PÓTFElVÉTELÍf A Dunaújvárosi Főiskola pótfelvételit hirdet közgazdász szakon levelező, költségtérítéses alapképzési formára a Kalocsai Konzultációs Központba Konzultáció és vizsgák Kalocsán. Költségtérítés összege 90.000 Ft/félév. Ajelentkezési lapokat 2002. augusztus Sigkell postára adni a Dunaújvárosi Főiskola címére. Jelentkezési lapok kaphatók a Polgármesteri Hivatal Művelődési és Sport Osztályán (Kalocsa. Szent István út 35. Tel.: 78/462-649) Aki 1999 előtt érettségizett, szóbeli felvételi vizsgát kell tennie, a többiek hozott pontjaik alapján kérhetik felvételüket. 0. Szóbeli felvételi vizsga s időpontjáról a jelentkezőket ^ értesíti a főiskola. NYÁRI AUTÓGÁZ AJÁNDÉKAKCIÓ Az akció 2002. augusztus 01-től a készlet erejéig tart, csak a TERMOFARM Kft. által PB-gázzal ellátott töltőállomásokon! TANKOLJON 30 L AUTÓGÁZT ÉS LEGYEN EGY AJÁNDÉKKAL GAZDAGABB! PROGAS" Az akció részleteiről érdeklődjön a kijelölt töltőállomásokon, illetve a 06-40/200-131 ingyenes telefonszámon. n OTP INGATLAN RT. d AZ OTP BANKCSOPORT TAGJA ; ; »f! RÁBTÍ iBjaíiaajijteMol Kecskemet belvárosában ZZ a Bercsényi utcában nívós garázsok eladók. OTP Ingatlan Rt. Dél-alföldi Területi Igazgatósága 6000 Kecskemét, Petőfi S. u. 3-5. Telefon: 76/328-165/16 2430 wl evjnseumw / tf&mSPURTÉrt rmmlsi ts nnsuMim it. tűi uaiwtr, mi uues ni. in is Belföldi nagy tömegű ömlesztett áru fuvarozása Vállalunk: C5‘ útépítésnél nagy tömegű földmunkákat US’ rakodást I®3 föld-, kő-, kavicsszállítást a lakosság részére is US’ aszfalt- és betonszállítást 6000 Kecskemét, Nagy Lajos kir. krt. 45. Telephely: 6000 Kecskemét, Klebelsberg Kunó u. 17. Tel.: 76/481-578 Rádiótelefon: 06-30/9-383-035 150484 Kiskunfélegyháza Nem sikerült az öngyilkossága egy kiskunfélegyházi férfinek, akit őrizetbe vett a rendőrség. A férfi csütörtökön délután saját la­kásában elvágta az egyik gázve­zetéket, de a szomszédok szeren­csére időben értesítették a ható­ságot. Az illető ellen közveszély- okozás miatt indult eljárás. Ko­moly tragédia történhetett vol­na, ha a nagy mennyiségű gáz esetleg berobban. A férfi ugyan­is emeletes házban lakott. ___________________GERENCSÉR ZOLTÁN

Next

/
Thumbnails
Contents