Petőfi Népe, 2002. július (57. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-12 / 161. szám

2002. Július 12., péntek SPORT Petőfi Népe - 7. oldal Eb magyar éremesélyekkel A soltvadkerti Ambrus Tímea minden számban indul az Eb-n. fotó; b. r. Asztalitenisz Ma kezdődik Moszkvában a 45. ifjúsági és serdülő asztali- tenisz Európa-bajnokság. A 17 tagú magyar válogatott - a hagyományoknak megfelelő­en - ezúttal is több érem meg­szerzésére esélyes. A szakemberek szerint elsősor­ban az ifik között induló Zwickl Dánieltől, Póta Georginától és Ambrus Tímeától (Soltvadkerti TE Akker Plus) várható jó ered­mény. A fiatalabb korosztályban Szarka Levente (Kecskeméti Pro­fitholding Spartacus) és Pergel Szandra szerepelhet a legjobban. Ujhidy Tibor, a kecskeméti klub szakosztályvezetője: - Ver­senyzőnk, a 14 éves Szarka Le­vente a serdülő korosztályban az első, az ifjúságiak között az ötö­dik a magyar ranglistán. A serdü­lőknél a magyar válogatott első számú játékosa. Tavaly is indult már korosztályos Eb-n, ahol tagja volt az aranyérmes magyar csa­patnak, igaz, akkor még csak 1-2 meccset játszott. Levente egyéni­ben, párosban és vegyes páros­ban is asztalhoz áll. Reméljük, sikerül olyan külföldi párt sze­rezni neki, akivel esélye lesz a jó szereplésre. A bajnokság során egyébként egy évet a szolnoki NB I/B-s együttesben szerepelt kölcsönben azért, hogy minél több játéklehetőséghez jusson a felnőttek között is. Ez a fejlődése szempontjából sokat jelentett. Az Eb előtt Tatán edzőtáboro­zott, a szakemberek szerint jó formában van, szurkolunk neki. Ambrus Ferenc, az Akker Plus STE szakosztályvezetője: - Tímea már többször is vett részt nagy nemzetközi versenyen. Serdülő­korában csapatban bronzérmes lett a válogatottal. Tavaly tagja volt a kontinensbajnok ifjúsági magyar csapatnak. A moszkvai Eb-n éppen ezért a magyarokat az első helyen emelték tó. A me­zőny bizonyára erős lesz, de ér­met mindenképpen szeretnének nyerni a lányok. Egyéni korosz­tályában a 19. helyen áll az euró­pai ranglistán. Az esélyeket előre nehéz megjósolni, sok függ majd a sorsolástól. Párosban Viski Tí­meával (Bp.), vegyes párosban Jakab Jánossal (Bp.) az oldalán versenyez. Utóbbiban, úgy ér­zem, nagyobb az esély a jó sze­replésre. A csapatversenyeket péntektől keddig, az egyéni küzdelmeket pedig jövő csütörtöktől vasárna­pig bonyolítják le. A nagyszabá­sú esemény házigazdája 2004- ben Magyarország lesz. ____ SZ. E. Erős mezőny, Odesszában rendezték a napokban a kadét kötöttfogású birkózó Európa-bajnokságot. A versenyen 31 ország száznyolcvanöt birkózó­ja indult. A magyar színeket többek között három kecskeméti versenyző képviselte. Kadét birkózó Eb A birkózók szerepléséről Kovács Zoltán, a válo­gatott szakvezetője, egyben a KTE edzője nyilat­kozott: - Dajka Zsolt súlycsoportjában (69 kg) huszonöt birkózó indult. A csoportmérkőzések során először egy svájci fiú ellen nyert 4:0-ra, majd javuló formát mutatva egy cseh versenyző ellen 9:0-ra. A csoportrangadón - amely a to­vábbjutást is eldöntötte - az izraeliek tavalyi Eb­bronzérmesét verte 3:0-ra. A kecskeméti verseny­ző a legjobb négy közé jutásért egy azerbajdzsá- nival került szembe. A mérkőzésen az azeri szer­zett vezetést (1:0) egy emelésből, de Zsolt ezt rögtön megkontrázta és egyenlített (1:1). Egy de­rékra támadás után ismét az azeri fiúnál volt az előny (2:1). A mérkőzés második félidejében volt jó helyezések egy vitatható ítélet, amikor a magyar verseny­zőnek nem adtak meg két pontot. Hosszabbítás­ra került sor, mivel egyik birkózónál sem volt meg a három technikai pont. Egy mögékerülés után Dajka egyenlített (2:2), majd 30 másod­perccel a vége előtt, egy akciót követően - bár egyik versenyzőnek sem járt volna pont - a ve­zetőbíró egyet mégis adott az ellenfélnek, aki így 3:2-re győzött. Ha Zsolt ezt a mérkőzést hoz­za, biztos, hogy döntőt birkózik. így az ötödik helyet szerezte meg. Zelei Gábor (54 kg) a csoportmérkőzések so­rán egy ukántól és egy töröktől pontozással ka­pott tó, míg egy svéd fiút tussal vert, végül 9. lett. Dömötör László (100 kg) csoportjában egy mol- dáv versenyzőt vert tussal, ám német riválisától 3:l-re kikapott, így nem tudott a legjobb négy kö­zé kerülni. Végül a hetedik helyen zárt. Az Eb-n tíz aranyérmet osztottak: az oroszok ötöt, a törö­kök és az ukránok kettőt nyertek. A tizedik a 76 kg-os súlycsoportban versenyző Fodor Zoltán (FTC) révén nekünk jutott. A mezőny erősségét látva ez a magyar szereplés jónak mondható. ■ Sportműsor PÉNTEK KOSÁRLABDA Délhús-Bajai KK Éjszakai Streetball Kupa: Baja, Petőfi- sziget, 19 órakor. Nevezni a helyszínen lehet 16 és 18 óra között. További információ: Hosszú István 20/926-05-80, Horváth Roland: 30/259-61-93. LABDARÚGÁS Műfüves kispályás focitor­na: Baja, Petőfi-sziget. Az Ifjú­sági Tábor és a polgármesteri hi­vatal üdülőjének pályáján csü­törtök estétől szombat kora dél­utánig non-stop zajlanak a mér­kőzések. Szombat MOTORCSÓNAK A Bajai Spartacus Vízügy Sport Club motorcsónak szak­osztályának bemutatója: 14 órakor. Versenyhajók bemu­tatása: 20 órakor. Edzésbemu­tató a bajnokok részvételével. Helyszín: Baja, Halászpart, a Sugovica-híd melletti öböl. Ismét bakon Szilvásvárad A hét végén Szilvásváradon ren­dezik meg meg a fogathajtók országos bajnokságát. Pénteken a díj-, szombaton a maratom, va­sárnap az akadályhajtásra kerül sor. Kezdés 9 órakor. A vb-re készülő egyes- és négyesfogat-hajtóknak ez lesz az utolsó válogató, s utóbbiak­nak egyben Világ Kupa forduló. Vasárnap mindkét szövetségi ka­pitány - az egyeseknél Muity Ferenc, a négyeseknél Fintha Gá­bor - csapatot hirdet. (A kettesfo- gat-hajtók egyéni és csapatbaj­nokságára szeptemberben Izsá­kon kerül sor, a Sárfehér Kupa keretében.) A bajnoki címvédők - Tach- man Elek (Jászberény) az egyes-, míg ifj. Dorovitz József (Vecsés) a négyesfogat-hajtóknál - termé­szetesen ismételni szeretnének. Kérdés, hogy ellenfeleik mit szól­nak ehhez. Az egyeseknél a Csongrád megyei hajtők külön­a fogathajtók versenye várható, igaz, ebbe be­leszólhat Gáspár Zoltán (Kecske­mét) is, aki versenyről versenyre javuló formát mutat. A négyeseknél, a hazai pályán hajtó Bozsik József lehet a cím­védő legnagyobb ellenfele. A do­bogóra az elmúlt évi csapatbaj­nok Bács-Kiskun megyei hajtők - a bugaci Juhász László, klubtár­sa, Farkas István és a lajosmizsei Józsa Vendel - pályáznak jó eséllyel. A négyeseknél 34. alka­lommal írták tó az ob-t. Az első győztes a Bács megyei világbaj­nok, Fülöp Sándor volt 1970-ben, aki még kétszer ismételt. A kettesfogat-hajtók az au­gusztusi, ausztriai Duna-Alpesi Kupára készülnek. Számukra sem lényegtelen a szilvásváradi végeredmény. A versenyen ott lesznek a legutóbbi vb győztesei, a Lázár testvérek s a kecskemé­ti színekben hajtó Nyúl Zoltán is. E kategóriában megyénkből in­dul még Vancsura Ákos (Kecel) és Csernák Gábor (Izsák) is. ■ Világliga: budapesti sorozat VÍZILABDA A sikeres moszkvai és dubrovni- tó szereplést követően az első al­kalommal kiírt vízilabda Világli­ga B-csoportja Budapestre „köl­tözik”: mától jövő vasárnapig a margitszigeti Hajós Alfréd-uszo- dában hat összecsapásra kerül sor. A mérkőzések: július 12., 18 óra: Magyarország-Horvátor- szág. Júl. 14., vasárnap, 16 óra: Mo.-Horvátország. Júl. 16., kedd, 16 óra: Mo.-Oroszország. Júl. 17., szerda, 16 óra: Mo.-Oroszország. Júl. 19., péntek, 17 óra: Mo.- Egyesült Államok. Július 21., va­sárnap, 17.30: Mo.-Egyesült Ál­lamok.- A két moszkvai és a két dub- rovnitó győzelmet kiváló ered­ménynek tartom, de egyelőre még mindenki csak kóstolgatja az újfajta sorozatot - elemezte a pillanatnyi helyzetet Kemény Dénes szövetségi kapitány. - En­nek megfelelően még nem sza­bad semmilyen messzemenő kö­vetkeztetést levonni a kedvező tapasztalatokból sem. A csoport másik két mérkőzé­sét Moszkvában játssza az orosz és az amerikai együttes pénteken és szombaton. A B-csoport állása négy forduló után: 1. Magyaror­szág 12 pont, 2. Egyesült Álla­mok 8, 3. Oroszország 6, 4. Hor­vátország 5. A Világliga A-cso- portjában olasz-görög és spa­nyol-brazil párharcra kerül sor a hét végén. Az A-csoport állása: 1. Spanyolország 12, 2. Olaszor­szág 10, 3. Görögország 6,4. Bra- zília 4 ponttal. ___ ■ Nem született egyezség Hírek SPORTLÖVÉSZET Laczik Zsolt ezüstérmet szerzett a ju­nior fiú futócéllövők 50 m-es 30 plusz 30 lövéses versenyszá­mában, a Lahtiban zajló sport- lövő-vb-n. A futócéllövők 50 ni­es, 30 plusz 30 lövéses számá­ban Sike József 3. lett. BIRKÓZÁS. Július 14. és 20. között Kecskeméten ismét meg­rendezik a már hagyományos birkózó-edzőtábort, melyen a megyebeliek mellett szegedi, orosházi fiatalok is részt vesz­nek. A mintegy hatvan 8-14 éves versenyző a Lánchíd utcai sportcsarnokban szakemberek felügyeletével végzi az edzése­ket. A tábor versennyel zárul. FOGATHAJTÁS. Július 26. és 28. között Kerekegyházán ren­dezik meg a 39. magyar hajtó­derbit. A versenyen egyes-, ket­tes- és négyesfogat-hajtók is in­dulnak. Labdarúgás Vállalhatatlanok a Pécsi MFC szá­mára azok a feltételek, amelyek­kel a labdarúgócsapat a Kispest- Honvéd jogán az NB I.-ben sze­repelhetett volna. Ezt Toller Lász­ló polgármester, a baranyai klub elnöke jelentette be tegnap:-Köszönjük a kispestiek köze­ledését, ajánlatát. Befejeztük ve­lük a tárgyalásokat, mivel kevés idő állt rendelkezésre, hogy min­den pontban megállapodjunk. A nehéz anyagi helyzetben lé­vő Kispest-Honvéd ugyan leadta nevezését, de ha a klub nem tud­ja bemutatni a Magyar Labdarú­gó Ligának az éves költségvetés 70 százalékáról, 140 millió forint­ról szóló garanciavállalását, ak­kor nem indulhat az élvonalban. A fővárosiak néhány napja éppen anyagi gondjaik miatt keresték meg a pécsieket, hogy cseréljék fel az első és a másodosztályú in­dulási jogot. Az MLL ma hozza nyilvánosságra, hogy elfogadta-e a jelentkezést, és ha nem, akkor melyik csapat indulhat az NB I.- ben a fővárosiak helyén. * -k 9r A Magyar Labdarúgó Liga 1,1 milliárd forintos bevételre számít a 2002/2003-as bajnoki idény va­gyonértékű jogainak eladásából. A 36 NB I-es és NB I/B-s csapat közösen értékesítheti a televízi­ós és a rádiós közvetítési jogokat, s a befolyó összegből az élvonal 80, a másodosztály 20 százalék­ban részesül. A bajnokságok ne­vének eladása a ligát illeti. A szá­mítások szerint a legjobb első­osztályú csapatok 140-150, a leg­gyengébb harmincötmillió forint körüli éves bevételre számíthat az NB I.-ben. A másodosztály­ban tizenöt-, illetve ötmillió a két szélső határérték. mti TENISZ. Hét végén a dél-afri­kai Pretoriában lép pályára a magyar férfi teniszválogatott, a Davis Kupa euro-afrikai zóna 2. csoportjában. A találkozó tétje a bennmaradás. A magyaroktól, akik Kisgyörgy Gergely, Veress Balázs összeállításban indul­nak, a győzelem bravúr lenne. BMX. A na­pokban Köln­ben rendezték a BMX világ- bajnokságot, amelyen har­minc ország több száz ver­senyzője vett részt. A flat- land expert kategóriában Meny­hárt Imre első, Suba Mihály 2. helyet szerzett. Mindketten a Kecskeméti BMX és Skate Klub versenyzői. ■ „GAZDÁRA TALÁLT A BORA" A Szerencsejáték Rt. Szegeden található Szilléri sugárúti lottózójában, közjegyző, illetve a játékosok fürkésző tekintete előtt kisorsolták a „Tegye ötösbe” fantázianevű regionális különsorsolásos akció nyereményeit, gazdára talált tehát a megyénként 9 db pénznyereményen felül még egy VW Bora típusú személygépkocsi is. Az ötös lottó a Szerencsejáték Rt. legrégebbi, és talán éppen ezért legkedveltebb számsorsjátéka. Hetente milliók játszák meg a családi születési dátumokat, kedvenc, mágikus erővel felruházott szerencseszámaikat. A játék közismert voltából adódóan hétről-hétre sokan várják, hogy rájuk mosolyogjon Fortuna istenasszony, és meglepje őket a telitalálat borzongató örömével. Annak érdekében, hogy nagyobb legyen a nyerési esély, a Szerencsejáték Rt. időről-időre további nyere­ményakciókat is szervez. Sokan, már csak a szenvedély miatt is megtartják nyeretlen szelvényeiket, mert az azon szereplő számok segítségével kívánják - tudo­mányos alapossággal - megállapítani a jövő hét szerencseszámait. Szűkebb régiónkban (Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, illetve Jász-Nagykun- Szolnok megyében) viszont 2002. május 21. és június 22. között a lottózókban arra buzdították a játékosokat, hogy szelvényeikkel inkább pályázzanak, annak érdekében, hogy megnyerjék a VW Bora típusú gépkocsit, illetve a megyénkénti készpénznyeremények egyikét. A nagy meleg, illetve a szabadságolások ellenére rekord mennyiségű pályázat érkezett a Szerencsejáték Rt. Szegedi Területi Igazgatóságának megadott címére, úgy látszik a játékosok megszívlelték kollégáink javaslatát, és éltek a felkínált lehetőséggel - mondta kérdésünkre Tessényi Judit értékesí­tés szervezési osztályvezető­helyettes. A négy megyéből több mint 9.700 db pályázatot küldtek be, a legtöbbet Csongrád megyéből, így talán nem is csoda, hogy a fődíj gazdája is ebben a megyében él. A nyereményjegyzéket a sorsolást követően valamennyi régióbeli lottózó­ban megtekinthetik, de mindenki nyugodjon meg, mert valamennyi nyertest írásban értesít a Szerencsejáték Rt. A személygépkocsit ünnepélyes keretek között augusztus 3-án, szombaton délután 14.00-kor veheti át a boldog tulajdonos Jászberényben az EXPÓ-n. És aki valamilyen meg­magyarázhatatlan okból kifolyólag most nem nyert, ne csüggedjen, mert még az idén is lesznek hasonlóan izgalmas akcióka lottózókban. Szerencsejáték Rt. Szegedi Területi Igazgatóság

Next

/
Thumbnails
Contents