Petőfi Népe, 2002. június (57. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-05 / 129. szám

TESCO (8>HYunDnr ****** \32S2dZL Nagyrészt napos idő, 27-29 fok! Térképünk a 14. oldalon. Internetes honlapunk: www.petofinepe.hu 2002. június 5., szerda Ma: Női tükör • Ára: 67 Ft, előfizetve: 53 Ft • LVII., 129. szám • Bács-Kiskun és Dél-Pest megyei kiadás Zsemle: 7 Ft/db a Pólus Róna mellett 9770133 235037 Új APEH-igazgató Bács-Kiskun Vörös Attila az APEH Bács-Kis­kun Megyei Igazgatóságának új vezetője. Király László György, az APEH új elnöke, az eddigi Bács-Kiskun megyei igazgató június 3-i, hétfői hatállyal ne­vezte ki utódjául Vörös Attilát. Az APEH új megyei vezetője, aki üzemmérnök és közgazdasági szakokleveles mérnök, Kecske­méten született 1968-ban. A Mű­szaki Főiskola elvégzése után, 1989-ben frissdiplomásként ke­rült az akkori Bács-Kiskun Me­gyei Adófelügyelőségre. Kez­detben mint programozó, majd rendszermenedzser dolgozott, 1996-tól pedig a számítástechni­kai osztályt vezette. 1999-től az­tán főosztályvezetőként tényke­dett. Közben, 1997-ben közgaz­dasági szakokleveles mérnöki diplomát szerzett a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán. INTERJÚNK ELŐDJÉVEL, AZ ÚJ APEH-ELNÖKKEL A 4. OLDALON. JÓL KEZDTEK A HÁZIGAZDÁK a futball-vb-n: Japán 2:2-es döntetlent játszott Belgiummal, Dél-Korea válogatottja pedig - megszerezve első győzelmét világbajnokságon - 2:0-ra nyert Lengyelország ellen. Felvételünkön egy lelkes koreai drukker, i 10. és 12. oldal Kést rántott a feketemunkás Késelés lett a vége egy szóváltásnak az egyik szentkirályi presszó előtt hétfőn, késő este. Három, Romániából érkezett feketemunkás és egy helybéli veszett össze, minek folyomá­nyaként az egyik külhoni kést rántott s mel­len szúrta a szentkirályi férfit. Szentkirály Csoportosan elkövetett garázdaság és súlyos tes­ti sértés kísérlete miatt indított eljárást a rendőr­ség az ellen a három román állampolgár ellen, aki összetűzésbe keveredett egy szentkirályi fér­fivel hétfőn, késő este a település egyik presszó­jában. Az összeszólalkozók odabent kezdték, majd az ivó előtt folytatták a vitát. Előbb hangos szóváltás, majd ütések zaja hallatszott be kintről a presszóba. Persze győzött a túlerő: a három ro­mániai férfi „sarokba szorította” a szentkirályit. A 36 éves helybéli a testvére közeli házának ka­pujáig hátrált, ahol is az egyik külföldi kést rán­tott, s megsebezte a férfit a mellkasán. A penge bordáig hatolt, de az elsődleges orvosi szakvéle­mény szerint a sérülés - szerencsére - nyolc na­pon belül gyógyul. Hortobágyi István őrnagytól, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől meg­tudtuk: a három román állampolgár a bűncselek­mény után önként jelentkezett a rendőrségen. Munkaadójuk, egy szentkirályi férfi vitte be őket az egyenruhásokhoz. Kiderült: annak ellenére, hogy nincs munkavállalási engedélyük, mező- gazdasági munkákat végeztek a településen. Va- lamennyiüket őrizetbe vették. tudósítónktól m mm mm SEAT Cordoba. A Max > imalista. '•u A temperamentumos SEAT Cordoba minden erejével és különleges felszereltségével Ön és családja kedvében jár. Hiszen most, hogy jön a nyár, hihetetlenül kedvező áron választhatja a SEAT cordoba modelleket, amelyek ABS-el, dupla légzsákkal, elektromos ablakemelőkkel, ködfényszőrőkkal sőt klímával kényeztetik. Mi mindent beleraktunk, hogy Önnek már csak a családjára legyen gondja. A Maxx modell vásárlásával megtakarított A00.000 Ft-öt pedig költse inkább a nyaralásra! Brill Kft. 6000 Kecskemét, Halasi út 32. Tel.: 76/503-061, 76/503-064 • Fax: 76/506-060 E-mail: seatertekesites@brillkft.hu SEAT Cordoba Stella i.A modellek: már Ft tói Elégedett amerikaiak Kecskemét - USA Az amerikaiak roppant elégedet­tek. A közelmúltban végrehajtott magyar-amerikai hadgyakorlat kapcsán a The Washington Post arról számolt be, hogy az Egye­sült Államok hadserege képvise­lőinek nagyon tetszett a nálunk tapasztalható engedékenység és rugalmasság. A közép-európai NATO-tagok, így Magyarország is sokkal többet megenged az ame­rikai csapatok­nak, mint a nyugat-euró­pai szövetsé­gesek. A lap­nak nyilat­kozó Robert Wagner vezér­őrnagy szerint a házigazdák előzékenyen még egy krátert is robbantottak a kecskeméti reptér felszállópályájára. isf a. oldal Tadzsikok Afganisztánból Csikéria - Kiskunhalas Újabb huszonkét, Afganisztán­ból érkezett határsértőt fogtak el a határőrök tegnapra virradó éj­jel Csikérián, illetve a település közelében. Kovács Iván alezre­des, a Kiskunhalasi Határőr­igazgatóság sajtóreferense el­mondta: egy szolgálaton kívüli határőr értesítette a bácsalmási kirendeltség ügyeletét, hogy a csikériai óvodánál egy nagyobb embercsoportot látott. A hely­színre küldött járőr előbb 13? af- gán határsértőt fogott el valami­vel éjfél után, majd egy lakó be­jelentése alapján egy másik, ki­lencfős afgán csoportot is kézre kerítettek hajnali öt óra körül. A sajtóreferens hozzátette: az illegális határátlépők közt egy öt­tagú család is van, amelynek - a háromgyermekes családfő vallo­mása szerint - egy iráni ember- csempész adta az ötletet, és szer­vezte meg az útját nyolcezer dol­lárért - kifejezetten Magyaror­szágra. Az Afganisztánból érke­zett, tadzsik nemzetiségű határ­sértőket - kérésükre - menekült- ügyi eljárásnak vetik alá. _____■ Tovább drágul a kábeltévé Kecskemét Július elsejétől ismét emel­kednek a kábeltévé-szolgál­tatás díjai Kecskeméten. A FiberNet Rt. idén már másod­szor emel. Először január elsején változtak az előfizetési díjak, most azonban, július elsejétől, az előfizetőknek még mélyebbre kell majd a zsebükbe nyúlniuk. Január óta a programkínálat a Sport 1 csatornával bővült. Július elsejétől változnak a programcsomagok elnevezései is. Az öt csatornát tartalmazó, eddigi alapcsomag neve „infor­mációs” lesz, itt nincs díjemelés. A bővített csomag neve alapra, az extráé pedig családi csomagra módosul. A jelenleg 17 csatornát kínáló, (volt) bővített csomag 2001. december 31-éhez képest, KECSKEMÉTI KÁBELTÉVÉDÍJAK _________(Ft/HÚ)_________ Bővített Extra 2001 1120 2100 2002.01.01- től 1399 2399 2002.07.01- tői 1799 2799 Forrás: PN-inló__________________ vagyis fél év alatt 60 (!) százalék­kal drágult. A még július 1-jéig extrának nevezendő 27 csatorna után pedig 33 százalékkal kell többet fizetniük a kecskeméti­eknek, miközben csak egy adó­val kapnak többet. 2001-ben a kábeltévés rend­szer akkori tulajdonosa, a kecske­méti önkormányzat 1,5 milliárd forintért a FiberNet Rt.-nek adta el a hálózatot. így már nincs bele­szólása a városvezetésnek a díj­emelésbe. OLVASÓINK VÉLEMÉNYE A 6., KOMMENTÁRUNK A 4. OLDALON. PAPÍRGYŰJTÉS. A kecskeméti Magyar Ilona Általános Iskola diák­jai több mint tíz tonna papírt gyűjtöttek a közelmúltban. A bevétel­ből közös programokat, Idrándulásokat szerveznek. Felvételünkön az ötödikesek válogatják a különböző papírfajtákat. _______fotó, b. r. Megkezdték a szúnyogirtást Kecskemét Remélhetőleg nyugodt, szúnyog­mentes nyaruk lesz idén a kecs­kemétieknek. Eddig egy alkalom­mal volt légi permetezés, kétszer pedig lárvairtás - a vizes élőhe­lyeken. Kecskemét költségvetésé­ben ebben az évben 17 millió fo­rint áll rendelkezésre a szúnyog- irtásra. Az akció minden város­részre, így az úgynevezett sza­tellit-településekre is kiterjed. Ez belterületen 1390 hektárt, az egyéb, sűrűn lakott részeken pe­dig 1420 hektárt jelent. A légi szúnyogirtást legalább négy alka­lommal kívánják elvégezni, az első védekezésre a napokban ke­rült sor. Földi, melegködös irtást legkevesebb három alkalommal terveznek a szakértők által meg­határozott élőhelyeken, összesen 135 hektáron. A szúnyogok kifej­lődésének visszaszorítása érde­kében eddig két alkalommal volt lárvairtás mintegy három hektár­nyi vizes élőhelyen, s ezt az akci­ót szükség szerinti gyakorisággal ismétlik majd. munkatársunktól

Next

/
Thumbnails
Contents