Petőfi Népe, 2002. június (57. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-20 / 142. szám

Kamaszkorod legszebb nyara fi „Reggel hét. Ajaj, elaludtam! Elkésem az iskolából. Vagy mégsem? Milyen hónap hányadik napját is írjuk? Hiszen ez nem is lényeges, csak az a fontos, hogy végre itt a szünidő!” A tanév monoton napjai után néha még becsaphat benneteket a belső órátok, de rövid idő elteltével már mindenki önfeledten adja át magát az előtte álló nyár programjainak. Iskolába járni igenis megterhelő. Korán kelni, becsületesen készülni a felelések­re, a dolgozatírásra, olyan stresszel jár, amelyet a szünet két és fél hónapjában ki kell pihenni. Ez alatt az idő alatt lehető­leg annyi energiát kell gyűjteni, hogy az a következő tanév végéig kitartson. A jól megválasztott nyaralás ezért pihentető, élményekben gazdag és emlékezetes. Napimádók A klasszikus magyar turistát vonzzák a tengerpartok. Valószínűleg azért, mert a történelem kusza eseményei megfosztot­ták országunkat a saját „igazi” tengertől. A „magyar tenger” kárpótol bennünket - mostanában már az árak tekintetében is verseng a külfölddel -, bár a vize nem sós, nem is kristálytiszta, ráadásul még a túlpartot is látni a strandokról. Persze ugyanaz a nap süt le ránk itthon is, amelynek sokat emlegetett káros hatása­in túl rengeteg jótékony tulajdonsága is van. A mértékletes napfürdőzés javítja a hangulatot, immun- és csonterősítő, bőr­gyógyító, sőt még karcsúsítólag is hathat, feltéve, ha a napozás nem párosul az egy­két hetes nyaralás alatt tunyasággal. Nagyvárosok ismerői Athén, Róma, Párizs. Ezek a gyönyörű vá­rosok valaha Európa kulturális központ­Magatokra ismertetek valamelyik csoport tagjai kö­zött? A határokat persze nem kell komolyan venni. Egy jó nyaralás mindenfajta kikapcsolódási formá­ból tartalmaz egy kicsikét. A legjobb, ha nem helyet­ted állítják össze a programot, hanem saját magad választhatod meg, melyik összetevőből mennyi esik jól. Egy lelkes idegenvezető például kimondottan kel­lemetlen perceket szerezhet, miközben mindenáron rá akar venni, hogy nevezz be a bikinis szépségver­senyre, vagy mászd meg a Vezúvot. jai voltak. Talán nincs is olyan ember, aki ne lenne kíváncsi a bennük található ren­geteg történeti emlékre. Romkertek, ka- tedrálisok, múzeumok várják a látogató­kat, akik legtöbbször abba a hibába es­nek, hogy túl sokat akarnak látni túl rövid idő alatt. Számoljunk azzal, hogy befoga­dóképességünk és lábunk teljesítménye is véges. Ha túl sok programot zsúfolunk az utazásba, fáradtabban érkezünk haza, mint ahogy elindultunk. Ha pedig itthon akadunk egy hasonló céllal érkező külföl­di turistába, gondoljuk végig, hogy fordí­tott esetben mi is milyen hálásak lennénk egy kedves útbaigazításért. Sportőriiltek Ők azok, akik a tengerparti nyaralásban leginkább a búvárkodást, szörfözést élve­zik, a kempingezést, kirándulást csak két keréken tudják elképzelni, imádnak he­gyet mászni, és néhányan közülük olyan extrém sportoktól sem riadnak vissza, mint a vadvízi evezés, vagy a bunjee- jumping. A sport megszállottjai a hétköz­napokon is szeretnek mozogni, de mi a helyzet azokkal az iskolásokkal, akiknek a tanév során nem jut elég idejük a spor­tolásra? A nyaralás alatt számukra is sok lehetőség adódik: úszás, strandröpi, tol­laslabda, tenisz, de a táborok kedvelt esti programja, az erdei fogócska is megmoz­gatja az izomzatot. Bulimániások A túlzásba vitt éjszakázás általában a szü­lők nélkül nyaraló fiatalok csoportjára jel­lemző. Hogy a bulizás fáradalmait kipi­henhessék, a strandra már csak délután jutnak le, kimaradnak érdekes progra­mokból, amelyek - főleg külföldön - szin­te pótolhatatlanok. Helyette viszont ren­geteg barátságot köthetnek, nem beszélve arról, hogy a tánc is alaposan megmozgat­ja a testet. Ilyen programot azért ne szer­vezzünk közvetlenül munka- vagy iskola- kezdés előtt. Pár nap nyugodt pihenésre lesz szükségünk, mielőtt újra nekikez­dünk a feladatoknak. Csónakkal, kenuval a vízen Szigetközi vízi kalandozás Dunakiliti-Ásványráró: Páratlan vízivilág tárul fel az egyhetes ex­pedíció során. Az eddig is nagy népszerűségnek örvendő szigetkö­zi túrát egyaránt ajánlják kezdő és gyakorlott evezősöknek. A ta­pasztalt, komoly helyismerettel rendelkező túravezetők segítségé­vel, megfelelő biztonsági feltételek mellett, minden résztvevő élmé­nyekkel gyarapodva ismerheti meg hazánk legváltozatosabb vízi paradicsomát. A különféle előadásokkal színesített túra a számta­lan zátony és sziget között szerteágazó tiszta vízfolyás és a sok zu- hatag között zajlik. Ezek az expedíciós jellegű felfedező kalandozá­sok a régi Duna-meder és a Szigetköz lakott területének határát je­lentő nagy árvízvédelmi töltés között elterülő szigetek vadregényes világát hivatottak megismertetni. A program: 6 nap evezés, Duna- kilitiből való indulással és ásványrárói érkezéssel. Időpontok: június 15-től augusztus 31-ig minden héten, szombaü váltással. Izgalmak a Rábán SzentgotthárcL-Győr (7 nap evezés): Az ország legvadabb folyóján, a Rábán Szentgotthárdtól Győrig indulnak túrák. Ez a víz hazánk egyetlen, időszakonként vadvíz jellegű vízfolyása, ahol kiváló lehe­tőség nyílik az evezési készség fejlesztésére. Ezt a tipikus vízi túrás kalandokat ígérő vállalkozást az izgalmakat kedvelő, némi gyakor­lattal már rendelkező jelentkezőknek ajánlják. Vízi túra a Tiszán Tiszabecs-Tokaj: Hazánk legismertebb vízitúra-útvonala a Felső-Ti- sza Tiszabecstől Tokajig. Csoportos igény esetén kis folyókon is bo­nyolítanak túrákat egyeztetés szerint (Bodrog, Hernád, Túr). Hétvégi vízi túrák A vadvízi programok mellett a hazai kínálatból kiváló lehetőség a hétköznapokból való kikapcsolódásra a hétvégi szigetközi vízi túrák egyike. A résztvevők összetételétől függően különféle ne­hézségi fokozatú útvonalak összeállításával mindenki a neki meg­felelő túrán próbálhatja ki az evezés örömeit. Csillagtúrára vagy vándortúrára egyaránt van lehetőség. A Szigetköz felső, izgalma­sabb szakaszán bonyolítandó zúgótúrára és az alsó, a Bodrog-ár- térhez hasonló szakaszon történő vízi barangolásra egyaránt van mód. Gyülekezés péntek este a helyszínen, befejezés vasárnap délután. Időpontok: május 4-től szeptember 29-ig minden héten, szombat-vasárnap. Túratáv: napi 4-5 óra vízen. Aki bővebb felvilágosításra vágyik, az Interneten az alábbi címen részletesebben tájékozódhat: http://www.eu.rotrekking.lks.hu/ . Hetente 30 x 1 labda + 2 pmtzer elemcsomag! Elemeben van? Akkor olvassa a Vasárnap Reggelt nflMM és nyerjen! I yerj Több mint NyereHi®*1 Mutassa labdat ai közös Játékában és nyerje meg az értékes ajándékcsomagok egyikét. De ne felejtkezzen el a főnyereményről, a gyönyörű robogóról sem. A VASÁRNAPI NAPILAP Mindennap ünnep! Ismerje meg a Ceremónia Bor- és Rendezvényház kínálatát! Tökéletes megoldást nyújt baráti összejö­vetelek, üzleti konferenciák, bankettek, es­küvők helyszínéül a Ceremónia Bor- és Rendezvényház, amely a Duna-Tisza kö­zépvonalában, Kecskemét város szívében található. Az impozáns régi polgári ház há­rom szinten, két különteremmel és idilli hangulatú százéves borospincével fogadja a vendégeket. Borház Ismerje meg a legnagyszerűbb borok rejtélyes világát! A Ceremónia Bor- és Rendezvényház ki­alakításánál nagy hangsúlyt fektettek a XX. szá­zad elején épített téglapince korhű visszaállítá­sára. Igényes, csendes, a bor szelleméhez méltó környezetet varázsoltak a több mint másfél száz minőségi ital otthonául. Az érdeklődők borfala­tok és szakszerű vezetés mellett kóstolhatják meg az Alföld és Magyarország jellegzetes bor­vidékeinek legendás alkotásait. A borklubban kéthetenként mutatkoznak be a szakma legjele­sebb borász képviselői. A vendégek a bortrezor­ban őrizhetik féltett kincseiket, a bortúrákon pe­dig bejárhatják hazánk jeles szőlőtermelő vidé­keit. Egyedül vagy csoportosan, kettesben vagy barátokkal mindenki élvezheti a mindennapok ünnepi perceit egy-egy pohár kiváló bor társasá­gában a hangulatos pincehelyiségben. Rendezvényház Elegáns környezetben, minden igényt kielégítő szolgáltatással várják a vendégeket a rendez­vényház két különtermében. A régi polgári ház földszintjén és emeletén korszerű kialakítású termek - megfelelő kiszolgálóhelyiségekkel - állnak az ügyfelek rendelkezésére, 80-180 főig. A termek alkalmasak kisebb baráti összejövete­lek, üzleti találkozók, konferenciák, bankettek, esküvők lebonyolítására. Igény esetén minőségi hidegtálakkal, melegkonyhai kínálattal egészítik ki a ház korhű hangulatát. Kerti partik A ház kertje tökéletesen alkalmas kerti partik megrendezésére. Az igényesen kialakított, köve­zett és füvesített kertben nagyszabású, remek hangulatú összejöveteleknek adhat helyet. A na­pokban a KAFF nemzetközi animációs filmfesz­tivál rendezői és vendégei - közel 250-en - mu­lattak hajnalig a kerthelyiségben. Feledhetetlen élmény, kényelmes környezetben! NIA CEREMÓNIA BOR- ÍS RfM)EZAWYHÁZ ésdendezvényház Kecskemét, Hoffmann János utca 6. Tel./fax: 76/325-025 E-mail: ceremonia@axelero.hu

Next

/
Thumbnails
Contents