Petőfi Népe, 2002. június (57. évfolyam, 126-150. szám)
2002-06-20 / 142. szám
4. oiDAL - Petőfi Népe MEGYEI KÖRKÉP VÉLEMÉNYEK 2002. Június 20., csütörtök Nézőpont Hámori Zoltán ________ Egy állampolgári vélemény Valami nagyon furcsa derült ki az új miniszterelnökről. Kém vagy kémelhárító tiszt volt a hetvenes évek végén. Másodállásban vagy főállásban, nem tudni. A miniszterelnök ezt tagadja is, meg nem is. Aggályaimat - egy választópolgár kérdéseit - az alábbiakban tudom összegezni. Ha kémelhárító volt a a miniszterelnök, akkor erről a választópolgárnak tudni kell. Még megválasztása előtt. Különben hogy szavaz, ha nem tudja, kire adja a voksát? Persze, a tudás birtokában is szavazhat akárhogy. Tekintheti a jelöltet hősnek, pénzügyminisztériumi James Bondnak, magyar Stirlitznek, lelke rajta. Vagy mondhatja, hogy egy kémelhárító ne vezesse az én hazámat! De választani csak akkor tud esze és szíve szerint, ha ezt nem hallgatják el előle. Egy ezzel összefüggő másik dolog is nagyon fontos. Minden miniszterelnök, sőt politikus jelleméről is sokat elárul a múltja. S ez a választópolgárnak ugyancsak nem közömbös. (Például valóságos nyomozóhadak dolgoznak Amerikában minden választás előtt az elnökjelöltek múltjának feltérképezésén. Húsz év előtti félrelépéseket is előbányásznak, bizonyítani egyik-másik jelölt erkölcsi alkalmatlanságát a posztra.) Ez esetben számomra például az nem mindegy, hogy egy tehetséges fiatal pénzügyi szakembert választottak ki elhárítómunkára, vagy egy elhárítótisztet állítottak be tehetséges pénzügyi szakembernek. Vagyis, honnan indult a karrier? A jellemrajzhoz nélkülözhetetlen életrajzi adat. Itt van még persze az államtitok fogalma. A pillanatnyilag hatályos törvény szerint ezeket a dolgokat nem lehet nyilvánosságra hozni. Ezek államtitkok. Vajon miért? Kinek az érdekét szolgálja ez? A miénket, állampolgárokét ez a titkolózás szerintem már biztos nem. Magyarország ez idő tájt olyan ország, melynek több titka van, mint az USA-nak meg Oroszországnak együttvéve, sőt folyamatosan titko- sítanak tovább. Miért? A demokrácia egyik fontos pillére a nyilvánosság. Minél több a titok, annál kisebb a nyilvánosság, s vele maga a demokrácia csorbul. Mai lapunkban sok okos ember, politológusok, gyakorló politikusok fejtik ki az ügyről véleményüket. Én a fentiekben csak egy választó- polgár fájdalmait próbáltam kifejezni. A választópolgár olyan ember, aki akár jobbról, akár balról kapja a pofont - fáj neki. Aztán arra gondol, hogy’ kéne visszaadni. Suliexpós sikerek sültek. Kerámiáikat és fotóikat II. díjjal ismerték el. A bemutatott A Suliexpo nemzetközi gyermek- 78 sátor közül a kerekegyháziaké fesztiválon, Nyíregyháza-Sóstón a 4. lett. Az expovetélkedőn - a kunszentmiklósi művészeti is- ahol talpraesettségből vizsgáztak kolások társastáncban és népi - pedig az elsők lettek, műfajban kategóriadíjban része- _________________________1 Kinek áll érdekében a titkolózás? A Bács-Kiskun Megyei Területfejlesztési Közhasznú Társaság mint közhasznú szervezet az 1997. évi CLVI. törvény előírásainak eleget téve a társaság tevékenységére és gazdálkodására vonatkozó információkat az alábbiak szerint hozza nyilvánosságra. A Bács-Kiskun Megyei Területfejlesztési Közhasznú Társaságot 3.000 E Ft törzstőkével egyszemélyes társaságként alapította a Bács-Kiskun Megyei Területfejlesztési Tanács. A társaság gazdasági tevékenységet 2000. február 01-jétől folytat. A Cégbíróság a társaságot Cg. 03-14-000044/2000/4. szám alatt jegyezte be. A társaság célja: A jogállami keretek között működő piacgazdaság megerősítése, fejlődésének elősegítése. Bács-Kiskun megye gazdasági teljesítőképességének növelése, a megye kistérségeinek fejlesztése és felzárkóztatása. Az egységes területi tervezés megvalósítása során a döntések előkészítése, tervezési és operatív koordinációs feladatok ellátása. A társaság nyereség- és vagyonszerzési cél nélkül fejti ki tevékenységét. Üzletszerű tevékenységet csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végez. A társaság gazdálkodásának 2001. évi főbb adatai: Saját tőke 7.732 E Ft Jegyzett tőke 3.000 E Ft Közhasznú tevékenység árbevétele 53.434 E Ft Mérleg szerinti eredmény 394 E Ft Foglalkoztatott létszám 9 fő _____________________________________________________________________________________________________229286 Bővülne a borexport Moszkvába Banki garanciákat és jobb marketinget sürgetnek a magyar termelők Akár 500 ezer hektoliter bort is eladhatnánk Oroszországnak, ha javulnának a kereskedelmi-pénzügyi kapcsolatok, és sokkal jobb lenne a magyar bor marketingje. A bortermelők szövetsége konzultációt kezdeményez a kormánnyal az állami segítségről. Szőlő-bor ágazat Csak a magyar-orosz kereskedelem liberalizálása, az orosz vámtételek csökkentése és a jelenleginél sokkal hatékonyabb marketing segíthet az Oroszországba irányuló magyar borexport számottevő fellendítésében - közölte lapunkkal Herpay Balázs, a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetségének ügyvezető igazgatója. A szövetség az új kormánynál akar lobbizni annak érdekében, hogy segítse a termelőket a nagyságrenddel több nemes nedű eladásában. Az ügyvezető szerint a mostani mélypontról akarunk azon az orosz borpiacon építkezni, amely évente 500-600 millió dollár értékben importál, az egészséges kereskedelmi-pénzügyi kapcsolatok kialakítása érdekében számos intézkedést közösen meg kell hozni. A Borszövetség elnöksége ezért szorgalmazza a két ország közötti kereskedelmi tárgyalások felújítását. Amíg egy dollár körüli vám- és adóteher sújtja az általunk 70-80 dollárcentért értékesíthető bort, addig a kereskedelem gyakorlatilag áll - fűzte hozzá. Arra a kérdésre, hogy miként lehetne előbbre lépni, az ügyvezető elmondta: a jelentős állami támogatáson túl a nyugati szállítók azzal is előnyben vannak Moszkvánál, hogy bankjaik hitelezik az árut, majd többnyire a vevők bankján keresztül behajtják a vételárat. Ehhez hasonló vagy éppen ilyen eljárás számunkra is megoldást hozhatna - mondta Herpay Balázs -, amennyiben az állami tulajdonú Exim- bank és az orosz pénzintézet az ügyletekbe beszállna. A kétmillió hektoliteres szovjet borexportunk a rendszerváltáskor bekövetkezett hibás politikai-gazdasági lépések nyomán alaposan visszaesett. A Borszövetség adatai szerint 1997-ben az ország teljes borkivitele 960 ezer hektoliter volt, amelyből az orosz már csak 95 ezret tett ki. Ez azonban az előzmények miatt akkor ismét komoly teljesítménynek számított. Viszont Moszkvában és Szentpétervárott (az akkori Leningrádban) a két legismertebb magyar árufajta a bor és a baromfitermék volt. Az orosz borkivitelen abban az évben 11,5 millió dollár bevétele volt az orfl MAGYAR BOREXPORT ALAKULÁSA (ezer hl) ptv Mennyiség Szovjet export 1997 ffffVf 960 95 2001 W-U/ 930 19 Forrás: Borszövetség szágnak, vagyis egy liter bort 1,21 dollárért tudtak eladni Moszkvának. A fentiekkel szemben öt évvel később, 2001-ben a magyar borexport 930 ezer hektolitert tett ki, a bevétel pedig 63 millió dollárt. A teljes magyar borexportból csupán 19 ezer hektolitert tett ki az orosz kivitel. Az utóbbiból mindössze 1,5 millió dollár árbevételt sikerült elérni, a literenkénti eladás értéke már csak 0,77 dollár lett. A pozíció további romlásához és a jelenlegi helyzethez hozzájárult, hogy az oroszok olyan magas vámot, illetve belső adót vetettek ki a borra és a pezsgőre, hogy ez az egyik gátja bevitelünk sikerének. Ezt csak azoknak a nyugat-európai országoknak a borai bírják el - olaszoké, spanyoloké, franciáké -, amelyek a miénknél nagyságrenddel magasabb támogatást tudnak adni a boroknak is, és amelyek gyakorlatilag kiszorították onnan borainkat. FEHÉR ISTVÁN (VILÁGGAZDASÁG) A Tiszán átívelő lehetőségek Kerekdomb Az idegenforgalom, a munkahelyteremtés és a tiszakécskei középiskolai lehetőségek szerepeltek annak a találkozónak a témái közt, melyet a napokban tartottak a Tisza két oldaláról érkező polgármesterek és vállalkozók Kerekdombon. A kezdeményező Kovács Ernő, Tiszakécske polgármestere, a jó kapcsolatok ápolása érdekében hívta meg a környező települések vezetőit és vállalkozóit. A mostani találkozó az elmúlt évi őszi tárgyalásnak volt a viszonzása, amelyet Tiszainokán tartottak. Cserkeszőlő, Tiszakürt, Ko- csér, Tiszainoka, Jászkarajenő és Lakitelek képviselői a térségben fellelhető lehetőségekről tanácskoztak. A tiszainokaiak az elmúlt évben újra munkába állt révhajóval érkeztek a Tisza-parti városba. Pfeffer Ferenc, tiszainokai polgármester szerint: az elmúlt évben már hatra nőtt azoknak a gyerekeknek a száma, akik a kis Ez a létszám az elkövetkező ebéddel és fürdőlátogatással zá- községből Tiszakécskére men- években csak növekedhet. A ke- rult. tek középiskolába. rekdombi megbeszélés közös _________________________1 A települési vezetők és a vállalkozók az együttműködés lehetőségeiről tárgyaltak. FOTO: SZ. T. Óvatosságra int a rendőrség Az érték ellen elkövetett bűncselekmények jelentős része megelőzhető egy kis odafigyeléssel, elővigyázatossággal. A következőkben néhány olyan hasznos tanáccsal szolgál a rendőrség szakembere, melyekkel elkerülhetjük, hogy bűncselekmény áldozatai legyünk. Bűnmegelőzés Áruházi lopások, zseb esek a buszokon Az elmúlt hetekben több áruházi lopás is történt. A tettesek nem csak a polcokról, hanem a bevásárlókocsikból is szívesen lopnak. Az ott felejtett táskák, értékek akkor tűnnek el, amikor a sértett elfordul, hogy kiválassza a megfelelő árut a polcon. Hortobágyi István, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője azt tanácsolja, hogy a táskát mindig tartsuk szorosan magunknál, akár testünk előtt is, pénztárcánkat pedig tegyük a belső zsebünkbe. A bevásárlókocsiban soha ne hagyjuk a táskánkat. A tömegközlekedési eszközökön is érdemes vigyázni az értékeinkre hasonló módon, mint az áruházakban. A strandokra, szórakozóhelyekre ne vigyünk magunkkal túl sok pénzt, illetve ne hivalkodjunk azzal. Figyeljünk az asztalra kitett mobil- telefonokra és egyéb értékekre is. Ha lehetőségünk van, ruhatárba vagy értékmegőrzőbe tegyük értékeinket. Az érték- és ruhamegőrzőkben elkövetett lopások esetén ugyanis az érintett cég vállalja a felelősséget, még abban az esetben is, ha a ruhamegőrzőben kiírják, hogy az értékekért nem vállalnak felelősséget. Trükkös bolti lopások Üzlettulajdonosok és eladók is lehetnek károsultak. Az elkövetőknek kidolgozott tervük van a bolti lopásokra is. Egyikük lefoglalja az eladót, míg a többi amit tud, elpakol. A rendőrség tanácsa az, hogy lehetőség szerint mindig legyen legalább egy személy, aki a többi vásárlót szemmel tartja. Előfordulhat az is, hogy a tulajdonosra hivatkozva árubeszerzésre kérnek pénzt az eladótól. A trükk nem bonyolult, ugyanis a tulajdonos neve és elérhetősége az üzleten vagy az üzletben megtalálható, azt bárki elolvashatja. Ilyen esetben mindig ellenőrizni kell, hogy az idegen valóban beszélt-e a tulajdonossal, és jogosan kér-e pénzt. Munkahelyi bűncselekmények Többször lehetett olyan esetről hallani, amikor közintézményből loptak ismeretlen tettesek. A munkahelyi lopásokat meg lehet előzni, ha nem hagyunk látható helyen értéket. Keressünk olyan biztonságos helyet, ahol nem tudnak azokhoz hozzányúlni. Ez főleg olyan munkahelyen fontos, ahol ügyfélfogadás van. Becsapott idős emberek Arról is többször érkezett rendőrségi beszámoló, hogy ismeretlen személy időseket keresett meg, vagy szólított le az utcán, a polgármesteri hivatal alkalmazottjának adva ki magát. Az idősek hiszékenységét kihasználva általában szociális juttatást ígértek nekik. A lakásba bejutva ellopták a pénzüket, takarékleveleiket, aranytárgyaikat. Az ilyen esetek is megelőzhetők: minden esetben kérni kell az igazolványt az ilyen személytől vagy személyektől. Ne engedjük be őket a lakásba, és soha ne számoljunk be nekik arról, hogy milyen értékek vannak otthon. A házunkban végzett iparosmunkára szánt összeget más helyiségből hozzuk ki úgy, hogy senki idegen ne lássa, hol tároljuk a pénzünket. Ha vége a munkának! Sokan építkeznek, a munka pedig több hónapig vagy akár évig is eltart. A szóvivő azt tanácsolja, hogy lehetőség szerint ne hagyjunk őrizetlenül semmit az építkezési területen, amit tudunk, azt naponta vigyük haza, ami viszont nem szállítható naponta, azt meg- felelően zárjuk el.___________■