Petőfi Népe, 2002. május (57. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-23 / 118. szám
MEGYEI KÖRKÉP Petőfi Népe - 5. oldaí 2002. Május 23., csütörtök Színház volt a város Nagy sikere volt Szabó Andor csellójátékának. A Liszt Ferenc Zeneiskola növendékét Haskóné Apagyi Judit kísérte zongorán. fotó: m. i. Kalocsa Országos gyermeknapi találkozó színhelye volt a napokban Kalocsa. A program az egészséges és a fogyatékos gyermekek találkozását, ismerkedését szolgálta. Nyolcadik éve rendeznek országos találkozót gyermekek számára, mindig más-más helyszínen. Idén Kalocsára esett a szervezők választása. A budapesti, debreceni és a kalocsai kertvárosi iskola diákjainak részvételével zajló egész napos program a különböző okok miatt hátrányos helyzetbe került fogyatékos gyerekeknek biztosított ismerkedési lehetőséget. Nagyon fontos ugyanis, hogy elfogadják saját helyzetüket, ugyanakkor képesek legyenek kapcsolatot teremteni egészséges diáktársaikkal. A délelőtti programban előre elkészített kulturális programot mutattak be a gyerekek, majd néptánctanulás és mese következett. Ez utóbbi helyszíne nem egy szokványos színpad volt, hanem a város utcái és terei, beleértve az Érsekkertet. Ballai Anna Mária, a rendezvény felelős szervezője lapunknak elmondta: a fogyatékos gyerekek ezáltal is jelzik, hogy integrálódni, nem pedig elkülönülni szeretnének, nem utolsósorban pedig igyekeznek közelebb kerülni egészséges társaikhoz. A résztvevők saját maguk írták, rendezték és kore- ografálták az általuk előadott színdarabot. miklós imre A Petőfi Népe Heti rejtvényének nyertesei (május 18-ig): Klajkó József, Akasztó; Tumbán Szilárd, Bácsbokod; özv. Matíz Jánosné, Hercegszántó; Agócs Irén, Jánoshalma, Mikó Menyhért, Mélykút; Lehoczki János, Soltvadkert. A Gyerekrejtvényt helyesen megfejtők közül a következőknek kedvezett a szerencse (május 18-ig): Dezsőfi Vivien, Kecskemét; Csupor Krisztián, Kalocsa; Bezdán Barbara, Szabadszállás; Seres Jolán, Kaskantyú; Kádár Károly, Hercegszántó; Makai Judit, Kiskunhalas. _________________Gazdasarok_________________ Hangyarajzás a kertben Károsak-e a hangyák, kérdezik a kertbarátok? Nehéz erre a kérdésre egyértelmű választ adni. Bizonyos mértékben az egyes hangyafajok elrághatják a növények leveleit és gyökereit. A kártétel rendszerint a hónapos retken, a fejes salátán, a mákon és a sárgarépán jelentkezik. Ezeket a károkat könnyen kivédhetjük, például növényi levek kilocsolásával, a hangyaboly meleg vízzel való elárasztásával, vagy mész- víz-csapdák felállításával. Amellett azonban, hogy némi kárt okozhatnak, a hangyák hasznot is hajtanak a kertben. Nagyjából a hangyák hasonló szerepet töltenek be, mint a szántóföldön a varjak. A varjak ugyanis nagyon sok rovart, lárvát, pajort pusztítanak el, megakadályozva ezek kifejlődését és szaporodását. Ugyanakkor kárt is okoznak, mert az elfekvő és a csírázó magvakat kiszedegetik. A hangyák akkor jelennek meg a gyümölcsfákon, a zöldségféléken, a díszbokrokon és a rózsatöveken, ha azokon levéltetvek is vannak. Ha a növényeken „ösvényeiken” fel- alá mászkálnak a hangyák, biztosak lehetünk abban, hogy az adott növény hajtáscsúcsain le- véltetű-kolóniák vannak, melyek erőteljesen szívogatják a leveleket. A hangyák szimbiózisban élnek a levéltetvekkel. Végtagjaikkal finoman masszírozzák a levéltetvek potrohát, minek hatására a tetvek a megszokottnál több mézharmatot (édes váladékot) bocsátanak ki. Ez a mézharmat a hangyák tápláléka. Nem nehéz kikövetkeztetni, hogy amennyiben a tetvek több mézharmatot „termelnek”, akkor egyre több nedvet szívnak el a növényektől. Következésképpen hatványozó- dik a kártétel. Az is igaz, hogy a levéltetvek (mint azt rovatunkban már megírtuk) a mézharmat által korompenésszel fertőzik meg a növényeket. Ha azonban a mézharmatot a hangyák fogyasztják el, akkor a korompe- nész-fertőzés elmarad. Szakemberek szerint a hangyák gyakran megtámadják és fel is falják a le- véltetveket. Megtörténik az is, hogy a hangyák a levéltetveket potrohúknál fogva megragadják és más növényre hurcolják, hogy ott válasszák ki a hangyák számára fontos táplálékul szolgáló mézharmatot. Sajnos ebben az esetben a levéltetvek a korompenészt, sőt egyes vírusfertőzéseket is átvihetnek a még egészséges növényekre. Röviden, ahol hangyák jelennek meg, ott mindig a tetveket kell keresni és pusztítani a megfelelő vegyszerrel (riasztóval). Ha a hangyabolyt akarjuk széttárni, a műveletet többször ismételjük meg a teljes siker érdekében. Permetezni nem érdemes, mert a föld alatt mindig több a hangya, mint kint, a szabadban. A lakásban a tisztaság a legjobb ellenszere a hangyáknak. Ahol nincs por, ételmaradék, kenyérmorzsa, kiszóródott cukor, ott a hangyának nincs miért megjelennie. Újraalakítják a társulatot Ezúttal jogászok fogalmazzák meg a dokumentumokat A Víztársulatok Országos Szövetségéhez fordult Seres Imre, az alpári nyárigát előkészítő bizottságának egyik tagja. Mint mondta, azért kérte a budapesti székhelyű szövetség segítségét, nehogy megismétlődjön a tavalyi felfüggesztés. Tiszaalpár Az Alpári Nyárigát Vízgazdálkodási Társulat ugyanis egyszer már megalakult. A társulat létrehozását az érintett 4275 hektárnyi terület tulajdonosainak több mint kétharmada támogatta aláírásával. Már a további engedélyekhez szükséges cégbírósági bejegyzés kérelmének visszaigazolását is megkapták, amikor kiderült: felfüggesztették a társulat bejegyzését. A Bács-Kiskun Megyei Ügyészség a tiszaalpári Győri István alpolgármester javaslatára indított vizsgálatot az ügyben, aki többek között az aláírások valódiságát kérdőjelezte meg. A vizsgálat a társulat megszüntetésével zárult. Seres Imre most úgy döntött, megelőzi az esetleges újabb hasonló esetet. Ezért az aláírások összegyűjtéséhez szükséges okmányokat a budapesti szövetség jogászaival készítteti el. Amint kézbe kapja a dokumentumokat, összehívja a húsztagú küldöttgyűlést. Attól kezdve az aláírások és a gát vízjogi engedélyének megszerzése, illetve a társulat megalakítása már az előkészítő bizottságon és a földtu- lajdonosokon múlik. ________________hódi awikó P isztoly a mentődobozban Tompa Pisztolyt találtak a vámellenőrzés során egy jugoszláv férfi gépkocsijának mentődobozában. A tárban lévő nyolc éles lőszeren és egy üres táron kívül további 85 darab pisztolylőszer is előkerült. A jugoszláv férfi a tompái határátkelőnél egy Audi típusú személy- gépkocsival jelentkezett belépésre. A vámvizsgálatot végző pénzügyőr kérdésére a férfi nem jelentett be külön elvámolnivalót. A még érvényben lévő tételes vámvizsgálati rendelet alapján azonban a vámosok elkezdték átkutatni az autót. A koszovói származású férfi Audijának könyöklőjében, a mentődobozban egy 7,62 milliméteres kaliberű, TT típusú pisztolyt találtak, tárában nyolc golyóval. A fegyver mellett lapult még egy külön - üres - tár és további 85 darab, szintén éles pisztolylőszer. A vámosok alaposan átkutatták az autót, ugyanis a jugoszláv férfi nem ismerte el, hogy az övé lenne a pisztoly. Azzal érvelt, új autóját pár alkalommal kölcsönadta barátainak. Biztosan ők felejthették nála a pisztolyt és a lőszereket. A pénzügyőrök a gyenge érv ellenére a pisztolyt és a lőszereket lefoglalták, a férfi ellen pedig fegyver- csempészet miatt feljelentést tettek a kiskunhalasi rendőr- kapitányságon - tájékoztatta lapunkat Bácsi Attila, a vám- és pénzügyőrség szegedi sajtószóvivője. BERKI ERIKA Áttervezik a vízkivételt Új parkolók épülnek Tiszakécske Az elmúlt évek hatalmas árvizei miatt a tiszai fővédvonalakat érintő vízkivétel áttervezésére volt szükség Tiszakécskén. Ezért újra kiírják a Holt-Tisza vízpótlásának közbeszerzési eljárását. A vízpótlási tervek már elkészültek, amelyekhez a Kö- zép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖTIVÍZIG) meg is adta az engedélyt. Az előzetes számítások szerint a beruházás költsége 42,2 millió forint. Ehhez a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium közel harminc- millió forintos támogatást nyújt a tiszakécskei önkormányzatnak. ■ Kiskun- PARKOLÓK KIALAKÍTÁSÁNAK KÖLTSÉGEI sLeoyhAza Helyszín Parkolóhely Költség (E/Ft) Mée idén négy- Petőfi-lakótelep: 9 640 venhat új parkoló Liszt F. utca 20 2840 épül Kiskunfél- Lugas utca 7 640 egyházán. A gép- Orgona utca 10 880 kocsibeállók épí- Összesen: 46 5000 tésére Ötmillió fo- Forrás: önkormányzat __________________________________ r intot különítettek el a város idei költségvetésében, parkoló épül a móravárosi Lugas A parkolók megvalósításának utcában és tíz férőhelyes az Or- sorrendjéről legutóbbi ülésén gona utcában, döntött a kiskunfélegyházi kép- Az új helyszínek kialakításától viselő-testület. Ennek érteimé- azt várják, hogy jelentősen javít ben elsőként egy kilenc gépko- Kiskunfélegyháza parkolási kocsi elhelyezésére alkalmas par- rülményein. A városközpontban kolóhely épül a Petőfi-lakótele- ugyanis, elsősorban piacnapo- pen. Ezt követi a Liszt Ferenc ut- kon egyre nehezebb üres parko- ca, ahol húsz autó számára biz- lóhelyet találni, tosítanak helyet. Hét férőhelyes ___________________________■ Balesetek, bűnügyek Nagyértékű lopások Két, jelentős kárt okozó lopás ról kaptunk hírt a Bács-Kiskuri Megyei Rendőr-főkapitányságtól. Mindkét eset Kecskeméten történt a napokban. A városi rendőrkapitányság rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen, aki május 18-án éjjel be lopózott a kecskeméti Baross utca egyik családi házának udvarára, majd onnan a házba. A tolvajnak nem volt nehéz dolga, mivel a ház nyitva volt, így könnyen elvitte azt a pénztárcát is, amelyben 700 ezer forint készpénz volt. Szintén a kecskeméti rendőrök keresik azt a tolvajt, aki egy lezárt autóból lopott el egy hordozható számítógépet és egy mobiltelefont. A személygépkocsi május 17-én délelőtt a műkerti sétányon parkolt. A tettest még az sem tartotta vissza, hogy esetleg valaki megláthatja. Feltörte az autót, és elvitte a félmillió forintot érő műszaki cikkeket. MOBILLOPÁS. Egy február végén elkövetett lopás gyanúsítottját vette őrizetbe a napokban kiskunfélegyházi rendőrség. A 41 éves M. S. a város egyik szórakozóhelyén lopott el egy mobiltelefont. A 18 ezer forintot érő készülék egy kiskunfélegyházi nőé volt. ÁROKBAN. Az út melletti árokban kötött ki egy személygépkocsi tegnap hajnalban, az 53-as számú főúton. Mire a tűzoltók a helyszínre érkeztek, addigra már a mentők kivették az összetört autóból a sérültet. Közlekedés Továbbra is dolgoznak Kecel belterületén a körforgalmi csomóponton. Kaszálják az út menti füvet az 5-ös főúton a 60-67. és a 110-132. km- szelvény között. TRAFFIPAXs Ma Bátmonostor, Csátalja, Dunapataj, Soltvadkert, Kiskőrös, Pirtó, Kiskunhalas és Kecskemét lakott területén számíthatnak a gépjárművezetők radarellenőrzésre. ■ Százezrek pályázaton Bugac Új számítógépek, ingyenes internet-hozzáférés, sátrak, sportfelszerelések. Mindezt abból a több százezer forintos támogatásból vásárolták a bugaci civil szervezetek és intézmények, amelyet különböző pályázatokon nyertek. A községi művelődési ház például 300 ezer forintot nyert eszközfejlesztésre. A Futóhomok Ifjúsági Egyesület egy számítógépet nyert egyéves internet-hozzáféréssel. Továbbá 330 ezer forint támogatást is kaptak, ebből szintén számítógépet és nyomtatót vásárolnak. ■ A PENNY MARKET KFT. Magyarország egyik vezető, immár 1996 óta folyamatosan bővülő diszkontlánca, ELADÓ-PÉNZTÁROS munkakörbe keres munkatársakat. Ön munkájával a KECSKEMÉTI üzletünk eredményességét fogja támogatni. Feladatai: pénztárgép kezelése • leltározás áruátvétel, árufeltöltés • információadás, göngyölegek kezelése • az üzlet tisztán tartása. Ha szívesen vesz részt az értékesítésben, vagy ezután szeretne annak részese lenni, valamint biztos, hosszú távú munkahelyre vágyik, akkor várja Önt személyesen, írásos önéletrajzával az üzletvezető az alábbi címen: PENNY MARKET KFT. 6000 Kecskemét, Budai u. 167. (Pályázatán, kérjük, tüntesse fel, melyik újságban látta meg hirdetésünket.) TAVASZI-NYÁRI VÁSÁR a Csilla Elegant exkluzív nőidivatáru-üzletben Szeretne Ön is divatosan öltözködni? Jó minőségű ruhákat kedvező áron vásárolni? Akkor látogasson el a kecskeméti Csilla Elegant exkluzív nőidivatáru-üzletbe! Egyes szoknyákat, nadrágokat, blúzokat, felsőrészeket most csak 5.000 forintért, a ruhákat 9.000 forintért, míg kosztümöket 10.000 forintért kínálják. De érdemes megtekinteni az üzlet teljes választékát! A Csilla Elegant nőidivatáru-üzletbe természetesen már megérkeztek az idei nyár legújabb modelljei is. Az exkluzív árucikkek között a GIVENCHY, GÉRARD PASQUIER, ESCADA, MÓDIVÁ, ESTHIS, JOSEPH RIBKOFF kollekcióit találhatják meg az elegáns megjelenésre sokat adó hölgyek. A neves divattervezők mo- delljein túl kabátok, kosztümök, alkalmi és estélyi ruhák széles választékával várják a vásárlókat. Esküvőkre, bankettekre és rendezvényekre egyedi, elegáns nyári ruhákat kínálnak! Az üzletben az is talál magának megfelelő öltözetet, aki a szolidabb, alacsonyabb árfekvésű, de jó minőségű termékeket kedveli, és nem feltéüen ragaszkodik a márkanevekhez. Most igazán érdemes ellátogatni a Csilla Elegantba! in *n JU m fc= LEGANT EXKLUZÍV NŐI DIVATÁRU Kecskemét, Kápolna utca 2. Tel.: 76/485-777 (Északi térfal új udvara, a Café Leonardo cukrászda mellett) Nyitva tartás: HÉTFŐ: ZÁRVA, K-P: 10-12,13-18 óráig, Szó: 10-13 óráig.