Petőfi Népe, 2002. május (57. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-22 / 117. szám
2002: Május 22., szerda Horváth ellen nincs bizonyíték Mór - Budapest A móri rablógyilkossággal korábban összefüggésbe hozott Horváth Szilárd DNS-mintája nem egyezik a bűncselekmény helyszínén talált nyomokkal. A rendőrök továbbra sem tudnak jelentős fejleményekről beszámolni a bűncselekménnyel kapcsolatban. Várhatóan ma hozzák nyilvánosságra a bűnözőkről készült fantomképeket.- A vérminta alapján végzett laboratóriumi DNS-vizsgálat eredménye annyit jelent, hogy ily módon nem bizonyítható Horváth Szilárd jelenléte a bankban. Ám egy ilyen vizsgálat még ennek ellenkezőjét sem zárja ki - mondta az Europress- nek Kovács Lajos ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának osztályvezetője. Miután a rendőrség 10 millió forintról 25 millióra emelte a nyomravezetőnek szánt jutalmat, jelentősen megnőtt a bejelentések száma. A sok informátor között persze akad olyan is, akit pusztán a pénz megszerzése inspirál. A rendőrség minden „szálat” komolyan vesz és leellenőriz. A hatalmas összeg odaítélésének feltételeit a rendőrségi törvény szabályozza, tehát alaptalanok azok a felvetések, amelyek szerint a rendőrségnél kézen-közön eltűnhet a pénz. A nyomravezetőnek természetesen az ügy feltárását követően is biztosítják az anonimitást. A bűncselekmény óta újabb tanúk is jelentkeztek, akik látták a tetteseket. A rablógyilkosságot követő ötödik napon bukkantak rá a nyomozók arra a „koronatanúra”, aki személyesen találkozott, sőt beszélt is az egyik gyilkossal. A rendőrség ma tart sajtótájékoztatót az ORFK Teve utcai épületében, s várhatóan bemutatják a bűnözőkről készült fantomképeket. Időközben az amerikai szövetségi nyomozóhivatal (FBI) magyarországi kirendeltségének munkatársai is úgy döntöttek, segítik a magyar rendőrök munkáját, mivel nekik már több tapasztalatuk van az ilyen súlyos bűncselekmények felderítésében. NÉMETH ZSUZSA SMS-posta; 06-30/479-62-30 Az SMS-rovat kivétel nélkül az olvasóink által beküldött üzenetekből áll. A szerkesztőség nem vállal felelősséget azok tartalmáért és fenntartja magának a jogot, hogy válogasson közülük. Ettől a nagy rakomány öndicsérettől van ilyen kibírhatatlan szag a Kossuth utcán? Mennyi a disznó ára? Ki képviseli a gazdákat? Ruszkovics János JS köszönöm hogy törődsz velem. Bízom abban, egyszer én is kikötök a boldogság szigetén. Öregapám, mondd meg nékem? Hány évig tart a szerelem? Harminc évig, negyven évig. Öreganyám szól: mindvégig. _______________________ S Z. J. Amíg a munkahelyen ennyi vadászó öreglány van, addig ne csodálkozz, hogy megcsalnak. Az én kollegi- nám sem különb, más boldogtalansága árán akar boldogságot! Két órája várakozók Kiskőrösön, közben figyelem a közlekedőket. 23 motorosból egyen sem volt bukósisak. Úgy látszik, itt nem kötelező. Igaz ez, zsaruk? Kérem az illetékesek figyelmét, hogy tiltsák be az utakon a kocsik között való újságok árulását. Nagyon balesetveszélyes. Üdv.: Lia Akik Kerekegyházán a lány autóját átemelték az út másik oldalára, szerintem humorosak. (És ha a te kocsidat emelgetnék „poénból". A szerk.) Drága T.! Ha ennyire szeretsz, mondd el személyesen! „Piroska” Emberek! A graffiti egy életstílus, nem holmi unaloműzés. (Ugye C. A.?) Üdv.: Tred (Akár unaloműzés, akár életstílus, más falára firkálni bunkóság. A szerk.) 30-on túl még mindig büszke vagyok a külsőmre! Nem kell takargatnom magam. Az örök élet és szabadság az erényem. Te mire kellettél a HTG-nek? Ui.: „Büszke 30-as” Tiszakécskére Vercsónak üzenem: még mindig jó a segged! Légy olyan boldog nélkülem, mint amilyen velem voltál? EKSZ Szia, én jól vagyok, és te? Nagyon jó a herceg! A kastély már túl unalmas volt, a raktár pedig extrém hely a két „arcossal"! Ui.: Nem érdekes a véleményed! CBA-796 vezetőjének! Ma, 16-án kétszer ment át a piros lámpánál. Városban őrült sebességgel halad, ráadásul gyermeket szállít. 15-én jártam a Pataky Zálogházban és az ott dolgozó hölgy kedvessége és szépsége teljesen elbűvölt. KF Igen, az uborkától elmúlnak a szeplők, ha felszeleteled és egyenletesen szétteríted az arcodon. De ne szedd le! - Etuci Nem volt szép, amit a Ferrari tett. De nem Schumi a hibás... Ha megnyerte a vb-t, ő is el fogja engedni Rubens-t! Hajrá SCHUMI! Andrew-G Az is fontos, hogy külsőleg milyen a partner férfi, ill. nő. A lényeg: legyen ápolt, tiszta, intelligens, de a külsőségek mellett a belső tulajdonságok is fontosak. Kát Tudom, kik vagytok, kislányok, királyok, hercegek, nap mint nap köztetek vagyok. Száyen, hogy ilyen buták vagytok, nézzetek már tükörbe, és utána fúr- kálódjatokü! Két embernek joga van elvenni 7 ember életét, akkor 10 milliónak miért nincs joga elvenni kettőét?! Devil Téma! Én nem a csokiért adtam 18x vért, így segítek, csak ne legyen rá szükség! Oké, amíg adhatok és nem kapok! Legyen véradó, aki egészséges!!! Walter G. M.-nek üzenem, hogy inkább lányok jelentkezését várom. A barátommal ugyan külön járunk, de nem örülne, ha másik fiúval mennék. Ne haragudj! Koszi azért. Ildikó Mi csak tanúk vagyunk a Földön, az ítélet istené. De tévedni emberi és most hisszük: miénk az ítélet. Halál. Mór Az USA az emberi jogok védelmében beleavatkozik a kis országok belügyeibe. Közben elfelejti, hogy régen mit tettek az indiánokkal és a négerekkel. Geronimo (Az akkor volt, most most van. Ha mindenki elkezdené ragozni, hogy melyik nép mit művelt a történelemben. Hát... A szerk.) Szívküldi: Szivike! Boldog szülinapot kívánunk, fel a fejjel! Böbe és a három gyerkőc F. A.-nak! Kincsem, ha rád gondolok, a szívem hevesen dobog, mikor tüzes szemeddel rám nézel, a szerelem lángja emészt el. Köszönöm, hogy vagy nekem! M. ó. Madarasi Molnár papának üzenem, hogy minél előbb gyógyuljon meg: szerető unokád Katymárról. Erb Éva Kedves M.! Csak bánts és ne szeress, kergess el, ha megszűnt szívedben a vágy. Majd megtudod, ki voltam én, egy elfelejtett szép emlék, ki érted élt és nem kell már más, majd megtudod, ha nem leszek. Álmaidban melletted érzed majd, hogy kellek neked. Társkeresés: Ötvenes férfi ismeretségét keresem komoly kapcsolat céljából. 06-76/388-008 20 éves, barna szemű, barna hajú srác vagyok. Keresem azt a lányt, aki szereti a romantikát és megismerkedne egy magányos fiúval! írj: 06-30/975-93-44 T. Ötvenes, független, megbízható! Vegyük fel a kapcsolatot. „Optimista” Tel: 06-30/458-69-22 34 éves, 176 cm, 90 kg-os független, fiatalos férfi barátnőt keres, 25-35 év közötti csinos hölgy személyében. Gyermek nem akadály! Tel: 20/946-55-14. Kedves, türelmes 30-as anya keresi hasonló, szeretni tudó barna szemű társát komoly kapcsolatra Kecskeméten. A főzés nem erősségem, az intimitás fontos. 20/444-89-22 Összetört szívű 25 éves lánynak üzenem, hogy szeretnék vele megismerkedni. Egy 27 éves fiú vagyok. Várom üzenetedet. A számom: 30/493-82-20 A Dorci jeligéjű lánynak üzenem: legyen szíves elérhetőséget megadni. Egy 19 éves fiú „55 év tapasztalat”-jeligére! Próbáld meg felhívni a következő számot: 20 3448 495 „Tanyasi” jeligés lánynak üzenem, hogy hívjon vagy küldjön SMS-t! Számom: 06- 30/9723-185. 7 órától hívható! Ötvenes úr! Szeretnék többet tudni rólad! 42 éves, elvált hölgy. Sárga rózsa jelige „ , Petőfi Népe - 9. oldal P E T O F I N E P E____________________________________________________________________ Megkérdeztük olvasóinkat Szokott májusban szerelmes lenni? ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig CSOPORTOS RABLÁS. Ismeretlen elkövetők kiraboltak egy 18 éves fiút Hódmezővásárhelyen május 19-én hajnalban. A sértett éppen hazafelé tartott a szórakozóhelyről, amikor ököllel valaki arcon ütötte. A fiatalember a földre esett, majd támadói a fején, hátán, hastájékon rugdosni kezdték. A fiú csak a tettesek távozása után vette észre, hogy karórája és ezüst karlánca hiányzik. A kár 18 ezer forint. A fiatalember 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. EUROPRESS VEREKEDÉS. Életveszélyt okozó testi sértés gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Csong- rád Megyei Rendőr-főkapitányság D. Miklós ellen. A 34 éves férfi a gyanú szerint május 18-án a kora esti órákban Makón az egyik kocsmában heves vita után súlyosan bántalmazott egy 39 éves makói lakost. Az áldozat életveszélyes koponyatörést szenvedett. D. Miklóst a rendőr- ség őrizetbe vette, europress ■ Mihálovics Pál (Szeremle): Szoktam májusban is, de más hónapokban is szerelmes lenni. Májusban tartják faluhelyen a legtöbb esküvőt és parasztlakodalmat. Nálunk, Szeremlén különösen szép hagyománya van ennek. Nagyon díszes a népviselet, a vőfély szépen cifrázza a vicces mondókákat. Engem rendszeresen meghívnak minden mulatságra, különösen a farsangi bálokra, ahol kiszolgálok, segítke- zek a büfében. Sok barátnőm van, de még egyik sem komoly. Június elsején lesz a 24. születésnapom. A helyi presszóban fogom megünnepelni. Mindenkit megvendégelek, aki eljön. Elhívom vendégségbe a számomra legkedvesebb lányokat is egy kicsit szórakozni. Nemes Sándor (Kecskemét): Én egész évben képes vagyok szerelembe esni, legyen szó januárról vagy májusról. Bár ilyenkor azért más. A kellemes tavaszi napsütésben előkerülnek a miniruhák, a rövid nadrágok, amelyek a mindenem. Egyszerűen levesznek a lábamról a miniszoknyák, a testhez simuló ruhák és trikók. Imádom, amikor egy nő ízlésesen öltözik. Minél szexisebb egy lány, annál jobb! Különösen felemelő élmény a strandon nézelődni. Erre a legjobb alkalmak természetesen a meleg tavaszi napok és persze a forró nyár. Nagyon szeretem, ha a kedvesem is csinosan felöltözik. De a kérdésre visszatérve: igen, én most is szerelmes vagyok! Joó Mária (Kalocsa): - Négy éve párkapcsolatban élek; az eddigiek közül ez a legtartósabb. Ettől függetlenül tavasz- szal természetesen én is megérzem a levegőben a szerelem illatát. Bár van egy tízéves fiam, úgy vélem, a szerelem kortalan és független a családi állapottól. Szurkolok a fiamnak, hogy amikor ő is megérzi a tavasz és a szerelem illatát, szerencséje legyen. Biztosan megtapasztalja majd a szerelem mindegyik oldalát, a szépet és a fájdalmasat is. De enélkül nem lesz belőle igazi felnőtt és férfi. Ahhoz, hogy majd felnőtt módra szeressen, meg kell ismernie a szerelem minden oldalát, a boldogságot és a keserűséget egyaránt. A UPC Direct műholdas programcsomagjával a legkedveltebb tv-csatornákat (pl. Filmmúzeum, VIASAT3, Spektrum, m2, DunaTV, Magyar ATV, National Geographic, SPORT1) nézheti, digitális minőségben, bárhol az országban, akár technikai beruházás nélkül.* Sőt ha 2002. május 31-ig előfizet a UPC Direct szolgáltatásra, akkor a 8 000 Ft csatlakozási, valamint a 12 000 Ft szerelési díjat elengedjük. Mindezeken felül 1 hónap HBO előfizetést is ajándékba adunk Önnek.* *Az akcióval kapcsolatos további feltételekről és UPC Direct előfizetéssel kapcsolatban érdeklődjön hiva talos forgalmazóinknál, a TeleüPC 06-40-333-159-es telefonszámán vagy a www.upcdirect.hu oldalon. Fizessen elő most hivatalos forgalmazóinknál! Purchardt Antennaszaküzlet és szerviz 6000 Kecskemét, Vörösmarty u. 1. Tel,: (76) 486-770 • Mol-Sat Antenna szaküzlet 6000 Kecskemét, Petőfi S u. 6. Tel.: (76) 417-834 ° Astra-Sat 6500 Baja, Táncsics M u 6 Tel. (79) 426-843 • Trinit Műszaki 6300 Kalocsa, Sz. István u. 49. Tel.: (78) 461 146 • Szám Tel Net Comp BT. 6200 Kiskörös, Martini u, 1 Tel.: (78) 413-282 • Tele-x-Elektron 6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth L. u. 16 Tel,: (76) 461-946 • Video-Phone 6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth u. 6 Tel.: (76) 461-984 • Krausz és Tsai Villamossági Szaküztet 6400 Kiskunhalas, Táncsics M. u. 6. lel (77) 421-972 • Rácz Kér. Kft. 6120 Kiskunmajsa, félegyházi út Tel.: (77) 481 -641 • Tele-x-Pálmonostora 6112 Pálmonostor, Petőfi S. u, 102 Tel.: (62) 424-272 • IPCOM Híradástechnikai üzlet 6080 Szabadszállás, Kossuth u. 8. Tel. (76) 558-030 Direct