Petőfi Népe, 2002. május (57. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-03 / 102. szám
2002. Május 3., péntek MEGYEI KÖRKÉP Petőfi Népe - 5. oldal KÖZVILÁGÍTÁS-KORSZERŰSÍTÉS. Több mint 30 millió forintos beruházással korszerűsítették Lajosmizse közvilágítását. A Dé- másszal kötött szerződés szerint a költséget a megtakarításokból fe- dezi az önkormányzat._______________________________ fotó; p. s. Közös pályaépítés PÁLMONOSTORA Sportpályát építenek. Az előkészítést két éve kezdték el. Azóta feltöltötték az 50-szer 100 méteres pályát, füvesítettek, megépítették a korlátokat, a kapukat. Az önkormányzat, a sportolók, a szövetkezet, a vállalkozók. A sportpálya hamarosan kész a focisták fogadására. A helyi sportegyesület 2000 márciusában alakult. A jelenleg a megyei III. osztályban játszó, a keleti csoportban 2. helyezett csapat eddigi meccseit egy másik pályán, a település szélén játszotta, ott is edzett. Két éve azonban - az önkormányzat jóvoltából - lehetőség adódott az iskola melletti üres terület használatára. Az egyesület úgy döntött, egy új pálya segíthetne a fiatalokat megtartani, egészséges életmódra nevelni - fogalmazott Kalmár László elnök. A pálya kialakításának csupán egyetlen feltétele volt: az iskola diákjai továbbra is használhassák a területet. Emellett a kézilabdások, az atléták is itt edzenek. A helyi szövetkezet közel 800 ezer forinttal járult hozzá a megvalósításhoz. Az önkormányzat - az idén nyújtott 800 ezer forintos támogatás mellett - szintén sok segítséget adott. Kalmár László végül hozzáfűzte: a pályát méltóképpen szeretnék felavatni. Jelenleg tárgyalás folyik a Kispest-Honvéd csapatával, velük szeretnének ugyanis először az új pályára lépni a pálmonostoriak. HÓDI ANIKÓ Hatszázezres méregkár Tjsäüü^icsKE tesek, de legfőképpen a krumpli---------------------------------------- permetezésére szolgáló szereket Keddre virradóra betörtek a tisza- vitték magukkal. Valószínűleg kécskei Solohov szövetkezet mé- olyan valaki volt a tettes, aki is- regraktárába. Többféle növény- meri a raktárt. A kár meghaladja védő szerből is felpakoltak a tét- a hatszázezer forintot.______ ■ Gazdasarok Tippek a gyepesítéshez Szakemberek tanácsolják, hogy árnyékos helyre ne vessünk füvet. Az ilyen helyeket fedjük inkább borostyánnal vagy varjúhájjal. Kivételesen vethetünk árnyéktűrő pázsitot is erdei sédbúzából (Decchampsia flexuosa). Az új vetésű gyepet az időjárástól függően kell öntözni. Soha ne áztassuk el túlságosan (csak egykét óráig tocsoghat); de ennél még fontosabb, hogy a gyep talaja soha ne száradjon ki. Folyamatosan kell nyírni a pázsitot ahhoz, hogy a fű magszárhajtás helyett bokrosodjon, és sűrű állományt képezzen. Minden nyírás után locsoljuk be és szükség esetén műtrágyázzuk. Igyekezzünk az évelő gyomokat eltávolítani, amint annyira megerősödnek, hogy már hosz- szú, hegyes szerszámmal gyökerestől ki tudjuk szúrni őket, a gyepfelület felsértése nélkül. Ha a pázsit elmohásodott, a talajt alaposan gereblyézzük át, hogy szellőssé váljon. Gyepápolás céljából januárban vagy februárban, fagymentes, száraz időben 1-2 centiméter vastagságban szórjunk érett komposztot a gyepre. Erősíthetjük a gyepet komposzt helyett műtrágyával is, de csak a vegetációs idő kezdetén. Kötött kerti talajon ajánlatos a talajmunkákat már ősszel elvégezni. Elég, ha durvarögösre ássuk a kertet, mert a nagy rögöket a téli csapadék morzsalékossá teszi. A talajt vetés előtt minél simábbra kell eldolgoznunk, úgy, hogy ne tapossuk be (ne tömörltsük) túlzottan a földet. A fűmag magágya akkor a legmegfelelőbb, ha az utolsó talajmunkák után két héttel vetünk, így elég idő jut a talaj ülepedésére. Fűmagot bármikor vethetünk, még nyáron is. Mégis a fűmagkeverékek vetésének a leginkább megfelelő a március vége, május közepe, illetve augusztus vége, szeptember dereka. Vetés után 10 kilós hengerrel dolgozzuk el a földet. Mindig 20-40 milliméter hosszúra vágjuk vissza a már fejlett pázsitot. ________________________________K. L. V árosnapi ünnepségek A halasi csipke születésének 100. évfordulói ám emlékeznek Az országzászló ünnepélyes felvonásával kezdődik ma a város napja rendezvénysorozata Kiskunhalason. A hét végén ünnepük a halasi csipke születésének 100. évfordulóját is. ______ Kiskunhalas____________ A Csipkeházban ma 17 órakor nyílik meg a százéves halasi csipke tiszteletére rendezett tárlat. Az európai csipketörténelem gyöngyszemei mellett a hétvégén csipketechnikai bemutatók és csipketörténeti előadások is lesznek a helyszínen. A filmszínházban ma 18 órától kerül sor a helyi televíziók országos találkozójára, amelyen átadják a Helyi Érték Díjakat. A rendezvény egyben a tízéves Halas Televízió jubileumi gálaműsora is. A Hősök ligetében a kora esti óráktól fiatalokból álló halasi együttesek adnak koncertet. A redemptiós huszártábor holnap 10 órakor nyitja kapuit a Hősök ligetében. Ugyanezen a helyszínen délután 2 órakor veszi kezdetét a szabadtéri sokadalom, melynek keretében fellépnek a halasi mazsorettek, táncosok és 18 órától koncertet ad Gusztos Károly és a Lyra együttes. A település önkormányzatának ünnepi ülése 17 órakor kezdődik a filmszínházban, ahol átadják az idei városi kitüntetéseket. Az ÁMK sportcsarnokában táncgálára várják az érdeklődőket. A vasárnapi programok középpontjában a környezetvédelem áll. A Bibó- gimnáziumban 9 órakor Környezet és kultúra címmel nyílik kiállítás, majd környezetvédelmi konferencia kezdődik. A város és környékének környezetvédelmi fejlesztési terveit is megismerhetik a résztvevők, de szó lesz az EU környezetvédelmi elvárásairól is. Vasárnap rendezik meg a Kiskunhalas-Kanizsa testvérvárosi sportnapot, melynek keretében több sportágban is megmérkőznek a házigazdák és a vajdasági település legjobbjai. MUNKATÁRSUNKTÓL KISKUNBalesetek, bűnügyek Összefogtak a nyugdíjasok Nagykőrösön megalakult az Országos Nyugdíjas Polgári Egyesület helyi szervezete. Az alakuló ülésen jelen volt Ko- peczky Lajos, az országos elnökség tagja is. Nagykőrös Az alakuló ülésen leszögezték: a helyi egyesület az országos szervezethez hasonlóan a keresztény, konzervatív nemzeti értékeket képviseli. Pártoktól függetlenül működik, a nyugdíjasok érdekvédelmét tartja elsődleges feladatának. Jelenleg 18 tagjuk van. Varga Péter elnök a Petőfi Népének elmondta: azért tartották fontosnak a nagykőrösi szervezet megalakítását, mert a városban sok olyan kisnyugdíjas él, akinek az érdekeit eddig senki sem képviselte. Szeretnének például adókedvezményt kiharcolni az alacsony nyugdíjuk miatt kényszervállalkozóként dolgozó nagykőrösieknek. Az országos egyesület pénzbeli segítséget is ígért az itteni szervezetnek. Varga Péter bízik abban, hogy a támogatást a tagdíjakkal kiegészítve lesz elég pénzük a működéshez. Sőt ahhoz is, hogy a helyi szervezet beteg, elesett tagjait segíteni tudják. Negyedévente a Mentovich u. 10. szám alatti MDF-irodában tartanak taggyűlést és kulturális programokat is szerveznek majd. TUDÓSÍTÓNKTÓL ÚJ LOVAGOK. Százharminchat lovagot és dámát avattak - köztük 13-at Bács-Kiskunból - a Nemzetközi Szent György Lovagrend tagjává múlt szombaton Szegeden. A rend célja a keresztény erkölcsiség alapján a nemzet szolgálata. Pintér József, a rend priorja - középen - megkapta a lovagrend díszkardját és a priorláncot az éremmel. A lovagrend tagja az angol királynő is. ___________________fotó, kenyeres denes L opott áram Nem először számolunk be olyan esetről, amikor valaki a mérőóra megkerülésével lopta a villanyáramot, tetemes kárt okozva ezzel a szolgáltatónak. A kecskeméti rendőrség egy 23 éves tiszakécskei férfi ellen rendelt el nyomozást lopás alapos gyanúja miatt. K. L. az adatok szerint jó ideje illegálisan jutott hozzá az áramhoz. Ezt jelzi, hogy a Titász Rt.-nek mintegy 120 ezer forinttal tartozik. Szintén a kecskeméti rendőrség folytat vizsgálatot egy lopási ügyben. A 44 éves tiszaalpári N. F. az ügy gyanúsítottja, aki az adatok szerint április 7-e körüli időben betört egy kecskeméti lakos szikrai tanyájába, és onnan berendezési tárgyakat' lopott el mintegy 300 ezer forint értékben. ELFOGÁSOK. Két olyan férfit is sikerült kézre kerítenie a rendőrségnek, akiket régebb óta köröztek már. A kalocsai rendőrkapitányság vette őrizetbe a 35 éves J. G.-ot, akit a sárvári rendőrkapitányság lopás miatt körözött. A kiskőrösi rendőrkapitányság a tázlári R. K.-t fogta el. Ellene a megyei bíróság büntetés-végrehajtási csoportja adott ki elfogatóparancsot. Ugyanis nem vonult be a börtönbe. ■ Közéleti hír • Lezsák Sándor országgyűlési képviselő (MDF) ma délután 2 és 3 óra között a jakabszállási polgármesteri hivatalban tart képviselői fogadóórát. _______■ Kö zlekedés Közműhibák miatt van útszűkület az 51-es út 160+700. és 161+200. km-eiben, a 87-103. km-szelvényben vezetőoszlopok kihelyezését végzik. Az 52-es út 22-30. km-szelvényé- ben árok- és padkafenntartást végeznek, az 57+800-59+900. km-szelvényben pedig úthibák miatt van útszűkület. TRAFFIPAX: Ma Kecelen, Solt- vadkerten, Kiskőrösön, Tompán és Kecskeméten, valamint a közlekedési akcióterv szerinti területen számíthatnak a gépjármű- vezetők radarellenőrzésre. ■ A Petőfi Népe heti rejtvényének nyertesei (április 27-ig): Molnár József, Baja; Gyulai Enikő, Kecskemét; Stettner Antal, Csengőd; Dezső Pálné, Kecskemét; Seres György, Kas- kantyú; Végi Bálint, Solt. A gyerekrejtvényt helyesen megfejtők közül a következőknek kedvezett a szerencse (április 27-ig): ifj. Laczi István, Hetényegyháza; Kozma József, Nagykőrös; Magyar Levente, Jánoshalma; Bende Zsolt, Harta; Török Valentina, Hercegszántó; Mayer Dániel, Gara. Megkerült a késelő Kiskörös kaskantyúi férfi 8 napon túl---------------------------------------------- gyógyuló súlyos sérülést szenveV ita után késelés történt április dett. Április 30-án sikerült elfogni 21-én Kiskőrösön, egy ivóban. A a késelőt, egy 38 éves helybeli tettes elmenekült. A megkéselt férfit, akit őrizetbe is vettek. ■ carnauuMxtalbox A Crown Cork & Seal Company MAGYARORSZÁG A nagykőrösi székhelyű CamaudMetalbox Magyarország Csomagolóipari Kft. várja olyan tanulni vágyó fiatalok jelentkezését (3 fő), akik tanulmányi szerződés keretében, a munka mellett folyó képzés során NYOMDÁSZTANULÓ munkakörben kitanulják a síknyomó gépmester szakmát, és az iskola elvégzése után cégünknél hasznosítanák a megszerzett ismereteket. Követelmények: - érettségi- műszaki érdeklődés Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését, kérjük, az alábbi címen jelentkezzen: Ábrahámné Farkas Ida humánerőforrás-menedzser CamaudMetalbox Magyarország Kft. 2750 Nagykőrös, Pótharaszti út 10. Tel.: 53/554-113 Fax: 53/554-169 C abrahanmei@cmbhungary.matav.hu Penta Motor Kft. ^SUZUKI Kiskunfélegyháza, Szegedi út 58/A Tel/fax: 76/463-199 TlUtjü Üli, hogy MŰT bsfissihhBí bÚBtlkul új imlújúbiíi Most májusban még kedvezőbb feltételekkel várjuk Önöket. Itt a nyár, itt a meleg. Megjelentek az egyedi felszereltségű, légkondicionált hazai gyártású SUZUKIK. * Ha ebben a hónapban próbálja ki a kis Wagon R -t, akár újat is nyerhet. JWl Méltán jé hírű szervizünk rendelkezésére áll. Nr rí> Vizsgáztatás, zöldkártyáztatás rí> Külső-belső takarítás ■=> Értékbecslés, bizományosi használtautóértékesítés O Beszámított használt autók kedvező áron O ARAL olaj és új akkumulátor értékesítése Bővebb információ a kereskedésben. * A készlet erejéig.