Petőfi Népe, 2002. május (57. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-10 / 108. szám

4. oldal - Petőfi Népe MEGYEI KÖRKÉP VÉLEMÉNYEK 2002. MÁJUS 10., PÉNTEK ■■■ Nézőpont Géczy Zsolt ________________ T elt házat hoz a vízi turizmus Jó hely a Duna. Hároméves koromtól minden nyáron élvezhetem számos előnyét. Kedvező, azaz alacsony vízállásnál megannyi ho­mokzátony kínálja magát, s a bajaiak zöme évről évre él a lehető­séggel. Sokszor már kora délelőtt kipakolnak a strandolók, és csak a gyorsan hűlő víz, no meg az egyre lustábban sütő, éji álmához ké­szülődő nap zavarja haza a népes családokat. Azokat, amelyek nem vernek sátrat a Gemenc szoknyája alatt megbúvó, kis földnyelven. Hogy mit lehet csinálni hetekig, napokig vagy mondjuk délelőtt 10 órától este 6-ig egy dunai homokzátonyon? Életkortól függően ren­geteg izgalmas dolgot. Például meglesni a réti sast, ha elég korán, sőt elsőként dugja ki a fejét az ember a sátorból. Nincs sok az ország­ban ebből a fokozottan védett ragadozó madárból, de egy pár hosszú évek óta a Kádár-szigetnél lakja fészkét. Aztán fát gyűjteni az ebéd elkészítése érdekében. Esetleg összeszerelni a cájgot, ha halra fáj a fogunk. Meg persze fürdeni, napozni. Úgy látszik, sokaknak hiányzik ez az élmény. Ez derül ki a Du- na-Dráva Nemzeti Park köz­leményéből. A Dráván már ki­tették a főidényre a „Minden hely elkelt” vagy a „Megtelt” feliratú táblát. Nem tud több túrázó csoportot fogadni a fo­lyó. Sajnálhatják a későn ébre­dők, de bízhatnak még a Dunában. A folyam oly sok nagy teher- és személyszállító hajó, csinos kis jacht mellett simán benyeli a kajak­kal, kenuval vagy akár ladikkal kiránduló természetbarátok serény hadát. Izgalmas kalandokat kínál a vízi túra, járható a mellékágak zöme. Látható dagonyázó vaddisznó és szomját oltó vagy éppen a szúnyoghad elől a vízbe menekülő szarvas is, ha megfogadva a tú­ravezető tanácsát, csöndben evezünk az ártérben. A Dráván már minden hely elkelt Érdemes azonban már a túra kezdete előtt is odafigyelni néhány ap­róságra. Például a nemzeti park azon felhívására, miszerint engedély nélkül tilos vízre szállni. Hiába hajózható korlátlanul a Duna, a túrá­zó csoportoknak ott is kötelező bejelentkezni, s lefolytatja a hivatal az engedélyezéshez szükséges eljárást. így aztán az illetékbélyegek meg egyéb csudaságok megdrágítják kissé a nomád körülményeket kedvelő kalandvágyók túráját. Viszont az elutasítástól nem kell fél­ni, a Dunára mindenki engedélyt kaphat, ha azt szabályosan megké­ri. S jó hely a Duna. Péntektől vasárnapig bevásárló-hétvége a S/iM oop Bevásárlóközpontban! rím: Kecskéméi, Ifcsáld út Sí. Tcl./fax: 76/481-707 Sertésoldalas 629 Ft/kg Sertéscomb és -karaj 719 Ft/kg Csirkecomb 399 Ft/kg Csirkemellfilé 899 Ft/kg Szabványon kívüli fagyasztott csirkecomb 359 Ft/kg Trappista sajt 999 Ft/kg UHT tej (2,8%), 1 I 159 Ft/db Tejföl, 450 g 149 Ft/db Camping dobozos sajt, 200 g 189 Ft/db Szupi üdítőital, 2 I 99 Ft/db Rexona deo, 150 ml+50 ml ajándék 419 Ft/db Ász mosogató, 1 I 209 Ft/db Coccolino öblítő koncentrátum, 1 I 459 Ft/db Speciál légy- és szúnyogirtó, 500 ml 429 Ft/db Ülöpáma (mintás) 250 Ft/db Clatronic szárazvasaló 2.199 Ft/db Porszívó, 1400W 10.990 Ft/db Alacsony támlás műanyag kerti szék 859 Ft/db Napernyő 3.090 Ft/db Faszén, 2,5 kg 299 Ft/db Akciós áraink a készlet erejéig érvényesek! 210073 BÁCSVÍZ A BÁCSVÍZ Rt. felvételt hirdet kecskeméti csatornaszolgáltatási üzeméhez 2 fo részére muszakvezeto csatornamű-gépész munkakörbe megszakítás nélküli munkarenddel, szakirányú vízügyi főiskolai végzettséggel vágy- vízügyi szakközépiskolai érettségivel, illetve technikummal és felhasználói szintű számítástechnikai ismerettel A jelentkezés helye: BÁCSVÍZ Rt. Szennyvíztisztító Telep Kecskemét, Mindszenti körút 36. Kis Sándor üzemvezetőnél, végzettséget igazoló bizonyítványmásolat és önéletrajz benyújtásával Tel.: 70/333-1167 U'ÍZÜKK,étct,., 212113 Értik a regionalizmus lényegét A Dél-Alföld, termálturizmusa országosan is kiemelkedő támogatást kapott 2001-ben A dél-alföldi régióban az utóbbi évek tu­risztikai sikerének könyvelhető el, hogy megalakult a regionális területfejlesztési tanács. Az érintettek között jó az össz­hang, megértették a regionalizmus lénye­gét, és kialakultak a jó értelemben vett lobbik. Dél-Alföld Erről Babák Mihály beszélt csütörtökön Ma­kón, a dél-alföldi turisztikai koncepció és fejlesztési program aktuális kérdéseit tagla­ló konferencián. A Dél alföldi Regionális Idegenforgalmi Bizottság (DARIB) elnöke sikernek nevezte a bizottság marketingigaz­gatóságának létrehozását, valamint a turisz­tikának mint gazdasági ágazatnak történő elismerését. A konferencia sajtótájékoztatóján a szak­ember hangsúlyozta: korábban nem látott turisztikai fejlődés indult meg 2001-ben a régióban. A térség termálturizmusa orszá­gosan is kiemelkedő támogatásban része­sült: a Széchenyi-tervből a három dél-alföl­di megye tíz fürdője kapott összesen mint­egy 3,6 milliárd forintot fejlesztésre. (Bács­Kiskun megyében a kiskunmajsai Jonather- mál Gyógyfürdő tavaly májusban avatta fel élményfürdőjét. Jelenleg folyik az idén át­adandó konferenciaközpont építése. Mind­két beruházáshoz részben a Széchenyi-terv­ből nyertek forrást pályázat útján.) Jelentősen megnőtt az a forrás is, amivel a DARIB támogathatja a helyi projekteket: míg 1998-ban mindössze 8 millió forinttal gazdálkodhatott a bizottság, addig jelenleg 180 millió forintot oszthat szét a sikeres programok között. Az elnök közölte: ma már forráshiány miatt egyetlen pályázatot sem kell elutasítani. A SAPARD-programból 2,4 millió euró fürdő- és eszköztámogatás jutott a régióba az úgynevezett termálgyűrű céljaira, ami a saját erővel együtt több mint 3 millió eurós fejlesztést tesz lehetővé. Marosvári Attila, a Csongrád Megyei Köz­gyűlés alelnöke utalt rá, hogy a térség ide­genforgalmát jelentősen visszavetette az elmúlt években a délszláv háború. Mint el­mondta, a megye fejlesztési koncepciójában kiemelt szerepe van a turizmusnak, de a há­borús években a fejlesztéseket nem volt mi­re alapozni, a vendégek elkerülték a megyét. Tavaly avatták föl a majsai élményíürdőt. fotó-, t. k. Tavaly lassú javulás kezdődött: a megye szálláshelyein 152 ezer vendéget regisztrál­tak, ami 3 százalékkal magasabb az előző évinél. A sajtótájékoztatón elhangzott: a turiz­mus mindhárom dél-alföldi megye számára felemelkedési, kitörési lehetőséget jelent. MTI Mérhető hasznot hoz a városnak Tiszakécske Felavatták a munkaügyi ki- rendeltség új épületét tegnap Tiszakécskén. A több mint 300 négyzetméter alapterületű épületet egy régi építmény megvásárlásával és felújításával alakította ki több mint 20 millió forintos költség­gel a Bács-Kiskun Megyei Mun­kaügyi Központ és a Foglalkoz­tatási Hivatal. Kovács Ernő, Ti­szakécske polgármestere el­mondta: megítélése szerint az álláskeresőkkel való egyéni fog­lalkozást is lehetővé tevő, új épület a munkanélküliség eny­hítésében mérhető hasznot hoz a város számára. A 13.000 lakosú Tiszakécs­kén a munkanélküliség átlag­ban tízszázalékos, télen maga­sabb, a mezőgazdasági szezon­munkák idején alacsonyabb. A munkaügyi kirendeltség segítségére számítanak a helyi vállalkozások további megerősí­tésében és a már letelepedett osztrák, német, olasz cégek fog­lalkoztatást bővítő fejlesztésé­ben. A városban egyébként szak­munkásból már hiány van. A komoly gondot a szakképzetle­nek, közöttük is főként a nők foglalkoztatása jelenti - mond­ta a polgármester. Reményét fe­jezte ki, hogy a közeljövőben már e téren is érzékelteti hatá­sát az elektronikai termékeket gyártó, német BERU cég betele­pülése. A rövidesen beinduló terme­lést mintegy ötven, főként női betanított munkással fogják el­kezdeni, de a létszámot a későb­biekben duplájára, esetleg négy­szeresére is tervezik felemelni - tette hozzá Kovács Ernő. ÚJ LUXUSAUTÓ. Tegnap este látványos showműsor keretében mutatták be a kecskeméti Formont Au­tó Kft. szalonjában a Renault új luxusautóját, a VÉL SATIS-t. Az elegáns megjelenés kiváló műszaki pa- raméterekkel párosul. Mint mottója is jelzi: különleges autó különleges embereknek! fotó: Sebestyén h. Regősök húrján _______Kecskemét_______ A Liga Könyvtár, a Kecskeméti Könyvbarátok, valamint a Ma­gyar Versmondók Egyesülete az idén ötödik alkalommal hirdette meg a Regősök húrján elnevezé­sű vers- és prózamondó ver­senyt a 10-14 éves korosztály­nak. A Dunától keletre eső tíz megye legjobbjai Kecskeméten mérték össze tudásukat. A me­gyeszékhelyen a közelmúltban már csak 22-en voltak a döntő­ben. Bács-Kiskun diákjai közül a két kategóriában összesen né­gyen kerültek dobogóra. A10-12 évesek közül első lett Varga Jú­lia (Kalocsa, Belvárosi Általá­nos Iskola), harmadik a solti Dobrovits Ferenc (Kecskeméti Református Kollégium Általá­nos Iskola). A második korcso­portban 2. lett Szondi Péter, 3. Szanyi Sarolta (a kecskeméti Ko- dály Iskola diákjai.) _________■ O rgoványi napló ____ Könyvbemutató ____ M olnár Gergely 1895-től 1936- ig rótta feljegyzéseit Orgo- ványpusztáról s egy különle­ges történelmi folyamatról: a tanyás rendszerből falukö­zösséggé szerveződő társa­dalomról. A jeles emlékezetű lelkipásztor munkáját Orgoványi napló cím­mel a budapesti Kortárs Kiadó jelentette meg az idei könyv- fesztiválra. A kötetben megannyi eleven képben kapunk lenyűgöző tablót a 19-20. század fordulójának sok bajjal és örömmel járó tanyasi-fa­lusi életéről, a zaklatott 1919-20- as évekről, majd a későbbi polgá­rosodó esztendők fejleményeiről. A naplóíró lelkész templomot, is­kolát, paplakot épített, gazdálko­dott és falut szervezett. A mai kor gyermeke Molnár Ger­gelyben a szociális em­ber minta­képét tisztel­heti, a ké­nyes és szi­gorú erköl­csű, nemes patriótát, aki­nek lényegéből fakadt a szolida­ritás. A napló szövegét a króni­kát író lelkész unokája, a próza­író Molnár Miklós gondozta. A kiadó és az orgoványi képvi­selő-testület május 11-ére könyv- bemutatót szervezett. A községi iskola sportcsarnokában délután négy órára várják az érdeklődő­ket. A kötetet Máris Lívia, a Kor­társ Kiadó vezetője, Ambrus La­jos író, a kötet szerkesztője és Molnár Miklós József Attila-díjas író mutatja be. ____ p. s. K ÖNYV­BEMUTATÓ PmMERA V. MÁRKAKERESKEDŐI KIÁLLÍTÁSON a Tesco parkolójában május 10-11-12-én és MÁRKAKERESKEDÉSEINKBEN május 13-18-ig ELIT GROUP KFT.______________________________ Kecskemét, Biharú. 8. Tel.: 76/501-800; Cegléd, Méhész u. 18. Tel.: 53/505-800; Kiskunhalas, Szabadkai út 29. Tel.:77/525-000

Next

/
Thumbnails
Contents