Petőfi Népe, 2002. április (57. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-24 / 95. szám
16. oldal - Petőfi Népe PETŐ F I NÉPE 2002. ÁPRILIS 24., SZERDA I Bács-Kiskun megye # db derült napos felhős Mit db párás ködös borult 0zápor zivatar esős havas eső é5 hózápor cf&> havazás A nap nagy részében többnyire erősen felhős lesz az ég, több helyen valószínű eső, zápor. A délutáni óráktól várhatóan felszakadozik, csökken a felhőzet. Az északi, északnyugati szél megélénkül, néha megerősödik. Néhány fokkal visz- szaesik a hőmérséklet. Készítette: Köztakedésmeteorológia az Allianz Hungária Biztosító támogatásával I Hidegfronti hatás várható. Többfelé esőtől, záportól nedves utak, és a / gyakran erős északi szél nehezítheti a közlekedést. Országos előrejelzés Repülővédő ebek Johannesburg Vadászkutyák segítségével akarják dél-afrikai repülőtereken megakadályozni, hogy a kifutópályákon a gépek madarakkal ütközzenek össze. A johannesburgi és a durbani repülőtéren hétfő óta szolgálatot teljesít két skót juhászkutya: Tweeny és Mac. Arra képezték ki őket, hogy ne öljék meg, csak zavarják el a madarakat. A tollasok, mint köztudott, súlyos károkat okozhatnak a repülőgépek hajtóművében. Madaraknak fel- és leszálló repülőkkel történt összeütközései becslések szerint évente 1,2 milliárd euro kárt okoznak a légi- társaságoknak világméretekben. Eddig durranó rakétákkal és kelepcékkel tartották távol a szárnyasokat a kifutópályáktól. Tweeny és Mac kiképzése 18 hónapot vett igénybe. Mindenekelőtt meg kellett szokniuk a repülőtér fülsiketítő lármáját. Amikor „dolgoznak”, külön jármű szállítja őket „bevetésük” színhelyére. A két eb csak kiképzőjük vezényszavára veszi üldözőbe a madarakat. szófiai ál- . Anyjuk a FOTÓ: EPA A MAMA VIGYÁZ RÁM. Ez a kis amuri tigriskölyök a latkert lakója. Testvérével együtt egy hónapja született napokban mutatta be őket a nagyközönségnek. VILÁG VÍZÁLLÁS Tegnap a Duna Budapestnél 240 cm (árad), Bajánál 298 cm (apad), a Tisza Szolnoknál 184 cm (apad), Csongrádnál pedig 168 cm (árad) magas volt. A MAI NAP Haltelepítés BÁCSHOSZ Ma haltelepítést végeznek a Kiskunsági- és a Fűzvölgyi Öntöző Főcsatornán. A tervek szerint kb. ötezer kilogramm tenyész- ponty kerül a vizekbe._______■ Idősakadémia Kecskemét A megyeszékhelyen holnap folytatódik az idősakadémia előadás-sorozata. Az érdeklődőket ezúttal is 14 órára várják a városháza dísztermébe. Dr. Horváth Zsuzsanna, a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség igazgatója a fogyasztóvédelem aktuális kérdéseiről beszél az egybegyűlteknek. Az előadás ingyenes. __________________■ A NAP VICCE- Ki az abszolút papucsférj?- Akinek otthon keveset szabad, de amit szabad, azt muszáj. Mai időjárás | Vízhőmérséklet 15° r 0' Már az éjszakai órákban Duna 12 "C Péntek elér bennünket északnyuTisza 13 °C gat felől egy nem túl marBalaton 14 °C 17° káns hidegfront. FelhözeVelencei-tó 16 °C te, csapadéka napközTisza-tó 15 °C ben vonul át fölöttünk, így Fekete-tenger 10 °C szómnál többfelé várható eső, Adriai-tenger 14 °C /*< >*\ záporesó. A csúcshömérÉgei-tenger 16 °C 16° OP séklet 13,18 fok lesz. Földközi-tenger 16 "C Máióiholnapra • expressz apróhirdetések • A LORD BÖNGÉSZDÉBEN, ALSÓ TEREMBEN NYÁRI ÁRUK 1500 Ft/kg-0S ÁRON!-------------------------------------—-------—----r— *05553* AKÁC tűzifa, szőlőtámoszlop: 30/9533-163.---------------- _ ----------------------- *02571* ALUHULLADÉKOT veszek. T.: 06-30/451-2915 *05696* ELR. péniváltó Kecskemét, Dobó krt. 8. (Centrál Passage Üzletház) Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 239.0000 244.0000 USD 268.0000 274.0000 DEM 105.0000 0.0000 ATS 14.0000 0.0000 ITL 0.0000 0.0000 CHF 162.0000 166.5000 FRF 0.0000 0.0000 NLG 0.0000 0.0000 SKK 5.1500 6.1500 Német márkából és osztrák schillingből a fémérméket is megvásároljuk! Érvényben: április 23. Tel.: 76/418-884 • Nyitva mindennap: 8-21 óráig. Internet: www.goldinfo.hu raffiiranmafyin raranflln [K^*M;rcflfnra»)famQ Kecskemét, Biharú. 8. Tel.: 76/501-800 YAMAHA ELIT GROUP KFT Kiemelkedő teljesítmények, egyedi külsők AUDI 100 áron alul, részletre is. Benne nyáron nem lesz melege. 1,69 M Ft. 06-20/9-457- 991.--------------------------------------------------------------- *05620* AUDI 80 1.9TDI ‘92. digit klímás, metálzöld eladó. 30/2555-470.------------------------------------ *05638* CITROEN BX 1.9TRD ‘88. évj.: 30/207-4985.--------------------------------------------------------------- *05673* CSALÁDI gazd. telephely Baja: 30/9533-163.--------------------------------------------------------------- *02574* ELADÓ 10 hl-es Kertitox. Bort beszámítok. Érd.: 06-20/9-248-074.----------------------------- *02553* ELADÓ 2 db 300 hl-es alumíniumtartály. Érd.: 06-20/9248-074.----------- ... .. .. .. -025648 IFA lassújármü eladó. 30/9438-950.--------------------------------------------------------------- *05522* HŰTŐPULT 2 db, hűtőszekrény (ipari) eladó. 06-20/9563-419.---------------;---------------------------------------------- *05527* JÓ állapotú K-25-ös hengerfejét keresek megvételre. T.: 06-20/4-190-690, este--------------------------------------------------------------- *05681* 8 Jó állapotú Meller típusú tojóketrec, 4 és 3 szintes eladó. 250 Ft/férőhely. 06-20/4218- 966. ——----------------------------------------------------05732JÓ állapotú T-088 trágyaszóró, MTZ 550, KHR 1500 rakodó, 2-3 fejes Lajta ekék eladók, 06- 30/2468-228. —------------------------------------------------- *03239* KÁBELHULLADÉKOT veszek. T.: 06-30/451- 2915-------------------------------------------------------------- *05697* KACSATÖMŐ gép és 380 V-os szecskavágó eladó. 30/9-580-851,----------------------------------------------------------------*05688* KANCÁK, mének, csikók (ugró, hobbi, fogat) féláron: 77/521-820, 6-16 óráig.-----------------:--------------------------------—--------- *05705* KEREKDOMBI termálfürdő Tiszakécskén 2002.04.27-én, reggel 8 órakor várja kedves vendégeit.------------------------------------------------------------- *05567* 8 Lada 1500 ‘91., 5 sebességes, jó állapotban eladó. 78/441-503.--------------------------------------------------------------- *05702* LASSÚJÁRMŰ terepes IFA eladó. 30/3012- 832.--------------------------------------------------------------- *02675* Auchan Kiadó üzletek a kecskeméti Auchan bevásárlóközpontban Az Auchan a világ egyik vezető kereskedelmi lánca, 2002. II. negyedévében nyitja meg következő bevásárlóközpontját Kecskeméten, a Pólus Róna bevásárlóközpontban, 15.000 nP-en. A beruházás a forgalmas M5-ös autópájya mellett található. Az MS-ös autópálya nagy forgalmat bonyolít mind Budapest, mind Szeged Irányába. A beruházás vonzáskörzetébe tartozik Nagykőrös, Lajosmizse, Tisza- kécske. Hetényegyháza és Lakitelek. A hipermarkethez közvetlenül csatlakozik egy 15 üzletből álló üzletsor, ahol lehetőség van üzlethelységek bérbevételére, változó alapterülétén, különféle profilokban. Leköthető profilok: Női divatáru, Bizsu. Lakástextil, Parfüméria, Cipő, Ajándéktárgy. Óra-ékszer, Fodrászat, Gyermekruha, Bőrdíszmű, Optika. Kozmetika. Fehérnemű Rövidáru Gyógyszertár Jelentkezni lehet: • az eddigi vállalkozást bemutató prezentációs anyaggal • a választott profilra vonatkozó elképzelés bemutatásával Hyper Immo Kft. 1113 Budapest, Bocskai út 134-146. (Dorottya udvar) Bérbeadással kapcsolatos Információ Hyper Immo Kft. Tel.: 06 1/3815-520. 06 1/3815-522. 06 1/3815-537, 06 30/212-8726. 06 30/274-5649 ( munkanapokon 9“-17“) Fax: 06 1/3815-529 KISKŐRÖSÖN piac közelében 140 m2-es kétszobás családi ház melléképülettel, két utcára nyíló, 342 n-öl telekkel eladó. Társasház, telephely építésére alkalmas. Ár: 20 M Ft. T.: 06-70/216-7929--------------------------------------------------------------- *05699* MÁJUS elsején Zalakaroson: 20/9829-697.-------------------------------------------------------------- *05655* MITSUBISHI Lancer 1200-as, ‘85. évj. friss műszakival eladó. Érdeklődni lehet: 70/218- 4783 — ----------- — — *05683* MTZ-K, IFA-k, IH-6200 MA 350, permetezők és bontott permetezők eladók. 30/299- 3058. —t—,-----------------: -------------------- *03194* MTZ-50 jó állapotban eladó. Irányár: 330 E Ft. Érd.: 06-78/448-165.---------------------------;------------------:---------------- *05612* PÁHIN 1,9 ha szántó, erdő- v. szőlőtelepítésre alkalmas eladó. Irányár: 100 E Ft. 06- 30/3678-967.---------.—=----------------------(------------------------- *05691* PEUGEOT 306SL Sedan 1.9 dízel, 1994. XI. hó, fehér, kifogástalan állapotban eladó. Ár: 1.490 E Ft. Érd.: 30/453-7262.--------------------------------------------------------------- *84518* 8 Robur lassújármű eladó. 30/9438-950.------.------------------------------------ -05523RS szivattyú, Simson motorkerékpár és 24 hles üvegszálas műanyag tartály eladó. T.: 06- 30/9-386-576 •05685* S0LTVADKERT környéki komfortos tanyámat földdel (20 ha) v. anélkül bérbe adom. T.: 30/497-0572--------------------—-----------------L--------------------*05541* SZŐLŐ Imrehegyen, 4 ha eladó. 30/316- 7852.----------------------- -05624SUZUKI Swift 1.0 GW '98. évj., automata eladó. Mozgássérült-utalványt beszámítunk. Hitel megoldható. Érdeklődni lehet: 76/550- 001, 30/9552-258. •05405* SUZUKI Wagon R+ GS 2000. XI. havi sok extrával eladó. Hitel megoldható. 76/550-001, 30/9552-258. *05404* SZŐLŐKARÓ 2 m, 68 Ft/db: 30/3-035-436.---------------------------------------------------*05677SZŐLŐMUNKÁRA traktorost keresek Bocsa és környékére. 06-30/9-589-052.--------------------------------------------------------------- -05675TISZAKÉCSKÉN horgásztó eladó. 20/986-16- 19.-----------------------------------------—---------------- *05652* VÁSÁROLNÉK nagy körbálás takart búzaszalmát, 200 db-ot. 30/2785-439.------------------------------------------—-------------- *05641* VW Golf 1.1.5D ‘80. évj. eladó. 06-20/92-35- 457.---------------------------------- -05733VWVento 1.6i 1.050 E Ft: 20/3429-558.----------------------.---------------------------------------- -055798VWVento 1.9TD ‘96. évj. extrákkal tulajdonostól eladó. Érdeklődni lehet: 06-20/9155- 623.---------------------;----------------4------,--------------- -055831-2 l-es pet palack csomagolására zsug- orozógép eladó. T.: 06-30/9-589-052------------,------------------------------------- -056822107 Lada friss műszakival eladó. Tel.: 30/2499-308------------------------:------------------------------------ -056582,2 m-es talajmaró eladó. T.: 20/497-4824-------------------------------------------------------------- -033218 78 db anyakecske gidával és 2 db bakkecske eladó. Érdeklődni lehet: 06-20/334- 9705.-------------------------------------------í----------------- -05573A magyar grafika 20. századi klasszikusai címmel nyílik kiállítás április 26-án (pénteken), 17 órakor a Mártonfi Galériában A kiállításon Barcsay Jenő, Benyovszky István, Borsos Miklós, Csók István, Deák-Ebner Lajos, Fényes Adolf, Glatz Oszkár, Iványi-Grünwald Béla, Istókovits Kálmán, Molnár-C. Pál Perlmutter Izsák, Révész Imre, Rudnay Gyula, Szabó Vladimir, Szász Endre, Szőnyi István, Würtz Ádám alkotásait tekinthetik meg. $ Minden érdeklődőt szeretettel várunk! § Centrál Passage Üzletház Kecskemét, Dobó krt. 8.1. em.