Petőfi Népe, 2002. április (57. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-20 / 92. szám
Petőfi Népe 2002. Április 20., szombat Kecskemét és környéke Szerkeszti: Mihályka Gyula Koncert a templomért Kecskemét Az erdélyi Erdőcsinád barokk református templomának megmentésére hangversenyt tartanak április 24-én, szerdán, este 6 órakor a kecskeméti Kocsis Pál Szakközépiskola székely dísztermében. A rendezvényen fellép a Kodály Iskola Kicsinyek kórusa és Campanella leánykara. Előbbit Ubrizsy Lászlóné, utóbbit Antoni Andrea vezényli. A Fabatka zenekar és a Kurázsi néptáncműhely ifjúsági együttesének bemutatója után, Szebellédi Valéria vezényletével a Kórusmuzsika Európai Nagydíjával kitüntetett budapesti Erkel Ferenc-iskola Magnificat gyermekkara lép a közönség elé. A hangverseny előtt munkatársunk, Szász András erdélyi fotóiból nyílik kiállítás az iskola előcsarnokában. A hangverseny teljes bevételét az erdőcsinádi református templom felújítására fordítják. Belépő 600 forint. Arany és ezüst ékszerek _________Hírek_______ VIRÁGOK. Negyedik alkalommal rendezik meg a Virágos Kecskemétért virágbemutatót és vásárt a város főterén. Az érdeklődők négy hétvégén át tekinthetik és vásárolhatják meg az egynyári növényeket, balkonnövényeket, évelőket. Az első alkalom most hétvégén, szombaton és vasárnap lesz. MATÁV PONT. A Matáv Pont Bolthálózat üzletét csütörtökön adták át hivatalosan Kecskeméten, a Csányi János körút 14. szám alatt. Az ünnepi beszédet dr. Tátrai Miklósné igazgató mondta. Az üzletben teljes termék- és szolgáltatásskáláját felvonultatja a Matáv. Az ügyfél- szolgálat is itt működik a jövőben, valamint nyolc internetező helyet is kialakítottak az érdeklődőknek. EGÉSZSÉGNAP. Gyümölcsillatú egészség címmel ma 10-16 óráig egészségnapot tartanak a kecskeméti Szent-Györgyi Albert Szakközépiskolában. A rendezvényre minden érdeklődőt várnak. A programban szerepelnek az egészséges életmódról szóló előadások, testmozgás, önismereti játékok, szűrés, szépségápolás, termék- bemutatók és -kóstolók. MAGYAROK. Kedden délután öt órakor Kecskeméten, az Angolkisasszonyok Ward Mária Leánygimnáziuma dísztermében dr. Henkey Gyula antropológus, a történelemtudományok kandidátusa tart diavetítéssel egybekötött előadást. Címe: A magyarság és más, Kárpát-medencei népek etnikai-embertani vizsgálata. A belépés díjtalan. NYELVŐRZÉS. A magyar nyelv hete helyi központi rendezvényének a kecskeméti városháza díszterme ad otthont. Hétfőn 9 órakor dr. Szécsi Gábor polgármester mond köszöntőt, majd dr. Balázs Géza nyelvész tart előadást. Ezt követően pedig 11 órakor Bánffy György Kossuth-díjas művész műsorát hallgathatják meg az érdeklődők. FÓRUM. Április 25-én, csütörtökön délután három órakor a kecskeméti városháza nagyterme lakossági fórumnak ad helyet, amelyre minden érdeklődőt várnak. Dr. Csatári Bálint, az MTA Regionális Iroda igazgatója, valamint Szemerey Márta településtervező a város hosszú távú városfejlesztési koncepciójáról tart előadást. ■ _________Ötvösművészet Szerdán és csütörtökön, a Kecskeméti Képtárban hosszabbított nyitva tartás (10-től 18 óráig) keretében, ingyenesen tekinthető meg a Kortárs magyar ötvösművészet című tárlat. Az érdeklődők aranyból, ezüstből és más fémekből készült ékszerekkel, szobrokkal, használati és dísztárgyakkal ismerkedhetnek. A tárlathoz kapcsolódóan szakmai napot rendeznek, szerdán 14.15 és 17 óra között. Bizonyítványt kaptak Oktatás Ismét sikeresek voltak a kecskeméti Széchenyi István Idegenforgalmi, Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola diákjai. A közelmúltban Veszprémben megrendezett Szakma Kiváló tanulója Országos Verseny döntőjében kiváló eredményt értek el, így már szakmunkás-bizonyítvánnyal térhettek haza. Cukrász szakmában Ácsai Mária és Gáspár Tímea, míg szakács szakmában Hegyesi Diána, valamint Vaslóczki Orsolya jeleskedett. Felkészítésükben részt vett Ács Imre, Bakó Zoltánné, Bóka József, Horváth Viktória, Jakab Tamás, Könyves Mihályné és Pogány Eszter. Siker született a Vásárhelyi Pál Általános Iskolában is. A PC-kismester országos informatikai verseny döntőjében a megyét az iskola 6. osztályos csapata képviselte az elmúlt hétvégén. Kiváló felkészültségüknek köszönhetően első helyen végeztek. A csapat tagjai Csákó Gyula, Guti Norbert, Rapavi Kázmér voltak. Angeliné Wiedner Mária készítette fel őket. ■ ELISMERÉS. A Központi Statisztikai Hivatal megyei igazgatóságán idén Forczek Jánosné kapta a Koczián Zoltán-díjat. A14. alkalommal a kollektíva által megszavazott elismerést dr. Harcsa István, a KSH fő- osztályvezetője adta át.__ fotós tóth Sándor Tűzre, vízre vigyázzunk! Égetően szüksége lenne a lánglovagoknak egy új laktanyára A kecskeméti tűzoltóság az elmúlt évben is eredményesen látta el feladatát. A működés feltételei biztosítottak voltak. Ennek ellenére a lánglovagoknak sok problémával kellett megküzdeniük. Kecskemét A tavalyi évről Szabó József ezredes, kecskeméti tűzoltóparancsnok a legutóbbi közgyűlésen számolt be a város önkormányzati képviselőinek. A Kecskeméti Önkormányzati Tűzoltóság illetékességi területe a Dunától Tiszaugig terjed. Egyik legfontosabb feladata a tűzoltás és a műszaki mentés. A beszámolóból kiderül, hogy az ipar területén sem mennyiségben, sem kárértékben jelentős tűzeset nem történt. Valamivel rosz- szabb a helyzet a mezőgazdaságban, hiszen a kisszövetkezetek és magángazdaságok gépparkja, üzemi épületei többnyire nem felelnek meg a kor követelményeinek. A mezőgazdasági tűzesetek száma jelentősen emelkedett - különösen az erdős részeken -, amely az előbb említett okok mellett az aszálynak és az emberi gondatlanságnak is köszönhető. A közlekedésben a kisebb fuvarozók okoztak problémát, akiknél lassan halad a gépparkcsere, sőt az ott dolgozók tűzvédelmi ismerete is gyakran hiányos. A személyautóknál nagy gond volt a rendszeres karbantartás hiánya. Ezenkívül érthetetlen, hogy néha a sokmilliós gépkocsikból is hiányzott a néhány ezer forintos tűzoltókészülék. A közlekedésben a legnagyobb problémát a veszélyes árut fuvarozók jelentik, akiknek egy része a szállítmány fajtáját eltitkolja, vagy kevésbé veszélyesnek tünteti fel. Az egészségügyi és oktatási intézményeknél az anyagi lehetőségek korlátozottsága miatt a tűzvédelmi helyzet továbbra sem javult, a legtöbb gond mégis a lakóházakkal és hétvégi házakkal volt. A különböző elektromos berendezések, főző- és fűtőberendezések sok tűzesetet okoztak, és ezekben a legveszélyeztetettebb korosztályok az idősek és a gyerekek voltak. Ugyanakkor a beszámolóból azt is megtudhattuk, hogy tavaly a kecskeméti tűzoltóság vonulási száma csökkent, de a szándékos tűzokozók, a fegyelmezetlen és gondatlan emberek magatartása még mindig sok veszéllyel jár. Szintén fontos feladat a tűzmegelőzés, amelynek kapcsán a területen lévő 348 különböző létesítményt a tűzoltóság rendszeresen ellenőrizte. A kecskeméti tűzoltóság gazdálkodásában tavaly komoly szerepet játszott, hogy az önkormányzat által biztosított önrész segítségével 2 millió forint értékben pályázhatott műszaki eszközökre. A legnagyobb gondot továbbra is a laktanya jelenti. A jelenlegi épület bővítése és felújítása ugyanis nem lehetséges. Az állomány elhelyezése zsúfolt és korszerűtlen, a helyzet a műszaki fejlődést is gátolja. A tűzoltóparancsnok beszámolójában hangsúlyozta annak szükségességét, hogy az új laktanya-beruházás előkészítése legalább terv szinten mielőbb elkezdődjön. tv. A KECSKEMÉTI TŰZOLTÓSÁG VONULÁSAI 2001-BEN: Tűzoltáshoz: 643 Kárelhárításhoz: 307 Egyéb: 64 Téves riasztás: 122 Fonás: Tűzoltóság Kecskemét szépe kerestetik EFMK Szépségverseny helyszíne lesz április 27-én, 19 órától a kecskeméti művelődési központ színházterme. A szervező a Metamorf Tornastúdió, amely másodszorra rendezi meg a Kecskemét Szépe elnevezésű versenyt. Az első ilyen eseményre 2000-ben került sor, akkor 15 lány indult a koronáért, most azonban a szervezők 30 fős mezőnyre számítanak. A tornastúdió elsősorban olyan, 16-28 év közötti lányokat keres, akiknek van valamilyen kecskeméti, vagy Bács-Kiskun megyei kötődésük. A versenyt érdekes műsor színesíti majd. A tánccsoport és a tornastúdió előadása mellett olyan sztárokat hívtak meg, mint Fésűs Nelli, Brunner Márta, vagy Détár Enikő, aki egyben a zsűri elnöke is. A házigazda Rékasi Károly lesz. A zsűri két részből áll. Á szakmai szempontokat többek között fotósok, táncosok, tornászok mérlegelik, de a döntésben komoly szerepet kapnak a szponzorok és a média képviselői is. A fürdőruhában, utcai viseletben és estélyiben felvonuló lányokat 1-10-ig pontozzák. A nézők a megvásárolt belépőjegyekkel vesznek részt a szavazásban. Az ő döntésük alapján ítélik majd oda a közönségdíjat. Az est záróeseményeként a szervezők állófogadásra invitálják a közönséget. A verseny első helyezettje a Miss Alpok-Adria nemzetközi megmérettetés döntőjébe kerül, és ezenkívül kétszemélyes, 9 napos nyaralást nyer, mégpedig Montenegró festői tengerpartjára. A második és harmadik helyezett az előbb említett verseny elődöntőjén vehet részt. Az eseményre jegyek elővételben vásárolhatók, a művelődési központ pénztárában. A lányok jelentkezését 23-án estig várják a 20/927-2388-as telefonon. Két lopás, öt gyanúsított Rendőrség és több kerti bútort is. A kár 87 ték. A 34 és 38 éves T. L. és Sz. A. ezer forint. A rendőrök nem sok- pedig április 16-án este tört be egy Hétfőre virradóra Tiszakécskén kai az eset után elfogtak egy 19 és tanyába Lajosmizsén. A tettesek az egyik hétvégi házba mentek be egy 21 éves férfit, valamint egy 27 alumínium tejeskannákat loptak ismeretlen tettesek. Elvittek egy éves kiskunfélegyházi lakost. A el. A rendőrség őket is elfogta, hűtőszekrényt, egy olajradiátort három gyanúsítottat őrizetbe vet- ___________________________S A Kecskeméti Televízió jövő heti műsora Állandó műsorok hétfőtől péntekig: 19.00: Hírős Hírek. 22.00: A Hírős Hírek ismétlése. Április 22., hétfő: 8.00: Bencze Show, Fabinyi Annamária. 8.30: Nézd, vagyok! 9.00: KTV Tükör. 17.00: Erdei Grün- wald Mihály sorozata. 17.50: Nézd, vagyok! 18.20: KTV Tükör. 19.00: Hírős Hírek. 19.30: Városfórum. 20.30: Bűvös árkádium (olasz film). 21.35: Hírős Hírek. 22.05: Városfórum. 23., kedd: 8.00: Hírős Hírek (ism.). 8.30: Városfórum. 16.50: Thalassa. 17.20: Bencze Show. 17.50: Városfórum. 19.00: Hírős Hírek. 19.30: Sportmagazin. 20.00: Sportfórum. 20.30: Ne bántsd az iskolámat (fr. játékfilm). 22.00: Hírős Hírek. 22.30: Sportmagazin. 23.00: Sportfórum. 23.30: Szivárvány Sztár Republic. 24., szerda: 8.00: Hírős Hírek. 8.30: Sportmagazin. 9.00: Sportfórum. 16.50: ízes ételek. 17.20: Diagnózis. 17.50: Sportmagazin. 18.20: Sportfórum. 19.00: Hírős Hírek. 19.30: Küszöbön EU magazin. 20.00: Társasági élet, magazin. 20.30: Herkulesfürdői emlék (magyar film). 22.00: Hírős Hírek. 22.30: Küszöbön EU magazin. 23.00: Társasági élet. 25., csütörtök: 8.00: Hírős Hírek (ism.). 8.30: Küszöbön EU magazin. 9.00: Társasági élet. 16.50: Biztonsági Zóna. 17.20: Akarj élni!. 17.50: Küszöbön. 18.20: Társasági élet. 19.00: Hírős Hírek. 19.30: Közéleti fórum. 20.00: Porta. 20.30: Csoda a farkasokkal (francia film). 22.10: Hírős Hírek. 22.40: Közéleti fórum. 23.10: Porta. 26., péntek: 8.00: Hírős Hírek. 8.30: Közéleti fórum. 9.00: Porta. 16.50: Egészség magazin. 17.20: Thalassa. 17.50: Közéleti fórum. 18.20: Porta. 19.00: Hírős Hírek. 19.30: Kecskeméti arcok. 20.00: Ez+az. 20.30: A titok (fr. film). 22.00: Hírős Hírek. 22.30: Kecskeméti arcok. 23.00: Ez+az. 23.35: Különjárat. 27., szombat: 8.00: Hírős Hírek. 8.30: Kimba, a fehér oroszlán, 18. rész. 9.00: Adás X. 17.00: Szivárvány Sztár. 19.00: Hírős Hírek / A hét. 20.00: Győzelemre született (am. film). 28., vasárnap: 8.00: Szivárvány Sztár: Groove house. 8.30: Akarj élni! 9.00: Egyházi műsor. 17.00: Erdei Grünwald Mihály sorozata. 17.30: Thalassa. 18.00: Kimba, a fehér oroszlán, 18. rész. 18.25: Adás X. 19.00: Hírős hírek / A hét. 19.30: Szivárvány Sztár Republic. 20.00: A fiú és a kutyá- ja (kanadai sci-fi film). ■ KÓRUSTALÁLKOZÓ. A kecskeméti Lánchíd Utcai Általános Iskola kórustalálkozónak adott otthont teg- nap. Felvételünkön a Bolyai János Gimnázium Vis Animi Leánykara._______________________fotó: b. r. G A térség hangja FM 96.5 MHz FM 93.6 MHz Stúdió, Játék: 76/414-010 Szerkesztőség: 76/414-020,414-030 Fax: E-mail: 76/418-812 gongradio@gongradio.hu Internet: www.gongradio.hu i