Petőfi Népe, 2002. április (57. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-19 / 91. szám
2002. Április 19., péntek P E T Ő F I NÉPE Petőfi Népe - 9. oldal Rendőrkézen a rablóvezér Több mint 15 millió forint lehetett a zsákmánya annak a szigetszentmiklósi bűnbandának, amelynek vezetőjét két nappal ezelőtt vették őrizetbe a rendőrök. Bűnüldözés A szervezet többi tagját már decemberben kézre kerítették. A 25 éves férfi a saját családját is terrorizálta.- Titkosszolgálati eszközök és módszerek segítségével jutottunk Sz. György Vilmos nyomára - mondta Papp Péter, a szigetszentmiklósi kapitányság vezetője. Társait már decemberben sikerült elfogni, közülük ketten jelenleg is előzetes letartóztatásban vannak, a többiek szabadlábon védekezhetnek. A kilencfős szervezet vezetője a többiek elfogásakor nem tartózkodott a helyszínen, és az elmúlt négy hónapban is bujkált. Végül egy dunaharaszti családi házban bukkantak a nyomára, és két nappal ezelőtt őrizetbe vették. A csoport szinte valamennyi tagja fiatal. Munkájuk nem volt. Abból éltek, hogy rettegésben tartották környezetüket: fegyverekkel, késekkel fenyegették meg a kirabolt embereket, hogy amennyiben szólnak a rendőrségnek, felgyújtják házaikat, bántalmazzák családtagjaikat. Több mint 15 millió forintra tettek így szert, és mintegy száz lakásba törtek be.- Hajnalban tartóztattuk le Sz. György Vilmost, mert attól tartottunk, hogy a sötétben elbújhat a ház mögötti erdőben - meséli Papp Péter. Az alezredes szerint korábban többször előfordult, hogy a temetőbe menekült a bandavezér, ha mozgást látott a háza körül. Sz. György Vilmos most is menekülni próbált, de miután látta, hogy a házat körülvették a rendőrök, a padlásra futott és álmennyezet mögé bújt. Vesztére, itt ugyanis megtalálták a nyomozók. A vezér, miután bandája tagjait őrizetbe vették, a saját családját is terrorizálta. Barátnőjét is sakkban tartotta, és kényszerítette, hogy szökését és bujkálását anyagilag finanszírozza. Arra is rá akarta venni, hogy nagyobb összegű kölcsönt vegyen fel. A lefoglalt eszközök között számos olyan elektrotechnikai felszerelés volt, amelyet a banda betörések során szerzett. Kiderült az is, hogy a vezér rendszerint közönséges riasztópisztollyal fenyegetőzött. Papp Péter ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy április óta a büntetés szempontjából a jogszabályok nem tesznek különbséget fegyver és annak látszó tárgy között. Egy olyan mobiltelefont is találtak a férfinál, amelyet a bajai rendőrök kerestek. Ez is bizonyítja, hogy a szervezet igen kiterjedt volt. naov eszter dóra Rács mögött a felbújtó Két rendbeli emberölés előkészülete miatt első fokon hat év börtönbüntetésre ítélte és öt évre eltiltotta a közügyektől a Csong- rád Megyei Bíróság azt a balástyai férfit, aki tavaly Sándorfalva határában meg akarta öletni volt feleségét és leányát. Szeged A hatvannégy éves Gombos József 1981-ben már édesapját és a szomszédját is megölte. Életfogytiglani fegyházbüntetéséből tavaly januárban bocsátották feltételesen szabadlábra. Még a börtönben megígérte egyik cellatársának, hogy szabadulása után szerez neki munkát. Az ismerős feladata egy bérgyilkosság lett volna. Gombos volt feleségét és leányát akarta megöletni egymillió forintért. Az egykori cellatárs és annak barátja látszólag elvállalta a „munkát”, de később tőrbe csalták a kegyetlen terv kieszelőjét: elmondtak mindent a kiszemelt áldozatoknak. Ruhájuk alá rejtett diktafonnal felszerelkezve visszamentek Gomboshoz azzal, hogy a feladatot végrehajtották. Bizonyítékul egy csirkevérrel szeny- nyezett zöld pólót adtak át neki. Gombos a hír hallatán megígérte nekik, hogy két héten belül megkapják a pénzt. A „bérgyilkosok” ezután mindent jelentettek a rendőrség sándorfalvai körzeti megbízottjának, és átadták neki a hangfelvételt. A tárgyalás során a tanúk Gombos József ellen vallottak. Lejátszották és a bizonyítékokhoz csatolták azt a magnófelvételt is, amely az egykori rabtársak között folyó pénzügyi alkut rögzítette. A megyei bíróság bűnösnek találta a férfit. A hatéves börtön- büntetés ellenére legközelebb csak tizenkét év múlva fontolható meg Gombos életfogytig tartó szabadságvesztésének - amit a 21 évvel ezelőtt elkövetett kettős gyilkosság miatt szabtak ki rá - ismételt felfüggesztése. Terhére rótták fel, hogy alig fél évvel a feltételes szabadságra bocsátás után hasonló bűntett elkövetését kísérelte meg hozzátartozói ellen, mint amiért korábban életfogytig tartó börtönbüntetést kapott. A ítélet nem jogerős. europress Saját zsebre bírságoló rendőrök Hivatali visszaélés miatt ítéltek el két rendőrt, akik a Fonyódi Rendőrkapitányságon teljesítettek szolgálatot tavaly nyáron. A másodfokú, jogerős ítélet szerint az elsőrendű vádlott nyolc hónap letöltendő börtönbüntetést kapott, míg társa hat hónapi börtönbüntetését a bíróság két év próbaidőre felfüggesztette. Fonyód tok ellenőrzése mellett a vezetőnek az alkoholszondába is bele A fonyódi rendőr budapesti társá- kellett fújnia, s ez csekély mérté- val együtt 2001. augusztus nyol- kű szeszes ital elfogyasztását mu- cadikán hajnalban Balatonfeny- tatta. Mivel a jelbeszéddel nem vesen teljesített szolgálatot. Az el- értették meg egymást, a rendőr- sőrendű vádlott lámpával állított járőr egy szabálysértések tételé- meg egy Fiat Bravót, amelyben ről szóló szórólapot mutatott az három olasz férfi utazott. Az ira- olaszoknak. Ezen feltüntették, hogy akár százezer forint bírság is kiszabható ilyen szabálysértésért. Az egyik utas azonban előkereste maradék 35 ezer forintját, s átadta a rendőröknek. A járőrök jegyzőkönyv felvétele és átvételi elismervény kitöltése nélkül vették át az összeget, amelynek felét az ügy elsőrendű vádlottja a társának adta. Az olaszok a rendőrségen jelezték a „papírmentes” eljárást. A nyomozás során elegendő bizonyíték utalt a hivatali visszaélés bűntettére. takács zoltán Jogerős bírósági ítélet Üzenet az Integrál ÁFÉSZ tagságának, dolgozóinak Ezúton tájékoztatom a kiskunfélegyházi Integrál ÁFÉSZ minden Tisztelt Tagját, Dolgozóját, hogy 2002. április 18-án a Bács-Kiskun Megyei Bíróság a Pf. 20545/02. számú perben jogerős ítéletével helybenhagyta a Kiskunfélegyházi Városi Bíróság 3P. 20621/2001 számú perben hozott elsőfokú ítéletét. A jogerős ítélet alapján felhívom mindenki figyelmét, hogy a 2001. április 21-én megtartott küldöttgyűlésen született határozatok közül érvénytelen az áfész új igazgatósági tagjainak megválasztása, illetve jogerősen megállapította a bíróság, hogy dr. Horváth Sándor elnökké választása érvénytelen. A jogerős bírósági ítélet megerősítette, hogy az a határozat is érvénytelen, amely dr. Horváth Sándort az áfész képviseleti jogával felruházza. Tájékoztatom a Tisztelt Tagságot, a Dolgozókat: a bíróság jogerős ítéletében megállapította, hogy az én igazgatósági tagságom fennáll. A jogerős bírósági ítélet alapján az áfész igazgatóságának, valamint az áfészen belül dr. Horváth Sándornak mint igazgatósági elnöknek a tevékenysége és a 2001. április 21- ét követően hozott határozataik nem bírnak legitimitással. Közlöm a Tisztelt Tagsággal, hogy a Kiskunfélegyházi Városi Bíróság előtt megtámadtam az összes olyan 2002. évi részközgyűlési határozatot, amely részközgyűlést 2002-ben az áfész igazgatósága vagy dr. Horváth Sándor - aki nem elnök - hívott össze. Felhívom szíves figyelmüket, hogy a nem legitim igazgatóság által összehívott részközgyűlések érvényes döntést nem hozhattak és ebből következően érvényesen küldötteket sem választhattak. Tájékoztatom a Tagságot, hogy az Integrál ÁFÉSZ törvényes működésének helyreállításáért folytatott harcomat következetesen végigviszem. Remélem, hogy a jelenleg törvényesen meg nem választott személyek belátják, hogy a törvénytelen tevékenységnek az Integrál ÁFÉSZ területén nincs helye. MARTUS GYULA AZ INTEGRÁL ÁFÉSZ IGAZGATÓSÁGÁNAK TAGJA A _______________________Megkérdeztük olvasóinkat______________________ Családbarát-e a munkahelye? Torma Zsuzsa (Baja): - Úgy érzem, messzemenően családbarát a munkahelyem. Köszönhető ez a megértő kollégáknak is. Közalkalmazottak vagyunk valamennyien a közművelődési intézményben. Rugalmas a munkaidő. Egyik nap korábban, másik nap később megyünk be dolgozni. A szombatokat, a vasárnapokat és az ünnepnapokat is ügyeleti rendben dolgozzuk le, előzetes megbeszélés szerint. Nyáron a szabadságokkal nincs gond, azt is előre tervezzük, figyelembe véve a rendezvényeket. Továbbképzésen, szakmai tanácskozásokon is rendszeresen részt veszünk. Subicz József (Ágasegyháza):- Mivel vállalkozó vagyok, nem tudok arról nyilatkozni, hogy munkahelyem családbarát-e. De mindenképpen támogatom azt az ötletet,, hogy a Szociális és Családügyi Minisztérium díjazza azokat a cégeket, amelyek többet nyújtanak a dolgozóiknak a korszerű munkafeltételek mellett. A munkahelyi légkörön bizonyára érződik is ennek hatása, hisz a legtöbben örömmel eljárnak a közös céges rendezvényekre, kirándulásokra. Nem beszélve arról, ha a továbbképzések is igazodnak a dolgozók idejéhez és igényeihez. Breznyán Ti- bomé (Kiskunhalas): - Hat és fél éve dolgozom a Kuruc Vitézek terén egy mini élelmiszer- boltban. A kislányom általános iskolás, másodikos. Szerencsére sose betegeskedik, eddig nem kellett elmennem táppénzre. Hallottam olyan munkaadókról, akik a táppénz, a szabadság idejére nem fizetnek munkabért. Itt a szabadságunk teljes idejét és a táppénzt is rendesen kifizetik. Ha valami miatt nekem nincs lehetőségem, a főnököm szívesen elviszi iskolába a gyermekemet. Elmondhatom, hogy a munkahelyem s a főnö- köm nagyon is családbarát. ■ SMS-posta: 06-30/479-62-30 Az SMS-rovat kivétel nélkül az olvasóink által beküldött üzene- Kereszttesónak boldog névnapot Ágasra. tekből áll. A szerkesztőség nem vállal felelősséget azok tártál- Mananna _____________________ máért és fenntartja magának a jogot, hogy válogasson közülük. Peregi Andreának nagyon sok boldog névnapot kívánunk: Krisztina, Tamás és szülei Szeretném kérni, hogy aki ismer olyan ötvöst, aki minta (a párja) után vállalja elveszett fülbevaló elkészítését, írja meg a címet. Koszi: E. Mindenkinek üzenem: Félegyházán nagyon jó a kispályás amatőr foci, aki teheti, jöjjön ki szurkolni! Nem bánják meg! Üdv: egy játékos Solton miért csukják le a sorompót, amikor még Kunszentmiklóson van a vonat? Azután legalább ugyanennyi idő, míg kibiciklizik a bakter, és felnyitja. Üzenem a bordó EFIZ-nek: Jó a kocsid, haver! (D) Megbízható, őszinte, tisztességes férfi ismeretségét keresem. „Kedves 50 éves nő" Erikának üzenem! Ha üyen fenekem lenne, ntihdig azt simogatnám... B. J. A barna srácnak üzenem: találkozzunk a szaunában ebédidőben! Ha égnek a lámpák, gyere be. Hosszú fekete haj SMS-válogatók! Talán megfélemlített benneteket az ágasi hatalom, vagy le lettetek fizetve, hogy féltek az SMS-eket megjelentetni? Ismeritek ú a sajtószabadság fogalmát? (Ismerjük Amiről Ön beszél, az gya- lázkodás. Egyszerűen unalmas, hogy naponta 20 SMS-t ír, és ráadásul mindennap ugyanazt. Személyeskedésre keressen más fórumot. Vagy egy másik ötlet: mondja a szemébe az Ön által nem kedvelt hölgynek, amit akar. Ha meri, persze. A szerk.) Szívküldi: Andikának, Lakitelekre. Utólagosan, boldog névnapot! Titkos hódoló Nagyon boldog névnapot kívánok az én kis Cicámnak, Andinak! Nagyon szereüek! Aü Konfár Andinak boldog névnapot kívánok! Félegyházi Andi V-J. Drágám! Én megértelek és kitartok melletted jóban-rosszban. Számíthatsz rám, mert szeretlek. Várok rád, ameddig kell. Remélem, te is vársz rám. Hívj, mert aggódóm érted. -EDrága Szerelmem! Ott várlak, ahol utoljára Idszálltam 11-én, a múltkor! M. Kovács Misinek Kunadacsra! Boldog szü- linapot kívánok Neked! Adjon a jó Isten hosszú életet! Minden szépet és jót megérdemelsz, hidd el! Marika Szia Anyukám! Sok-sok boldogságot és egészséget kívánok neked születésnapod alkalmából. Dóri manó Szia Kicsim! Egy hónapja vagyunk együtt, remélem, még sokáig tart ez az édes áíom veled! Málnácska MKB Megtakarítási Számla A biztos jövő Magas kamattal hogy betétje a folyószámlához képest több mint kétszeres kamatot érjen el Kamatprémiummal, hogy érdemes legyen minél többet megtakarítania Lekötés nélkül, hogy pénzéhez kamatveszteség nélkül hozzáférhessen Számlanyitási minimum nélkül, hogy a biztos jövőnek semmi akadálya ne legyen További információéit kérjük forduljon munkatársainkhoz fiókunkban vagy érdeklődjön a 06/76-484-584-es telefonszámon, illetve keresse fel honlapunkat ( www.mkb.hu )