Petőfi Népe, 2002. április (57. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-19 / 91. szám

www.venusz-irodabutor.hu PE NT A PROFI KFT. Munkavédelmi, Tűzvédelmi, Környezetvédelmi és Munkaügyi Szolgáltatás gazdálkodó szervezetek részére. 6000 Kecskemét, Csabagyöngye u. 69 Tel./fax: 06-76/493-096 (üzenetrögzítő) Elektronikus ügyintézés Kecskemét Ismerjük meg az e-kormányzatot címmel tartott rendezvényt Kecs­keméten a Miniszterelnöki Hiva­tal Informatikai Kormánybiztos­sága. A Katona József Megyei Könyvtárban bemutatták a hiva­tal eddigi eredményeit, a kor­mányzati internetes portált, vala­mint ismertették az elektronikus aláírásban rejlő lehetőségeket. Az elektronikus kormányzat programjának céljai közül ki­emelték, hogy ez által, az inter­net segítségével jelentősen gyor­sítható lesz az ügyintézés. A kor­mány a program fejlesztésére 2001-ben 4,9 milliárd, az elmúlt évben pedig 7,1 milliárd forintot különített el. Az oldal már 2001 decemberétől látogatható. A rendszerhez tartozó telefonos ügyfélszolgálat is elkezdte műkö­dését. Ezen keresztül az érdeklő­dők eljuthatnak a portálon talál­ható óriási adathalmazhoz, vala­mint segítséget kérhetnek az ol­dalakon való eligazodáshoz. A kormányzati portálon jelenleg három állami nyilvántartás, a gépjármű-, a cég- és az ingatlan- nyitvatartás adatai, valamint több közigazgatási ügymenet részletes leírása szerepel. Az ol­dalról letölthetők űrlapok is, amelyek segítségével a többórás ügyintézés rövidíthető le. A prog­ram távoli célja, hogy alternatív megoldás lehessen, az ügyinté­zés és információszerzés eszkö­zévé válhasson. Újabb 23 bérlakás épül Több mint százmilliót nyert a város Kiskunfélegyháza Újabb huszonhárom bérlakás építését kezdik el hamarosan Kis­kunfélegyházán. A beruházásra 108,6 millió forintot nyert a város a Gazdasági Minisztériumtól. Erről Endre Sándor országgyű­lési képviselő tájékoztatta lapun­kat. A fideszes honatya elmond­ta: a támogatáshoz a Széchenyi- terv Fecskeház programjának ke­retében jutott a város. A program célja: olyan fiatalok lakáshoz ju­tásának támogatása, akik nem tudják igénybe venni a kedvez­ményes lakástámogatási hitele­ket. A huszonhárom, egyenként negyvenöt négyzetméteres lakás FÉLEGYHÁZI BÉRLAKÁSOK lakások száma: 23 db állami támogatás: 108,6 millió Ft összköltség: 135,8 millió Ft egy lakás ára: 5,9 millió Ft Forrás: PN-kalkuláció a Petőfi-lakótelepen épül fel, azoknak a lakásoknak a szom­szédságában, amelyeket hamaro­san átadnak. A jelenleg is épülő huszonhárom ifjúsági garzonra tavaly szintén több mint százmil­lió forintot nyert Kiskunfélegyhá­za. Az elmúlt két évtizedben egyáltalán nem épültek önkor­mányzati lakások Kiskunfélegy­házán. ■ Köszöntötték az ikreket Gara Bensőséges, családias hangulatú köszöntésre keresték fel a garai önkormányzat tagjai és a polgár- mesteri hivatal munkatársai Rá- pity János és felesége, Szabó Be­áta családját. Az első garai hár­mas ikerbabát (január 9-én szü­lettek), a boldog szülőket és nagyszülőket köszöntötték Tényi Antal polgármester vezetésével. Elvitték a község, a Máltai Szere­tetszolgálat bajai csoportja és a bajai Szent Rókus patika ajándé­kait. Egyebek mellett hármas ba­bakocsit és etetőszéket, valamint játékokat kaptak a gyönyörű kis­babák: János, Máté és Petra. Az édesanya a virágcsokor mellé pénzt is átvehetett. Az önkor­mányzat szociális gondozónő szerződtetésével is segíti a csalá­dot, a védőnő pedig naponta láto­gatja a kicsinyeket. ___________ GÁL ZOLTÁN A vidék mondja ki a végső szót! A miniszterelnök tegnap Bács-Kisknnban folytatta a kampányt Orbán Viktor miniszterelnök tegnap Kiskunhalason több ezer ember előtt mondott választási kampánybeszédet. A választási gyűlés közönsége nagy szimpátiával fogadta Orbán Viktort, akinek láthatóan jólesett az emberek szeretete. fotó: tapodi káli» Bátorságra, állhatatosságra, türelemre és ki­tartásra biztatta az egybegyűlt polgárokat Or­bán Viktor miniszterelnök a csütörtökön dél­előtt. Kiskunhalason tartott beszédében. A kormányfőt mintegy négyezres tömeg várta a lovasszobornál tartott nagygyűlésen. Kiskunhalas - Kalocsa A miniszterelnök köszönetét mondott mindazok­nak, akik az április 7-i választáson a polgári koa­lícióra szavaztak, amely majd 300 ezerrel több szavazatot kapott, mint kormányra kerülésekor.- Sokan voltunk, de mégsem voltunk elegen - hívta fel a figyelmet ismét Orbán Viktor, aki sze­rint nem kell a budapestiek tekintélyes részére haragudni azért, mert más irányban keresték a jövőt. - Április 7-én tizenkilenc megyéből tizen­kettőben a polgári összefogás nyerte meg a parla­menti választásokat. A még nyitva lévő 131 man­dátum többsége vidéken található, így azt követ­kezik mindebből, hogy április 21-én a végső és döntő szót a vidéki Magyarország fogja kimonda­ni - jelentette ki a kormányfő. Orbán Viktor véle­ménye: szükség van arra, hogy mindenki átérez- ze azt a felelősséget, amelyet a saját egyetlen sza­vazata jelent, amely akár eldöntheti az ország sorsát, Magyarország haladásának hányát. A mi­niszterelnök a kisgazdák, a gazdálkodó emberek meggyőzésére biztatta a jelenlévőket, akik közül sokaknak a pártjuk helyzete miatt ment el a ked­ve a választástól. A politikus hangsúlyozta azt is, hogy a mostani választásokon nem két világ kö­zött kell dönteni: tetteket kell összehasonlítani tettekkel. Orbán Viktor ezért is ajánlotta a válasz­tók figyelmébe dr. Szabó Erika országgyűlési képviselő-jelöltet, az elmúlt ciklusban igen sza­vazataival segítette a kormány törekvéseit.- A magyarok megmutatták maguknak, egy­másnak és az egész világnak, hogyha demokráci­áról, emberi jogokról, szabadságról van szó, ak­kor bármely nyugati országgal álljuk a versenyt, nem vagyunk csőcselék, nem vagyunk naciona­listák, antiszemiták és szélsőségesek, nem akrunk mi sokat, csak magyarként szeretnénk él­ni Európában - emelte ki Orbán Viktor, aki sze­rint becsületbeli kérdés résztvennie mindenki­nek a szavazás második fordulójában. Orbán Viktor tegnap délután Kalocsán is be­szédet tartott, ahol érhetőnek nevezte az olyan legendás népművelő iránt megnyilvánuló tiszte­letet, mint a nemzeti elkötelezettségű, bár egykor MSZMP-tag Alföldi Albert. Azt is elfogadta, hogy a helyi ügyek képviselete az országgyűlésben is fontos, és ezzel magyarázta Török Gusztáv An­dor polgármester jó szereplését. Érthetetlennek nevezte viszont, hogy éppen egy ilyen személyi­ség, mint Alföldi Albert lép vissza SZDSZ-es jelölt javára, még ha az éppen a polgármester is. Orbán Viktor a jelenlévőktől Tóth István támogatását kérte. A miniszterelnök látogatást tett dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érseknél is. ■ CÉGTÁR Balesetek, bűnügyek Nem fizetett a libákért Egy libatenyésztő tett feljelen­tést a kiskőrösi rendőrkapitány­ságon egy szanki férfi ellen. A feljelentő elmondása szerint 130 darab pecsenyelibát adott oda az illetőnek azzal a feltétel­lel, hogy ha eladta azokat, ak­kor kifizeti a vételárat. A szanki férfi eladta a szárnyasokat, de az értük járó 252 ezer forintot mind a mai napig nem fizette ki. A szándékosság miatt lehet bűncselekményt feltételezni. Az állatokat a tenyésztő márci­us 12-én adta oda. A rendőrség csalás alapos gyanúja miatt in- dított nyomozást. ___________m Közéleti hírek • Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, ma 18 órakor tartja országos kampányzáró nagygyűlését Szeremlén, a főté­ren. Mindenkit szeretettel vá­runk. • Tájékoztatjuk önöket, hogy ma 16 órától TeleHáz átadására kerül sor községünkben. Hely­szín: Vaskút, művelődési ház, Kossuth u. 111. A TeleHázat át­adja Kontrát Károly, a Belügymi­nisztérium politikai államtitká- ra. Megjelenésükre számítunk.! Közlekedés Félpályás útzár lesz az 51-es út 103-127+276., az 53-as 16-45., az 54-es 18+963-77+575. és az 55-ös főút 51-67. km-szelvényé- ben. Ezenkívül a megszokott lezárások is érvényben vannak. TRAFFIPAX: Ma Kalocsa, Ke­cel, Császártöltés, Kiskunhalas, Baja és Kecskemét területén szá­míthatnak a gépjárművezetők radarellenőrzésre. ■ A Bács-Kiskun Megyei Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének felhívása! Tisztelt Gazdatársak, Gazdálkodók! Túlvagyunk a választások első fordulóján, de még javában tart a küzdelem. Mindkét oldalon óriási erők mozdultak meg. Mi, gazdálkodók sem nézhetjük tétlenül ezt a küzdelmet. Nem hagyhatjuk cserben azt a kormányt, amely segített bennünket. Mindannyiunk előtt világos, hogy • ki szüntette meg a 25-30%-os inflációt, • kik állították vissza a földalapú és állattenyésztési támogatá­sokat, • ki zárta összébb az agrárollót, • ki hozta létre a családi gazdaságokat, • ki adott kedvezményes földvásárlási, beruházási és forgóesz­közhiteleket. Tisztelt Gazdatársunk! A tényeknek higgyen, amit megélt, megtapasztalt, és ne a hamis választási ígéreteknek! Viszont figyeljünk azokra a megnyilvánulásokra, amelyek an­nak a banknak (MFB Rt.) a megszüntetését ígérik, amelyik a ked­vezményes hiteleket folyósítja. Megtapasztaltuk már „szektorsemleges” támogatásukat. Nem szeretnénk a földszomszédunkkal valamilyen idegen nyel­ven beszélni. Nem szeretnénk újabb Bokros-csomagot kapni. Kérjük, jöjjön el - családját és ismerőseit is mozgósítva - 2002. áp­rilis 21-én a sorsunkat eldöntő választásra, és szavazatával támo­gassa a gazdákat valóban segítő Orbán-kormányt és a nemzeti ol­dal helyi képviselőjelöltjét! Végre jó irányba áll a szekerünk rúdja. Ne hagyjuk eltéríteni! Az eldöntendő kérdés: POLGÁRI JÖVŐ vagy SZOCIALISTA? (Fizetett politikai hirdetés) Gépkocsikat keresnek Kecskemét - Félegyháza A kecskeméti és a kiskunfélegy­házi rendőrkapitányság is lopott autókat és tolvajokat keres. Ápri­lis 16-án délelőtt eltűnt Kecske­métről, a Katona József utcából egy kék színű Daewoo Lanos sze­mélygépkocsi. Az autó rendszá­ma HEW-468. Az ismeretlen tet­tes több mint 2,8 millió forint kárt okozott a tulajdonosnak. A kis­kunfélegyházi rendőrök az EVS- 624 forgalmi rendszámú, fehér színű Lada Nivát körözik. Április 17-re virradóra vitték el Kiskun­félegyházán, a Darvas térről. Érté­ke 550 ezer forint. ■ A HELYI VÁLASZTÁSI IRODA TÁJÉKOZTATÓJA Kecskemét Megyei Jogú Város 1. és 2. számú választókerületében 2002. április 7-én az országgyűlésiképviselő-választás ered­ménytelen volt. így 2002. április 21-én mindkét választó- kerületben második fordulóra kerül sor! A választási eljárásról szóló 1997. évi C törvény 61. § (3) bekezdése értelmében a mozgásában gátolt választópolgárt szavazásának lehetővé tétele érdekében - kérésére - az illetékes szavazatszámláló bizottság legalább két tagja mozgóurnával felkeresi. A kórházban, egyéb fekvőbeteg-intézményben lévő fekvőbetegek, illetve ezen intézményekben ügyeletben lévő dolgozók számára a választójogi törvény lehetőséget ad arra, hogy szavazatukat mozgóurna kérésével az intézmény területén adhassák le. Szavazni ebben az esetben igazolással lehet, kivéve, ha a fekvőbeteg vagy az ügyeletben lévő dolgozó állandó lakóhelye és az intézmény azonos szavazókörbe tartozik. Igazolást - a választás mindkét fordulójára - legkésőbb az első fordulót megelőzően 2002. április 05-én, 16.00 óráig lehetett kiadni. (A fenti határidő elmulasztása jogvesztő, igazolási kérelem benyújtásának nincs helye.) Mozgóurna-kéréssel kapcsolatos igényt 2002. április 20-án, 16.00 óráig a helyi választási iroda vezetőjének, vagy a választás napján az intézmény - kórház, egyéb fekvőbeteg-intézmény - illetékességi területén működő szavazatszámláló bizottságnak lehet bejelenteni. További információk a 76/513-537, 513-525 és a 483-683/2204 melléken kérhetők. 202554 Dr. Peredi Katalin HVI-vezető (Fizetett politikai hirdetés) Halnapok a lajosmizsei Öreg Tanyacsárdában! 2002. április 19-21. (péntek-vasárnap) ^ A „nagybaracskai”, vagy ahogyan mások emlegetik: a „Sobri-féle” halászlé már fogalommá vált. Ezzel a jellegzetes ízzel találkozhat most a lajosmizsei Tanyacsárdában sok más halétel-specialitás mellett. Az étlapról ízelítőül: • „nagybaracskai” halászlé • Szalajka-völgyi pisztráng roston • Harcsafiié Bakonyi módra • Fokhagymás királyrák • Lazaccal töltött mélytengeri halfilé zöldmetélttel, sáfrányos fehérbormártással Várjuk Önt is, legyen a vendégünk! Asztalfoglalás: Tanyacsárda-Lajosmizse Tel.: 76/356-576 i

Next

/
Thumbnails
Contents