Petőfi Népe, 2002. április (57. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-11 / 84. szám
2002. Április 11., csütörtök Petőfi Népe - 5. oldai MEGYEI KÖR KÉP Leszorította a kamion a Golfot 44-es főút Súlyos baleset történt a 44-es számú főúton, Lakiteleknél tegnap délelőtt. Egy előzésben lévő kamion leszorított egy személyautót, ami az á- rokba borult. Az autó sofőrje súlyosan megsérült. Kecskemét felől Lakitelek irányába tartott egy szlovák kamion szerdán délelőtt. Egy magyar teherautó követte, s előzésbe kezdett. A szlovák kamion előtt egy VW Golf személyautó haladt négy utasával. Az Alkotmány utcai kereszteződésből egy Ford megfelelő körültekintés nélkül hajtott ki a 44-es útra nem sokkal a kamionok előtt, majd elindult Kecskemét felé. A teherautó sofőrje észrevette a kihajtó autót, és hogy elkerülje a frontális ütközést, megpróbált minél gyorsabban a szlovák kamion elé beférni. Ezt azonban csak úgy tudta véghez vinni, hogy leszorította a VW Golfot az útról. Az autó az árokban landolt és felborult. Hortobágyi István elmondta: a Golf 28 éves sofőrje súlyos sérüléseket szenvedett, a többi három utas kisebb karcolásokkal megúszta a balesetet. A két kamionos megállt a balesetet látva, majd megkérdezték a fiatalokat, hogy van- e náluk mobiltelefon, és_ hogy tudnak-e mentőt hívni. Ők azt mondták, hogy úton van a mentő, ezért a teherautó-sofőrök megnyugodva elhajtottak a helyszínről. Kunszentmártonnál sikerült őket megállítani a rendőröknek. Hortobágyi István hozzátette, hogy a Ford vezetője egyébként látva az előzésben lévő magyar kamiont, visszatolatott eredeti helyére, a védett útvonalra. A felelősség tisztázása után dől el, hogy ki ellen indul eljárás a baleset ügyében. i PARKOLÓ. Harmincöt autó fér majd el Nagykőrösön, a Ceglédi úti kék szalagház mellett épülő, ezer négyzetméteres, aszfaltburkolatú parkolóban. A munkát április végére fejezik be, költsége több mint négymillió forint.__________ ______________fotó: s. e. A Petőfi Népe Heti rejtvényének nyertesei (április 6-ig): Szabó Erzsébet, Kecskemét; Czirok Dénes, Akasztó; Bangó Kálmánné, Helvécia; Kovalcsik Ferencné, Kecskemét; Rózsakerti Márton, Kiskunhalas. A Gyerekrejtvényt helyesen megfejtők közül a következőknek kedvezett a szerencse (április 6-ig): Fincicky Réka, Pomáz; Muzslai Tünde, Kecskemét; Törteli Dolli, Kecskemét; Csupor Nándor, Kalocsa; Patkós Gyula, Bácsalmás __________________Gazdasarok__________________ Spárgából nagy haszon? Számos gazda tette már fel a kérdést: miért van az, hogy Németországban olyan nagy üzlet a spárgázás, nálunk pedig nem foglalkoznak vele? Nos, az egyik elfogadhatónak tekinthető magyarázat az, hogy a spárgalégy azonnal megtalálja az ültetvényt. Még akkor is, ha több kilométeres körzetben nincs másik ültetvény. A másik, még valószínűbb ok az, hogy rendkívül munkaigényes a spárgatermesztés, sok napszámost kell hosszú ideig alkalmazni. Akkor számíthatnánk igazán nagy haszonra, ha szervezett felvevőpiaca is volna a spárgának hazánkban. Egyelőre kis mennyiségben érdemes vele foglalkozni. Különleges, finom zöldségnek számít mind a fehér-, mind pedig a zöldspárga. Egyszikű, a liliomfélék családjából való. Nyáron 1,5 méter magas hajtásokat fejleszt. A kétlaki növény hím egye- dei porzós virágokat fejlesztenek, a nő egyedek pedig piros bogyókat, melyekben három fekete mag érik be. A hím egyedek több sípot hoznak. Ezeket a sípokat (hajtásokat) fogyasztjuk. Ha bakhát alatt termesztjük, akkor a sípok fehérek, ha pedig sík felületen, akkor zöldek lesznek a spárgasípok. A spárgasíp legfinomabb része a feje. Nem rostos, zsenge és különleges, kellemes ízű, B- és C-vitaminokban, ami- nosavakban gazdag. Sörbundában kirántva, tejfeles-sajtos mártással leöntve vagy csak sós vízben főzve köretként kiváló. Igényes zöldségféle. Kedveli a humuszban gazdag, tápanyagokban dús homok- vagy homokos vályogtalajokat. Hátránya a spárgatermesztésnek, hogy az első sípokat a harmadik évben lehet betakarítani. Addig viszont bőségesen kell trágyázni és gyomlálni. Hazánkban a talaj- és éghajlati viszonyok kedveznek a spárgatermesztésnek, s a szinte korlátlan európai piacok is közel vannak. Ám a belföldi kereslet nem tudja ellensúlyozni az exportnál jelentkező esetleges gondokat. Ezért kockázatos nagyban termeszteni. Házikertben mindenképpen érdemes egy-egy sort spárgával betelepíteni. Nemcsak a sípok hasznosíthatók, hanem a spárga zöldje is, melyet a virágkötők vásárolnak fel. Magjából kellemes za- matú pótkávét lehet készíteni. ■ Hídavatás és alapkőletétel A felújított létesítmény egyben műszaki emlék, az első magyar vasbeton híd. fotó: p. s. Solton felújították a Sákor-csatomát átszelő öreg hidat. A létesítmény hazánk első vasbeton hídja. A műszaki emléknek is nagyszerű hidat tegnap adta át a forgalomnak Fónagy János. A közlekedési miniszter ezt követően letette Hartán az 51-es számú főút Solt és Dunapa- taj közti, új szakaszának alapkövét is. Solt - Harta Szerkezetét és anyagát tekintve az egész világon tért hódított az a műtárgy, amelyet 1889-ben Solton építettek. A mérnök-utódok még ma is tisztelettel tekinthetnek a Sákor-csatorna fölötti hídra, amit annak idején mindössze 28 (!) nap alatt készítettek el. A kéthetes terhelési próbát alakváltoztatás nélkül kiállta. Az igények megnövekedése miatt 1942- ben kiszélesítették, újabb hat évtized elteltével pedig ismét alaposan hozzányúltak a létesítményhez. Az átépítést az tette szükségessé, hogy teherbírása már nem felelt meg az 51. számú főút forgalmának. A lebonyolító a Bács-Kiskun Megyei Állami Közútkezelő Kht. volt, a kivitelező pedig a CAEMENTÁRIUS Építő Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. A munka során figyeltek arra, hogy a híd régi köntöse megmaradjon. A felújítást az eredeti tervrajzok alapján végezték. Hasznos pályaszélessége több mint nyolc méter lett. Az eredeti hídkorláthoz hasonló, mellvédfalszerű, áttört korlát is készült, a helyszínen betonozva. Esztétikai szempontból ügyeltek a korlát gondos kivitelezésére. Fónagy János a hídon állva avatóbeszédében hangsúlyozta: az átkelőhely is bizonyítja, hogy a magyar alkotások időtállóak. Ezután a közlekedési miniszter Hartán elhelyezte az 51-es számú főút Solt és Dunapataj közti, új szakaszának alapkövét. A Duna védgátján haladó közút helyett új utat építenek. A létesítmény beruházója a Nemzeti Autópálya Rt. A jelenlegi keskeny, padka nélküli,; balesetveszélyes, több helyen megsüllyedt út helyett a védett oldalon épül a kétszer egy forgalmi sávos főút. A megoldás mellett - mint azt Molnár Péter, a Bács-Kiskun Megyei Állami Közútkezelő Kht. ügyvezető igazgatója kifejtette - műszaki és forgalombiztonsági, illetve gazdaságossági okok szóltak. A tervek szerint 2004-re elkészülő út megvalósításához több mint másfél száz földbirtokrészt kellett kisajátítani és negyven hektárt meghaladó termőföldet a művelésből kivonni. A Solt-Dunapataj útszakasz a kormány Szé- chenyi-pluszprogramjában szereplő, kiemelt je- lentőségű beruházások egyike.______pulai sára Elfogták a második rablót Kecskemét Elfogták egy március 26-án Kecskeméten történt rablás második gyanúsítottját is. A férfi társaival megkötözött egy férfit, majd kifosztották a lakását. A harmadik tettes még szökésben van. A Széchenyiváros egyik lakásában történt esetről már többször írtunk lapunkban. A bűncselekmény után egy héttel sikerült elfogni a rablás értelmi szerzőjét, K. I.-t, aki azóta előzetes letartóztatásban van. Most megtalálták a 22 éves B. Gy.-t is, aki szintén részt vett a rablásban. Az őrizetbe vett férfit azzal bízták meg, hogy a Március 15. utcai lakásba elcsalt, majd megkötözött sértettre vigyázzon addig, amíg a társai elmentek annak lakására és kifosztották azt. A sértettől ékszereket, készpénzt és bemutatóra szóló értékpapírokat, valamint egyéb értékeket vittek el mintegy 3 millió forint értékben. o. z. Balesetek, bűnügyek Munkában a tűzoltók A napi több tucat riasztás azt mutatja, hogy az emberek nem tartják be az országosan elrendelt tűzgyújtási tilalmat. A megyei tűzoltóknak április 9-én is számos avar- és aljnövényzet- tűzhöz kellett kivonulniuk, igaz, a kár nem volt jelentős egyik esetben sem. Jánoshalmán viszont leégett egy nyolcvan négyzetméteres raktár, valamint a mellette lévő irodában is károk keletkeztek. A raktárban műtrágyát tároltak. A tűz okát vizsgálják, a kár 1,8 millió forint. ELLOPTÁK. Félmillió forintot ér a tulajdonosának az a fehér Lada, amelyet a Dobó kőrútról vitt el ismeretlen tettes április 8-án hajnalban. A kombi Lada rendszáma: ETK-316. ÁROKBAN A SKODA. Műsza ki mentéshez kellett kivonulniuk április 9-én a tűzoltóknak. Az 51-es számú főúton egy Skoda az út melletti árokba csúszott. Komolyabb személyi sérülés nem történt, az autót azonban a lánglovagoknak kellett kihúzni. ■ Közéleti hírek • A Kecskeméti Konzervatív Polgári Kör meghívására Pokor ni Zoltán, a Fidesz Magyar Pof gári Párt elnöke ma 18 órai kéz dettel tart előadást a kecskémé ti Piarista Gimnázium dísztér mében. Minden érdeklődőt sze retettel várunk! ■ Közlekedés Az 55-ös úton, a bajai Duna-hí- don jelzőőrös forgalomirányítás és félpályás útzár van érvényben. Az 5-ös út 61-82. km-szel- vényében az úttartozékok tisztítása miatt várható útszűkület. A megszokott félpályás lezárások továbbra is érvényesek. TRAFFIPAX: Ma Kalocsa, Solt szentimre, Csengőd, Kiskunha las, Baja, Csávoly, Felsőszent- iván és Kecskemét lakott területén számíthatnak a gépjárművezetők radarellenőrzésre. ■ Verekedtek a menekültek Kiskunhalas Alaposan helybenhagyott egy török egy palesztint a halasi menekültszállón. A szíriai palesztin férfi előbb hosszasan duruzsolt, majd egyre hangosabban kán- tált, s a 30 éves töröknek elege lett belőle. Nem értette, mit kántál, s egyébként is pihenni szeretett volna. Ezért leintette a morgó férfit. A dulakodás során a török keményen lefejelte palesztin lakótársát, akinek eltörött az orra. A szolgálatot teljesítők kivitték a török férfit a körletből, és átadták a rendőröknek. S. A. ellen súlyos testi sértés miatt indult rendőrségi eljárás. ______ MUNKATÁRSUNKTÓL m Q%ereskedelmi és Q^dtelbank VHx, Lakáshitelek használt lakásra is, már 3,5 *Yo* kamattól! /\ választ keresse a K&H Bankfiókban! Kedves ügyfeleinket az alábbi bankfiókjainkban várjuk: Baja, Vörösmarty u. 4. Tel.: 79/523-362 Baja, Szentháromság tér 7. Tel.: 79/321-198 Kalocsa, Szent István krt. 28. Tel.: 78/462-444 Kecskemét, Dobó krt. 7. Tel.: 76/502-382 (Domus Áruházzal szemben) Kecskemét, Nagykőrösi u. 9/A Tel.: 76/481-427 Kiskőrös, Petőfi tér 2. Tel.: 78/312-119 Kiskunfélegyháza, Petőfi tér 2. Tel: 76/463-463 Kiskunhalas, Bokányi D. u. 1. Tel: 77/421-411 * Április 1-jétől, ötéves kamatperiódusra. Jelen hirdetés nem minősül nyilvános ajánlattételnek. A kölcsön tényleges nyújtásáról, összegéről és egyéb kondícióiról a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. minden esetben önállóan, kizárólag a saját feltételei alapján dönt. 198521 TISZTELT KECSKEMÉTI VÁLASZTÓPOLGÁROK! Dr. Szűcs Miklós Vári Gyula Kecskemét, 1-es sz. vk. Kecskemét, 2-es sz. vk. MSZP MSZP Köszönjük Önöknek, hogy szavazataikkal támogatták az MSZP-t, valamint dr. Szűcs Miklóst és Vári Gyulát, az MSZP kecskeméti országgyűlési képviselőjelöltjeit, s ezzel nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy az MSZP országosan megnyerje a választások első fordulóját. Nagy bizonyossággal várható, hogy Magyarországon 2002. április 21. után balközép kormány alakul, s a jelenlegi kormány- koalíció pártjai ellenzékbe kerülnek. Kérjük Önöket, 2002. április 21-én ismét menjenek el választani és szavazataikkal segítsék, hogy a kormányváltás után Kecskemétnek valóban a városért dolgozó kormánypárti képviselői legyenek. Szavazzanak dr. Szűcs Miklósra és Vári Gyulára! EGYÜTT KECSKEMÉTÉRT! Magyar Szocialista Párt Kecskemét Városi Szervezete m ■MSZP (Fizetett politikai hirdetés)