Petőfi Népe, 2002. április (57. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-10 / 83. szám
4. oldal - Petőfi Népe MEGYEI KÖRKÉP VÉLEMÉNYEK 2002. Április 10., szerda (|(HH| Nézőpont Kubatovics Tamás Nagy napra készülődve Baján osztogatnak. A kedvezményezetteket könnyű felismerni. Kezükben nagy szatyorral lépnek ki a művelődési ház ajtaján, semmi jelét nem mutatják a szégyennek. Sőt, elégedettség olvasható le arcukról, mintha az mondanák: nagy baj már nem lehet, ezt is elintéztem! Néhány nap alatt több százan érezhették így. Ők idén is részesei lesznek a halászléfőző népünnepélynek. Július második szombatján megint 2000 bográcsban fő a bajai halászlé a belvárosban és a Petőfi-szigeten. Immáron hetedik alkalommal. Néhány perc alatt legalább háromezer forinttal lettek szegényebbek azok, akik ismét nyilvántartásba vetették magukat. Tavaly is főztek, ezért most dönthetnek: szükségük van-e megszokott helyükre? A kialakult rend szerint övék az elsőbbség. Ez lesz a harmadik év, melyben nem nő az asztalok száma. Kevesen lesznek olyanok, akik új fiúként bizonyíthatnak a bográcsok mellett. Örökölhető, becses joggá lett asztalgazdaként serénykedni ezen a bajai ünnepen. Kampányidőszak derekán különösen léleknyugtató felidézni a fiesztákat. Mintha valamennyi résztvevő kiadná ilyenkor a parancsot: Csak semmi politikát, ez komoly dolog - halászlé! Igaz, hallottam már olyan társaságról, melynek tagjaiban felvetődött a kérdés, vajon miért piros színű a ruhák pöttyösödését megakadályozó élőké. Ez némi (fehér)bor elfogyasztása után került szóba. A balatoni borvidéken majdnem ideológiaivá váló partedli-vita azonban hamar véget ért, amikor a házigazdák szemügyre vették a halászléhez szükséges őrölt paprika színét, majd rövidesen kanalazhatták az ételt. Ami a szokásosnál egy picit csípősebbre „sikeredett”. Hasonló történeteket persze bárki százával tudna sorolni. Mert a halászléfőzés hagyomány, sok-sok főzés során kikísérletezett vagy ellesett és kipróbált, apró trükkök sorozata, társasági esemény. Sztorik szülőhelye és remek alkalom korábbiak felidézésére. A bajai lokálpatriotizmus ékes bizonyítéka és beavató szertartása. Legújabban pedig a város védjegye is, ami feltette az idegenforgalom térképére Baját. Turisztikai látványossággá lett a rendezvény, mégsem veszítette el eredeti báját, színeit, ízeit. Az 1996-ban megrendezett, első nagy főzés országszerte példa lett. Gasztronómiai fesztiválok sora valósult meg a Sugovica-parti rendezvény sikerét látva. A hetedik népünnepélyre kerül sor idén. Megy minden a maga útján. A minap meglestem néhány embert, amikor kiváltották helyüket. A regisztrációt évek óta végző hölgyek a belépőre nézve már mondták is az illető korábbi asztalának szektorjelét és számát. Nem esett rosszul a betérőknek. Ilyen apróságokról is szól a bajai halászlé és ünnepe, amire készülődünk. Léleknyugtató felidézni a fiesztákat Néptáncosok találkozója SZALKSZENTMÁRTON A településen 1974-ben Wünsch László koreográfus alapította a tánccsoportot. Igaz, időközben cserélődtek a fiatalok, hisz „kiöregedtek” a szereplésből. Sokuk házasság miatt elköltözött. Közben végigtáncolták Európát. Az általában huszonöt fős táncos lábú csapat nemcsak hazai szerepléseiről híres, hanem több határon túl] városban is visszavárják őket. Általában hetente egyszer „edzenek”. Az utánpótlást pedig a helyi iskolában nevelik, ahol Farkas Márta igazgató vezetésével rendszeres a táncoktatás. Az első csoport alakulása óta eltelt néhány évtized. Azóta nagyon sokan öregbítették a település jó hírnevét. Közben megannyi szép emléket gyűjtöttek, s bizonyára szívesen térnek visz- sza a falujukba. Ezért április 20- án, szombaton néptánctalálkozót tartanak. A program este nyolckor kezdődik a szövetkezet ebédlőjében. Ide várnak minden egykori szalkszentmártoni táncost. A szervezők úgy kétszáz résztvevőre számítanak. p. s. PERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Rt. tanfolyami ajánlata: Még fogadunk jelentkezéseket a 2002. április 23-án kezdődő Pénzügyi és számviteli ügyintéző és a 2002. április 27-én kezdődő Mérlegképes könyvelő (2 éves) képzéseinkre. Képzések helyszíne: Erdei Ferenc Művelődési Központ Kecskemét, Deák F. tér 1. Jelentkezés utolsó napja: 2002. április 22. Az alábbi képzésekre még várjuk jelentkezését: • Társadalombiztosítási ügyintéző • Társadalombiztosítási szakelőadó • Tb-ügyintéző + tb-szakelóadó együtt! • Személyügyi ügyintéző • Személyügyi ügyintéző + tb-ügyintéző egy ütt • Személyügyi gazdálkodó • Személyügyi ügyintéző + személyügyi gazdálkodó együtt! További információk Bács-Kiskun Megyei Igazgatóság 6000 Kecskemét, Kisfaludy u. 6-8. Tel./fax: 76/484-806 198423 Y perfekt Y Ön vevő lenne a kecsketejre? Sikeresen dolgoznak az APEH megyei nyomozó hivatalának munkatársai Növekvő ügyforgalom, 360 millió forintos kármegtérítés. Ez lehetne az APEH Bűnügyi Igazgatóság Bács-Kiskun Megyei Nyomozó Hivatala hároméves működésének mérlege. Bács-Kiskun A tavalyi évre szűkítve a vizsgálódást Burillák Attila, az APEH szóvivője a megyei adóhivatalban tegnap tartott sajtótájékoztatón magas színvonalúnak minősítette az itteni nyomozók munkáját. Örvendetesnek mondta, hogy nőtt a saját ész- lelésű ügyek száma. A megyei nyomozó hivatalnak tizenhárom munkatársa van, némelyikük kétdiplomás. Könyvelői, adó- tanácsadói végzettsége is többüknek van. A tudásra szükségük van, hiszen Bács- Kiskun a gazdasági bűncselekmények tekintetében „felülemelkedik” az országos átlagon. 1999 óta nyolcvan százalékkal nőtt a följelentések száma. Leggyakrabban az APEH tesz följelentést adóalanyok ellen. Á legtöbb nyomozást adócsalás és csődbűntett miatt rendelik el. Az adórendőrség hároméves fennállása alatt nőtt a bonyolult, sok- szereplős, jól szervezett, több megyére kiterjedő ügyek száma, melyeknek nyolcvan százalékát adócsalás miatti vádemelési javaslattal sikerült lezárni. Burillák Attila a sajtótájékoztatón mesélt egy bajai reklámcégről, amelynek ügye 1998- 99-re nyúlik vissza. A nyomozást a megyei rendőr-főkapitányság kezdeményezte sikkasztás alapos gyanúja miatt 1999- ben. A marketingcég vezetője a valós gazdasági tevékenység mellett - hét üzletkötő társával együtt - az ország különböző megyéiben olyan működő vállalkozásokat is fölkeresett, amelyek hajlandók voltak a bajai cég által kibocsátott, fiktív bizonylatokat befogadni és a bruttó számlaérték 5-15 százalékát részükre kifizetni, átutalni. Az adónyomozók rendelkezésére álló adatok szerint 1998-ban 224, 1999-ben pedig 63 céggel tartott fenn kapcsolatot a bajai vállalkozás. Az általa kibocsátott fiktív számlákat hat megyében 17 „üzleti partner” fogadta be, összesen mintegy 50 millió forint értékben. (A kárérték meghaladja a 18 millió forintot.) A vállalkozások vezetői közül a nyomozás során többen önként megtérítették az okozott kárt, így ők csupán a számviteli fegyelem megsértéséért, illetve magánokirat-hamisításért felelnek majd a bíróság előtt. Á kimenő fiktív számlák ellentételezése, illetve a keletkezett nyereség csökkentése A MEGYEI NYOMOZÓ HIVATAL MUNKÁJA SZÁMOKBAN 1999 2000 2001 Bűnügyi iktatás 130 184 231 Nyomozáselrendelés 67 126 140 Vádemelési javaslat 27 72 101 Megállapított bűncselekmény 32 193 283 Okozott kár (millió Ft) 345 840 436 Forrás: APEH Bűnügyi Igazgatóság végett a bajai cég 1998-1999-ben egy fővárosi és egy debreceni vállalkozástól fogadott be hasonlóan fiktív számlákat, összesen körülbelül 340 millió forint értékben. A kárérték meghaladja a 101 millió forintot. Az ügyben a nyomozást rövidesen lezárják a megyei adónyomozók, s az ügyet vádemelési javaslattal átadják az ügyészségnek. Burillák Atüla mint érdekességet említette meg: a befogadott számlák egy része adat- gyűjtési megrendelés teljesítéséről szólt. Például - papíron - arról gyűjtöttek adatokat, hogy ki lenne vevő a kecsketejre. A szóvivő elmondta, hogy a „számlagyárak” sok munkát adnak az adónyomozóknak. Olykor érdekes személyek kerülnek a látókörükbe: egyikük náci ereklyéket gyűjt, másikuk számítógépe pedofil pornót rejteget. A. TÓTH SÁNDOR Bizalmat kaptak négy Választások Lezsák Sándor és Font Sándor, a Fidesz-MPP-MDF választási koalíció képviselőjelöltjei a vasárnapi szavazásokon megszerezték a mandátumokat. A nem hivatalos végeredmények szerint Lezsák Sándor a voksok 58,72, míg Font Sándor a szavazatok 52,19 százalékával végzett az élen. A két honatya nyilatkozott lapunknak.- Nagy erőt ad az irántam megnyilvánult rendkívüli bizalom, ami őszintén szólva meglepett - nyilatkozta Lezsák Sándor, a Magyar Demokrata Fórum alel- nöke a sajtónak választókerülete százszázalékos feldolgozottságú, nem hivatalos végeredménye ismeretében. Lezsák Sándor Bács-Kiskun megye 3. számú választókerületében 58,72 százalékkal végzett az élen.- Titokban bíztam abban, hogy a tiszakécskei központú választó- kerületben induló képviselőjelöltek közül én kapom a legtöbb szavazatot, de mivel tudomásom szerint itt, a Tisza mentén még soha nem volt példa első fordulós győzelemre, ezt remélni sem mertem - magyarázta a politikus.- A Magyar Demokrata Fórum szülőföldjén továbbra is megvan a párt elismertsége - fogalmazott Lezsák Sándor, aki szerint saját sikere többéves képviselői munkájának s mint mondta, valószínűleg annak is köszönhető, hogy a kisgazdák is mellé álltak. Lezsák Sándor bízik abban, hogy a következő négy évben is kormányzati szerephez jut az MDF.- Budapesten ért a jó hír. Abban reménykedtem, hogy meg- szerzem a mandátumot, arra azonban nem számítottam, hogy az első fordulóban ekkora bizalmat szavaznak nekem a választók - mondotta Font Sándor, a kiskőrösi 6. számú választó- kerület honatyája. Hozzátette: - A térségben mindig is a jobboldali érzelmű emberek voltak évre többségben. Ez részben a sikerem egyik ösz- szetevője is. De sokat köszönhetek a családomnak, a barátaimnak is. Az MDF megyei alelnö- ke elmondta még, hogy a következő napokban járja az országot, mivel sokfelé meghívták. A Fidesz-MPP-MDF képviselőjelöltjei mellett kampányol, hogy újabb négy évet kapjon a jobboldali kormány Magyarországon. (Az Országos Választási Bizottság a mai nap folyamán véglegesíti a végeredményeket Budapesten. - a szerk.) ___________________________________BARTA ZSOLT TETŐFELÚJÍTÁS. Az önkormányzat anyagi támogatásával felújítják és újraszigetelik a kecskeméti Vörösmarty-iskola tetőszerkeze- tét. A munkálatokat a hét végére befejezik. ______________fotó: b. j. Rendezvények támogatással Pontot érő érdemjegyek Baja Lakitelek Pályázati úton igényelnek pénzt az önkormányzattól rendezvényeikhez a lakiteleki civil szervezetek és egyesületek. Erre a célra külön keretet, egymillió forintot különített el a testület. A beérkezett pályázatok száma azonban már azt jelzi: kevés lesz az ösz- szeg. Huszonkét pályázó szeretne ugyanis részesülni a pénzből. Mivel az adatlapon az igényelt összeget is fel kellett tüntetni, az is látszik, hogy az egymillió forintnak a két és félszeresét kérték. Az idei pályázatokból kitűnik, hogy a településen több országos és hagyományos eseményt fognak megrendezni. A pénz felosztása az oktatási, kulturális és sportbizottság feladata. Nem lesz könnyű dolguk, hiszen mindenki a kért összeget szeretné megkapni. Annyit elárultak az önkormányzatnál, hogy minden valószínűség szerint emelni fognak majd az elosztható pénz nagyságán. Arra vonatkozóan azonban nem kaptunk konkrét választ, hogy mek- kora is lesz ez az összeg. _____■ A magyar creditrendszer és a Bo- logna-program volt a két legfontosabb témája a főigazgatói kollégium napokban tartott, bajai ülésének. Ä tanácskozás céljáról Albertné dr. Herbszt Mária főiskolai tanár, főigazgató tájékoztatta lapunkat. - A kétnapos rendezvény két kiemelt témával foglalkozott. Egyik a magyar creditrendszer bevezetésével kapcsolatosan felmerülő kérdéseket, problémákat ölelte fel. A creditpontokat szeptembertől - felmenő rendszerben - kell bevezetni a hazai felsőoktatásban. Azon túlmenően, hogy egy-egy érdemjegy meghatározott pontot ér majd, további előnye, hogy nagyobb átjárhatóságot eredményez a hallgatók számára a nagy, integrált intézményekben. Ez a szabadabb mozgástér nemcsak a karok, hanem az intézmények közötti átjárhatóságot is jelenti. Mindez pedig a tanulmányok egyenlősége szempontjából fontos. Például megA névadóra Nyárlőrinc Az iskola névadójának emlékére Búzás János Napokat rendeztek a nyárlőrinci általános iskolában. Az ünnepség szellemi és sportrendezvényein a környező települések: Szentkirály, Lakitelek, határozza, hogy egy pedagógiai szigorlat mennyit ér. A másik fő téma az úgynevezett Bologna-programhoz kapcsolódott. Magyarország is aláírta a bolognai egyezményt, melynek célja az európai oktatási rendszereket közelíteni egymáshoz. Jelenti ez a diplomák egyenlőségének kérdését. Lényege, hogy a jelenlegi hazai felsőoktatási rendszert esetleg felválthatná egy egymásra épülő, kétszintű oktatási rendszer. Ennek első fokozata a BSC (diplomát adó képzés), majd erre épül az MSC (mester ) fokozat. Ázt vizsgáltuk, hogy ebben az elképzelhető rendszerben hol lenne a tanító- és óvóképző intézmények helye. Egyes nézetek szerint bizonyos képzések nem illeszthetők bele ebbe a két lépcsőbe. A hazai óvó- és tanítóképzés többet nyújt, mint az angolszász típusú BSC-fokozat. A vita eredménye bizonyára hasznos lesz a végső változatok kidolgozásánál - mondta a főigazgató asszony. RAB RITA emlékeztek Tiszaug, Tiszaalpár, Tiszakécske (három iskola) és Kocsér általános iskolásai is részt vettek. Az alsó tagozatosok versenye az Észforgató címet kapta. A felső tagozatosok anyanyelvi, matematikai és művészeti versenyen vettek részt korosztályonként. ■