Petőfi Népe, 2002. március (57. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-27 / 72. szám

Közéleti hírek Szombati határidők Üzletrész, pályázat Szombatig ajánlhatják fel külső üzletrészüket megvé­telre az államnak a nyugdí­jas szövetkezeti tagok, illet­ve azok, akik nyugdíjasként kiléptek a közösből. Március végéig felajánlhatják külső mezőgazdasági szövetke­zeti üzletrészüket az államnak megvételre a még működő gaz­daságok nyugdíjas tagjai, vala­mint azok, akik nyugdíjasként ki­léptek a szövetkezetből. Madari Jenőtől, az FVM megyei hivatal­vezetőjétől megtudtuk: Bács-Kis- kunban 6200-63 00-an éltek ed­dig a lehetőséggel. Jellemző volt, hogy a szövet­kezetek a nyugdíjasok üzletré­szei esetében nagy arányban él­tek elővásárlási jogukkal. Ezeket a gazdaságok ugyanolyan fölté­telek mellett vásárolhatják meg, mint ahogyan az állam teszi: az 1992-es névértéken, s a fizetési határidő 45 nap a szerződés - a szövetkezet és az eladó részéről történt - aláírásától számítva. E hét végén lejár a regisztrált családi gazdaságok beruházási pályázatának határideje is. ■ Megjöttek a harangok Kalocsa ____ K ét harang érkezett az érseki palota épülete elé kedden. A II. világháborúban elvittek helyére dr. Bábel Balázs ér­sek elhatározásából, a főegy­házmegye területére kiterje­dő közadakozásból öntötték az újakat. A két harang egy passaui öntödében készült. A kalocsai érsekség ezeréves múltját ünnepli. A jubileum al­kalmából új harangok szólhat­nak a főszékesegyházban. Hi­szen az elvitt harangok utolsó, panaszosan síró búcsúzása után 48 évvel később, június 29-én fel­csendülhet a fiatalos hang. Ezen a napon szentelik fel és emelik a toronyba a két új harangot. Addig is az érseki kastély előkertjében, a palota bejárata előtt megtekint­hetők. A nagyobbik, Deo gratias harang adatai: súlya 1450 kg, át­mérője 135 cm, hangja es 1, fel­irata: „Deo gratias pro millesimo anno MMII”, azaz: „Istennek há­la az elmúlt ezer évért 2002”. A felirattól 120 fokonként körben a Szent Korona és a történelmi hitelesség kedvéért Bábel Balázs érsek címere látható a jelmondat­tal: „Pro regno dei - Isten országá­ért”. A címer alatti felirat: „Se- dente aeppi Blasi Bábel”, azaz: „Bábel Balázs idején”. Az Asztrik harang adatai: 700 kg, átmérője 106 cm, hangja g 1, felirata: „In memóriám archiepiscopo Astrid MMII”, azaz: „Asztrik érsek em­lékére 2002”. A harang hátolda­lán az a dombormű látható, mely a főszékesegyház déli tornyának oldalát díszítve ábrázolja Asztri- kot, Kalocsa első érsekét. PANCSICS HAJNALKA Gazdasarok Bevált tulipán-fortélyok Legkedvesebb és egyben legelter­jedtebb tavaszi virágunk a tuli­pán. Sokan úgy hiszik, hogy ősi magyar növényről van szó, hi­szen a népi motívumokban gyak­ran felbukkan. Valójában csak a XVII. század óta terjed el a ma­gyarlakta területeken. Eredetileg Perzsiából származik. Valószí­nű azonban, hogy hozzánk előbb jutott el Törökországból, mint például Hollandiába, ahol a tuli­pánt ma is tömegével nemesítik. Tévhit az is, hogy a hollandok­nak sikerült fekete tulipánt elő­állítaniuk. Nincs ilyen. A tulipán tavaszi virágzását az előző ősszel kell előkészíteni. Októberben ültessük el a hagy­mákat napos helyre, homokos vagy más laza talajba, 10-15 cen­timéter mélyre. A hagymacsúcs mindig felfelé mutasson, a tő és sortávolság pedig 15-20 centimé­ter legyen. Télen ajánlatos szal­mával, lombbal, náddal vagy tő­zeggel betakarni, majd március­ban leszedni a takaró réteget. Mi­után a virágok elnylltak, ne en­gedjük kifejlődni a magházat, ha­nem törjük le a virágszár csúcsát, így a hagymát megkíméljük at­tól, hogy a magvak kifejlesztésé­re tápanyagot használjanak fel, és őszig erősebb, új hagyma fej­lődik majd ki a földben. Elvirág­zás után a tulipán levelei fokoza­tosan elhervadnak, elsárgulnak, megbámulnák, a növény behú- J zódik. Ezek közé a behúzódott j hagymák közé egynyári virágo­kat vessünk, melyek egész nyá­ron virítanak. Célszerű a tulipán- hagymákat háromévenként óva­tosan felszedni és új helyre tele­píteni. Júliusban szedjük fel a hagymákat, és színek szerint rak­tározzuk el. A kisebb, fiatalabb hagymák nem alkalmasak a virá- goztatásra. Ezeket iskolába kell átültetnünk. Tavasszal, ha kihaj­tanak, még bimbós állapotban törjük vissza a szárát, hogy a hagyma megerősödjön. Csak a nagy anyahagymák virítanak majd szépen márciustól április végéig. Felszedés után 10-15 cen­timéteres szárral kössük össze fajtánként, és árnyékos szellős helyen szárítsuk meg. ________■ F elszámolják a tábort Kalocsa Július 1-jétől bezár a kalocsai menekülttábor - jelentette be teg­nap Valenta László, a Belügymi­nisztérium kabinetfőnöke. A volt laktanyát az állam úgy hasznosít­ja, hogy a városnak is megfelelő legyen. Vagy sportközpontot ala­kítanak ki a Bozsik-programra, vagy az ipari parkot bővítik. Dr. Végh Zsuzsanna, a Bevándorlá­si és Állampolgársági Hivatal fő­igazgatója elmondta: jelenleg nyolcvanan élnek a táborban. Közülük harminchat bosnyák menekült néhány napon belül Végre villanyt kapnak! Nagykőrös A XXI. század elején talán Nagykőrös lehet az egyetlen olyan magyar város, ahol a tanyavilágban még körülbe­lül háromszáz család él vil­lanyvilágítás nélkül. A tanyasiak képviselői az utóbbi években minden közmeghallga­táson erőteljesen követelték régi sérelmük orvoslását, mondván: többek között gyermekeik fejlő­dését is erősen gátolja a villany hiánya. A városi önkormányzat most végre elkészíttette a mű­hazatérhet. A többieket más tá­borokban, befogadóállomásokon szállásolják el. Török Gusztáv Andor polgár- mester a hasznosítással kapcso­latban kiemelte: tárgyalnak a dunaújvárosi főiskolával. Kihe­lyezett tagozatának helyet bizto­síthatnának a volt laktanya terü­letén. Az éttermi részeket közös­ségi vagy lakodalmasházként | üzemeltethetnék, s néhány épü­let alkalmas lehet lakások kiala­kítására is. A műhelyek, raktá­rak és egyéb melléképületek vál­lalkozók megtelepedését segít­hetnék. PANCSICS HAJNALKA a tanyavillamosítás költségei ______NAGYKÖRÖSÖN______ M illió Ft Démász-támogatás 20,4 Széchenyi-terv 20,4 Lakossági önrész: 13,6 Önk. támogatás: 13,6 Összesen: 68 Forrás: önkormányzat szaki terveket két körzet, az Esed- és az Árbóz-dűlő villa­mos hálózatának kialakítására. A pénzt több forrásból, pályáza­tokkal és a lakosság hozzájáru­lásával teremtik elő. ■ Éjjel-nappal menthetik a koraszülötteket Dél-Alföld A jövő hónaptól éjjel-nappal készenlétben áll Szegeden a koraszülötteket mentő szol­gálat, amely a helyi gyermek- klinikára szállítja a dél-alföl­di régióból az intenzív orvosi ellátásra szoruló újszülötte­ket. Ebből az alkalomból kedden átadási ünnepséget tartottak Szegeden. A szegedi mentőál­lomáson a Magyar Koraszülött­mentő Közalapítvány délkelet­magyarországi szolgálata jóvol­tából egy speciálisan felszerelt mentőautó gépkocsivezetővel és ápolóval folyamatosan készen áll az indulásra, egy másik mentőjármű pedig igény sze­rint irányítható át koraszülött­mentésre. A szolgálat tevékenységi te­rülete Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyére, valamint Jász-Nagykun-Szolnok megye déli részére terjed ki. Összesen tizenöt városból szállítanak in­tenzív ellátásra szoruló újszülöt­teket a szegedi gyermekkliniká­ra. Pintér Sándor egyetemi ta­nár, a Szegedi Újszülött Élet­mentő Alapítvány elnöke a saj­tó munkatársainak elmondta, hogy koraszü- ^ [gierp löttmentést Zr^ayiälJ már eddig is végeztek a ré­gióban és az ország más részein is, azonban pénz hiányában a szolgálatok sajnos nem működhettek napi huszonnégy órán keresztül.- A huszonnégy órás orszá­gos szolgálat tárgyi feltételeinek megteremtésére az egészségügyi miniszter biztosított százötven- millió forintot, további három­százötvenmillió forintot pedig a működtetéshez juttatott - közöl­te a professzor. Pintér Sándor tájékoztatása szerint a hívás a klinika inten­zív centrumába érkezik, onnan értesítik a mentőállomást. Ezek után a kocsi néhány percen be­lül a klinikán felveszi a szakor­vost, majd indulnak az újszülöt­tért. Géher Pál, az Egészségügyi Minisztérium helyettes államtit­kára elmondta: a koraszülött­mentési szolgálat országossá té­telével évente mintegy százöt­ven koraszülött életét menthe­tik meg, és további 250-300 cse­csemőt lehet bizonyos betegsé- gektől megóvni. _____________■ HÚ SVÉTVÁRÁS. A félegyházi Batthyány-általános iskola harmadi­kosai a húsvétra készülődtek az utolsó tanítási napon. Tóth-Horti Zsuzsanna tanítónő irányításával szalvétával vonták be a tojásokat, amelyek a húsvétfára kerültek._______________________ fotó: h. a. • Dr. Kovács József, a Függet­len Kisgazdapárt képviselője­löltje 2002. március 28-án, csütörtökön 18 órakor válasz­tási fórumot tart Jászszent- lászlón a lakodalmasházban. Vendég: Berecz József, az FKgP megyei alelnöke, a tisza- kécskei körzet képviselője­löltje. Tisztelettel várják az ér­deklődőket. • Vári Gyula, a kecskemé­ti 2. számú választókerület MSZP-s országgyűlésiképvi- selő-jelöltje tisztelettel meg­hívja Önöket 2002. március 28- án, csütörtökön 17.30 órakor kezdődő, a Béke téri általános iskolában megrendezendő la­kossági fórumra. Vendég: dr. Brúszel László önkormányzati képviselő. Minden választó- polgárt szeretettel várnak. • Trungel Ilona Erzsébet, a MIÉP országgyűlésiképviselő­jelöltje választási fórumot tart március 28-án, délután fél 6- kor Kecskeméten, a Hunyadi­városban, a Hunyadi János Ál­talános Iskolában (Kandó K. u. 16.). Tisztelettel várják az ér­deklődőket. • Dr. Pelsőczi Kovács István, a 2. választókörzet képviselő- jelöltje (FKgP) 2002. március 27-én, azaz ma Kecskeméten, a kadafalvi általános iskolá­ban tart választási fórumot. Tisztelettel várja az érdeklő­dőket. ■ Közlekedés Kátyúznak az 5-ös út 110-113., az 52-es út 57-59. és a 451-es út 6-9. km-szelvényében. A meg­szokott félpályás lezárások to­vábbra is érvényesek. TRAFFIPAX: Ma Baja, Kiskőrös és Kecskemét lakott területén számíthatnak a gépjárműveze­tők radarellenőrzésre. ■ TÁNCOSPALÁNTÁK. Jánoshalmán, a Honvéd Kaszinóban nagy sikerrel mutatkoztak be a Lajtha-művé- szeti iskola jazzbalett tanszakos növendékei. Okszana Pogurelszkaja felkészítő munkájának köszönhe­tően több mint kétórás műsorban adtak ízelítőt tudásukból. fotó: blázsik Sándor Felújítják vagy bezárják? Balesetveszélyessé nyilvánították a dr. Holló Lajos úti óvodát Balesetveszélyessé nyilvánították a dr. Holló Lajos utcai óvodát. Az épület tetőszerkezeté­nek egy része a napokban rogyott meg, 20-30 centiméterrel. A közvetlen veszélyt ugyan elhárították, ám megállapították: az óvoda hosszú távon nem biztonságos. Kiskunfélegyháza A kiskunfélegyházi Százszorszép óvoda dr. Hol­ló Lajos utcai tagintézményét a képviselő-testület tavaly be akarta záratni. A döntést végül a szülők ellenállása hiúsította meg, ám újabb gyerekeket már nem vehettek fel az óvodába. Idén tavasszal az óvoda ügye ismét a képvise­lő-testület napirendjére került. Ezúttal a város­atyák úgy határoztak: az intézmény újra fogad­hat gyerekeket. Jelenleg több mint hatvan, köz­tük 15 sérült gyermeket látnak el naponta az óvo­dában. Néhány napja megroppant az épület tető- szerkezete. A csoportszobák egyike, illetve a hoz­zá tartozó fejlesztőszoba, fürdőszoba és öltöző használhatatlanná vált. A legnagyobb vesztessé­get a kicsik egyéni fejlesztésére szolgáló, speciá­lis szoba kiesése okozta. A helyiséget aládúcol­ták, az épületet pedig kívülről megtámogatták. Kérdésünkre Szűcs Gyuláné intézményve­zető elmondta, hogy a sérült gyereket ideigle­nesen egy raktárszobába költöztették át. Oda, ahol eddig a televíziót, videót, Bioptron lámpát és egyéb, a gyerekek foglalkoztatásához, fej­lesztéséhez szükséges dolgokat tárolták. A ki­csik ellátása tehát maradéktalanul megoldott, csupán a minőséggel és a körülményekkel van­nak gondok. A veszélyes épületet dúcokkal erősítették meg. fotó: h. ai Az óvodavezető még nem tudja pontosan, mi lesz az óvoda sorsa, ám bízik az épület felújításá­ban. Mint mondta, ez a csütörtöki testületi ülé­sen dől majd el. Amennyiben az önkormányzat az épület felújítása mellett dönt, a gyerekek ide­iglenesen átkerülhetnek a Százszorszép óvoda másik, Darvas téri vagy bankfalui tagintézmé­nyébe. Az is előfordulhat azonban, hogy bezá­ratják az óvodát. Szűcs Gyuláné erre gondolni sem akar - s mint hangsúlyozta: valószínűleg a szülők sem. Csáki Sándornétól, a polgármesteri hivatal művelődési osztályának vezetőjétől megtudtuk, hogy a felújításra pályázaton próbálnak támoga­tást szerezni. Amennyiben nem sikerül, kényte­lenek lesznek bezáratni az óvodát, a gyerekeket pedig más intézményekben elhelyezni. HÓDI ANIKÓ A Duna-TIsza köze apróhirdetési szaklapja Szerkesztőség: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A Telefon: 76/518-262 Fax: 76/481-386 E-mail: radine@petofinepe.hu IN ÁL oV a - Rapid SzÖ vét kéz e t Kecskemét, Garay u. 5. Tel.: 76/505-645

Next

/
Thumbnails
Contents