Petőfi Népe, 2002. március (57. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-22 / 68. szám
4. oldal - Petőfi Népe MEGYEI KÖRKÉP VÉLEMÉNYEK 2002. Március 22., péntek Nézőpont Mihályka Gyula _______ A focicsata kilencven perce A kecskeméti városvezetők szeretik a focit. Olcsó poén lenne így rögtön az elején megkérdezni azt, hogy hol van itt foci. Az egyszerűség kedvéért nevezzük azért focinak azt, amit ezen a címen űznek hazánkban. Szóval, a kecskeméti városatyák tényleg szeretik a focit. Először is, nagy többséggel megszavaztak korábban 180 millió forintot a Széktói stadion felújítására, amihez 355 milliót ad még az állam. Másodszor: a kecskeméti labdarúgást működtető foci kft. csapatai ingyen használhatják a stadiont. Harmadszor: az idei sportalapból 15 millió jutott labdarúgó-utánpótlás-nevelésre, ezenfelül még hárommillió forint odaítélése várható, hasonló célra. Ráadásul mindez nem tartozik a kötelező önkormányzati feladatok közé. Tehát nyugodt lélekkel kijelenthetjük azt, hogy a kecskeméti képviselők igen nagyvonalúak a labdarúgással. Cserébe a csapat is ad valamit: a város nevét viseli. Feneketlen kútba nem szórják a pénzt Szerdán azonban betelt a pohár. A kecskeméti foci kft. 50 százalékos tulajdonosa - egy pesti cég - ötmillió forintért akart üzletrészt eladni az ön- kormányzatnak. A képviselők, 90 perces vita után, nem szavazták meg a vásárlást. Nem ■ ------ akarták, hogy az önkormányz at 5 százalékban tulajdonosa legyen a labdarúgást működtető kft.- nek. Attól tartottak, hogy ez hosszú távú elkötelezettséget jelent, és a tulajdoni arányoknak megfelelően folyamatosan kell majd pumpálniuk a pénzt a fociba, mint egy feneketlen kútba. Az igazsághoz tartozik, hogy ez a pesti cég az elmúlt években több tízmillió forintot áldozott azért, hogy Kecskeméten legalább másodosztályú labdarúgás legyen, ami hazánkban - papíron - már profi szintnek számít. Erről az áldozatról nagy elismeréssel is szóltak a képviselők. Az alapkérdés ezúttal sem kerülhető meg: szabad-e közpénzt, az adófizetők pénzét profi focistákra költeni? Szerintem tilos. Szerte a világon a tévés jogdíjak, a reklám- és jegybevételek, valamint a játékosok adásvétele tartja el és teszi sok helyütt nyereségessé ezt a sportágat. Ha ennek szemernyi esélye lenne nálunk, úgy természetesen beszállhatna az üzletbe egy önkormányzat is. De így? Úgy vélem, szerdán nem kérdőjéleződött meg a képviselők fociszerete- te. Sokan közülük várják is már nagyon a nyári labdarúgó-világbaj- nokságot... Épelméjű a gyilkossággal vádolt fiú A bíróság a jövő héten kezdi a kettős emberölési ügy tárgyalását Nem elmebeteg az a kerekegyházi fiatalember, aki a múlt év nyarán megölte szüleit. Ezért vádolhatják több emberen elkövetett emberölés bűntettével. Kecskemét - Kerekegyháza „A vádlottnál nem áll fenn elmebetegség, tudatzavara nincs. Apja meggyükolását az évek óta felgyülemlett sérelmei motiválták. Az édesanyja megölésénél pedig rövidzárlat lépett fel, ezért cselekményének következményeit nem ismerte föl.” Ez áll többek között abban a szakértői véleményben, amelynek alapján dr. Kopasz Zsolt ügyész több emberen elkövetett emberölés bűntettével vádolja azt a fiatalembert, aki tavaly nyáron megölte szüleit. A tiszteletben álló kerekegyházi család meggyilkolása nemcsak a településen élőket, hanem az országos közvéleményt is megdöbbentette. A múlt év nyarán ugyanis minden nagyobb sajtóorgánumban megjelent a kerekegyházi Boros házaspár fényképe, akiknek eltűnését a velük egy háztartásban élő fiuk jelentette be június 28- án. Elmondása szerint szülei előző nap Lada Samara személygépkocsijukkal kisállatketrecek vásárlása végett utaztak be Kecskemétre, de azóta nem tértek haza. A nyomozók gyorsan megtalálták a házaspár autóját, mert az Kerekegyháza határában állt, az út szélén. Gyanús volt számukra, hogy a sértetlen gépkocsi gondosan le volt zárva. A nyomozók a házaspár harmincegy éves fiára kezdtek el gyanakodni, aki a többszöri kihallgatások során ellentmondásokba keveredett, majd néhány nap múlva megtört. Bevallotta, hogy a szüleit megölte, és a ház pincéjében temette el őket. A fiatalember elmondta, hogy június 27- én délelőtt nyúlketreceket szögeit az édesapjával. A dél körüli órákban az apa összeszidta, mert úgy vélte, hogy nem megfelelően végzi a rábízott feladatot. Ekkor a fiú - a kezében lévő kalapáccsal - hétszer fejbe vágta, majd a konyhából kihozott nagykéssel kétszer mellkason szúrta a földön hörgő férfit. Az orvos szakértői vélemény szerint az áldozat a kalapáccsal okozott fejsérülésektől többszöri koponyaalapi törést szenvedett, a halált azonban a késszúrás általi mellűri elvérzés okozta. A fiatalember édesanyja délután két óra körül tért haza, és azonnal elkezdte keresni a férjét. A holttestet megpillantva a fiára kiáltott: mit csináltál?! Válasz helyett azonban a fiú hátulról szorosan átfogta az anyja nyakát, és megfojtotta. Ez követően a ház hátsó pincéjében gödröt ásott. A két holttestet fóliákkal letakarva belehelyezte, földet és homokot hordott rájuk, a legtetejére pedig krumplisládákat tett. Éjjel a kerékpárját betette az apja autójába. A Ladát kivitte Kerekegyháza határába, lezárta, majd hazakerekezett. Másnap pedig bejelentette szülei eltűnését. A harmincegy éves B. Sándort több emberen elkövetett emberöléssel vádolják. Büntetőügyét a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon dr. Feleky István bírói tanácsa a jövő hé- ten kezdi el tárgyalni. __________rajnai attila K ÉPEK - MÁSKÉNT. Tam'tóképzős hallgatók a Czóbel Béla-kiállí- táshoz kapcsolódó gyakorlatokat tartanak Kecskeméten, a művelő- dési központban. Képünkön a Damjanich-iskola tanulói, fotó: b. j. Felújítják vagy bezárják? Kiskunfélegyháza Balesetveszélyes a dr. Holló Lajos utcai óvoda. Az intézmény tetőszerkezetének egy része a napokban jelentősen megrogyott. Emiatt az óvoda beázik. Ha nem sikerül felújítani, az intézményt be kell zárni. A régi polgárházból óvodává alakított épület állaga egyébként is nagyon rossz - tudtuk meg Csáki Sándornétól, a polgármesteri hivatal művelődési osztálya vezetőjétől. Elmondta, hogy a Százszorszép Óvoda dr. Holló Lajos utcai tagintézménye teljes körű felújításra szorul. Hozzátette: két éve a testület a Móra utcai óvoda bővítése és a dr. Holló Lajos utcai bezárása mellett döntött. A szülők ellenállása miatt - akik azt ígérték, hogy akár a felújításban is részt vállalnak -, a bezárás meghiúsult. Ez viszont nem történt meg. Csákinétól megtudtuk: a balesetveszélyt ideiglenesen elhárították. A felújításra pedig pályázaton próbálnak támogatást szerezni. Sikertelen pályázat esetén azonban kénytelenek lesznek a balesetveszélyes óvodát bezárni, a jelenleg csaknem hatvan odajáró gyermeket pedig más intézmé- nyekben elhelyezni, vajda pirosra (Fizetett politikai hirdetés) IX. A RENDSZERVÁLTÁS ADÓSSÁGA: A VIDÉK FELEMELÉSE! A MEZŐGAZDASÁG FEJLŐDÉSE NÉLKÜL NINCS ORVOSSÁG A VIDÉK BAJAIRA BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN SEM! • Agrárpolitikánk a termelés, az értékesítés, a jövedelemszerzés biztonságát szavatolja és azonos esélyt ad minden mezőgazdasági vállalkozási formának. • Az ágazat tőkeszegénységének megoldására adósságkezelő programot hirdetünk, megújítjuk a tőkepótló hiteleket és felújítjuk a forgóeszközhitelek rendszerét. • Helyreállítjuk a mezőgazdaság iránti bizalmat a pénzintézeteknél. Új, hosszú távú hitelezési formák nyújtására ösztönözzük a bankokat kamattámogatással és állami garanciavállalással. • Állami támogatást adunk a beszerző, értékesítő, valamint a piacra jutást segítő szövetkezetek működéséhez. • Az őstermelői adómentesség felső határát 500.000 Ft-ra emeljük. • A földjüket tartósan bérbe adóknak teljes, illetve részleges adómentességet biztosítunk. • Megkülönböztetés nélkül felvásároljuk az alanyi jogú üzletrész tulajdonosok üzletrészét. • Erősítjük az integrációs elemeket a mezőgazdaságban. A SAPARD-program pénzének felhasználásával az integrációt segítő tárházakat és hűtőházakat építünk. • A kedvezőtlen adottságú térségekben letelepedő fiatal szakemberektől átvállaljuk a diákhitelek visszafizetését, és támogatásokat adunk számukra. • Tanyaprogramot indítunk, melynek célja a tanyán élők segítése és tanyás térségek fennmaradásának biztosítása. Dr. TABAJDI CSABA Dr. BALOGH LÁSZLÓ MÁRFAI PÉTER Odüsszeusz okos utódai Lajosmizse Az idén Lajosmizse adott otthont az Odyssey of the Mind (OM) - vagyis - az Értelem odisszeája elnevezésű, magyar bajnokságnak. A másfél száz gyerek versengéséből a fővárosi Vörösmarty-gim- názium csapata került ki abszolút győztesként. A csapatnak la- josmizsei tagja is van: Bagamé- ri Eszter. Edzőjük Pigniczkyné Lugos Ilona. Magyarországon több mint tíz éve kezdődött a gyermekek kreativitására építő, nemzetközi OM- program elterjedése. A hazai bajnokság győztese részt vehet az Egyesült Államokban rendezendő világbajnokságon. A versenyen nemcsak előre- kész produkciót mutattak be a 7- 19 éves gyerekek, hanem a helyszínen is kaptak azonnal megoldandó feladatokat. Ezek lényege a gyors és logikus gondolkodás, döntéshozás, hatékony csapatmunka. A résztvevők szárnyaló fantáziáját szigorú versenyszabályzat tartotta kordában, mintegy erősítve a belső fegyelmüket. Mint Murinai Angéla főszervező elmondta: a képességfejlesztés egyik leghatékonyabb pedagóA versenyen részt vevő lajosmizsei diákok. giai módszere ez a program. A résztvevők a felkészülés során hihetetlen műveltségre tesznek szert, miközben remekül érzik magukat. Az edzőik feladata „pusztán” az, hogy a gyerekekben lévő tartalékokat megerősítsék. A mizsei pedagógusnő végezetül kifejtette, hogy jó lenne, ha minél több tanár volna fogékony az OM-programra. Véleménye szerint ugyanis ez egy új utat FOTÓ: B. J. nyithat a pedagógiai munkában. A kreativitás magyar bajnokságának végén a szigorú zsűri meghozta döntését: a korcsoportonkénti helyezésekben több Bács- Kiskun megyei siker is tükröződik. Az 1. korcsoportban első lett a kecskeméti Hunyadi János-is- kola csapata, a 2. korcsoportban második a szentkirályi, harmadik a lajosmizsei általános iskola csapata. _______________pulai sara F estékes szőnyegek Kecskemét A Népi Iparművészeti Múzeumban március 23-án, szombaton 11 órakor kezdődik Schmidt Teréz iparművész előadása, melynek címe: Székely festékes szőnyegek. Az előadó gyönyörű erdélyi szőnyegekkel ismerteti meg a hallgatóságot._________■ V éradókat várnak Kunfehértó Március 25-én, hétfőn Kun- fehértón a művelődési házban véradónapot szervez a Magyar Vöröskereszt kiskunhalasi szervezete és a halasi Semmelweis- kórház véradóállomása. Az önkéntes segítőket 13 és 15 óra kö- zött várják.________________ ■ Összekapcsolják a bankokat Kiskunmajsa Új, on-line csatlakozású banki rendszert alakított ki a Magyar Posta Rt. és a Postabank Rt. A kiskunmajsai postán elsők között vezetik be a rendszert, amelynek ünnepélyes elindítása ma 11 órakor lesz a Félegy- házi úti postahivatalban. m