Petőfi Népe, 2002. március (57. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-18 / 64. szám

2002. Március 18., Hétfő SZÁMÍTÁS TECHNIKA Petőfi Népe - 9. oldal Elkészült minden idők legrészletesebb térképe a vörös bolygó­ról. A kutatók a Mars Global Surveyor (MGS) felvételei alap­ján számítógéppel rajzolták meg a térképet, amely készítői szerint nagyon hasznos lesz a Mars meghódítására készülő jö­vőbeli expedíciók számára. A Mars minden részletét feltáró tér- képsorozat elkészítéséhez összesen három hónapra volt szüksége a ku­tatócsoportnak: egy hónapig tartott az MGS felvételeinek feldolgozása. További két hónapig tartott az ada­tok összeállítására szolgáló speciá­lis számítógépes program kifejlesz­tése. A tudósok abban reményked­nek, hogy a térkép alapján be tud­ják bizonyítani: a vörös bolygó fel­színe a mai napig állandóan válto­zik.- Számos, kisebb jelentőségű változást - egyebek között viharos sebességgel száguldó porfelhők ki­alakulását és megszűnését, vala­mint az északi és déli pólusok jég­sapkáinak növekedését és fogyását - sikerült regisztrálnunk a bolygó felszínén a modem számítástechni­ka segítségével most elkészült tér­kép és a korábbi, Mariner 9 és Vi­king űrszondák által készített felvé­telek összehasonlítása révén - nyi­latkozta Mike Malin, a digitális tér­képet készítő csoport munkájában résztvevő tudós a BBC weboldalán. Hozzátette: homokdűnék moz­gására és új vízmosások keletkezé­sére utaló képeket nem rögzített az MGS. Malin szerint ilyen változá­sok nagyon-nagyon ritkák a vörös bolygó felszínén, egy-két évente ta­lán ha egyszer történik ilyesmi. Digitális térkép a Marsról Két hónapig tartott a szükséges szoftver kifejlesztése MEGNYITOTTA KAPUIT A CEBIT, a legnagyobb európai számítástech­nikai-kommunikációs kiállítás és vásár Hanoverben. Idén 59 országból közel 8000 kiállító vesz részt a németországi seregszemlén. A képen a Siemens nyakba akasztható telefonkészülékeit mutatják be, mely a tele- fonáláson túl zenehallgatásra és képek küldésére is alkalmas, fotó: epa El fog tűnni a Windows? A Microsoft vezérigazgatója, Steve Ballmer szerint a céggel pereskedő államok esetleges újabb követelései miatt akár az is elképzelhető, hogy a Microsoft kénytelen lesz visszavonni a piacról a Windows operációs rendszert. Ballmer kijelentése szerint ugyanis csak így - azaz a vissza­vonással - lehet maradéktalanul teljesíteni a felperesek követelé­seit. Korábban a perelő államok megelégedtek volna a Microsoft üzleti gyakorlatának korlátozá­sával is, ám a felperesek jogi képviselői decemberben végül azt kérték, hogy a megszorításo­kat a szoftverek fejlesztésének és kibocsátásának módjára is terjesszék ki. A per azután vett erre mutató fordulatot, mikor a felperes jogászainak sikerült megfogniuk Jim Allchint, a platform csoport alelnökét, ki­mondatva vele: a Microsoft mo­nopóliumként viselkedik a PC operációs rendszer piacon. Ballmer kijelentésével kapcso­latban, miszerint a cégnek vissza k^lene^vonm BEffiESBBp bizonyítéka an­nak, hogy a Microsoft igenis képes elkészíte­ni a Windows olyan modulos változatát, amelyről gyakorlati­lag eltávolítottak minden köztes­szoftvert. Hírek KÍNÁBAN FEJLESZTENEK. Kínába viszik fejlesztői részle­geiket a jelentősebb japán elektronikai cégek: a társaságok költségkímélő okokból döntöt­tek a kínai beruházások mellett. ÚJ MOZILLA. Megjelent a több mint négy éve fejlesztett letöltés-segítő és webböngésző szoftver, a Mozilla legújabb vál­tozata: a 0.9.9 verziószámú program az eddigieknél lénye­gesen teljesebb képet ad a meg­nyitott weboldalról. NOKIA NYERESÉG. A Nokia telefongyártó óriás negyedéves előrejelzése felett teljesít, állít­ják a vállalati elemzők: a sike­res piaci szereplés szerintük el­sősorban az új modellek sikeré­nek köszönhető. Elektronikus újságíró-szövetség alakult Módi az új eszközökkel dolgozó sajtó felelősségét hangsúlyozza Megalakult a Magyar Elektronikus Új­ságírók Szövetsége (MEÚSZ) március 9- én, szombaton. A szervezet budapesti ülésén Hollós Jánost, a Magyar Rádió Rt. alelnökét választották meg az új szövet­ség elnökének. Hollós János, a MEÚSZ újdonsült elnöke az első közgyűlésen el is fogadott alapszabály­ra hivatkozva az újságíróknak kijelentette: a szakmai szövetség politikai tevékenységet nem folytat, a szervezet ennek megfelelően természetesen a pártoktól is független, azoknak anyagi támogatást nem nyújt, ugyanakkor természetes szövetségesének tekinti azokat a polgárokat és többek között azokat a civil szervezeteket, akik, il­letve amelyek elemi érdeküknek érzik az ország és a térség gazdasági és szellemi fel­virágoztatását.- A MEÚSZ jó viszonyra törekszik a min­denkori magyar kormánnyal, azzal tárgyi­lagos és konstruktív kapcsolatot igyekszik kialakítani - idézett az alapszabályból Hol­lós János. Az elnök elmondta, hogy valódi érdekvé­delmi szervezetként akarják működtetni az új újságíró-szervezetet, olyan információs szolgáltatásokhoz szeretnék hozzájuttatni tagjaikat, amelyek segítségével eleget tud­nak tenni a gyors és pártatlan tájékoztatás követelményeinek. Mádl Ferenc köztársasági elnök a résztvevőkhöz intézett levelében többek között azt is megemlítette: „nem tagadható el, hogy a média nem csupán információ­közlő, hanem értékközvetítő is. Amit a tele­vízióban látunk, vagy a rádióban hallunk, azt hajlamosak vagyunk a köz által elfoga­dott értékrendként értékelni. Ez komoly fe­lelősséget jelent”. Kém dolgozik a Bear Share fájlcserélőben BearShare fájlcserélő program ti­tokban adatokat gyűjt a felhasz­náló böngészési szokásairól. A különféle webes reklámfelületek megjelenítésére hivatott n-Case alkalmazás emellett nem csak az általunk meglátogatott oldalak cí­meit rögzíti, de a megadott fel­használóneveket és jelszavakat is könyveli - írja az Index. Az n-Case által készített fel­jegyzések nem csak az általunk meglátogatott teljes URL-eket tartalmazzák, de egy olyan azo­nosítót is, mely a felhasználó azonosítására szolgál. Veszé­lyességét tovább növeli, hogy az ■Tuilunk titkosnak vélt informá­ciót is továbbítja szerverének, ugyanis ha a program futása alatt felhasználónévvel és jel­szóval együtt írunk be egy URL-t, vagy pedig olyan linkre lépünk, ahol ezek az adatok is szerepel­nek, úgy ezek is bekerülnek az n-CASE log-fájljába, ezáltal pe­dig annak a szervernek az adat­bázisába is, ahová az n-CASE csatlakozik. A kémet gépünkről eltávolítani nem is olyan egysze­rű: a BearShare eltávolításával tudniillik az n-Case nem törlő­dik, hanem tovább dolgozik és gyűjti-küldi tovább mozgásunk útvonalát - kiirtásához a reg- istry-ben való törlés szükségel­tetik. A régi köztársaság lovagjai Nem játék miatt öltek MAGYAR TERJESZKEDÉS. Szlovákiában is megkezdte szolgáltatását a WebBusiness Internetes Üzleti Információs Adatbank: a vállalkozás fő célja a konkrét üzleti ajánlatok köz­vetítése lesz külföldön is. ELADÓ ZENEPORTÁL. Eladó az egyik első magyar könnyű­zenei portál, a www.inter- song.hu . A napi mintegy 2-3000 fős látogatottságú portált el­adásra vagy közös üzemeltetés­re kínálja tulajdonosa. LINUX-HIBA. Újabb biztonsági hibát fedeztek fel a Linux alapú rendszerekben: a hibaforrás a Linux egyik adattömörítési for­ráskönyvtárában található, és lényegében megnyitja minden Linux-alapú rendszert a külső támadások előtt. E-AKADÉMIKUSOK. Megala­kult az E-kormányzat Akadémi­ai Bizottsága: az MTA és a Mi­niszterelnöki Hivatal között lét­rejött megállapodás értelmében az Akadémia az e-kormányzat tudományos hátterének fejlesz­tésében működik közre. SZÜNETELŐ ADSL. Ideigle­nesen szünetelteti karbantartási munkálatokra hivatkozva ADSL-szolgáltatását a Matáv: március 11-e és április 5-e kö­zött több alközpontban lesz ideiglenesen elérhetetlen a nagy sebességű internet. A Baldur’s Gate 2 fejlesztői készítik az egyelőre még alig a terve­zési stádiumon túljutott legújabb Star Wars szerepjátékot. A SW: Knights of the Old Republic várhatóan még az idén piacra kerül. A programról egyelőre még keve­set tudni, ám annyi már bizonyos, hogy a Lucasarts fel kívánja dobni a korábbi RPG-kulisszát, így való­színű, hogy a játék minden eddi­ginél látványosabb grafikával ke­rül majd korongra. Az kis részle­tek - a karakterek haja, finom mozgásai, arca egyaránt apróléko­san megrajzolt lesz, csakúgy, mint a rendkívül színvonalasnak ígérkező speciális effektusok - mellett a játék nem a hagyomá­nyos izometrikus nézetet ígéri csak, hanem változtatható, forgat­ható kameraállásokból is nyomon követhetjük az eseményeket. A tervek szerint a játék cselekmé­nye a régi köztársaság idejére esik, amikor a Jedi-lovagok küz­döttek a gonosz Sith-erők ellen. A játéknak egyébként legfeljebb há­rom karakterrel vághatunk neki: a hagyományos RPG-megoldást követve nemet és kasztot is vá­laszthatunk hősünknek. (így pél­dául fejvadászként, csempész­ként, de akár kezdő jedi- lovagként is indulhatunk a külde­téseknek.) Természetesen az általunk vá­lasztott karakterek a kalandozá­sok során a szerepjáték-szabá­lyoknak megfelelően fejlődnek, ahogy megfelelő mennyiségű ta­pasztalati pontot gyűjtünk. De a szereplőink nem csak meghatá­rozott képességeik, hanem harc­beli teljesítményeik alapján is egyediek lesznek, a fejlesztők pedig a csatajeleneteket valós idejűnek, közel mozifilm-minő­séggel megrajzoltnak ígérik. A hősök egyébként meglehetős változatossággal tudnak baran­golni a virtuális világban, a leg­több eszközt, járművet és fegy­vert is használni tudják. Az amerikai szövetségi bíró­ság elutasította azokat a vá­dakat, melyek szerint külön­böző számítógépes játékok hatása váltotta volna ki két fi­atal iskolai mészárlási akció­ját egy denveri iskolában. Az egyik denveri középiskolában történt lövöldözés túlélői, illetve az áldozatok az erőszakos számí­tógépes játékokat és a sajtót tart­ják felelősnek a vérengzésért. A két tizenéves ámokfutó egy ta­nárt agyonlőtt és több diák is sú­lyos sebet kapott. A hozzátarto­zók több milliárd dollárt követel­tek a szórakoztatóipartól, a játék­gyártóktól és a szerintük erő­szakra buzdító médiától. A perben elnöklő Lewis Bab­cock bíró szerint ugyanakkor az 1999-ben a Columbine High Schoolban Eric Harris és Dylan Klebold által elkövetett táma­dásban nem játszottak közvet­len szerepet sem a Nintendo, seip az Acclaim, sem az Activi­sion, sem pedig a szintén perbe fogott nyolc másik játékszoft­ver-gyártó programjai. A felpe­resek egyébként főleg az Id Software által kifejlesztett és forgalmazott Doom-ot kifogá­solták: A felperesek összesen mint­egy 5 milliárd dollár kártérítést szerettek volna kapni a fenti vállalatoktól, továbbá arra is kérték a bíróságot, hogy nyilvá­nítsa csoportperré az eljárást, hogy ahhoz minél több hozzá­tartozó csatlakozhasson. Az egyenjogúságért küzd a női hacker Egy fiatal hacker a női egyenjo­gúság bebizonyításán munkálko­dott, amikor is vírust készített an­nak igazolására, hogy a nők is ké­pesek megalkotni és alkalmasint elterjeszteni egy hasonló progra­mot. Ennek megfelelően egy 17 esztendős diáklányként mutatja be magát annak az igen bonyo­lult vírusprogramnak a szerzője, amely képes megbénítani a Mic­rosoft egyik új web szolgáltatá­sát. Az elektronikus Sharpéi fé­reg programját azonban a hacker nem küldte szét, hanem azt egye­nesen a Sophos elnevezésű biz­tonsági céghez juttatta el. Levelé­ben azt is közölte, hogy célja nem az volt, hogy a rendszert szétverje, csak annyi, hogy a fér- fisoviniszta programozói szak­mának bebizonyítsa: egy nő is képes arra, mint amire legfelké­szültebb hímnemű számítógépes kalózok. A nyilatkozat - pont a nőnap táján - akkor is nagy port vert fel, ha esetleg szerzője alkal­masint nem is lány, hiszen a program feladójának személye valójában ismeretlen. ■

Next

/
Thumbnails
Contents