Petőfi Népe, 2002. március (57. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-02 / 52. szám
10. oldal - Petőfi Népe PETŐFI NÉPE 2002. Március 2., szombat Hároméves a Hollywood Multiplex Kecskemét Közel 400 film, mintegy 22.000 előadás, több mint egymillió látogató. Bács-Kiskun megye legnagyobb mozijának filmje három éve pereg. A „leghírösebb multiplex” immár három éve fogadja azokat, akik imádják a filmeket, és igényes kikapcsolódásra vágynak. Öt terem, napi húsz-huszonöt előadás, heti 7500-8000 néző, három év alatt közel 400 , film, és mintegy 22.000 előadás, melyet több \ mint egymillió néző tekintett meg. Egy mozi, mely Kecskeméten és környékén átalakította a / mozibajárási szokásokat. A Hollywood Multiplex Kecskemét, a Hollywood Multiplex mozilánc harmadik tagjaként - a Duna Plaza és a Lurdy Ház „testvére” - 1999 elején nyitotta meg kapuit a filmkedvelő közönség előtt a Pólus Rónában. Az esemény különlegességét az adta, hogy a kecskeméti volt a hálózat első vidéki filmszínháza. A lánc úttö- röjeként a mozi bebizonyította, hogy érdemes a vidéki városok felé nyitni. Á Ezt támasztja alá, hogy a követ kező években a hálózat újabb négy vidéki, többtermes mo- f, zival bővült. 1999 óta Kecskeméten, és több mint ötven kilométeres körzetében, új moziba járási szokás alakult ki. Ettől kezdve nem kell heteket várni, hogy a legújabb premierfilmeket megtekintse a filmkedvelő közönség. Sőt! Attól sem kell félni, hogy lemarad valamely filmről. Ugyanis a filmek nem csak hogy frissen érkeznek, de hetekig műsoron maradnak! Hogy mindez hogyan lehetséges? Öt, különleges kiképzésű vászonnal, kényelmes fotelülésekkel és a legmodernebb hangtechnikával felszerelt terem várja a látogatókat. Ám a kényelem és a legszínvonalasabb technika mit sem érne egy nagyon jól kiképzett, fegyelmezett csapat nélkül. A látogató a mozi területére lépve vidám tekintetű, egyenruhás dolgozókkal találkozik, akik segítenek tájékozódni, információkat adnak a műsorról, a filmekről, és igyekeznek megoldani az esetleges problémákat. A termekben minden előadáson rend és tisztaság fogadja a nézőt. Minden dolgozó és minden eszköz a tökéletes élmény szolgálatában áll. Bármely korosztály megtalálja a neki legmegfelelőbbet a különböző stílusú és témájú filmek közt. A család minden tagja egyszerre szórakozhat. Anyuka és apuka nyugodtan beülhet egy felnőttfilmre, míg gyermekük a neki szóló előadáson szórakozik. A néző már nem csupán egy-egy előre kiválasztott film miatt jön el, hanem a sűrű kezdéseknek köszönhetően, helyben is eldöntheti, mire szeretne beülni. A telefonos jegyrendelés nagyon kedvelt formává vált, hiszen a látogató akár egy hétre előre is tud helyet foglalni választott filmjére. A kiszolgálás színvonala, a csillogás, a kényelem az első pillanattól kezdve kedveltté tette a kecskeméti mozit. Ám az üzemeltetők nem elégedtek meg az addig elért eredményekkel. Az eltelt éveket mindig fo- lyamatos fejlesztések jellemezték. A második évre lecserélték a büfé és a pénztárak számítógépparkját, azóta egy jóval . gyorsabb és megbízhatóbb programmal dolgoznak. A nagy befektetés megérte, hiszen szinte minimálisra csökkent a hiba- lehetőség, mely által a nézők is jóval elégedettebbek. Áz üzemeltetők, látva a telefonos jegyrendelés fontosságát, a harmadik évre igen nagyot léptek. Uj programot fejlesztettek ki, mely által ma már nem csupán telefonon lehet jegyet rendelni, hanem interneten, sőt, mobiltelefonról, SMS küldésével is. A büfé árukészlete is fo- / lyamatosan bővül. Az első esztendő kínálatához képest hatalmas változáson ment át. Ma már helyben sütött, friss perec, dobozos sör, újabb és újabb menük várják a vendégeket. A folyamatos fejlesztések, az árukészlet bővítése mind-mind a nézők igényeihez igazodik, hiszen a mozi számára nem az a fontos, hogy a vendég egyszer kipróbálja az általuk nyújtott szolgáltatást, hanem az, hogy jól érezze magát és visszatérjen. És ha visszatér, mindig a megszokott magas színvonallal találkozzon. A mozi a három év alatt nagyon jó kapcsolatot alakított ki különböző cégekkel, vállalkozókkal, mely által akcióik, szervezett programjaik egyre színesebbé váltak. A sikeres együttműködéseknek köszönhetően ma már szinte nincs a városnak olyan pontja, ahol szórólapjaikkal, plakátjaikkal, műsorukkal ne találkoznánk. A „leghírösebb multiplex” mindig tartogat meglepetéseket. Ezen a hétvégén (március 2-3-án ) is akciókkal, nyereményekkel várják vendégeiket a harmadik születésnap alkalmából. Aki úgy dönt, hogy együtt ünnepli velük a születésnapot, tökéletes kikapcsolódásra számíthat. Akciós filmvetítések, arcfestés, kézműves-foglalkozások, a lufihajtogató bohóc száz meg száz fantasztikus alkotása, filmes tesztek, és a három év alatt megszokott magas színvonal várja a moziba látogatókat. Auchan Kecskemét Az Auchan a világ egyik vezető kereskedelmi vállalkozásaként 14 országban 253 hipermarketet üzemeltet. Magyarországon sikeresen működnek budaörsisoroksárii, dunakeszi és székesfehérvári áruházaink. 2002 első felében vállalatunk újabb áruházzal bővül KECSKEMÉTEN a Pólus Róna üzletközpontban, az M5-ös és az 52-es főutak találkozásánál, amelynek csapatába keresünk jelentkezőket. »• Csatlakozzon On is az Auchan csapatához! Pénztár-hostess t| Biztonsági őr Ön mosolygós, precíz, jó kapcsolatterem- j tő képességgel rendelkező személyiség, ! aki heti 10, 15, 20, 25, 35 órában Vásár- j lóinkat fogadja a pénztáraknál, megbíz- j ható, pontos pénztárblokkot készít és az j árucikkeket szatyrokba csomagolja. Ön személy- és vagyonőri vizsgával rendelkező, megbízható, diszkrét személy, aki csapatának tagjaként felügyeli a hipermarket rendjét és a biztonsági előírások betartását. Hentes HinuiinuZOTT az önkiszolgáló osztályon Ön szakirányú végzettséggel és ideális j L esetben gyakorlati tapasztalattal rendel- i kezik, jó munkabírású, csapatmunkát j kedvelő személyiség. Feladata: kiváló mi- ; nőségű termékek előállítása, az elkészült j termékek minőségének és frissességének j ellenőrzése. Ön jó munkabírású, pontos, gyors és jó kereskedelmi érzékkel rendelkezik. Feladata egy áruosztály megfelelő áruellátásának biztosítása, az osztály és a raktár folyamatos tisztítása és rendezése, a Vásárlók tájékoztatása. Sikeres pályázóinknak stabil hátteret, jó hangulatú csapatmunkát, folyamatos szakmai képzést, karrierlehetőséget, versenyképes jövedelmet, prémiumot és különböző szociális juttatásokat kínálunk. Ha felkeltettük érdeklődését, önéletrajzát a megpályázott állás és a hivatkozási szám feltüntetésével a következő címre várjuk: Auchan Magyarország Kft., toborzási osztály 2040 Budaörs, Sport u. 2-4. Hivatkozási szám: 2K03PN12 A PLAR0-BAU az építkezők szolgálatában Csúcsminőségű nyílászárókat, redőnyrendszereket gyártanak és forgalmaznak A Magyarországon is meghonosodott korszerű építési technológiák igen fontos eleme a műanyag nyílászárók alkalmazása. Az időjárás viszontagságait nehezebben viselő, ennélfogva rövidebb élettartamú fát felváltotta a műanyag és az alumínium. Számos cég foglalkozik ezek gyártásával és forgalmazásával, de rendkívül nagy szóródást mutat a termékek minősége. A korszerű nyílászárók tartósságát, funkcionális követelmény szintjét és kezelhetőségét alapvetően ugyanis azoknak a profiloknak a minősége határozza meg, amelyből készülnek. A Kecelen működő, de Kiskőrösön is bemutatóteremmel rendelkező PLARO- BAU Kft. árukínálata attól vált népszerűvé, hogy a profilgyártásban csúcstechnológiát képviselő németországi DIMEX Kunststoff Fenster- Systeme alapanyagából készítik termékeiket. A DIMEX profilcsaládot többféle méretben, változatos légkam- rakiképzéssel, acélmereví- téssel állítják elő, amely rendkívüli tartósságot biztosít a belőle készült nyílászáróknak.- Régebbi vásárlóink már tapasztalhatták, hogy a kiváló alapanyagból készült termékeink évek múlva is megőrzik minőségüket - mondja a kft. ügyvezetője.- A műanyag ajtók, ablakok jobban záródnak, ellenállnak a hőnek, nem vetemednek, mint általában a fából készültek, ugyanakkor egyszerű lemosással tisztíthatok. Különleges gumitömítésük a legszélsőségesebb időjárási viszonyokat is jól bírja.- Milyen méretekben állítják elő a nyílászárókat?- A vevő igényeinek megfelelő méretben, egyedi elvárások alapján. Természetesen vannak bizonyos mérethatárok, amelyet az anyag elbír. Más az igény, ha egy régi ház nyílászáróinak cseréjéről van szó, s megint más, ha új épületbe kell ajtót, ablakot választani. Az alaptermékeket extrákkal is kiegészítjük, amennyiben a vevő kéri. Változhat például az üveg hőszigetelési adottsága, típusa, díszítése. Az utóbbi időben egyre többen kérik a fóliázott biztonsági üveget.- Nyílászárók gyártásán, forgalmazásán kívül mivel foglalkozik még a PLARO- BAU Kft.?- Másik fő üzletágunk az árnyékolástechnika. Reluxa, szalagfüggöny, kihajtható napellenző és különféle típusú redőnyrendszer kínálatunk alapanyaga is csúcs- technológiával készült német termék. Színben, anyagban, működtetésben nagy a változatosság, a minőség viszont állandó és megbízható. Méretben is alkalmazkodunk a vevő igényeihez.- Hol tekinthetik meg termékeiket az érdeklődők?- Egyelőre Kiskőrösön, a Dózsa György út 15. szám alatti bemutatótermünkben, de rövidesen Kecelen, a Bajai úton lévő gyárunkban is kialakítunk egy bemutatótermet. Bővebb felvilágosítást a 78/413-590-es telefonszámon adunk, amely faxszámunk is egyben. A jó gazda tudja, hogy a sokéves tapasztalatnál nincs értékesebb. Ezért választja Ön is évről évre a Pioneer különlegesen jó képességű kukoricahibridjeit. A jól megszokott magas terméshozam és kiváló vízleadás mellett a Pioneer termékek mostanra a betegségtolerancia, valamint a szárazság- és hőségtűrés tekintetében is verhetetlennek bizonyultak, és mindig meghálálták a beléjük vetett bizalmat. Mindenki másképp csinálja Mindig a gazdák szemével nézzük a világot. Ezért dolgozunk azon, hogy Ön a legkülönbözőbb termőhelyi körülmények között is megtalálja a földjének legjobban tetsző ajánlatot. A Pioneer a váratlanra is gondol. FAO 200 és FAO 300 jelzésű, korai tenyészidős hibridjeink az időjárás viszontagságaitól függetlenül is biztosítják a jó termést. 1. II. III. IV. FAO 200 PR39D81 ; PR39K38 (Valuta) HELGA PR39K09 (Lipesa) FAO 300 PR37M81 (Reseda) PR38A24 EVELINA MONALISA STIRA CLARICA PR38F70 DANELLA A Pioneer silóprogramjának fejlesztései során is mindig az Ön igényeit tartjuk szem előtt. Ennek köszönhetően 1 silókukoricáinkkal ma már a magyarországi piac 50%-át látjuk el. Szemezgessen kedvére NATACHA, IDA VASILICA CORALBA és PR36T58 elnevezésű hibridjeink között! Á§g\ PIONEER WJ A DuPont Company A bőséges és egészséges termés érdekében keresse Gaucho-val csávázott vetőmagjainkat! ab Gaucho