Petőfi Népe, 2002. március (57. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-16 / 63. szám

2002. Március 16., szombat MEGYEI KÖRKÉP Petőfi Népe - 5. oldal Tisztított víz a Dunába Baja A tisztított szennyvíz fertőt­lenítés után kerül majd a Du­nába. Az új technológia ré­vén megszűnik a kellemet­len szag az átalakuló bajai szennyvíztisztító táján. Kedvező időjárás esetén április végén, május elején megkezdőd­het a próbaüzem - jelentette ki Batiz Tamás, a szennyvíztelep 960 milliós rekonstrukcióját ki­vitelező cég képviselője. Nyolc hónapja kezdődött a Duna-parti telep felújítása, s novemberig tart. A régi telep csak mechani­kai tisztításra volt alkalmas. A felújítás után biológiai tisztításra is alkalmassá válik. KUBATOVICS TAMÁS A BAJAI SZENNYVÍZTELEP KÖLTSÉGEI Környezetvédelmi Állami céltá­mogatás: 476 millió I Egyéb forrás^ 246 millió Ft céltámogatás: 238 millió Ft Forrás: PN-info Egymilliárd körzetenként Bács-Kiskun A következő négy évben min­den egyéni képviselői körzet egymilliárd forintos fejlesz­tési lehetőséget kap, hogy térségének fejlesztési prog­ramját meg tudja valósítani - hangoztatta csütörtökön Medgyessy Péter a Dél-Bács- Kiskun felemelkedéséről szó­ló konferencián, Halason. A szocialisták miniszterelnök-je­löltje a térség problémáiról szól­va kiemelte: segíteni szándéko­zik a szőlőtelepítést a hagyomá- Medgyessy Péter Kiskörösön. ■ nyosan szőlészettel és borászat­tal foglalkozó térségben. tikus Kiskunfélegyháza kórházá­Mint fogalmazott: „vétkes hiba nak felújítását, amelyre pártja - lenne az európai uniós csatla- egészségügyi programja kereté- kozás előtt nem kihasználni a ben - egymilliárd forintot szán. lehetőséget a szőlőtelepítésre”. Medgyessy Péter Bács-Kiskun Ezzel kapcsolatban Medgyessy megyei körútja egyik állomása- Péter a jövedéki törvény tervezett ként Kiskőrösön megkoszorúzta átalakítását hangsúlyozta. Petőfi Sándor szülőházát, majd A megoldandó feladatok kö- ünnepi beszédet mondott, zött említette a szocialista poli- ____________________________1 M C DRIVE ÜZLET NYÍLT. Kecskeméten, az Izsáki út 3. szám alatt megnyitotta új éttermét a McDonald’s.__________fotó: bosnyák jános _________Gazdasarok_________ T alajlakó kártevők 1. Az elmúlt években megyénk több pontjáról jeleztek fakipusz­tulást, illetve a kiritkult vetések kiszántását. A növénypusztulást a talajban felszaporodó drótfér­gek és pajorok okozták. Ennek egyetlen magyarázata, hogy a gazdák évek óta nem vé­geznek talajlakó-felvételezést, mely megmutatná, hogy milyen és mennyi kártevő van a talaj­ban, amelyek ellen szükséges a talajfertőtlenítés, vagy nem. Gyümölcs- és szőlőtelepítés el­képzelhetetlen talajlakó-felmérés nélkül, hisz annak eredménye megmutatja, hogy milyen készít­mény szükséges a talaj fertőtle­nítésére. Mivel a drótférgek és a pajo­rok 2-5 évig is a talajban élnek, ezért sok idő áll rendelkezésük­re, hogy kárt okozzanak, mind a szántóföldi és zöldségkultúrák­ban, mind az állókultúrákban. A sűrű állományú (pl. gabona­félék) növények több talaj lakót elviselnek nagyobb kár nélkül, ugyanakkor a kapáskultúrák ese­tében 1-3 darabos egyedsűrűség négyzetméterenként már a növé­nyek kiritkulását eredményezi. Mindenképpen ajánlott a talaj­lakó kártevők felvételezése. Mi­vel a drótférgek és pajorok talaj­ban való mozgása függ a talaj nedvességétől és a hőmérsékle­tétől, ezért a felvételezés elvég­zésének időpontját körültekin­tően kell meghatározni. Száraz, hideg talajban a talajlakók 40-80 centiméter mélyre is levonul­nak, míg nedves meleg időjárás­ban a felső 10-20 centiméterben mozognak. FOLYTATJUK. Magyarnak lenni büszkeség Virágh Gedeon szülőházánál, a múzeumkert­ben emlékeztek meg a kunszentmiklósiak az 1848-49-es forradalomról és szabadság- harcról. Kunszentmiklós- Magyarnak lenni bizonyos értelemben büszke­ség, de nem gőg! Óvok mindenkit, ne essen csap­dába, a pénz tökéletes rabságába. Fontos, de nem minden a pénz - figyelmeztetett ünnepi beszédé­ben Jókai Anna, majd ekképpen folytatta az író­nő: - Vannak dolgok, melyeket nem lehet pénzre váltani. Sok minden eladó, de a haza nem eladó! A lelkiismeret sem! - mondta. Ezután arról be­szélt, hogy a végtelen különbözőségek helyett kiegyensúlyozott társadalomra van szükség, de mindent nem lehet teljes mértékben a politikára bízni. Ahol tud, segítsen mindenki. Kitért a kun nép konokságára is:- Abban legyenek konokok, ami jó. Jóságban, határozottságban, szorgalomban, türelemben. A hozott kun hagyományt illesszék bele a magyar hagyományba. Mert nagyon küzdelmes évek áll­nak előttünk. Minden irányításban vannak hi­bák, mert emberek csinálják. Az irányt nézzék - figyelmeztetett. Ismerjék fel a hazugságot, tudják elválasztani a búzát az ocsútól. Arra menjenek, amerre a szívük vezérli önöket, de közben ne ti­Virágh Gedeon szülőházánál Jókai Anna író mondott ünnepi be­szédet. FOTÓ: P. S. pórjának le senkit sem - mondta. 1848. március 15-ét 1956. október 23-ával együtt mint testvér­forradalmakat idézte vissza az írónő. A múzeumkerti műsor után a városháza előtti Petőfi-szobornál sokan helyezték el a megemlé- kezés virágait. _______________________pulai sara Ba lesetek, bűnügyek Lőszerek az irodában Tizenkilenc, különböző fegy­verbe való lőszert találtak a kecskeméti rendőrkapitányság nyomozói egy férfi irodájában. M. T. ellen hivatalos személy tett feljelentést a rendőrségen. A férfi ellen lőszerrel való visz- szaélés miatt indult eljárás. ■ Közéleti hírek • Március 9-én Baján megala­kult a Magyar Nőpárt Bács-Kis­kun Megyei 9. VK. regionális szervezete. A bajai kerület elnö­ke Dalmáné Borisza Edit. A párt nyitott, új tagok jelentkezését várjuk. • Dr. Fekete László független országgyűlésiképviselő-jelölt la­kossági fórummal egybekötött választási gyűlést tart 2002. március 18-án, 17 órakor a kecskeméti Damjanich-isko- lában (Halasi út 32.). Vasvári Pál-díjas a Petőfi Népe Kitüntetés A Sajtószakszervezet az 1992-ben alapított Vasvári Pál-díjjal az idén is kitüntette azokat a sajtóorgá­numokat, ahol példaértékűnek ítélték a munkaadók és munka- vállalók kapcsolatát. A Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft. és a békés­csabai Népújság Kft. kapta már­cius 14-én az elismerést. Különbözőek vagyunk, más­ként vélekedünk a dolgokról, de nem feledhetjük, hogy a jövő, amit néhány hét múlva kijelö­lünk, közös jövőnk - hangsúlyoz­ta Mádl Ferenc köztársasági el­nök sajtónapi üdvözletében. Ezt a Sajtószakszervezet a magyar sajtó napja alkalmából rendezett ünnepségén olvasta fel Becker Pál államtitkár, a köztársasági elnö­ki hivatal vezetője csütörtökön a budapesti Pilvax kávéházban. A hősi halált halt márciusi ifjú­ról elnevezett kitüntetés idei két díjazottja: a kecskeméti Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., ahol az indoklás szerint a dolgozók a mind keményebb piaci kihívások ellenére is létbiztonságban érez­hetik magukat, illetve a békés­csabai Népújság Kft., amely 2001- ben fennállásának második leg­eredményesebb évét zárta. A lti- tüntetést Becker Pál, a Sajtószak­szervezet képviseletében pedig Berényi János elnök és Lepies György főtitkár nyújtotta át. ■ A márciusi ifjak eszményei Baja Petőfi Sándor szobránál és Mészáros Lázár emlékművé­nél is koszorűztak tegnap a bajaiak. Több ezren ünnepelték együtt ve­rőfényes napsütésben tegnap az 1848-as forradalom 154. évfordu­lóját. Zsigó Róbert országgyűlé­si képviselő a szabadság és az összefogás ünnepének nevezte március 15-ét. 1848-ról, ha két magyar összetalálkozik (határon innen vagy túl), ugyanaz jut az eszébe: egy kis darab föld, melyet lehet szeretni, megtagadni, de fe­lejteni, kitörölni soha. Polgári for­radalomban fogant önállósági törekvésünk, mai magyar nyel­vünk. Ma már hiszünk a szabad­ságban, az egyén, a család, az or­szág és a nemzet biztonságában. Tehát a márciusi ifjak eszményei­ben. Ám ez a hit csak a megol­dás kezdete. Hinnünk kell ön­magunkban, bízni egymásban, a szomszédban, a jövőben - mond­ta a képviselő. A Petőfi-szigeti ünnepi műsort a Türr-szakközépiskola tanulói állították össze. Bemutatkozott a helyi nemzetőrszervezet, a lo­vasbandérium kíséretében. Ko­szorúztak a Rókus-kápolnánál is. Idén először - a hagyományte­remtés szándékával - Atyánszky György országgyűlési képviselő a parlament honvédelmi bizottsága nevében megkoszorúzta Mészá­ros Lázár síremlékét. k. l. • Dr. Szűcs Miklós, az 1-es sz. országgyűlési választókerület MSZP-s jelöltje bemutatkozó la­kossági fórumot tart március 19-én, kedden 17 órakor Kecs­keméten, a Vásárhelyi Pál Álta­lános Iskolában (Alkony u. 12.). Vendég: Probojáczné Túri Éva önkormányzati képviselő. • Kecskemét Megyei Jogú Vá­ros pályázati hirdetményében megjelent szöveg helyesen: Kecskemét-Borbás, Árnyas u. 1. sz. alatti 3018 m2 nagyságú, volt iskola értékesítésére. Az épület hasznos alapterülete: 235 m2, induló értékesítési ár: 6,3 M Ft + áfa. ■ Közlekedés A megye főútjain a hétvégén is érvényben lesznek az építési munkák miatti, megszokott félpályás útlezárások. TRAFFIPAX: Ma Kalocsán, Ba­ján, Bócsán, Soltvadkerten és Já­noshalmán, holnap Kalocsán, Bátmonostoron, Csátalján, Kis­kőrösön, az 5402-és főúton a Harkakötönyi elágazásig és Kis­kunhalason számíthatnak a jár­művezetők radarellenőrzésre. ■ Jászai-díias színművész EXnsmrfTÉH 1 manspaHTEFi muciin ti ttifítmuu n. tm ucstwft, mi auos itt. tv n Belföldi nagy tömegű ömlesztett áru fuvarozása Vállalunk: CSC útépítésnél nagy tömegű földmunkákat B3T rakodást B33 föld-, kő-, kavicsszállítást a lakosság részére is BST aszfalt- és betonszállítást 6000 Kecskemét, Nagy Lajos kir. krt. 45. Telephely: 6000 Kecskemét, Klebelsberg Kunó u. 17. Tel.: 76/481-578 Rádiótelefon: 06-30/9-383-035 isoaat „IGERETEK HELYETT TETTEKET!" BACSKISKUN-MEGYE 7sz. választókerület SCHUCKERT GYÖRGY országgyűlési képviselő jelölt (Fizetett politikai hirdetés) Magyarországon piacvezető élelmiszer-ipari vállalat hazai csapatába marketingosztály-vezetőt keres. Amit kínálunk: - fiatal dinamikus csapat- versenyképes jövedelem- változatos munkalehetőség- üzemanyag-hozzájárulás Amit elvárunk: - kreatív gondolkodás- marketingvégzettség- kereskedelemben való jártasság- vezetői gyakorlat- saját gépkocsi- csapatszellem Angol-német nyelvtudás előnyt jelent. Jelentkezéseket fényképpel ellátott rövid szakmai önéletrajzzal R a Kecskemét, Pf. 276 címen várjuk, 2002. március 20-áig. § A Városgazdasági Kft. Bl 2002. március 20-ával H elkezdi a Béke fasor faleváltási munkálatait, a fasor temető felőli végén. A munkálatok fadöntéssel és -ültetési munkákkal járnak. Kérjük az ott lakók és az arra közlekedők türelmét és meg­értését. 184787 Budapest Március 15-e alkalmából Epres Attila színművész, a kecskeméti Katona József Színház tagja Já- szai-díjat kapott, melyet március 14-én az Iparművészeti Múzeum­ban adtak át ünnepélyes keretek között. A Jászai Mari-díj kiemel­kedő színművészeti és színház­tudományi tevékenység elisme­résére adományozható, évente március 15-én tizenhárom sze­mély kaphatja meg. ■

Next

/
Thumbnails
Contents