Petőfi Népe, 2002. március (57. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-14 / 62. szám

a bútorig tő tükröket helyeztünk el, me­lyek továbbítják a fénysugara­kat, viszont alulról nem látha­tók. Az ide tervezett üvegmoza­ik azonban nemcsak a nappali fényforrása, hanem este - rejtett lámpákkal - a csillár szerepét is betölti. Aki ide belép, az nem is tudja, miért érzi itt jól magát, pe­dig a felülről érkező, természe­tes fénynek nagy szerepe van ebben. Ezért is igyekeztem mi­nél szellősebb alaprajzot készí­teni, sok átlátással, a lehető leg­kevesebb ajtóval, hogy minden oldalról bejöjjön a fény. A gye­rekszoba üvegajtaját is megdup­láztam, előtte még az üvegpolc is átengedi a világosságot.- Amikor megvettük a tetőte­ret, nem volt határozott elképze­lésünk, milyen is lesz majd az otthonunk - ismertet meg a tör­ténet kezdetével a lakás gazdája. - Annyit tudtunk, hogy szüksé­günk lesz valakire, aki a belső munkálatokat, műszaki megol­dásokat felügyeli, és segítséget nyújt a berendezkedésben is. Egységes hangulatú otthont sze­rettünk volna, nem pedig külön­böző katalógusokból összeválo­gatott, más és más bútorokkal telirakott szobákat. Nem akar­tuk, hogy a kitárt ajtók eltérő jel­legű helyiségeket kössenek ösz- sze, ezért is bíztuk meg Ligeti Ferencet a teljes munkával, aki a konyha kivételével a bútorok zö­mét is megtervezte és kivitelez­te. Valójában a feleségem és az építész együttműködésének eredménye lett a lakás. A felesé­gemé volt a meghatározó sze­rep, aki eltervezte előre, mit sze­retne, és aztán együtt gondolko­dott a tervezővel. Tulajdonkép­pen mindketten erre vágytunk, azaz nyugalmat sugárzó, ottho­nos környezetre.- Nagyon hálás vagyok a megbízóknak, különösen az asszonynak, aki meghatározta a feladatokat, és a vázlatok alap­ján kiváló érzékkel választotta ki a funkció és forma szempontjá­ból is megfelelő darabokat - zár­ja a történetet Ligeti Ferenc. - Az ő igazán értő hozzáállása nélkül néhány bútordarab sosem szü­letett volna meg. Értékesítés. Tervezés. Szerelés. Szerviz Védje értékeit!- Lakás és gépkocsi riasztók- Kamerás figyelő eszközök- Kaputelefonok (audió-videó)- Páncélszekrények, pénzkazetták- Hevederzárak, lakatok, zárak, zárbetétek- Biztonsági acélajtók, rácsok, rácsajtók Zárja kapuit!- Több típusú garázskapuk,- Toló-nyíló kertkapuk,- Kapukat mozgató automatikák- Biztonsági üveggel ellátott automata ajtók Cím: H-6000 Kecskemét, Rákóczi út 26. Tel.: (36) 76/486-532 Tel./Fax: (36) 324-898 m aiaa oftemkedelmi és oftitelbatik ?Ai. Lakáshitelek egyszerűbben! A Kereskedelmi és Hitelbank immár egyszerűsített hitelbírálattal várja ügyfeleit. Minden lakáshitel-igényléskor elég a jövedelemnek csupán a 30%-át igazolni a bank felé. Pénzintézetünk a vásárlási érték akár 100%-át is finanszírozza. Piaci feltételű lakáshitelek: 14,9% lakásvásárlás, -építés (-felújítás és -korszerűsítés) áthidaló hitel/tehermentesítő hitel Jelzáloghitelek: 4,5% használtlakás-, lakóingatlan-vásárlás jelzáloglevél-kamattámogatással Kamattámogatásos lakáshitel: 3% Állami kiegészítő kamattámogatásos hitel új lakás építése vagy vásárlá­sa esetén (lakásépítési kedvezmény és áfa-visszaigénylési lehetőséggel) Kedves ügyfeleinket az alábbi bankfiókjainkban várjuk: Baja, Vörösmarty u. 4. Tel.: 79/523-362 Baja, Szentháromság tér 7. Tel.: 79/321-198 Kalocsa, Szent István krt. 28. Tel.: 78/462-444 Kecskemét, Dobó krt. 7. Tel.: 76/502-386 (Domus Áruházzal szemben) Kecskemét, Rákóczi út 5. Tel.: 76/481-427 Kiskőrös, Petőfi tér 2. Tel.: 78/312-119 Kiskunfélegyháza, Petőfi tér 2. Tel.: 76/463-463 Kiskunhalas, Bokányi D. u. 1. Tel.: 77/421-411 Ez a hirdetés nem minősül nyilvános ajánlattételnek. A kölcsönigénylés elfogadása minden esetben a bank által végzett hitelbírálástól függ. A további részletekről, valamennyi díjról és költségről a bankfiókokban megtalálható Hirdetményben olvashat. • Álmennyezetek szerelése • Tetőterek kialakítása, gipszkartonszerelés Izsák. Attila u. 3/A TeL: 76/569-025, 5694120, r 569-021,30/9389-2S1 s Fax: 76/569-024 E mail: hrlbl^matavnel.hn Szépítészet 25

Next

/
Thumbnails
Contents