Petőfi Népe, 2002. március (57. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-14 / 62. szám
10. oldal - Petőfi Népe IPAR PÉNZ INFRA S TRUKTÚRA 2002. Március 14., csütörtök Sajtónap, vendéggel A szabad magyar sajtó napja a rendszerváltás óta március 15-én van. Azonban a szerkesztőségi élet olyan, hogy mi a nagy nemzeti ünnepeink napján is dolgozunk. Ezért mindig már előtte megtartjuk a mi kis házi ünnepségünket a Petőfi Népénél. így történt most is: tegnap emlékeztünk meg a sajtónapról. Ezúttal meghívtuk körünkbe egy régi kedves kollégánkat, aki már csaknem húsz éve nyugdíjas: Nagy Ottót. Ő nem csupán egy a régi kedves kollégáink közül. Neki máig ható szerepe volt, s van a lap történetében. Ugyanis eredendően az ő ötlete volt, hogy a Bács- Kiskun Megyei Népújságot át kell keresztelni Petőfi Népére. Történt pedig mindez 1956 októberének végén, a forradalmi napokban. A szerkesztőségben is megalakult a munkástanács. Vezetőjévé Nagy Ottót választották, akinek ötletét magáévá tette a szerkesztőségi közösség: Petőfi Népe lett a megyei újság címe. November 4-e után egyesek a régi cím visszaállítása mellett kardoskodtak. Az akkori főszerkesztő visszaemlékezése szerint Ottó bátyánk állásfoglalása billentette a mérleg nyelvét azok javára, akik a Petőfi Népéhez ragaszkodtak, valljuk be, nem minden kockázat nélkül. E sorok írója azzal büszkélkedhet, hogy sokkal később Nagy Ottó tanítványa volt, aki a lap ipari rovatát vezette hosszúhosszú ideig. Az akkori társadalmi, gazdasági viszonyok közt mértékadó _ tollú újságírónak számított. Úgy tudott főnök lenni, hogy közben nem szenvedett csorbát a barátság közte és beosztottai között. Kedves Ottó bátyám, köszönjük. Lapunk címére büszkék vagyunk. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc, valamint a szabad sajtó ünnepén legfőbb vágyunk méltónak lenni a Költő eszmei hagyatékához. ___________ A TÓTH SÁNDOR H omokhátsági célprogram Kecskemét A tavalyi eredményekre való tekintettel az FVM vidékfejlesztési programok főosztálya az idén támogatja a homokhátsági célprogram folytatását. Az ország legszárazabb területén azzal lenne célszerű csökkenteni a mezőgazda- sági termelés kockázatát - mivel a több víz nyeréséhez szükséges öntözőrendszerek hiányoznak a Duna-Tisza közén hogy szerény vízigényű, de gazdaságosan termeszthető növényeket honosítsanak meg, illetőleg „rehabilitáljanak”. A megyei agrárkamara szervezésében zajló homokhátsági kísérleti programnak ez a célja. Március 22-én, 9,30 órakor a kamara székházában (Kecskemét, Tatársor 1/A) a jövedelmező gyepgazdálkodás homokhátsági lehetőségeiről tart előadást a szegedi Gabonatermesztési Kutató Kht. két munkatársa: Gyuris Kálmán és Harmati István. A kendertermesztésről dr. György Antal (AGRO-HEMP Kft.) tájékoztatja az érdeklődőket. EGY ÚJ SAAB MODELL. A többi közt a Saab 93-X jelű új, speciális coupe-ja is debütál a 72. Genfi Nemzetközi Motor Show-n, amely március 17-éig tart nyitva. A látnivalók, újdonságok száma rekordot ért el az idén a nagy seregszemlén Genfben. ____________________________________________ fotóiéra. H armonizálni a kapcsolatot A hatóságok vezetői a megyei kereskedelmi és iparkamaránál Van még lehetőség a hatóságok és a vállalkozók közti kapcsolat harmonizálására. Ez lehetett volna a mottója - Leitner László titkár szavai nyomán - a Megyei Kereskedelmi és Iparkamaránál a napokban tartott találkozónak. Kamarai élet Az APEH-től a pénzügyőrségen, az ÁNTSZ intézetén át a tűzoltóságig, összesen 20 megyei szintű hatóságot, hatósági jogkörrel felruházott intézményt hívott meg a köztestület az eszmecserére. Mint Gaál József elnök is hangsúlyozta: kezdeményezésük célja a közelítés. A kamara segíti a vállalkozókat a jogszabályok szerinti működésben, s ezzel nézetük szerint könnyítik a hatóságok munkáját is. Az általános gazdasági érdek- képviseletet ellátó kamara összekötő kapocs kíván lenni tagjai és a hatóságok között. Leitner László titkár szerint a vállalkozások vezetői a törvények tiszteletben tartása mellett akarnak tevékenykedni. Azonban ebben nem ritkán akadályozza őket, hogy a jogszabályok többféleképpen is értelmezhetők. A tisztánlátásban segíthet a kamara részéről kezdeményezett szorosabb együttműködés. Az elnökkel együtt azt kérte: vállalkozóbarát ügyintézéssel segítsenek a problémákat kiküszöbölni. Ezzel közelebb juthatnak ahhoz, hogy a mindkét fél részéről óhajtott törvényesség, tisztesség uralkodjék a hazai gazdasági életben. A kamara képviselői kérték: a hatóságok jelezzék, hol tapasztalnak lerginkább hiányosságokat a vállalkozások működésében, jogszabálytiszteletében. A köztestület ennek figyelembe vételével szervezi meg tagjai képzését, tájékoztatását. A hatóságok megjelent képviselői hozzászólásaikban nem zárkóztak el az együttműködéstől. A.T.S. Változik a BUX-kosár Budapest A BUX kosarából április 2-án kikerülnek a Fotex és a Zalakerá- mia részvényei - erről döntött a Budapesti Értéktőzsde Tanácsa. A BUX kosarában április 2-ától a következő részvények szerepelnek: Antenna Hungária, Bor- sodChem, Danubius, Démász, Egis, Matáv, Mol, NABI, OTP, Pannonplast, Pick, Rába, Rich- ter, Synergon, TVK. ________■ T ükörbe néz a Világbank? Washington A fejlesztési pénzek kezelésében komoly hibákat is elkövettünk, s ezekből tanulnunk kell - ismerte el hétfőn a Világbank. A Reuters hírügynökség által ismertetett világbanki jelentés megállapításai szerint a Szaharától délre fekvő államokban semmi érdemi változást nem hozott a banki segélypolitika az egy főre számolt jövedelem terén 1965 és 1999 között. ■ Rekordprofit Tokió A legutóbbi modellek sikere és a jen gyengülése rekordprofithoz segítette a japán Honda autógyárat pénzügyi évének decemberrel zárult harmadik negyedében. Japán második legnagyobb autógyártója 82,2 milliárd jen nettó profitot ért el az utolsó negyedévben, 73,8 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. ■------------... gyors tanulás, felejthetetlen tudás ...----------K i a CSODA Ön ? T ön a legfontosabb személy a Kiskun AiJRksisiiogv számára akár személyesen, akár telefonon vagy interneten jelentkezik, akár olvasója e soroknak. Ön nem függ tőlünk,... mi függünk Öntől. T ön bármit tehet, az nekünk nem lehet kellemetlen,... Ön a mi munkánk célja. T Nem teszünk Önnek szívességet, hogy megtanítjuk autót vezetni,... Ön tesz nekünk szívességet, hogy erre alkalmat ad. •J“ Önnel nem támadhat vitánk. Ön az a személy, aki az igényeit hozza el hozzánk. A mi feladatunk ezek kielégítése a kölcsönös előnyök alapján, mindkettőnk megelégedésére... Bári István iskolavezető www.kiskun.autosiskola.hu A Kiskun Autósiskola ügyfélfogadó irodái: Kecskemét, Budai u. 1. 76/412-050. Nagysolymosi Gézáné 30/2544-266 Baja, Péter Pál u. 5. 79/424-571. Albert Antal 30/9256-232 Kalocsa, Búzapiac tér 10. 78/462-602. Hajas Gábor 20/3259-504 Kiskunhalas, Bajcsy-Zs. út 2. 77/422-826. Németh László 20/9616-835 Kiskunfélegyháza, Kossuth u. 12, 76/560-146,462-141. Csenki János 20/9672-049 Kiskőrös, Petőfi tér 10. 78/311-890. Tóth Pál 30/9384-763 Izsák, Vikor György 20/9735-739, Mészáros István 20/9809-049 Tiszakécske, Subicz István 76/441-125 Soltvadkert, Tóth Pál 30/9384-763 Kecel, Pintér Nándor 30/2181-197 Jánoshalma, Mizser Attila 77/402-048 Solt, Hajas Gábor 20/3259-504 Lajosmizse, Nagy János 76/455-538----------------------A kulturált közlekedésért______________ P RINTERES (FOTÓIPAR) A FUJ1F1LM MAGYARORSZÁG KFT. keres minilabor kezelő printeres munkatársat Kecskeméten nyíló laborjába. Pályázatukat és fényképpel ellátott önéletrajzukat az alábbi címre kérjük elküldeni: FUJIFILM MAGYARORSZÁG KFT. £ Debreczeni Tamás, 1134 Budapest, Váci út 19. KISKUn ©I^FT AUTÓS ISKOLA Mim* Szövetkezet IAKÁSOK AZONNAIJ BFKÖ1.TÖZÉSSFI, 250 EZER FT/NM-TŐI... BUDAPEST XIV. KERÜLET, ILKA U. 17. Üzletek, garázsok eladók és bérbeadók. Állami támogatások igénybe vehetők. Tel.: 06 (20) 93-94-523, 06 (23) 508-705 baijmaí; szövetkezeti értékpapír A BAUMAG SZÖVETKEZET AJÁNLATA TAGJAINAK Lekötési idő 10 000-2.99 MFtig 3 MFt-6.99 MFt ig 7 millió Ft-tól 2 hónap cvl 10% évi 10.5% évi 11% RÉSZLETES INFORMÁCIÓ A BAUMAG IRODÁJÁBAN: 6500 Baja, Déri Frigyes sétány 13., I. emelet. Tel.: 06 (79) 522-261 2700 Cegléd, Kossuth tér 6. Tel.: 06 (53) 314-235 Információ a TELETEXT 536. oldalán, valamint a 06 (1) 327-8420, 327-8430-as telefonszámokon ADÓAZONOSÍTÓ SZÁM És SZEMÉLYI IGAZOLVÁNY SZÜKSÉGES! WEB: http://?* zovetkc/ct.baumag.hu • E-mail: szovetkczet@baumag.hu ♦ SUZUKI SUZUKI BARNA AJÁNLATA: Hivatalos Márkakereskedés és Szerviz AKCIÓNK MÁRCIUSBAN IS TART! Óriási kamatcsökkenés! Megújult hitelformák! Limitált modellek nagy választékban! 20% kezdőbefizetés ■=> 72 hónap futamidő, akár casco nélkül is! ■=> Közalkalmazottaknak külön kedvezmény O Használtautó-beszámítás! O Használtautó-értékesítés 20% kezdőbefizetéstől !=> Járművek eredetvizsgálata, alkatrészértékesítés, műszaki vizsga, zöldkártya. Az‘íi wajgon!*' szeretet*. 6090 Kunszentmiklós, Vásártér 9. Tel./fax: 76/550-001, 76/550-002 Tel.: 06-30/9552-258, 06-30/2062-579 www suzuki-barna.hu Nyitva tartás: H-P: 8-18; Szó: 8-12 óráig. iei8B0 KECSKEMÉTI IGAZGATÓSÁGA értékesítési vezetőt Anr keres tCxIDC Kiskunhalas, Kiskunfélegyháza, Baja, g| Kiskőrös, Kalocsa térségében.-V-: Érd.: 76/415-804,06-20/9-495-362. 184610 Tisztelt Gázfogyasztó Ügyfelünk! Tájékoztatásul közöljük, hogy a DÉGÁZ Rt. szolgáltatási területén a február havi fűtőórtókek átlagai a következőkóppen alakulnak: 34,05 MJ/m3 33,23 MJ/m3 33,95 MJ/m3 34,00 MJ/m3 33,83 MJ/m3 29,56 MJ/m3 Szegedi kirendeltség területén: Hódmezővásárhelyi kirendeltség területén: Békéscsabai kirendeltség területén: Kecskeméti kirendeltség területén: Bajai kirendeltség területén: Orosháza és Battonya területén: Délalföldi Gázszolgáltató Részvénytársaság A Városgazdasági Kft. értesíti a Tisztelt Lakosságot, hogy 2002. március 15-én (péntek) a hulladékszállítás a szokásos ürítési rend szerint történik. Kérjük az érintett területek lakosságát, hogy az edényeket reggel 6.00 órától kihelyezni szíveskedjék, a zökkenőmentes munkavégzés érdekében. Nyitvatartási rend: Kecskemét-Kisfái szilárd kommunális hulladéklerakó Hétfő-Péntek: 6.00-18.00; Szombat: 6.00-14.00; Vasárnap: zárva. Ügyfélszolgálat (6000 Kecskemét, Béke fasor 71/A Tel: 76/501-910): Hétfő, szerda, péntek: 8.00-12.00; Kedd, csütörtök: 12.30-15.30 óráig. 18107 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Kecskeméti Regionális Hulladéklerakó Kft. pályázatot hirdet a Kisfáiban áprilisban nyíló 1. regionális hulladéklerakó éjszakai és hótvógi őrzésére Pályázati feltételek: - vállalkozói igazolvány, vagy bejegyzett cég- erkölcsi bizonyítvány- referenciák 2. gépjármű-beléptető munkatársakat Pályázati feltételek: - szakközépiskolai végzettség- alapfokú számítógép-kezelői ismeretek- erkölcsi bizonyítvány »- kézzel írt önéletrajz ~ A pályázatok összeállításához szükséges további információ beszerezhető a 76/498-656 telefonszámon.'” A hulladéktelep megtekinthető elére egyeztetett időpontban. A pályázatokat írásban. 2002. március 22-éig kell benyújtani 6000 Kecskemét, Slrázsa u. 9. sz. alá.