Petőfi Népe, 2002. március (57. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-13 / 61. szám

Petőfi Népe 2002. Március 13., szerda Kecskemet és környéke Szerkeszti: Mihályka Gyula FELSŐEREK. Kudelich Lajos szociofotóiból nyílt kiállítás a napok­ban a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeumban. Az alkotó a cím­ben szereplő falut fényképezte két éven keresztül, amelynek lakói közül sokan eljöttek a tárlatnyitóra is. __________fotó; banczik Róbert A z Értelem Lajosmizse A hét végén hazánk különbö­ző tájairól 150 gyerek érkezik Lajosmizsére. Ugyanis itt ren­dezik meg a 7-19 éves fiatalok OM (Odyssey of the Mind), azaz az Értelem Odüsszeája idei magyar bajnokságát. E programot 1978-ban egy ameri­kai professzor indította el. Az OM a világ egyik legismertebb képességfejlesztő programja, amely a világ ötven országában működik. Hazánk több mint tíz éve vesz részt a nemzetközi ren­dezvényeken. A program a Ma­gyar Tehetséggondozó Társaság bejegyzett szekciója. A magyar bajnokság győztese részt vehet az Egyesült Államokban megren­dezendő világbajnokságon. E program lényege, hogy a gyerekeket a gyors és logikus gondolkodásra, döntéshozásra, Odüsszeája hatékony csapatmunkára tanítsa. A nebulók 5-7 fős csoportokban, rendkívül összetett feladatokat oldanak meg. A munka során könyvtári kutatómunkát, manuá­lis alkotást (festés, varrás, szerke­zetek készítése, stb.), zenei ön­képzést végeznek. A versenyen nemcsak előre kész produkciót mutatnak be, hanem a helyszí­nen is kapnak azonnal megol­dandó feladatokat. A hétvégi magyar bajnokság három kategóriában __ (7-12, 12- 15, 15-19 éves) lesz. Ám előtte a gyerekek lovas kocsikkal felvo­nulva megismerkednek Lajosmi- zsével. Délben pedig a művelő­dési házban a helyi tánciskola műsora után Zsigó Viktor polgár- mester köszönti a versenyzőket. A rövid megnyitó után megkez­dődik a munka. A fesztiválzárás és az eredményhirdetés, illetve díjkiosztás vasárnap 15 órakor kezdődik. p. s. Testvérvárosi találkozó Partnerkapcsolat Május 24-26. között rendezik meg idén városunkban a Kecs- kemét-Rüsselsheim testvérvá­rosi találkozót. Az idei lesz a 11. alkalom, hogy a két város polgá­rai közös programokat szervez­nek. A rendezvény az évek so­rán egyre színvonalasabb lett. A találkozó anyagi forrásainak megteremtéséhez a kecskeméti önkormányzat az Európai Unió Európai Bizottságához nyújtott be pályázatot, több mint 16 000 euró vissza nem térítendő támo­gatásra. Visszautasított kihívás Kecskemét A korábbi évekhez hasonlóan ez­úttal sem támogatta a kecskemé­ti önkormányzat sportbizottsága a város részvételét a Kihívás Nap­ja vetélkedőn. Azért döntöttek így a bizottsági tagok, mert a ren­dezvény sportértékét túl kicsire becsülik a felmerülő költségek­hez képest. Nincs kidobóháború a városban Február tizenegyedike a véres késelések napja volt Kecskeméten. Aznap kora este a városban szinte egy időben öltek meg egy asszonyt, és sebesítettek meg életve­szélyesen egy szegedi fiatalembert. Mind­két eset gyanúsítottjait a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. Kecskemét A megkéselt fiatalember önvédelmi sporto­kat űzött. Akikkel összetűzésbe került, egy belvárosi szórakozóhely kidobói voltak. A késelést követően olyan hírek terjedtek el, hogy a városban bandaháború kezdődött, és további véres leszámolások várhatóak. A rendőrség a diszkóbeli ajtónállók háborújá­ról szóló híreszteléseket cáfolja. A hatósá­gokkal egy véleményen van a kidobók által megkéselt szegedi fiatalember, valamint a gyanúsítottak ügyvédei is. A sértett lapunk­nak adott interjújában felidézi a brutális ve­rekedést, valamint annak hátterét. A 27 éves Veszprémi Tibor Szegedről jött egy hétvégét eltölteni a hírős városba. Kecskeméti barátjával egy belvárosi pince­klubban töltötték el a szombat estét. Tibor magas, nagydarab, de nem kigyúrt férfi. Több mint tíz éve önvédelmi sportokat űz, jelenleg thai-bokszol. Azon a szombat es­tén egyszer csak arra lett figyelmes, hogy a bárpultnál ülő rendet felügyelők szóváltás­ba kerültek egy fiatal, vékony alkatú fiúval. Néhány pillanat múlva aztán a kidobók a fiút nagy erővel az ajtónak lökték, ahonnan szinte visszapattant, majd néhány súlyos pofont követően szó szerint kidobták a helyiségből.- Nem vagyok egy Robin Hood-típus, de valahogy nem tudtam a látottakat szó nélkül hagyni. Néhány évvel ezelőtt ugyanis én is őriztem a rendet egy diszkóban, de mindig az erőszak elkerülése volt a célom - mond­ja. Tibor végül hangosan is véleményt mon­dott a kidobók „bátorságáról”.- Szerintem akkor jegyeztek meg maguk­nak - tette hozzá. Rendőrségi felhívás! A Bács-Kiskun Megyei Rendőr­főkapitányság vizsgálati osztálya folytat eljárást - emberölés kísérletének ala­pos gyanúja miatt - az előzetes letar­tóztatásban lévő, 30 éves, kecskeméti K. A., Ó. J. (33) ésO. M. (31 jelien. A három férfi február 11-én délután a kecskeméti Március 15. utcán lévő Gösser Söröző előtt, majd az Irinyi és a Március 15. utca kereszteződésében- szóváltást követően - bántalmazta, majd megszurkálta a szegedi V. T.-t, aki életveszélyes sérülésekkel került a kórházba. A bűncselekmény bizonyítása érdeké­ben a rendőrség továbbra is kéri azon személyek jelentkezését, akik látták az eseményt. A bejelentéseket a 06-76- 484-684/31-78 számú melléken tehe­tik meg. A jelentkezők személyazonos­ságát kérésre zártan kezelik, így adata­ik a gyanúsítottak előtt ismeretlenek maradnak. Aznap nem is történt semmi. Hétfőn már az elutazás előtt állt Tibor, amikor a kecskeméti barátja lakásához közeli széchenyivárosi presszóban üzenetet hagytak részükre a szombat esti kidobók. Barátja azonnal felhívta őket, hogy mit akartak, de erre fel néhány perc múlva két autó fékezett a garázspresszó előtt. A pultoslány megijedt, és csak arra kérte őket, hogy ne a helyiségben balhézzanak. Tibor kiment az utcára, és elkezdett tár­gyalni a három kecskeméti kidobóval. A szóváltást végül tettlegesség követte. Ti­bor azt mondja, nem is volt addig semmi gond, amíg a támadók kezében kések nem villantak, és egyikük teleszkópos, ólomvégű bottal próbálta meg leteríteni.- Ekkor már tudtam, hogy az életem a tét. Elszántan védekeztem a puszta ke­zemmel, miközben ők egyre csak azt kia­bálták, hogy tepsiben fognak elvinni - idézi fel azt az estét Tibor. A támadók sok helyen megszúrták, vé­gül bemenekült barátja autójába, és általa került kórházba.- Aztán már csak arra emlékszem, hogy egy érfogó áll ki a mellkasomból, majd elvesztettem az eszméletemet. Ez­úton szeretném megköszöni a kecskemé­ti orvosoknak, hogy megmentették az éle­temet - mondta a sértett. A szegedi fiatal­ember hozzátette: nem forral bosszút, bí­zik az igazságszolgáltatásban. A három letartóztatott kecskeméti férfi jogi képviselői is nyilatkoztak lapunknak. Dr. Horváth Ákos, K. A. védője, valamint dr. Makó Sándor, O. M. és Ó. J. jogi kép­viselője közös állásponton vannak az üggyel kapcsolatban. Véleményük szerint sincs szó semmiféle bandaháborúról Kecskeméten, még ha a sértett különböző más médianyilatkozatai ezt is sugallják.- Ez egy nagyon szerencsétlen kimene­telű, ellentmondásos történet, amelynek részleteiről nem kívánunk nyilatkozni, hi­szen ennek felderítése - amely jelenleg még folyamatban van - a nyomozóhatósá­gok feladata. Azt azonban megjegyezni kí­vánjuk, hogy a sértettnek mindazon előző­leg tett nyilatkozatai, amelyekben a fenye­getettségéről számol be, nem bizonyítot­tak, csupán éppen védenceik érdekeit sér­tik az ilyen jellegű híresztelésekkel. Meg­ítélésünk szerint, ha valaki fél, és különbö­ző összefonódásokat vél felfedezni a hát­térben, akkor azt ne a médiákon keresztül mondja el, hanem hivatalosan is jelezze, vagyis: jelentsen be elfogultságot a nyomo­zóhatóság ellen. A védelem álláspontja mindezek mellett az, hogy a hatóságok ré­széről túl súlyos az a megítélés, hogy ezt a sajnálatos esetet emberölés kísérletének minősítik - mondta el a két ügyvéd. Veszprémi Tamás jogi képviselője, dr. Kastyják János is nyilatkozott lapunknak. Elmondta, hogy a sértett nem híresztelgette félelmeit, hanem az első részletes kihallga­tásakor a rendőrség is jegyzőkönyvezte az erről szóló vallomását, amelynek kivizsgálá­sa a nyomozóhatóság feladata. Tegnap a Kecskeméti Városi Bíróság to­vábbi hatvan nappal meghosszabbította a három, emberölés kísérletével gyanúsított kidobó előzetes letartóztatását. A határoza­tot ügyvédeik megfellebbezték. Lapunk megkérdezett néhány gyakorta szórakozó fiatalembert is: általánosságban mi a véleményük a kecskeméti szórakozó­helyeken rendért felügyelő emberek maga­tartásáról? Jánosi István alpolgármester elmondta, hogy őt még nem, de baráti körében szép számmal akadnak olyanok, akiket bántal­maztak már a városi szórakozóhelyek kido­bói. Szerinte ezekre az esetekre azért nem derül fény, mert a bántalmazottak félnek, il­letve nem tudják, hogy hová is fordulhatná­nak panaszukkal, ha a sértett a szórakozást lényegében egy kórházi kezelésre nem szo­ruló veréssel megúszta. Liptai Andrást Garfield néven ismeri a közvélemény. A népszerű lemezlovas már az ország és Európa legnagyobb diszkóiban is szórakoztatta a közönséget. Tapasztalatai szerint egyedül a fővárosi diszkók kidobói­nak morálja közeledik az európaihoz. Eze­ken a helyeken soha nem láthatunk semmi­féle inzultust. A rendért felügyelők ugyanis intelligensek és jólöltözöttek, szóban elfojt­ják a rendbontás csíráit, és szinte észrevétle­nül kísérik ki a helyiségből azt, aki nem oda­való. Berente Zoltán évek óta rendszeresen jár szórakozni a városba. Elmondta: extrava­gáns fazonja miatt gyakorta inzultálják, a ki­dobók pedig mindezt hagyják, mert bizony ők sem mentesek az előítéletektől. RAJNAI ATTILA A Kecskeméti Televízió jövő heti műsora Állandó műsorok hétfőtől pén­tekig: 19.00: Hírős Hírek. 22.00: A Hírős Hírek ismétlése. Március 18., hétfő: 8.00: Bencze Show. 8.30: Képes Re­cept. 9.00: Magyarországi Maga­zin. 17.00: Erdei Grünwald Mi­hály sorozata. 17.50: Egészség Magazin. 18.20: Ébredés. 19.00: Hírős Hírek. 19.30: Választás 2002. A listát állító pártok prog­ramjainak, bemutatása. 20.30: Szerelmes lányok (amerikai film). 22.05: Hírős Hírek. 22.35: Választás 2002. 23.35: Bencze Show (ism.). 19., kedd: 8.00: Hírős Hírek (ism.). 8.30: Választás 2002. 16.50: Thalassa (természetfilm, 6. rész.). 17.20: Bencze Show. 17.50: Választás 2002. 19.00: Hírős Hí­rek. 19.30: Sportmagazin. 20.00: Szemezgető. 20.30: Az ártatlan Sámson (francia játékfilm). 22.00: Hírős Hírek (ism.). 22.30: Sportmagazin (ism.). 23.00: Sze­mezgető. 23.30: Szivárvány Sztár. 20., szerda: 8.00: Sportmaga­zin. 8.30: Szemezgető (ism.). 9.00: Önkormányzati ülés közve­títése. 16.50: Diagnózis. 17.50: Sportmagazin. 18.20: Szemezge­tő. 19.00: Hírős Hírek. 19.30: Gyógyforrás. 20.00: Mesterkedő. 20.30: Herkulesfürdői emlék (magyar film). 22.00: Hírős Hírek (ism.). 22.30: Gyógyforrás (ism.). 23.00: Mesterkedő (ism.). 23.30: Képes Recept. 21., csütörtök: 8.00: Hírős Hí­rek (ism.). 8.30: Gyógyforrás (ism.). 9.00: Mesterkedő (ism.). 16.50: Magyarország magazin. 17.20: Ébredés. 17.50: Gyógyfor­rás. 18.20: Mesterkedő (ism.). 19.00: Hírős Hírek. 19.30: Sajtó­páholy. 20.00: Műszaki Magazin. 20.30: Antonio (amerikai film). 22.00: Hírős Hírek (ism.). 22.30: Sajtópáholy (ism.). 23.00: Mű­szaki magazin. 23.30: Bencze Show. 22., péntek: 8.00: Hírős Hírek (ism.). 8.30: Sajtópáholy (ism.). 9.00: Műszaki magazin. 16.50: Képes Recept. 17.20: Szivárvány Sztár. 17.50: EÜ - fórum (ism.). 18.20: Porta (ism.). 19.00: Hírős Hírek. 19.30: Aranyhomo expo 2002. 20.00: Közönyösek (olasz film). 22.00: Hírős Hírek (ism.). 22.30: Az első számú közellenség (amerikai film). 23., szombat: 8.00: Hírős Hí­rek (ism.). 8.30: Kimba, a fehér oroszlán, 13. rész. 9.15: Adás X. 17.00: Önkormányzati Ülés (ism.). 19.00: Hírős Hírek / A Hét. 19.30: Aranyhomok expo 2002. (ism.). 20.30: Önkormány- zaü Ülés (ism.). 24., vasárnap: 8.00: Ébredés. 8.45: Szivárvány Sztár. 17.00: Er­dei Grünwald Mihály sorozata (ism.). 17.30: Thalassa (termé­szetfilm, 6. rész ismétlése). 18.00: Kimba, a fehér oroszlán 13. rész (ism.). 18.25: Adás X. 19.00: Hírős hírek / A hét (ism.). 19.30: Keleti szél (francia törté­nelmi film). 21.15: Twist Oliver (amerikai film). 23.00: Diagnó­zis. ■ ÖNKÉNTESEK. Ünnepélyes eskütételt rendezett a napokban a kórházi önkéntesek részére az Ölelő Kéz és Hospice Alapítvány, Az ünnepségnek a kecskeméti megyei kórház adott otthont. __________fotó, b. r.

Next

/
Thumbnails
Contents