Petőfi Népe, 2002. március (57. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-12 / 60. szám

2002. Március 12., kedd N E P E Petőfi Népe - 11. oldal PETŐFI Egy kis ügyintézés Új sorozatunkban azt mutatjuk be, hogyan lehet ma, Magyar- országon elintézni egy-egy hivatalos ügyet. Mennyit kell sor­ban állni, mennyit kell bosszankodni, mire elérjük a kitűzött célt? Újságíróink - előzetes bejelentés nélkül - irodákban, hi­vatalokban próbálkoznak, s tapasztalataikat természetesen megosztják a Petőfi Népe olvasóival is. Lakcímátjelentés Megváltozott a lakcímem, termé­szetesen ezt át kell vezettetni a személyi igazolványban is. Legutóbb három éve intéztem ilyesmit, akkor emlékezetem sze­rint mintegy negyedórát, max.' húsz percet vett igénybe a téma. Nézzük, hogy működik ma egy lakcímátjelentés a kecskeméti polgármesteri hivatalban. Fél tizenkettő előtt érkezem az irodához, hogy még az ebédszü­net előtt beleférjen minden. A vá­rosháza udvarias biztonsági őre azonban közli, hogy nem úgy van az, fél tizenkettőig volt (!) ügyfél- fogadás, aztán csak délután egy órától lesz megint. Sebaj, magam­hoz veszek egy üres űrlapot, ebéd közben legalább nyugodtan ki- tölthetem. Egy óra után néhány perccel: a földszinti irodahelyiségben már jó páran sorban állnak, de én még szerencsésnek mondhatom ma­gam, mert előttem mindössze ketten várnak lakcímátjelentésre, vagy személyi igazolvánnyal kap­csolatos ügyintézésre. Néhány perc múlva már hosszú sor kígyó­zik a hátam mögött, az iroda zsú­folásig megtelik. Az ügyintéző hölgy udvarias, gyorsan átnézi a kitöltött űrlapot, majd bejegyzi a személyi igazol­ványba a korábbi lakcím megszű­nését. Visszaadja az igazolványt, már azt hiszem, készen vagyunk, de a hölgy közli, hogy menjek át az 5. számú irodába, majd név szerint fognak szólítani. Kiderül, hogy kis műanyag lapocskát ka­pok, immár nem a személyibe ve­zetik át az új lakcímet. Sebaj, a fo­lyosón a biztonsági ember útbai­gazít, megtalálom az 5. számú irodát. Már várnak kint, eztán együtt várjuk, hogy szólítsanak. Erre természetesen nem kerül sor, mert - mint nemsokára kide­rül - előbb be kell menni a váróte­rembe. Megkezdődik a hosszas sem­mittevés. A helyiség tele van, és az elkövetkező percekben mind többen érkeznek. A lengőajtón túlról időnként kikiabál egy hölgy, és szólít egy-egy ügyfelet. Sajnos, elég ritkán. A várakozók között egyre nagyobb a feszült­ség. Egy idősebb hölgy közli, hogy még a tegnapi eseteket ügy- intézik odabent, ezért a torlódás. Őt fél kettőre rendelték be teg­napról, de úgy tűnik, elfeledkez­tek róla. A többség hitetlenkedve ingatja a fejét, afféle sorbanállós szóbeszédnek értékelve az infor­mációt. Egyre többen várakozunk, vé­gül az iménti hölgy megunja ma­gát, és hívás nélkül benyit, fenn­hangon érdeklődve afelől, mikor kerül rá sor. Az események az ő ügyében felgyorsulnak, fél óra múlva már végez is. Aztán megy minden a maga nyugodt medré­ben, a váróteremben csak egyre gyűlünk. Kezd gyanús lenni a dolog. Már olyanokat is beszólítanak, akik utánam érkeztek. Az órám­ra nézek, több mint két órája ücsörgők itt, miközben próbá­lom elképzelni, mi tarthat ilyen sokáig. Megunom, hívás nélkül belé­pek én is a hivatali szentélybe. Nem foglalkoznak velem, a bent dolgozó hölgyek közül csak egy tárgyal az épp bent tartózkodó ügyféllel, illetve most ő sem, mert telefonál. Kivárom, hogy felfigyeljenek rám, megkérdik, milyen ügyben türelmetlenke- dek. Lakcímátjelentés. A hölgy ide­gesen mutat az előtte tornyosuló papírhalmazra, és közli, hogy saj­nos lefagyott a számítógép, el­romlott a program. (Kár, hogy ezt nem közölték a kint várakozók­kal, eseleg örültek volna néhá- nyan, ha tudják, kár tovább vár­ni.) Kérdésemre, hogy megköze­lítőleg mennyit kell itt ücsörög­nöm azért a kis kártyalapért, a hölgy nem tud mit mondani, bár megjegyzi, hogy fél óra múlva vé­ge a munkaidőnek. Látva bizony­talanságomat, felajánlja, hogy jöj­jek vissza holnap reggel, nem is kell majd sorbanállni, megkapom a kártyát. Az első nap - két és fél óra után - eredménytelenül zárul. Másnap reggel azonban én vagyok az el­ső, reggel pontban nyolckor be­kopogok. Minden OK, a kártya kész. Azaz mégsem, becsúszott egy kisebb hiba. A lapra rosszul írták rá az új lakcímemet. A név kétségtelenül hasonló, de még nem az igazi! Újabb negyedóra, a hölgy kijavítja, és átnyújtja a la­pocskát. Akció sikeresen végrehajtva. BÁN JÁNOS Összegzés Lakcímátjelentés, Kecs­kemét. Nettó ügyintézési idő: kb. három óra (két napra elosztva, program­lefagyással és várakozás- megunást követő benyi- tással együtt). Kiszolgálás: udvarias. UTAZÁS 2002. Minden eddiginél több cég jelent meg a hétvégén zárult turisztikai kiállításon. Mis- kolctól (képünkön) Jordániáig ívelt az utaztatni vágyó 650 kiállító sora. Ez az a kiállítás, ahol nemcsak nézelődtek, hanem vásároltak is. A nyári utakat ugyanis tízszázalékos engedménnyel kínálták a három nap alatt. A díszvendég ezúttal a Nyugat-Dunántúl volt, de a Bács-Kiskun-beli standokon is ezrével fogad­tak látogatókat. ____________________________________________________________________fotó, s. a. M úzeumlelő, bankkereső mobiltelefon Kecskemét A napokban a Pannon GSM minden megyeszékhelyen, így Kecskeméten is elindította útbaigazító szolgáltatását, a Navigátort. Az internet mobiltelefonra sze­lídített változatán, a WAP-on ke­resztül elérhető „Navigátor” me­nüpont adatbázisa több száz ob­jektum címét tartalmazza, és ki­indulási pontunk ismeretében azonmód meg is mondja, mely objektum (pl. étterem) található a közelünkben. Ráadásul még csak azt sem kell tudnunk, éppen mer­re járunk, hiszen kívánságra a Navigátor automatikusan felis­meri pillanatnyi és körülbelüli tartózkodási helyünket. Aki eddig úgy vélte, az utca nem telefonálásra, hanem közle­kedésre való, az talán megeny­hül a PannonW@P Navigátor szolgáltatás láttán. A tavasz kö­zeledtével egyre szaporodnak a vasútállomás előtt tanácstalanul álldogáló, térképet forgató, a helybélieket kérdezgető látoga­tók. Az ő számukra mindenkép­pen nagy könnyebbséget jelent a Navigátor, hiszen a szolgáltatás révén a minimális helyismerettel sem rendelkezők is megtudhat­ják, hogy milyen, számukra fon­tos közeli objektum helyezkedik el a közelükben. Ezentúl mind­össze a mobiltelefonjukhoz kell fordulniuk, ha például a Cifrapa­lotához szeretnének eljutni, vagy éppen bankot, gyógyszertá­rat keresnek. Sőt, az automati­kus helymeghatározás funkció révén még az....és most hol is va gyok tulajdonképpen?” kérdés is elkerülhető. Az automatikus helymeghatá­rozás természetesen választható funkció, és mi magunk is beír­hatjuk hol állunk éppen, és ho­va, milyen módon kívánunk el­jutni. Mindazonáltal a Navigátor jó­val több online útikönyvnél. Még a tősgyökeres kecskemétieknek is jó szolgálatot tehet, hiszen adat­bázisában nemcsak a turisztikai látványosságok szerepelnek, ha­nem a gyógyszertárak, éttermek, posták, rendelőintézetek és még számos közhasznú intézmény cí­me, azok nyitva tartásával, tele­fonszámával és egyéb fontos ada­taival együtt. Még pénzhez is jut­hatunk segítségével - igaz, csak a sajátunkhoz. A Navigátor ugyanis az OTP, az Euronet, a CIB Bank és a Budapest Bank készpénzki­adó automatáit is „látja” a város térképén.__________________m ' S n \c s9t0" Részletekben Részletre, OFt előleggel, 2999 Ft/hó-tól *SAMSUNG televízió vásárlásé esetén hasznait, akár működésképtelen televíziója az Elektro Pont-ban max. 20000 Ft-ot ér! Részletes információk az üzletben. A fotók szimbolikusait. ELEKTR#PONT *“*•»“* ★ & ir ík ★ 'k ik ir ★ ★ ★ ★ Kiskőrös, Áfész áruházban, Petőfi tér 8. Nyitvatartás: hétfőtől-péntekig: 8.00-18.00, szombaton: 8.00-12.00 TV • VIDEO • HIFI • HUTO • MIKRO • PORSZÍVÓ • TŰZHELY • MOSOGEP <

Next

/
Thumbnails
Contents