Petőfi Népe, 2002. február (57. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-27 / 49. szám

4. oldal - Petőfi Népe MEGYEI KÖRKÉP VÉLEMÉNYEK 2002. Február 27., szerda Nézőpont Mihályka Gyula Mámor és börtön Kiskőrösön huszonöt fiatal került a börtön árnyékába. Néhányan közülük azt sem tudják, letehetik-e az érettségi vizsgát. A rendőrség kábítószerrel való visszaéléssel gyanúsítja őket. Bács-Kiskunban ez az eset sajnos nem egyedi. Lapunkban számol­tunk be arról, hogy Kalocsán is húsz fölött van már egy kábítószeres ügy gyanúsítottjainak a száma. Baján pedig nemrég kezdődött el 21 vádlottal egy drogtárgyalás. Igaz, utóbbi esetben maga a bűncse­lekmény még 1998-ban történt, így itt enyhébb büntetések várhatók. Ugyanis a drákói törvény 1999. március 1-jén lépett hatályba. Bármennyire is sok vádlottja, illetve gyanúsítottja van ezen ügyek­nek, azt sietve leszögezem: mindez csak a jéghegy csúcsa. A magyar - főleg nagyvárosi - fiatalok szinte mindegyike ismer drogdílert, ha akarna, és lenne rá pénze, játszi könnyedséggel be tudna szerezni szinte bármilyen kábítószert. Hallottam olyan felmérésről is, amely egy felsőoktatási intézményben készült. E szerint a végzett hallgatók 70 százaléka tanulóévei alatt legalább egyszer kipróbálta a drogot. Szabadságvesztés drogfogyasztásért A kiskőrösi fiatalok, akik ellen kábítószer­rel való visszaélés miatt indult eljárás a napokban, számolhatnak a bíróság bünte­tésével is. Kábítószer Hétfői számunkban megírtuk: huszonöt személy ellen indult eljárás kábítószerrel való visszaélés miatt Kiskőrösön. Nagy ré­szük fiatal. Kilencen a Wattay-szakközép- iskola diákjai, közülük ketten már előzetes letartóztatásban vannak. A rendőrség figyel­mét az egyik szülő hívta fel a jelenségre. Gyermeke bár alkoholt nem fogyasztott, mégis, mikor hazaért a szórakozásból, fur­csán, zavartan viselkedett. A nyomozás so­rán kiderült, hogy Tabdiban egy kávézóban cseréltek gazdát az információk. Valószínű, hogy a terjesztők nevét is onnan tudták meg a fiatalok. Amikor a tinédzserek belekeve­redtek drogügybe, nem számoltak azzal, hogy 1999. március 1. óta a módosított Bün­tető Törvénykönyv igen szigorúan lép fel már a fogyasztókkal szemben is. így több­éves szabadságvesztéssel is büntethető az a személy, aki kábítószert fogyaszt. Súlyosbít­ja a helyzetet, ha például akár csak egy fü­ves cigarettát átad a másiknak. Természete­sen a mennyiség is számít. Nem mindegy, hogy csekély vagy többkilós tételről van szó. Tavaly áprilisban precedens értékű ítéletet hozott a Legfelsőbb Bíróság kábítószert áru­sító fiatalok ügyében. Három bajai fiatalem­ber több mint egy kilogramm marihuánát próbált értékesíteni, amikor tetten érte őket a rendőrség. A Bács-Kiskun Megyei Bíróság jelentős mennyiségű kábítószer birtoklásá­val és árusításával vádolta őket, és öt-öt, il­letve négy év fegyházbüntetésre ítélte a há­rom bajai drogárust. A Legfelsőbb Bíróság azonban mindegyik vádlott büntetését hét év hat hónapra emelte fel. A büntetés mér­téke jelentős mennyiségű értékesítés ese­tén elérheti a tizenöt évet is. A kábítószereknek az emberi szervezet­re gyakorolt hatása nagyon káros. Egyes szerek, mint például a kokainból készült CRACK, már az első fogyasztás után pszi­chikai függést okoznak. Az úgynevezett ke­mény drogokból elég, ha csak néhány alka­lommal fogyaszt a kíváncsi személy, hamar kialakul a szer általi függőség. A kiskőrösi diákok esetében marihuána fogyasztása és értékesítése a gyanú. Ennek a drognak is megvannak a rövid és hosszú távon jelent­kező káros hatásai. Pénteki számunkban a Kecskeméten, a diákok körében végzett drogprevenciós munkáról olvashatnak. __________________________Megkérdeztük olvasóinkat _________________________ Hallott-e a temetési kölcsönről? A traktortól a készpénzig A szigor meglepte a társadalmat Ma Magyarországon a jelentős mennyiségű kábítószer-birtok­lásért 5-15 év, a terjesztésért 10-15 év, illetve életfogytig tartó szabadságvesztés jár. Meggyőződésem, hogy a kábí­tószeres „bulikba” keveredett fiatalok közül ezzel csak na­gyon kevesen vannak tisztá­ban. S nemcsak a fiatalok, de rengeteg felnőtt - aki lehet gyermeke révén érintett szülő is - most kezd igazán meglepődni. Ráadásul a rendőrség a korábbiakhoz képest nagyobb súlyt fektet a kábítósze­res bűncselekmények felderítésére. De hogyan fordulhatott elő, hogy a kábítószer elleni kemény fellépés meglepte a fiatalokat, s voltaképp az egész társadalmat? Ennek sok oka van. Először is: Magyarországon nem szoktunk még ahhoz hoz­zá, hogy a törvényeknek következménye van. Azt se feledjük, hogy e magas szintű jogszabályokat alkotó parlamentet sem vesszük túl komolyan, az ott gyakorta zajló, sajnálatos bohóctréfák miatt. A tör­vény propagálására is kevésnek bizonyult ezúttal a Magyar Köz­löny, a fiatalok viszonylag ritkán forgatják. Ráadásul a kábítószer elleni küzdelemhez sikerült egy olyan szörnyűséges kifejezést talál­ni, mint a drogprevenció. Kővári László (Baja): - Hallot­tam arról, hogy a bankok hitelt adnak az el­hunytak hozzá­tartozóiknak a temetkezési költségekre. Szerintem na­gyon drágán adják azt a pénzt. Sok az a 22-24 százalékos kamat, mert akinek nincs pénze, annak kamatostól még nehezebb a kölcsönt visszafizetni. Inkább készüljön az ember az ilyesmi­re. Gyűjtsön előre, úgy a gyere­keinek is könnyebb lesz. Sokszor váratlanul kell a pénz erre vagy másra. Mindig legyen az ember­nek tartaléka. Vagy a rokonság adja össze a pénzt a temetésre, ahogyan illik. Varga Lajosné (Kecskemét- Méntelek): - Az utóbbi időben a szertartás meg­szervezése és a vele járó anyagi terhek sokszor jobban megvise­lik a hozzátarto­zókat, mint a gyász, pedig meg­van nekik a maguk baja. A teme­tési kölcsönnel sem értek egyet. Pontosabban a szándékkal igen, de az eljárással nem. Soknak tar­tom a több mint 20 százalékos kamatot ilyen nagy összegnél, hiszen egy egyszerű temetés is már legalább 150 ezer forint. Aki­nek van pénze, az úgysem fo­lyamodik hitelhez, akiknek pedig nincs, az az ilyen magas kama­tot nem tudja vállalni. k Znlnkerániin Most vásároljon ^ ^ padlóburkolólapot! B^^EX KEDáXiS KFT Zalakerámia akció! i o. 30 x 30 cm fagyálló padlólap 13% kedvezménnyel kapható! Zalakerámia termékek teljes választékát (padlólapok, falicsempék, szaniteráruk) | megtalálja 25.000 m2-es raktárkészletünkben, f Ragasztók, fugázók, 3 élvédók nagy választékban! Márkabolt: Kiskunfélegyháza, Kalmár u. 18. Tel/Fax: 76/430-269 Központ:Szeged, Kálvária sgt. 104. Tel.: 62/444-508 A KITE Rt. Mezőgazdasági Szolgáltató és Kereskedelmi Részvénytársaság munkatársat keres MŰSZAKI ÉRTÉKESÍTÉSI MENEDZSER munkakörre BAJAI ALKÖZPONTJÁNAK TERÜLETÉRE ax alábbi követelményekkel: • Gépészmérnöki vagy- mezőgazdasági gépészmérnöki diploma • Kereskedői gyakorlat • Angolnyelv-ismeret szóban és írásban előny • PC-ismeretek (MS Word, Excel, PowerPoint) • Üzleti érzék • Jó kommunikációs és szervezőkészség Önéletrajzát a hirdetés megjelenésétől számítva 1 héten belül kérjük elküldeni az alábbi címre: KITE Rt. 5675 Telekgerendás, Külterület 482. Bula Sándor kér. műszaki ig. helyettes részére Tel.: 06-30/9558-013 1TJ675 Locsolóvers-verseny C* t fM t * n 1/ • t) rtfrt fi ^ nnn IZ«« r* \r /\nv Al C r» éAi. 1 / A Címünk: Petőfi Népe, 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A, LOCSOLÓVERS-VERSENY Locsolóvers: Név: Cím:­Hozzáiárulok, hogy nevem és címem is megjelenjen a verssel együtt! Aláírás: Ha nem járul hozzá neve és címe megjelenéséhez,____ akkor írion ide egy X-et. □ ‘A meglepetés nyereményt kiadványunk megjelenése előtti napon hozzuk nyilvánosságra! A locsolóverseket a Petőfi Népe 2002. március 25-én, egy színes kiadványban jelenteti meg. A legjobb verseket Önök választják ki, Kedves Olvasóink, a mellékletben található szavazólappal! A szavazók között egy értékes nyereményt* sorsolunk ki. A legtöbb szavazatot gyűjtött locsolóvers díja: egy húsvéti bőségkosár (két sonka, kolbászok, locso I ó to j á sok), 2-10. helyezett díja: egy-egy húsvéti sonka. Farkas Vince (Kiskunhalas):- A rádióban hallottam arról, hogy van ilyen lehetőség. Olyan műsort is hallot­tam, amiben egy idős asszony azt kérte: segítsenek neki, hogy el tudja temettetni a férjét. Nem találok kivetnivalót abban, ha valaki él ezzel a lehető­séggel. Sok az olyan szegény idős ember, akinek nincs vagyona. A szerencsésebbeknek van házuk, vagy a gyerekeik gondoskodnak róluk. Azt hallottam, ennek a köl­csönnek kisebb a kamata, mint általában a kölcsönöknek. De úgy tudom, ha valaki ilyen kölcsönt vesz fel, akkor annak összegét rá- terhelik valamely ingóságára, m Favágó Kiskunfélegyháza A kiskunfélegyházi rendőrkapi­tányság indított eljárást ismeret­len tettes ellen, aki február 20-a környékén az egyik önkormány­zati út mellől kitermelte a fákat. A tettes a fa nagy részét elvitte, s ezzel 200 ezer forint kárt oko­zott a településnek. Kecskemét Egy traktor, több műszaki cikk és készpénz tűnt el a napokban Kecskeméten. A bűnözők nem tétlenkedtek a megyeszékhelyen. Négyszázezer forintnyi kár érte azt a gazdát, akitől ismeretlen tettes ellopott egy traktort a na­pokban. A tolvajnak nem volt nehéz dolga, az MTZ 80-as típu­sú munkagép ugyanis Kecske- mét-Ballószög egyik elkerítet- len gyümölcsösében állt. A tet­tes a nehézgépjárművet február 15. és 23. között vihette el. Egy másik bűnelkövető nem azért tört fel egy autót, hogy el­kösse. A benne lévő rádiós mag­nóra fájt a foga, amikor a Nis­sant fényes nappal feltörte Kecs­keméten. A jármű a Klapka ut­cában állt. A tettes betörte az ablakát és elvitte belőle a mű­szaki cikket. Az okozott kár mintegy 115 ezer forint. Február 22-én az Erzsébet körút egyik házába hatolt be is­meretlen tettes Kecskeméten. A tolvaj egyszerűen jutott be a la­kásba, az ajtó ugyanis nem volt bezárva. A tettes egy hűtőgé­pet, egy rádiót és készpénzt vitt magával mintegy 255 ezer fo­rint értékben. RÉN mbvma m) DAILY PRICE sziadtfgépttMitl 4roa Kecskemét, Hornyik J. u. 2. Tel.: 76/484-522 Van, aki olcsón szereti... SNESZAlőn Készpénzért megvásároljuk minden (eredeti) megunt CD-lemezt és DVD-filmet. Csak nálunk! CD-ritkaságok garantáltan a legolcsóbb áron! Szinte a legtöbb embernek van a birtokában olyan zenei CD, DVD film, amelyet már megunt, és szívesen eladná, hogy az érte kapott pénzből újabbakat vásároljon. Az egyre drágábbá váló újdonságokat mindenki szívesebben vásárolja meg, ha biztos lehet benne, bármikor ismét értékesítheti azokat. A vásárlók annak is örülhetnek, hogy a Daily Price üzletekben fellelhetnek olyan ritkaságokat, amelyeket másutt nem, vagy csak “csillagászati” áron szerezhetnének be. Az árakat a nemzetközi CD-börze napi árfolyama határozza meg. Az ügyfél által megvételre felkínált árucikk adatait számítógép olvassa le, és adja meg az aktuális vételárat. Az árak nem a kereskedők szubjektív döntéseitől függenek, fgy minden Daily Price üzletben legolcsóbban lehet vásárolni és a legkorrektebb áron eladni. Üzletünk árukészlete az elmúlt időben könyvvel bővült. Folyamatos akciókkal várjuk kedves vásárlóinkat. Egyes könyvek 60-70 %-os engedménnyel már 190-290 Ft-tó, műsoros videokazetták már 990 Ft-tól, CD lemezek J00 Ft-tól, DVD lemezek 2990 Ft-tól kaphatók..

Next

/
Thumbnails
Contents