Petőfi Népe, 2002. február (57. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-15 / 39. szám

2002. február 15. SZÉPSÉG, EGÉSZSÉG, KOZMETIKA Szívügyek ■ Szívügyek ■ Szívügyek • Szívügyek • Szívügyek A hőskortól napjainkig Dr. Tímár Sándor, a kecskeméti megyei kór­ház osztályvezető főorvosa a szívgyógyászat kezdetét Bács-Kiskun megyében 1970-re teszi. Ekkor vásárolta meg ugyanis a kórház az első, úgynevezett heilige servocard készüléket, amely megteremtette a kardiológiai ellátás alapját.- Monitor, EKG, pacemaker és defibrillátor tarto­zott a készülékhez, amivel meg tudtuk indítani a szívbetegőrzést - idézi fel a „hőskort” a főorvos.- Néhány évvel később, 1974-ben hoztuk létre a koronáriaőrzőt, ahol már külön nővér és külön monitor tartozott az egyes ágyakhoz, s ugyaneb­ben az esztendőben indult meg dr. Cséke Aranka szívgyógyász vezetésével a járóbeteg-szakrende- lés. 1980-ban, amikor átköltöztünk az új, Nyíri úti telephelyre, nyolcágyasra bővült ez az egység, s az országban elsők között egy szívultrahangos készüléket is kap­tunk. Ezzel széles­re nyíltak a kardio­lógiai diagnosztika lehetőségei Kecske­méten. Eszközeink - részben alapítvá­nyi támogatással - tovább fejlődtek az idők során. Új, kor­szerűbb ultrahang, 24 órás EKG- lehe­tőség, terheléses EKG-rendszerek tették teljessé ob­Hallotta? ...megjelent a digitális hallókészülékeket is tartalmazó lista Több évi várakozás után megjelent az új tb-lista, mely nagyon sok új hallókészülék forgalmazását teszi lehetővé tb-támogatás- sal. A hagyományos (analóg) készülékek mellett a digitálisan programozható és a digitális jelfeldolgozású készülékek is megtalálhatóak. Jelentős tudásbeli és árkülönbség van ezen ter­mékek között. De vigyázat, a modern készülékek képességeit csak a műszakilag, szakmailag már felkészült szaküzletek, szakrendelők tudják a be­teg számára megfelelő módón bemutatni, majd alkalmazni. Ilyen az országos hálózattal rendelkező, tb ál­tal támogatott DE-MAX fülészeti rendelő és halló- készülék-szaküzlet, ahol a hallásveszteségnek, az esztétikai igényeknek és a pénzügyi lehetőségek­nek megfelelően kínálják a készülékek igen szé­les választékát. A magas szaktudással rendelkező kolléganők számítógéppel választják ki, progra­mozzák be a készülékeket, így elérve a tökéletes hallást, beszédmegértést. Az érintettek igénybe vehetik a próbahordás lehetőségét, így minden halláshelyzetben tesztelhetik a készüléket még a vásárlás előtt. A hallókészülék és illeszték kiválasztás a beteg és a szakember számára is nehéz feladat, mely­hez a DE-MAX biztosítja a kellemes környezetet, beleérző, türelmes magatartást és a szükséges (esetenként nem rövid) időt. Válassza a legjobb hallókészülék mellé a leg­magasabb szintű kiszolgálást: E-AULY HALLÓKÉSZÜLÉK Kecskeméti Repülőkórház- Audiológia DE-MAX Hallókészülék 6000 Kecskemét, Balaton u. 17. Tel.:06 (76)416-724 v«tacon (Norvay) CSAK NŐKNEK! Vizelettartási problémák műszeres kezelése orvosi felügyelettel! Ha- nincs nagyfokú szervi eltérése- nem szeretné a műtétet s- már túlvan a műtéten |- gyógyszeres kezelés után ismételten panasza jelentkezik Hívja a 30/9283-184-es telefonszámot! % aar # £T 76/416-392 (Centrál Passage Üzletház) MÉZ Hozott edénybe! Akácméz, vegyes méz. Különleges amforákban erdei méz (üveges: fenyő, gesztenye, hárs) Ezenkívül mézkülönlegességek, illatszerek, mézeskalács és kerámiák kaphatók széles választékban. J Csorba Plasztikai Sebészet Dr. Csorba Erika sebész és plasztikai sebész szakorvos Lézeres műtétek, zsírszívás, arc-, toka-, szemhéj-, fül-, orrplasztika, mellplasztika, hasplasztika; ráncfeltöltés, szemölcseltávolítás, benőttköröm-műtét 06-30/9-825-414 x www.csorbaeplasztika.hu e-mail: drcsorbaerika@csorbaeplasztika.hu Mitől éled bennünk a vágy? Serkentők fűben, fában - de legjobb az igazi szerelem A különböző kultúrákban más-más anyagok­nak, élelmiszereknek tulajdonítanak serken­tő hatást, de egyöntetűen vallják, hogy bizo­nyos vitaminok, fűszerek vagy olajok időn­ként szükségesek a teljesítéshez. De a legfon­tosabb, hogy az igaz szerelem az egyik leg­jobb stimuláns. A 21. században is megállja a helyét az a mondás, miszerint „gyomron keresztül jő a szerelem”, vala­mint „az étkezés és a szex iránti éhség az emberek­nek velük született tulajdonsága”. Fűszerek Bazsalikom: szerelemfokozó szer vastartalmánál fogva. Bors: piperintartalmával a nemi szervekhez kap­csolódó húgyutak ingerlésével kelt szexuális ér­zetet. Fahéj: illóolaj-tartalma miatt kedvelt fűszer, szinte minden kultúrában vágyfokozó hatást tulajdo­nítanak neki. Ginszeng: tudományosan bizonyított tény, hogy a potenciára jótékony hatással van. Fokozza a mi­rigyek működését. Étkezés előtt fogyasszunk ginszenggyökérrel érlelt pálinkát. Gyömbér: étvágy- és emésztésjavító, ezál­tal segíti az elhasz­nált energia pótlását. Koriander: az idegrend­szerre van jótékony hatással. Szerecsendió: a mirigyek működését fokozza. Szezámmag: magas az E vitamin tartalma. Vanília: legalább olyan misztikus, mint az orchide­ák családja, amelybe tartozik. Szexuális izgató­szerként szolgálhat, túladagolása görcsös mere­vedést okozhat. Gyümölcs- és zöldségfélék J Alma: sokféle vitamint, nyomelemet, ásványi anyagot tartalmaz, amelyek elősegítik a nemi vágy fokozódását. Articsóka: teljesítményfokozó hatást tulajdoníta­nak neki inulintartalmánál fogva. Avokádó: XIV. Lajos király kedvence volt. Kell ma­gyarázni? Banán: sok vitamint és nyomelemet tartalmaz. Cékla: vérszegénység ellen jó, s mint ismert, a vér jelentős szerepet játszik életünkben és minden tevékenységünkben. Citrom: sok nyomelemet tartalmaz a C vitaminon kívül. Csalán: ismét kezdik felfedezni e gyomnövény jó­tékony hatását. Magja sok vitamint és ásványi anyagot tartalmaz, amelyek stimulálják a szer­vezetet. Édeskömény: gumója, levele és magja is fogyaszt­ható. Magas a vitamin- és ásványianyag-tartal- ma. Fekete gyökér: hatása és tápanyagtartalma az arti­csókához hasonló. Hagymafélék: (vöröshagyma, póréhagyma, fok­hagyma) nagy a stimuláló hatásuk. Jó tanács: mindkét fél fogyasszon belőlük, mert „illatuk” nem könnyen űzhető el. Gomba: szerelmi vágyat növelő hatása van. Különös hatást tulajdonítanak a szarvasgom­bának. Ne tes­sék rohanni az üzletekbe, mert a szarvas- gomba szinte az arany árával vetekszik. Gránátalma: fogyasztásakor tüzes szerelem ébred. Káposztafélék: magas E vitamin tartalmuk mellett sok egyéb vitamint és ásványi anyagot tartal­maznak. Petrezselyem: hatóanyaga az apoil, amely a nők méhét ingerli. Spárga: aszparaginsav-tartalma izgatólag hat. Zeller: a férfiasság intenzitását fokozó hatását a magas kálium, kalcium, B és C vitamin tartalma okozza. Egyéb alapanyagok A tenger gyümölcsei néven ismert ten­geri halak, rákok, kagylók és az azokból készí­tett termékek (kaviár) hatását a megfigyelések szerint magas fehérje-, ásványianyag- és vita­mintartalmuk szolgáltatja. A csokoládénak különleges libidófokozó hatása van koffein- és theobromintartalma miatt, ame­lyek az idegekre hatnak. A feljegyzések szerint Casanova kedvenc csemegéje volt. Az életmód megváltoztatása a legjobb gyógyszer A kialakulófélben lévő 2. típusú, úgynevezett időskori cukorbeteg­ség ellen a legjobb orvosság az egészséges életmód. Ezzel meg­előzhető a kór. A veszélyeztetett személyeknél a sport és az egész­séges testsúly megőrzése csak­nem kétszer hatásosabb, mint a cukorbetegség megelőzésére szolgáló gyógyszer - állítják ame­rikai tudósok. A 2. típusú cukorbetegség megelőzési lehetőségeit vizsgáló programban részt vevő szakem­berek február elején hozták nyil­vánosságra eddigi kutatási ered­ményeiket. Összesen 3234 olyan személyt vontak be a vizsgála­tukba, akiknél a cukorbetegség elöstádiumának számító inzulin- rezisztensséget állapítottak meg. Három csoportba osztották őket. 1082 érintett semmiféle kezelést nem kapott, csupán álgyógyszer­& Prof. ^ Dr. Csisztyakov orvos természetgyógyász a GERINC BETEGSÉGEK SPECIALISTÁJA Rendel: Kecskemét, Jókai u. 28-30. Munkanapokon: 9-13; 15-18 óráig. Bejelentkezés: 76/410-398 és 30/294-1674. I rel (placebóval) látták el őket. 1073 személy olyan vércukor- szint-csökkentő gyógyszert ka­pott, amelyet szájon át adagolva már évek óta alkalmaznak. A kísérleti alanyok közül 1079- et rávettek arra, hogy 7 százalék­kal csökkentse testsúlyát, és he­tente legalább 150 percig végez­zen testedzést. A kísérletben részt vevők átlagéletkora 51 év volt, valamennyien túlsúlyosnak minősültek, 68 százalékuk nő volt. Csaknem 3 évnyi megfigye­lési idő után mindhárom csoport­nál meghatározták a 2. típusú cu­korbetegség időközbeni fellépé­sének gyakoriságát. Mint kide­rült, az életmód-változtatás a nem kezelt (placebós) csoport­hoz viszonyítva 58 százalékkal csökkentette a cukorbetegség ki­alakulását, a gyógyszer ezzel szemben csupán 31 százalékkal mérsékelte. VITALION! ban, Nagy-Britanniában kutatók által kidolgozott yógynövény termék. A|6nlott: érelmeszesedés és csontritkulás ellen. Serkenti az agyműködést, segíti a vérkeringést s az érfalak regenerálódását, élénkíti a máj méregtelenítő mechanizmu­sát, kedvezően hat a csonttömeg növekedésére! Érdeklődni: Erdősi Áruház Kecskemét, Izsáki út 80. T.: 76/481-878 dr. Vágó Áron bőrgyógyász főorvos, kozmetológus Bőrkinövések, szemölcsök eltávolítása, pattanásos bőr teljeskörű kezelése. Gyulladásos, ekcémás, gombás bőrbetegségek gyógyítása. Rendel: hétfő: 18-20 h, csütörtök: 16-18 h. Kecskemét, Kápolna u. 2. | (Északi térfal üj udvara) ? Bejelentkezés: 06-30/317-59-00 BEMUTATÓTEREM Bioptron fénnyel az egészségért! Orvosi szaktanácsadás Dr. Tóth Ilona aneszteziológus, kardiológus, Neural-therapeuta Bioptron fény- és színterápiás készülékek bemutatása, kipróbálási lehetőséggel! Orvosi szaktanácsadás: szerda 15.00-17.00 áráig. Tel.: 06-20/9-666-263 Kecskemát Kada Elek u. 2. (Madách tár) Nyitva tartás: ksddtS péntekig: 9.00-11.00; színia, csütörtök 9.00-11.00 n 1S.00-17.00 óráig. Tel.: 76/416-994, 30/368-4506 ektív teltételeinket. Az akkut kardiológiai ellá- :ást és a kardiológiai diagnosztikát egyaránt kivá- ó feltételek között végezhetjük. Ahhoz persze, logy szakmai értelemben felzárkózzunk az or­szág élvonalába, szakemberekre is szükség volt. Dsztályunkon kiváló a helyzet e tekintetben is: valamennyi belgyógyász kardiológusunknak van valamilyen diagnosztikai specialitása.- Ahhoz azonban, hogy a betegek időben szak­orvoshoz kerüljenek, a háziorvosokra is szükség tan.- Mindig törekedtünk arra, hogy jó kapcsolatot ípoljunk a háziorvosokkal. Igyekeztünk tovább­képzéseket szervezni számukra, hogy egysége­sen ítéljük meg: milyen esetben szükséges a szív- ’ondozóba, vagyis kardiológiai szakrendelésre teutalni a beteget.- Megyei kardiológus főorvosként milyennek 'téli az ellátást megyei szinten?- Valamennyi városi kórházban van legalább ;gy osztály, amelynek kardiológiai profilja van. A kecskeméti megyei kórház kardiológiai osztálya egyfajta megyei központként működik, vagyis: de küldhetik a betegeket akár diagnosztikus be­iratkozásra, akár pedig végleges átvételre. Csak tálunk van például lehetőség a nyelőcsőn ke- •esztül végzett ultrahangvizsgálatra, ami bizo- tyos esetekben - így a szívbelhártya-gyulladás és tz aortarepedés diagnosztikájában - nélkülözhe- etlen. Összességében tehát azt mondhatom, togy a kecskeméti megyei kórház kardiológiája ttinden tekintetben eléri az országos színvona- at. ________________________________TÓTH TW1A

Next

/
Thumbnails
Contents