Petőfi Népe, 2002. február (57. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-08 / 33. szám

2002. Február 8., péntek SPORT Petőfi Népe - 11. oldal Papírforma győzelem Asztalitenisz Szuper Liga férfimérkőzés: Kecskeméti Profitholding Spar- tacus-MSK Mareka Malacky (szlovák) 6:1. Kecskemét, Szé­chenyi sétány, 120 néző. A szlovákok két válogatott já­tékossal érkeztek a találkozóra. A világranglista 103. helyén álló Torksával, valamint Grezóval. A kecskemétieknek csak a győze­lem volt elfogadható eredmény ahhoz, hogy versenyben marad­janak a csoportelsőségért. A párosok csatáját a Demeter- Zoltán kettős 3:0-ra (6; 8; 8), a Somosi-Szabó kettős pedig 3:l-re (9; 6; -12; 1) nyerte. Az egyesek­nél Demeter 3:l-re (8; -9; 10; 7;) verte Palceket, míg a másik aszta­lon Zoltán 3:2 arányban győzött Grezo ellen (-8; 7; -7; 10; 11;). A magyar versenyző a döntő szett­ben a lehető legkisebb különb­séggel nyert. Ekkor már 4:0-ra el­húztak a profitholdingosok. A következő meccsen Somosi nagy küzdelemben, látványos labda­meneteket játszva kapott ki 3:2- re (-6; -3; 9; 9; -9). Ezzel 4:l-re alakult a mérkőzés állása. Szabó szoros szetteket játszva ugyan, de simán verte 3:0-ra (10; 9; 10) Bazenovot. Ezt követően Deme­ter visszavágott Truksának a Ma- lackyban elszenvedett veresé­gért. Demeter a nézők biztatása közepette 3:l-re (-7; 7 ;6; 8) verte ellenfelét. így a kecskeméti csa­pat 6:1-re megnyerte a Szuperli­ga mérkőzést. Fodor Miklós edző: - A találko­zó jó edzőmérkőzésnek bizo­nyult. Remélem, hogy a jövő heti Fridek Mystek elleni csoport- rangadóig még javulunk. Köszö­net a szurkolóknak, akiket vá­runk a csehek ellen is meccsre is. Vereség a pécsi pályán Kosárlabda NB I. B-csoportos férfimérkő­zés, keresztbejátszás, I. csoport: Pécsi VSK Panthers-Bajai KK 93-66 (25-13, 24-14, 27-21, 17-18). Pécs, 600 néző. Vezette: Katona, Pállá. Bajai KK: Hosszú 3, Pálkerti 6/3, Ács 4/3, Szűcs 23/9, Bődi 12/3. Csere: Kancsár 7, Tóth 5, Kreiter 2, Ágfalvi 2, Szabó Á. 2. Edző: Hosszú István, Kajtár Zsolt. A jó kosarasokból álló, ma­gassági fölényben lévő, fizikáli­sán erősebb, s mindezek mellett még jól is védekező Pécs maga­biztosan győzött a gyengébb na­pot kifogó Baja ellen. A mérkőzés végkimenetele egyetlen pillana­tig sem volt kétséges. A vendégek csak az utolsó negyedben voltak egyenrangú felek. Hosszú István: - Elismerem, a Pécs jobb csapat. Vasárnap vi­szont odahaza már lehet keresni­valónk a Soproni MAFC ellen. Bátorfi és Tóth is indul Európa Top 12 Szombaton és vasárnap Bátorfi Csilla és Tóth Krisztina részvéte­lével Rotterdamban kerül sor az asztalitenisz Európa Top 12 baj­nokságra. Bátorfi címvédőként szerepel Hollandiába, s az idei lesz a 15. részvétele: háromszor volt bajnok (1987, 1992, 2001), s egyszer ezüstérmes (1996). A nőknél mellette még három ko­rábbi győztes áll asztalhoz: Hszia Lián, Nemes Olga és Jie Schöpp (német, 1). Tóth Krisztina heted­szer próbálkozik, eddigi legjobb eredménye az ötödik hely. Tavaly Welsben hetedik volt. A férfiak­nál a fehérorosz Vlagyimir Szam- szonov megvédheti címét. Leg­nagyobb ellenfele a tavalyi máso­dik svéd Peter Karlsson és a két évvel ezelőtti győztes osztrák Werner Schlager lehet. A korábbiakhoz képest válto­zik a lebonyolítás. A résztvevők tavaly négy, egyenként háromfős csoportban kezdték meg a ver­sengést, a győztesek játszották az elődöntőt, majd következett a fi­nálé. Idén a 2. helyezettek is to­vábbjutnak, s a negyeddöntővel folytatódik a viadal. További akciós Astra ajánlatainkról, és a kedvező Opel Credit finanszíro­zásról érdeklődjön személyesen. Ajánlatunk 2002. január 16. és március 31. között forgalomba helyezett modellekre érvényes. A képen látható modell felszereltsége eltér az ajánlatban szereplőtől. * Kivéve Astra Viva. OPEL TORMÁSI 6000 KECSKEMÉT, Városföld 32/a Tel.: (76) 502-900 Fax: (76) 502-901 OPEL AUTÓARÉNA 6400 KISKUNHALAS, Bácskai út 1-3. Tel.: (77) 423-480, Fax: (77) 423-488 OPEL START 6200 Kiskőrös, Dózsa György út 71. Tel./Fax: (78) 413-932 OPEL KOVÁCS 6500 BAJA, Keleti Ipartelep út. 61. Tel./Fax: (79) 323-811 www.opel.hu Opel Astra* 4- 220 000 Ft értékű ajándékcsomag a dinamizmus és a megbízhatóság jegyében! Rekordlétszám az olimpián A német Georg Hackl érte el tegnap a leggyorsabb edzésidőt az olimpiai szánkópályán. EPA Salt Lake City Hetvenhét ország 2531 sporto­lója indul a ma kezdődő Salt Lake City-i téli olimpián, s ez rekordot jelent. Az eddigi csúcsot a 4 évvel ezelőt­ti naganói játékok szolgáltatták, akkor 72 nemzet 2177 versenyző­je állt rajthoz. A legnépesebb csa­pat az Egyesült Államokat képvi­seli: a téli játékok történetében először haladja meg a 200 főt egy küldöttség létszáma, ugyanis 211 amerikai sportoló vonul a meg­nyitón. A 2. Oroszországból 162- en, a 3. Németországból 158-an érkeztek. Először küldött ver­senyzőt a havas sportágak esemé­nyére Hongkong, Tádzsikisztán, Thaiföld, Nepál, Kamerun. Utah állam székhelyén 78 számban avatnak győztest, ez tíz­zel több, mint Naganóban volt. Silövészetben a női 10 és a férfi 12,5 km-es üldözéses verseny, sí­futásban a 1,5 km-es férfi és női sprint, északi összetettben a sprint (7,5 km-es sífutás és a síug­rás 120 m-es sáncról), valamint a férfi és női szkeleton, a női kettes bob és rövidpályás gyorskorcso­lyában a női és férfi 1500 m az új szám. A női bob ezt megelőzően soha, míg a szkeleton utoljára 1948-ban, St. Moritz-ban szere­pelt a téli játékok műsorán. Válto­zás még, hogy női jégkorongban már nem 6, hanem 8, a férfi curlingben pedig 8 helyett 10 vá­logatott méri össze tudását. A műsor (magyar idő szerint) ma, 17-19.30-ig: síugrás egyéni, selejtező 90 m-es sánc. Szombat, 2-5 óráig: megnyitóünnepség. A versenyek 17 órától kezdődnek. MTI ______________________Hétvége a sportpályákon______________________ Falra másznak Félegyházán PÉNTEK * 18 KOSÁRLABDA NB Il-es férfimérkőzés: Bolyai [ Univer-Nagykőrösi Kőrisfa. Kecs­kemét, Bolyai-gimnázium, 18 óra. RÖPLABDA Extra Liga női mérkőzés, alap­szakasz, 2. kör: Minor Phoenix Mecano Kecskeméti RC-Vasas. Kecskemét, Árpádvárosi sport- csarnok, 18 órakor. A fővárosi együttes a bajnokság kezdetéhez képest erősebb össze­állításban érkezik majd a hírős vá­rosba. Szerződést kötött ugyanis a bajnok Nyíregyháza válogatott röplabdázójával, Szabó Judittal, s felépült sérüléséből a nyáron Kecskemétről eligazolt Kriegel Or­solya is. Éppen ezért fontos volna, ha minél többen segítenék buzdí­tásukkal a KRC-t az árpádvárosi sportcsarnokban. Szombat ASZTALITENISZ NB H-es férfimérkőzés: Bá­tonyterenye-Kalocsai SE, 14 óra. KOSÁRLABDA NB I. B-csoportos női mérkő­zés: Szarvas-Bajai EFSK, 16 óra­kor. A bajai csapatból Fedor és Farkas sérült, Vörös beteg volt, já­tékuk kérdéses. Göbölös és Kühn betegség után nemrég kezdte el az edzéseket, Dékány pedig sítábor­ban van. NB Il-es női mérkőzések: Lánchíd KKC-Szeged. Kecskemét, Tóth L. Ált. Iskola, 10.30-kor. Mezőberény-Kiskunfélegyházi KC, 17.30-kor. NB Il-es férfimérkőzés: Kis­kunfélegyházi KC-Békéscsaba II., 18 órakor. FALMÁSZÁS Országos sportmászó bajnok­ság 5. fordulója: Kiskunfélegyhá­za, Darvas József Általános Isko­la sportcsarnoka, 11 órakor. A baj­nokságon közel 100 résztvevőre számítanak az ország minden ré­széből. A verseny vasárnap foly­tatódik. LABDARÚGÁS Edzőmérkőzések: Kecskeméti FC-Jászberény, Mohács- Baja, 11 óra. STE-Tabdi, 14 óra. II. Szentmiklósi gyermektor­na (1991-92-es szül.): Kunszent- miklós, sportcsarnok., 9 órától. A résztvevők: Harta, Nagykőrös, Miklósi GYFE, Kiskőrös, Paks. Teremtorna: Kiskőrös, sport- csarnok, 9 órától. ÖKÖLVÍVÁS I. osztályú csapatbajnokság: KSC Dél-Alföld válogatottja-Buda- pest válogatottja. Kecskemét, Ár­pádvárosi sportcsarnok, 17 óra­kor. A hazai csapat a harmadik, a fővárosi pedig a negyedik helyen áll a táblázaton. Ősszel a Kiskun- majsán lejászott mérkőzésen nagy meglepetésre a budapesti együttes győzött. Mivel a csb-ből már csak három forduló van hát­ra, a szombati találkozó végered­ménye döntően befolyásolhatja a dobogós helyek sorsát. A kecske­méti közönség előtt először ren­deznek versenyt a nemzetközi szövetség új szabályai alapján. RÖPLABDA Extra Liga férfimérkőzés: Phoenix Mecano Kecskeméti RC- Kazincbarcika. Kecskemét, városi sportcsarnok, 17 órakor. Nagy Péter edző: - A bajnokság alapszakaszából még három for­duló van hátra. Hét végén a rivális Nyíregyháza a Dunaferrt fogadja, azon a meccsen a listavezető az esélyes. Rá egy hétre jönnek hoz­zánk a nyírségiek, majd február 24-én a Szegedet fogadják, utóbbi biztos két pont nekik. Mi hazai pályán játszunk a Barcikával és a Nyíregyházával, majd megyünk Kaposvárra. Az első két meccsünk nyerhe­tő, ha ezeket hozzuk, akkor a 4. helyen zárjuk az alapszakaszt. Még egy győzelemmel is megle­het a 4. hely, de akkor szettará- nyokat kell számolni. Sorsunk a saját kezünkben van, élni kell ve­le. Az alapszakasz 4. helye azért lenne fontos, mert akkor a play off-ban a KRC lenne a kedvezmé­nyezett. Az alapszakasz utáni kör­ben ugyanis az első két helyezett pihen, míg a 3. a hatodikkal, a 4. az ötödikkel játszik két nyert mér­kőzésig. Ezután kialakul egy sor­rend, ahol a 3., 4., valamint az is­mét beszálló 1. és 2. helyezett játszhat az érmekért. Csapatunk­nak volt ugyan egy rossz szériája, de a hazai Dunaferr elleni - igaz, vesztes - meccsen és a Kaposvár elleni MK-mérkőzéseken már elég jól játszottak a fiúk. A Barcika el­len komplett csapattal állunk fel. Akár játszanak az idegenlégiósa­ik, akár nem, meg kell próbálni őket legyőzni. A bajnokság állása 17 forduló után: 1. Dunaferr 32,2. Kaposvár 31, 3. Kazincbarcika 27, 4. Nyír­egyháza 23 (27:35), 5. Kecskemét 23 (27:37), 6. Szeged 17 ponttal. VÍZILABDA Gyermek fiú vidékbajnokság, csoportmérkőzések: Kecskemét, fedett uszoda, 10.20-kor. A KVSC Villanó Fókák rendezésében sorra kerülő versenyen 8 csapat vesz részt. HARCMŰVÉSZET 5. nemzetközi harcművészeti bemutató a Free Line SE szervezé­sében: Kecskemét, Erdei F. Műve­lődési Központ, 15 órakor. A prog­ramból: gyermek nanbudo, shao- lin kung fu, judo, goju kai karate, ju-jitsu, töréstechnika, a horvát- szlovén-magyar nanbudo váloga­tott bemutatója. A vendég: Yoshi- nao Nanbu 10 dános karatemes­ter. A bemutató után 19 órától kezdődik a harcművészeti bál. Vasárnap * II. KOSÁRLABDA NB I. B-csoportos férfimérkő­zések, keresztjáték: Univer KSE- Pécsi VSK. Kecskemét, városi sportcsarnok, 17.30-kor. Bajai KK- Soproni MAFC. Baja, Német Ne­velési Központ, 18 órakor. NB I. B-csoportos női mérkő­zés: Városmajor BSE-Köz Víz Kecskeméti KC, 17 órakor. LABDARÚGÁS II. Szentmiklósi gyermektor­na (1989-90-es szül.): Kunszent- miklós, sportcsarnok, 9 órától. A résztvevők: Akasztó,Nagykőrös, Miklósi GYFE, Kiskőrös, Harta. RÖPLABDA Extra Liga női mérkőzés, alap­szakasz, 2. kör: Vasas-Minor Phoenix Mecano Kecskeméti RC. Budapest, 17 órakor. NB I-es női mérkőzés: Kapos- vár-Kalocsai SE, 17 órakor. SAKK NB Il-es csapatbajnokság: Kunszentmiklósi Bege M. SE- Békés, Szentes-Baja, Orosháza- Kecskeméti Tákisz, Makó II.- Kecskeméti Széchenyi SE, Gyula- Kalocsai SE, 10 órakor. TORNA Országos meghívásos leány utánpótlás verseny: Kecskemét, Lánchíd utcai sportcsarnok, 10 órától. A versenyben miskei, bal- lószögi, bácsalmási, kecskeméti, komáromi, budapesti, debreceni, szegedi, tiszaújvárosi, villányi tor­nászok vesznek részt. VÍZILABDA Gyermek fiú vidékbajnokság, helyosztók: Kecskemét, fedett uszoda, 10 órakor. Támogatást kap Baja- Az őket megillető helyre kerül­nek idén a kyokushin karatékák- tájékoztatta lapunkat Nemes Gábor, a bajai önkormányzat közoktatási, kulturális, ifjúsági és sportbizottságának elnöke. A klubjának tavalyi eredmé­nyeit értékelő Kern Róbert 2 dános klubvezető-mester (sza­badidős versenysport? - Petőfi Népe, február 7., 6. oldal) a si­kerek mellett arról is beszámolt, hogy a Jis Sen Dojo kyokushin karate klubot továbbra sem ver­senysport-, hanem szabadidő­sport-egyesületként tartják szá­mon a Sugovica-parti városban. A Kern által elmondottakra rea­gálva Nemes Gábor bizottsági elnök így fogalmazott: - A bi­zottság ezekben a napokban ké­szíti elő és február 21-én terjesz­ti a képviselő-testület elé a váro­si sportrendeletet. Ebben a Jis Sen Dojo Baja már a kiemelten támogatandó versenysport- egyesületek között szerepel, m Hírek A SPORTHORGÁSZ Egyesük tek megyei szövetsége február 4-én megkezdte a haltelepítést. A Fűzvölgyi- és a Kiskunsági- csatornába 6100 kg tenyész- minőségű pontyot helyeztek ki. SPORTBÁL. Idén a kiskunfél­egyházi Móra Ferenc Művelő­dési központ ad otthont az év­kezdő sportbálnak. A ma 19 órakor kezdődő rendezvény ke­retében adják át a 2001. év sportolója díjakat. A SZENTKIRÁLYI sportcsar nokban február 16-17-én Far­sangi Kupa felnőtt teremlabda­rúgó-tornát rendeznek. Nevezni február 14-én délig lehet a 20/9569-453-as telefonon. MENESZTETTÉK Jürgen Robert, a Hertha BSC labdarú­gócsapatának vezetőedzőjét. A trénernek azért kellett távoznia, mert az együttes - amelyben Dárdai és Király is szerepel - egyre távolabb kerül a BL- szereplést érő dobogós helyezé­sektől. Jelenleg 33 ponttal csak a hetedik a táblázaton. SEBŐK VILMOS nélkül utazik el a ciprusi négyes tornára a magyar labdarúgó-válogatott. Gellei Imre szövetségi kapitány a Cottbus sérült védője helyett nem hív be másik játékost a ke­retbe. A magyarok szombaton repülnek el Ciprusra. AZ IDEI szezonban a brazil Enrique Bernoldi mellett a né­met Heinz-Harald Frentzen lesz az Arrows másik pilótája. Az Arrows a bejelentéssel egy idő­ben azt is közölte, hogy két év után megválik a holland Vers- tappentől, akinek szerződését azonnali hatállyal felbontotta. AZ ATLANTAI olimpiai ezüst­érmes jamaicai James Beckford és az 1999-es fedett pályás vi­lágbajnok német Nastja Ryshich lesz a két legnagyobb sztárja az Olimpiai Csarnokban szombaton sorra kerülő atléti­kai versenynek (14.30). A férfi­aknak három, a nőknek négy számot rendeznek. A hazai at­léták célja, hogy minél többen teljesítsék a március 1-3. közöt­ti bécsi EB kiküldetési szintjét. MARADONA is részt vesz a hét végén kezdődő riói karneválon: az argentin futball-legenda a leghíresebb brazil szambaisko­lásokkal táncol. KOSÁRLABDA. NB I. B-cso­portos férfimérkőzés: Soproni MAFC-Univer KSE 82-99. LABDARÚGÓ edzőmeccsen: KFC-STE 2-1. Gl.: Sztojanocs és Schiszler (öngól), ill. Mészáros. a

Next

/
Thumbnails
Contents