Petőfi Népe, 2002. január (57. évfolyam, 1-26. szám)

2002-01-02 / 1. szám

2002. Január 2., szerda SPORT Petőfi Népe - 9. oldal SZILVESZTERI FUTÁS. Tizedik alkalommal rendezték meg Kiskunfélegyházán a hagyományos szil­veszteri futóversenyt. A félezernél több versenyző ezúttal is három: 6 év alatti, 6-10 év között és 10 év fö­lötti kategóriában. Az utóbbi, két kilométeres kategória versenyét Farkas Attila nyerte, második helyen Nagy Sándor ért célba, mindketten kiskunfélegyháziak. fotó: sz.a. Fussunk elébe a másnapnak! címmel szilveszteri futást rendezett Kecske­méten a Boróka Szabadidősport Egyesü­let. Kettő, négy és nyolc kilométeres távra lehetett nevezni, s a futókat a Pólus Róna bevásárlóközpont elől indították. Négy kilo­méteren, a nőknél első lett Tabajdi Tünde (Kiskunhalas), második Kerti Borbála, har­madik Szomor Tímea (mindkettő Kecske­mét). A férfiak mezőnyében Csaja Gábor végzett az élen, második lett Fekete Zoltán (mindkettő Kecskemét), harmadik Makra Csaba (Nagykőrös). Nyolc kilométeren el­ső Juhász Ágnes (Kecskemét), második Várnagy Kinga (Kecskemét), harmadik Sós Katalin (Csongrád). A férfiaknál első lett Szalóki Róbert (Kecs­kemét), második Dómján Ferenc (Kun- szentmiklós), harmadik Juhász Balázs (Kecskemét). A legkisebbek közül a két ki­lométeres távon első lett Török Noémi (Kunszentmiklós). A versenyen mintegy 80 versenyző vett részt. Csalódott csapatok tornája Kosárlabda Leány kosárlabda Országos Ifjú­sági Kupa, helyosztó a 9-12. he­lyért, Budapest. Bajai EFSK-OSC 74-72 (23-27, 14-14, 16-11, 15-16, 6-4). Baja: Szepsi 12/6, Kühn 16/6, Göbölös 17/6, Vörös 3, Kiss 23/9. Csere: Glavatity 3, Vadas. Edző: Gálos László. Bajai EFSK- Szarvas 92-47 (14-21, 20-13, 29- 12, 29-5). Baja: Hajdú 2, Kühn, Simonyi 17, Vadas 6, Vörös 14. Csere: Szepsi 10, Glavatity 8, Göbölös 21, Dékány 8, Kiss 6. Edző: Gálos László. Bajai EFSK- Szekszárd 84-77 (20-16,19-25,26- 22, 19-14). Baja: Szepsi 20, Glavatity 16, Göbölös 18/3, Vörös 16, Kiss 12/3. Csere: Simonyi 2. Edző: Gálos László. Végered­mény: 1. Bajai EFSK, 2. KSC Szek- szárd, 3. OSC, 4. Szarvasi KK. Két Sugovica-parti játékos, Kiss Gabri­ella és Göbölös Réka került be a torna all-star csapatába. Gálos László: - Ez a csalódott csapatok helyosztója volt. Szerin­tem ha bármelyikük bejutott vol­na a legjobb nyolc közé, akkor nem az utolsó helyen végez az or­szágos döntőben. Számunkra az OSC elleni mérkőzés akár vízvá­lasztónak is tekinthető. Hatalmas csatában, hosszabbításban nyer­tek a lányok, s ez ifjúsági csapa­tunknak többet jelentett egy győ­zelemnél. Az ehhez hasonlóan szoros, kiélezett meccseket az utóbbi másfél évben kishitűsé­günknek köszönhetően buktuk el, emiatt nem tudtunk olyan eredményeket elérni, amire képe­sek lehettünk volna. Most remegő lábak és kezek helyett elszánt te­kintetekkel találkoztam. Remé­lem, ez egy új időszámítás kezde­tét jelenti az ifjúsági csapatnál. A Szarvas elleni mérkőzésen kadett játékosaink kaptak lehetőséget a bizonyításra. Dékány és Simonyi kiemelkedő teljesítményt nyúj­tott, nagyarányú bajai győzelem lett a vége. A 9. helyért a Szek- szárddal mérkőztünk meg. Végig izgalmas, fordulatos mérkőzésen az utolsó két percben sikerült két- vállra fektetni ellenfelünket. Ez volt az a torna, ahol a bajai ifik úgy játszottak, ahogy az elvárható egy, az élvonalba igyekvő egyesü­let csapatától. Tudósítóink jelentik ULTI Maratoni ultiverseny Herceg- szántón. A hercegszántói ultizás történetében másodszor rendez­tek 24 órás ultiversenyt. Huszon­ötén ültek asztalhoz. A rendező településről nyolc, Bácsalmásról, Csikériáról, Dávodról, Récéiről, Mátételkéről, Szeremléről, Tata­házáról kettő-kettő, míg Bács- borsódról, Homorúdról és Sziget- szentmiklósról egy-egy verseny­ző nevezett. A tizenhat forduló alatt összesen 2688-szor osztot­tak. Végeredmény: 1. Szekeres Mihály (Dávod) 43,2. Vízin Antal (Csikéria) 43, 3. Faragó István (Bácsalmás) 39, 4. Szabados Jó­zsef (Hercegszántó) 38, 5. Nasz Antal (Szeremle (38, 6. Lajkó Im­re (Kecel 37 ponttal. BIRKÓZÁS Módus Kupa, Kecel. A 2001-es év utolsó versenyét rendezték Kecelen, melyre 110 versenyző je­lentkezett. Eredmények, gyer­mek korcsoport (7-9 évesek), 22 kg: 1. Nehéz Judit (STE), 2. Vár­helyi K. (Baja), 24 kg: 1. Tamási Roland (Lakitelek), 2. Lobkovitz B. (Lakitelek), 30 kg: 1. Dora László (Kiskunfélegyháza), 37 kg: 2. Tóth T. (STE), 3. Székely M. (Baja). Diák II. (10-11 évesek), 28 kg: 2. Kiss G. (Kkfháza), 3. Lobkovitz L. (Lakitelek), 31 kg: 2. Szabó L. (Kkfháza), 3. Lados K. (Laki­telek), 34 kg: 1. Frittmann Gábor (STE), 2. Lajkó T. (Lakitelek), 3. Makida M. (Baja), 37 kg: 2. Kri- zsán M. (Baja), 41 kg: 1. Nehéz Gábor (STE), 2. Rácz P. (STE), 50 kg: 2. Pólyák Zs. (Baja), 3. Szabó G. (Kkfháza), +50 kg: 3. Dora M. (Kkfháza). Diák I. (12-13 évesek), 32 kg: 2. Csapi G. (Kiskunhalas), 35 kg: 2. Ledniczky L. (STE), 38 kg: 2. Patai P. (Kkfháza), 42 kg: 2. Mol­nár Cs. (Kkfháza), 3. Árvái L. (STE), 46 kg: 3. Szabó P. (Kkf­háza), 50 kg: 2. Lakatos P. (STE), 3. Szabó R. (Kkfháza), 61 kg: 1. Nehéz Erika (STE). Serdülők (14-15 évesek), 59 kg: 1. Beischlag Péter (STE), 3. Szabó Zs. (Kkfháza), 66 kg: 1. Vörös Kornél (Kkfháza), 73 kg: 1. Fülöp Dávid (STE), 2. Szabó I. (Kkfháza). 76 kg: 2. Sebestyén A. (STE). A csapatversenyt a Soltvadkert nyerte 86 ponttal, több első he­lyezéssel, 2. Zenta 86, 3. Érd 77, 4. Kiskunfélegyházi Vasas TK 64, 5. SZVSE 37, 6. Szajol 33 ponttal. Elnököt választottak a birkózók A sporttörvény változtatott a sportszövetségekre vonatkozó sza­bályokon. A közelmúltban a Bács-Kiskun megyei birkózók ösz- szehívták közgyűlésüket, melyen az alapszabály-módosításon túl a tisztségviselők megválasztása is szerepelt a napirendek között. A választást körültekintő előkészítés előzte meg, s ennek ered­ményeként alakult ki a szövetség vezető testületé, melyet öt év­re választott meg a közgyűlés. Elnöknek egyhangúlag Szabó Istvánt (KTE) választották. El­nökhelyettes: Filus Sándor (Bocsa). Tiszteletbeli elnök: dr. Réczi László (Kiskunfélegyháza), a főtitkár: Pór László. Atagok: Kelemen András (Kiskunfélegyháza), id. Némedi Im­re (Kiskunhalas), Tóth Mátyás (Kiskőrös), ifj. Bíró Károly (Kunszentmiklós), Fejes László (Kalocsa), Kovács Zoltán (Kecskemét), Kovács Sándor Pál (Helvécia), Szeg Sándor (Soltvadkert). Az elmúlt négy év eredményei a sportág szempontjából ugyan kedvezőek: a számtalan korosztályos magyar bajno­ki cím mellett kiemelkedő siker Szabó István (KTE) junior vi­lágbajnoki címe, Majoros István felnőtt Európa-bajnoki győ­zelme. A megyei szakosztályok szakmai munkájának eredménye a kor- osztályos és felnőtt válogatottak felkészítése, nevelése. A köz­gyűlésen részt vevők az elkövetkező öt évre szóló szakmai programot készítették elő. Szabó István megköszönte a szak­osztályok bizalmát és az eredményes munka folytatását kérte a tagoktól. Délen a Slikösd előtt tisztelegtek Új edzővel, új álmokkal, reményekkel vágott neki a sükösdi focicsapat a 2001/2002-es baj­nokság őszi idényének. Féltávnál még kilen­cedikek voltak - sőt egy elmaradt meccs miatt a 8. fordulóban a 10. helyen álltak -, ám for­dult a kocka, s onnantól kezdve valamennyi mérkőzésüket megnyerve lettek őszi bajno­kok a megye I!. Déli csoportjában. 1. Sükösd 15 11 1 3 39-19 34- Nyáron vállaltam el az edzői teendőket Síi- kösdön, s rögtön látszott, hogy nem lesz köny- nyű feladatom - kezdte értékelését Zrínyi István edző. - Elsősorban azért, mert nyolcán - köztük meghatározó játékosok - távoztak a csapattól, így nem volt mese, igazolnunk kellett. Két lab­darúgó érkezett: Nagy Mihály és Pál Endre Katymárról, s mellettük jó néhány ifjúsági focis­ta is felkerült a felnőtt keretbe. Célkitűzésünk az volt, hogy a hazai mérkőzéseket meg kell nyer­ni, menet közben pedig kiderül, hogy a megvál­tozott Sükösd mire képes. Tudtuk, hogy a téli szünetig úgyis kiderül, kell-e még igazolnunk, avagy sem. Az őszi idény első része felemásra sikeredett. Hazai pályán győztünk, idegenben kikaptunk, becsúszott egy otthoni döntetlen is, így hét fordu­ló elteltével a 9. helyen álltunk. Ekkor már lát­szott, hogy összeállt a csapat. Ám az, ami ezután következett, még engem is meglepett. Nyolc meccset nyertünk zsinórban, s ezzel a teljesít­ménnyel őszi bajnokok lettünk. Az volt a titok nyitja, hogy játékosaimat rá kel­lett vennem arra: edzéseinken az egymás elleni játékban is keményen, teljes erőbedobással küzdjenek. Ott ugyanis túlságosan tisztelték egy­mást, s az lett a vége, hogy a bajnokikon is így ját­szottak. Amint váltottak, sorra jöttek a győzel­mek, végül pedig a listavezető helyezés. Senkit sem szeretnék különösebben kiemelni a csapat­ból, mert mindenki tudása legjavát nyújtotta. Az edzésmunkával, a játékosok hozzáállásával is elégedett vagyok. Nagyon jó közösség alakult ki, s ha valakinek nem megy annyira jól a játék, a többiek besegítenek, biztatják, míg felzárkózik hozzájuk. Az viszont el kell ismernünk, hogy Szabados Szabolcs góljaival, Szabó László végig egyenletes, jó teljesítményével, Evanics Zoltán pedig hatalmas rutinjával nagyban hozzájárult a csapat sikeréhez. A nyárihoz képest mostanra annyi a változás, hogy Kárpáti Roland bevonult katonának. A töb­biek maradtak, és egyelőre nem áll szándékunk­ban senkit leigazolni. Ezzel a kerettel vágunk ne­ki a tavaszi idénynek. Ha a céljainkról kérdez­nek, azt szoktuk mondani, hogy minden mérkő­zésünket szeretnénk megnyerni és majd meglát­juk, mi lesz ebből. Ha úgy adódik, hogy feljutunk a megyei I. osztályba, akkor vállaljuk az újabb ki­hívást. Közben készül az edzőpálya, hozzá - és a főpályához - a villanyvilágítás, felújítjuk az öltö­zőket. így ha a feltételek adottak lesznek, s a csa­pat is megüti a megye I-es szintet, akkor új feje­zet kezdődhet a sükösdi foci történetében - zárta mondandóját Zrínyi István edző. Házi góllövőlista: 12 gólos: Szabados Sza­bolcs. 5 gólos: Tamás Károly. 4 gólos: Kárpáti Ro­land. 3 gólos: Evanics Zoltán, Zrínyi István, Matity Dónát. 2 gólos: Újszászi Attila, Miókovics Milán, Pál Endre. 1 gólos: Marusa Róbert, Szabó László, Czvetnics Zoltán. Szép volt az ősz Kecelen Kecel Udvarhelyi István, a Kecel Futball Club technikai vezetője: - A Kecel FC a megyei II. osztály Déli cso­portjában kezdte a 2001-2002. évi labdarúgó-bajnokságot. Célkitűzésként szerepelt, hogy a csoportban az első hat között végezzünk. A nyáron hat játékos érkezett, ugyanakkor voltak, akik abbahagyták vagy környékbeli csapatokhoz igazoltak. Áz őszi 15 mérkőzésből tíz­szer hagytuk el győztesen a pá­lyát. A két döntetlen mellett há­rom alkalommal szenvedtünk ve­reséget. 32 pontot gyűjtöttünk, 38 Labdarúgás Ősszel végig egyenletes teljesít­ményt nyújtott a kelebiai focicsa­pat. A Kószó-tanítványok voltak elsők is, ötödikek is, de az idény kétharmadában a megyei II. osz­tály Déli csoportjának 3. helyén tanyáztak. Kilenc győzelemmel, négy döntetlennel és két vereség­gel, 34-14-es gólaránnyal és 31 ponttal a dobogó harmadik fokán várják a tavaszi folytatást. A Kelebia őszi szezonját Kószó László edző így értékelte:- Egy évvel ezelőtt, tavaly janu­árban kerültem Kelebiára. Ákkor a kiesőnek számító 14. helyen állt a csapat. Tavasszal nem kaptunk ki, így 11 győzelemmel és 3 dön­tetlennel feljöttünk a 4. helyre. Nyáron egyetlen játékost igazol­tunk. Rencsár József a tompái ifi­csapatból jött Kelebiára. Nagy veszteséget jelentett viszont, hogy az egykori videotonos, Duties Jó­zsef Siófokra igazolt. Jói kezd­lőtt gólunkra 21-et kaptunk. A ta­bellán pillanatnyilag a második helyen állunk, s ezzel elégedett a szakvezetés. Jelen Károly kapus megbízhatóan védett az őszi sze­zonban, Doszpod Ferenc, Mizser Róbert szervezésével a védelem játéka is megerősödött. Egy jó bal oldali középpályás hiányzott a csapatból, viszont Verba József és Sörös Gábor vezérletével a gól­szerzéssel nem volt problémánk. Angeli László irányító középpá­lyásként igen hasznosan játszott az őszi fordulókon. Béleczki Zol­tán, annak ellenére, hogy jó játé­kos, többször kapkodott, fegyel­mezettebb kellene játszania. Bi­tünk, ám egy sajnálatos sérülés nagyon megviselte a csapatot. A tavaszi góljaink nagy részét jegy­ző Fodor László keresztszalag­szakadást szenvedett. Másik gon­dunk az volt, hogy négy hétig nem számíthattunk a tanulmá­nyait a budapesti katonai főisko­lán folytató Rencsárra. így történt, hogy a 2001-ben veretlen Kelebia Érsekcsanádon elszenvedte első vereségét. Két hazai döntetlen is „beugrott” a Bátmonostor, illetve a Fájsz ellen, s ez is sokat számí­tott az éwégi elszámolásnál. Ezután ismét jól működött a csapat, de a hajrában a halasztá­sok miatt sűrű lett a programunk. Alig volt cserénk, így igencsak megterhelő volt a szerda-szombat sorozatterhelés. Bajaszentistvá- non elszenvedtük idei második vereségünket, de az ősz végére is­mét összekaptuk magunkat. Győztünk Dunaszentbenedek és Katymár ellen, így harmadikok lettünk. A bajnokság elején a 3-6. zunk benne, hogy tavasszal eb­ben is lesz javulás. Dicséretes tel­jesítményt nyújtott a 44 éves Me­zei János. Lelkes játékával példát mutatott a fiatalabbaknak. Az edző szándéka az, hogy az ifisták is kapjanak helyet a felnőtt csapatban tavasszal. Ha az össze­tartás és az eredményesebb foci iránti szándék megmarad, a do­bogó legfelső fokán is végezhet­nének a bajnokság végén. Kecel szurkolói szeretik az igényes fut­ballt. Ezt mutatja, hogy az elmúlt bajnoki évadban 50-60 néző, míg a mostani őszi fordulók során 200-350 néző volt kíváncsi ránk. hely megszerzése volt a célunk, teljesítettük az elvárásokat. Elégedett vagyok játékosaim­mal. Amióta a Kelebia trénere vagyok, megemelkedett az edzéslátogatottság, és az is sokat számít, hogy a vezetőség min­dent megtesz a csapatért. Szabó G. Attila és Födi Flórián nevét megjegyezték az ellenfelet, ket­ten együtt 23 gólt rúgtak ősszel. Kollár Attila irányító középpá­lyás és Kollár Ádám kapus végig egyenletes teljesítménnyel tűnt ki, Rudics Péter úgyszintén. A Déli csoportban öt közel azonos képességű csapat van (Sükösd, Kecel, Kelebia, Érsekcsanád, Bát- monostor), közülük kerül majd ki az idei bajnok. Mi dobogós helyen szeretnénk zárni a baj­nokságot. Viszont az is igaz: ha a hajrában dobogósak vagyunk, akkor hatalmas és nyílt csata lesz a feljutásért. Ahol bármi megtörténhet. Kibérelték maguknak a dobogót

Next

/
Thumbnails
Contents