Petőfi Népe, 2002. január (57. évfolyam, 1-26. szám)

2002-01-24 / 20. szám

2002. Január 24., csütörtök SPORT Petőfi Népe - 7. oldal Récéiről a téli olimpiára Budapest Hugyi Ildikó nyert. A 13 éves ke­celi kislány vette át A képzelet olimpiája című gyermekrajz-pá- lyázat fődíját szerdán, az Ifjúsá­gi és Sportminisztérium Szolgál­tató és Információs Irodájában Budapesten, így ő utazhat el feb­ruárban Salt Lake Citybe. A Minden benned van a siker­hez mottóval, a Visa International által meghirdetett pályázatra több mint 1.500 mű érkezett. Ezek kö­zül a zsűri Hugyi Ildikó A. jég­táncos álma című munkáját érté­kelte a legtöbbre. A keceli kis­lány egyik szülője társaságában öt napot tölthet el februárban a Salt Lake Cityben megrendezendő téli olimpiai játékokon. Ellátogathat három olimpiai eseményre, illet­ve részt vehet szabadtéri progra­mokon, díjkiosztó ünnepségeken és városnézésen. A képzelet olim­piája 9-13 éves gyerekek számára rendezett nemzetközi művészeti verseny, melynek célja, hogy a gyerekek megismerkedhessenek az olimpiai mozgalommal. A kis­lány három kontinens 16 gyerme­kének társaságában vehet részt az olimpiai játékokon. A 2002. évi téli olimpia az ötödik, melyet a Visa által is szervezett képző- művészeti verseny is kísér. A díj­kiosztó ünnepségen jelen volt Deutsch Tamás. Az ifjúsági és sportminiszter gratulált a résztve­vőknek és reményét fejezte ki, hogy 2012-ben, ha Magyarország ad otthont a játékoknak, sokkal több magyar fiatal lehet majd je­len. ■ Ünneplő kézilabdások Abony Ötven évvel ezelőtt alakult meg a Pest Megyei Kézilabda-szövet­ség. Ebből az alkalomból megye- szerte tornákat rendeznek. Először Abony volt a házigaz­da. A szövetség igyekszik bevon­ni egész Pest megyét a sorozatba, ám Dunakeszi és Vác környéke kimarad a tornából, mert nagyon magas terembérleti díjakat kér­nek a sportintézmények. A hét­végi torna rendezői azonban in­gyen biztosították a termet. Közel harminc együttes jelentkezett a megyei kupára. A házigazdák utánpótlás csapatukat indítot­ták a sorozaton. Bárány Sándor technikai vezetőtől megtudtuk: az abonyi csapat célja, hogy mi­nél rutinosabbak legyenek a já­tékosok, és erre a torna kitűnő lehetőséget biztosít. Ezen a hét­végén Tápiószelén mérik össze tudásukat a csapatok. Eredmé­nyek: Abony-Albertirsa 14:20, Tápiószele-Vecsés 19:24, Tak- sony-Mogyoród 15:22, Tápió- szele-Albertirsa 16:20, Taksony- Vecsés 21:17, Mogyoród-Abony 22:23, Taksony-Tápiószele 16:17, Albertirsa-Vecsés 25:15. A SPORTVILÁG IWAQYARORSZÁQON - 7. RÉSZ Öttusa: Világ Kupa Budapest A sportág idei eseményeinek egyik kiemelkedő állomása lesz a budapesti Világ Kupa-döntő, amelyen az olimpiai indulási jo­gért is küzdenek majd a legjob­bak. A döntőre a VK-sorozat első 32-32 öttusázója kap meghívást, egy-egy országot azonban a férfi­aknál és a nőknél is legfeljebb hárman képviselhetnek. A két győztes - elsőként szerezve rajt­jogot - indulhat a 2004-es athé­ni ötkarikás játékokon. A sportág utánpótlásának két seregszemlé­jét bonyolítja le Magyarország. A budapesti junior Európa-bajnok- ság (július 1-7.) és a székesfehér­vári ifjúsági négytusa-világbaj- nokság (augusztus 29.-szeptem- ber 1.) előkészületeinek állása - enyhén szólva - ellentmondásos. A fővárosi helyszíneket illetően egyelőre minden bizonytalan, Fe­hérváron ellenben a 17-18 évesek versengésére a szokott létesítmé­nyekben kerül majd sor. A két vi­adalon - csakúgy, mint a felnőt­tek világversenyein - a válogató­kon legjobb teljesítményt nyúj­tók indulhatnak. ■ HAAS NEM HASALT EL. Három év után ismét elődöntőt játszhat Melbourne-ben Tommy Haas (felvé­telünkön), aki tegnap 7:6 (7-2), 6:4,6:7 (2-7), 7:6 (7-5) arányban legyőzte a chilei Marcelo Riost. Az orosz Szafin ellen Ferreira feladta. A hölgyeknél Capriati Mauresmot, Clijsters Henint verte. Ma elődöntőket ját- szanak: Capriati-Clijsters, Hingis-Szeles, a férfiaknál Johansson-Novak összecsapásra kerül sor, fotó; epa ________Hírek_________ S AKK-VB-DÖNTÖ. A 18 éves Ruszlan Ponomarjov a sakkozás legfiatalabb világbajnoka. Az ukrán nagymester tegnap, a moszkvai döntő 7. partijában vi­lágossal remizett honfitársával, Vaszilij ívancsukkal. így a pár­harc végeredménye: 4.5-2.5. Az utolsó partira már nem kerül sor. Ponomarjov győzelméért 500 ezer dollárt kapott, a vesz­tes 250 ezer dollárral gazdago­dott. Eddig Kaszparov volt a leg­fiatalabb világbajnok, aki 22 évesen nyerte el a címet. OIK-DÖNTŐ. Szombathelyen ma kezdődik és vasárnapig tart a fiú kosárlabda Országos Ifjú­sági Kupa nyolcas döntője. Résztvevő a kecskeméti Univer KSE csapata is. Ma a Kőbányai Darazsakkal és a MAFC csapa­tával, pénteken pedig az Alba- comppal játssza csoportmérkő­zéseit a kecskeméti gárda. Öt bajnoki címet nyertek Andrási Barna nem véletlenül mosolyog! A Sugovica-parti cseigáncsklub vezetőedzőjé­nek az egyesület 2001. évi teljesítményét kell értékelnie. Ez a mosoly mindent elárul. Bár órákig mesélhetne a gondokról, nehézségek­ről, ezúttal optimistán tekint a világba. Si­kertörténet következik a Bajai Judo Club fia­tal cselgáncsedzőjének előadásában. CSELQÁNCS- Ismét előreléptünk! - kezdte beszámolóját And­rási Barna. - Tavaly tovább javítottuk pozíción­kat a hazai egyesületi rangsorban, s ezzel ismét bebizonyítottuk: mint ahogy az utóbbi években mindig, ezután is számolni kell a Sugovica-parti dzsúdókák eredményeivel. A honi cselgáncsklu­bok megmérettetésében a BJC 1999-ben a 17., 2000-ben pedig a 16. helyen vég­zett. Tavaly az előző évihez képest mintegy kétszáz ponttal többet szerez­ve - 85 egyesület közül - lettünk tizen­negyedikek. Nemzetközi pontjaink is majdnem megduplázódtak: 2000-ben 96, 2001-ben 170 pontot szereztünk. Öt magyar bajnokunk van: Géczy Dorottya és Keszthelyi Zoárd a diák C-, Tüske Mariann a diák A-korcsoportban, Kál- mánczhelyi Ildikó a serdülők, Csihi János pedig a szeniorok országos bajnokságán szerzett tavaly aranyérmet. Emellett 5 ezüst- és 7 bronzérem is Bajára került. Sportolóink négy diákolimpiái baj­noki címet nyertek: Pécsi Adrienn (diák C, II. Rá­kóczi), Géczy Dorottya (diák C„ Gyakorló), Kál- mánczhelyi Ildikó (serdülő, Gyakorló), Kiss And­rás (serdülő, Gyakorló), valamint 10 ezüst- és 11 bronzérmet. Ezzel a kimagasló teljesítménnyel a fiúk az országos 3„ a lányok pedig a 2. helyen zárták a diákolimpiát. Kiváló eredményeinek kö­szönhetően Hammer Erik junior- és felnőttvá- logatott-kerettag lett, míg Kiss András, Kiss Dé­nes és Eleky Zsolt a junior, Kálmánczhelyi Ildi­kó az ifjúsági, Mojzes Dávid és Regős Tamás a serdülő válogatottba kapott meghívót. Hat csel- gáncsozónk (Hammer Erik, Kiss András, Tettin­ger Tibor, Hegyes Tamás, Perhács Attila, Stámusz Eva) I. osztályú minősítést kapott, húszán pedig aranyjelvényes sportolók lettek. Az ifjúsági Eu­rópai Olimpiai Reménységek Versenyén nyert ezüstérmével Stámusz Éva elnyerte a kiváló ifjú­sági sportoló címet. Az ifjúsági Világ Kupán Stá­musz és Kálmánczhelyi bronzérmes lett. Sajnos az év végi eredményeinket jó néhány szerencsétlen, rajtunk kívül álló esemény is be­folyásolta. Csokona János, Gergity Ro­land és Rudolf Tibor megsérült, mind­hármukat műteni kellett. Stámusz szü­lei az Amerikai Egyesült Államokban kaptak munkahelyet, Éva nyártól ott folytatja iskolai tanulmányait, Hammer az utolsó pillanatban maradt ki a válo­gatottból. Külön dicséretet érdemel­nek a BJC 2001-ben legkiegyensúlyo­zottabb teljesítményt nyújtó cselgán- csozói: Géczy Dorottya, Regős Tamás, Kálmáncz­helyi Ildikó és Eleky Zsolt. Idén nagy feladatok elé néznek sportolóink. Kálmánczhelyi Ildikó és Rudolf Tibor a lengyel- országi ifjúsági Európai Olimpiai Reménységek Versenyén és a magyarországi ifjúsági Európa- bajnokságon lehet érdekelt, de annak is örül­nénk, ha a junior és a felnőtt Eb-n, esetleg a ju­nior világbajnokságon léphetne tatamira bajai cselgáncsozó. _________________lőrinczi csaba JÖ NNEK AZ ÁSZOK. A bajai kosarasfiúkat a Soproni Ászok­kal, a kecskemétieket pedig a Pécsi VSK csapatával sorsolták össze az utánpótlás kosárlabda NB I/B rájátszásának első for­dulójában. A Sugovica-partiak február 3-án 16 órakor játsszák első meccsüket a Német Neve­lési Központban, a visszavágót február 19-én rendezik Sopron­ban. A továbbjutók a március 9-10-i tornán (a helyszínről ké­sőbb döntenek) mérkőznek meg az 1-4. helyért. _________■ T óTOffrH TANÁCÉftgÓ BUNDESLIGA I. 1.1860 München (8.)-1. FC Köln (15.) 1 2. Mönchengladbach (14,(-Kaiserslautern (4.) 2 3. Schalke 04 (7.)-Bayern München (5.) x, 2 4. VfB Stuttgart (lO.)-Hamburg (11.) 1, x 5. Cottbus (16.)-Bremen (3.) 2 6. Dortmund (2.)-Hertha BSC (6.) 1 QIASZA-OSZTÁLY 7. Parma (16.)-Bologna (6.) x, 1 8. Atalanta (13.)-Fiorentina (17.9 1 9. Milan (5.)-Udinese (11.) 1 10. Perugia (12.)-Verona (8.) x, 2 11. Torino (9,(-Lazio (7.) 1 12. Venezia (18.)-lnternazionale (1.) 2 ANGOL FA-KUPA 13. Arsenal (4.)-Llverpool (5.) x, 2 +1 mérkőzés: OLASZ A-OSZTÁLY 14. Chievo (4,(-Juventus (3.) x VALASEK TIBOR ___________Tudósítóink jelentik * Tudósítóink jelentik___________ G örcsoldók verték a Pusztítókat Megvédte címét a Baja JÁNOSHALMA KOSÁRLABDA NŐI NB l/B CSOPORT ÁLLÁSA 1. Bajai EFSK 12 11 1 1064-739 0,958 2. Simi GYSEV 12 11 1 948-752 0,958 3. Városmajor BSE 11 9 2 846-739 0,909 4. Autópark PVSK 12 8 4 786-686 0,833 5. Monorl SE 12 8 4 928-721 0,833 9. TFSE 12 6 6 851-845 0,750 7. OSC 12 6 6 801-795 0,750 3. MAFC 12 6 6 807-835 0,750 9. Szarvasi KK 11 5 6 726-805 0,727 10. 12 Karátos Isk. 12 4 8 744-835 0,667 11. Tatabányai KC 10 3 7 707-829 0,650 12. Kecskamót 12 3 9 782-949 0,625 13. Kodolányi JFKSE12 2 10 754-952 0,583 14. Príma Debrecen 12 0 12 638-878 0,500 LABDARÚGÁS Baja város teremlabdarúgó­bajnoksága, 11. forduló. I. osz­tály: Maxi Gáz-Esztétika 5-2, R+M- Speed 1-3, Dunafa-Sugovica 3-1, Beher Trade-Autó Jásó 0-10, T- boy-Kiskun 2-1. II. osztály: Mun- karuha-Hellas 1-2, Tesso-Precep- tum 5-1, Grund-Zakó 0-3, Démász- Ipartestület 6-2, Johnnie W.-Pa- naco 10-3, Admirál-Hurkamajom 4-3. III/A. osztály: Virgonc-Tanerő 2-3, Rowing-Red Bull 0-3, Bácskai Sport-Profil 5-3, Türelmi Zóna-Ba- jafil 0-4, Paraolympiakosz-ITV 2-0, R4 Lux-Italszaküzlet 3-3. III/B. osztály: Súgó Bau-Alibi 3-3, Nert- hus-Menozzi 3-2, Yó az X-Danu- biusbeton 1-1, CBA-Mátrix 2-1, Cosmos-Krémes 0-2, Anonim- Proletár 1-3. Izsák, 4. forduló: Vinó-Izsáki Sárfehér ifj. 3-0, Intervaker FC- Szabadszállás 3-0, Tüzes Kandú- rok-Bohócok 2-3, Ágasegyháza-Ka- raván Solt 2-10, Orgovány-Heibl Team 0-3. 5. forduló: Solt-Orgo- vány 5-3, Heibl-Vinó 8-2, Bohó- cok-Ágasegyháza 8-3, Szabad­szállás-Tüzes Kandúrok 4-1, Sárfe­hér ifj.-Intervaker 20-3. Teremlabdarúgó torna, Her­cegszántó, 9. forduló: Csátalja- Los Partizános 18-1, Torkos Borz- Johny Walker 2-11, Görcsoldók- Pusztítók 3-2, Latabár-Don Gio­vanni 3-7, S. Bulls-Béláim 5-4. Az alapszakasz végeredménye: 1. Don Giovanni 27, 2. S. Bulls 22, 3. Johny Walker 18, 4. Béláim 17, 5. Görcsoldók 15, 6. Csátalja 10 (45- 33), 7. Latabár 10 (40-45), 8. Pusz­títók 9, 9. Torkos Borz 3, 10. Los Partizános 0 pont. Kecskemét, III. Encián Kupa (1990. jan. 1. után szül.). Végered­mény: 1. Szokolai Focisuli Békés­csaba, 2. Hírös-Ép Kecskemét, 3. Góliát Szolnok, 4. Kiskőrösi Fo­cisuli, 5. Focisuli Hódmezővásár­hely, 6. Tisza Volán, Szeged, 7. Kecskeméti LC, 8. Gyulai Kinder MEGYEI III. OSZT., ÉSZAKI CSOPORT 1. Ladánybene 11 10­1 40-9 30 2. Agasegyháza 11 7 1 3 27-13 22 3. Fülöpháza 11 6 3 2 25-11 21 4. Füiöpszállás 11 5 2 4 25-13 17 5. Dunavecse 11 4 4 3 22-23 16 6. Ballószögi Váll. 11 4 4 3 21-23 16 7. Ballószögi KSK 11 4 3 4 14-13 15 8. Apostag 11 3 2 6 17-23 11 9. Kunadacs 11 2 4 5 16-26 10 10. Tass 11 3 1 7 9-21 10 11. Soltszentimre 11 1 4 6 20-28 7 12. Kynbaracs 11 1 4 s 22-37 7 Izsáki Sárfehér II. 13 7 3 3 35-31 24 Helvécia ll. 13 3 1 9 29-43 10 SE. Gólkirály: Sáringer Péter (Hí­rös-Ép), a legjobb hazai játékos: Trepák Attila (Hírös-Ép). IV. Hírös-Ép Kupa (1994. jan. 1. után szül.). Végeredmény: 1. UFC Kecskemét, 2. SC Hírös-Ép Kmét ’94, 3. Kecskeméti Labdarúgó Club, 4. Jakabszállási Általános Iskola, 5. SC Hírös-Ép Kmét ’95. Gólkirály: Homoki Marcell (UFC), a legjobb játékos: Kisistók Leven­te és Angeli Martin (UFC), a leg­jobb kapus: Farkas Bence (KLC), a legjobb hazai játékos: Teixeira Alex (SC Hírös-Ép). Kecskeméti teremlabdarúgó­bajnokság, 7. forduló: Lupo-Hí- rös Ép 3-8, Patonai Bt.-BKM. TÁH 8-3, Napsugár-Cucu Művek 5-3, Merkur-Dufa 8-1, Pólyák Parketta- Jégszilánk 3-2, Kunság Telecom- Örökifjak 2-4. Jakabszállási teremlabdarú­gó-torna, 9. forduló: Jóbarát- Johnie Bee Pub 10-0, Kunszállási Csibészek-Kaiser 5-1, Kunszállás- Csellengők 11-4, Tűzoltó SC-Tör- pök 16-9, Iskola-Csipet Csapat 16-8, Jakabszállás-Fülöpjakab 11-8, Jim Beam-Matkó 5-1, Alfa 94-Szerviz 11-5. Farsangi Pedagógus Kupa te­remlabdarúgó-torna, Kecskemét. Végeredmény: 1. Katona József Gimn. Kecskemét, 2. Jakabszállási Átalános Iskola, 3. Tóth L. Ált. Isk. Kecskemét, 4. Szentkirályi Ált. Isk., 5. Arany J. Ált. Isk., Kiskunmajsa. Kétnapos serdülő teremlabdarú- gó-tomát rendeztek a hétvégén Jánoshalmán. A Serdülő Kupáért nyolc csapat (Bajai LSE, Duna- ferr, Jánoshalma, Kiskőrös, Kis­kunhalas, Tompa, Sükösd és Vas­kút) mérte össze erejét, előbb két csoportba osztva. A csoportmér­kőzések-eredményeként a har­madik helyért a hazai csapat a kiskőrösiekkel szállt harcba. A kisdöntőn a gólgyártást a kiskő­rösiek kezdték, két góllal is el­húztak. Innen jött fel a jánoshal­mi csapat, s a hosszabbítás végén is 4-4-es döntetlen volt az ered­mény. A dobogós hely sorsát 7-es rúgásokkal döntötték el, mely­ben a vendéglátók voltak eredmé­nyesebbek: 3-2-re győzött a Já­noshalma. Az első helyért vívott harcban megismétlődött a tavalyi döntő. A Bajai LSE-Dunaferr iz­galmas, forró hangulatú mérkő­zésen a vasgyáriak rúgták az első gólt. Ám ez nem szegte kedvét a címvédő bajaiaknak. Kiegyenlí­tettek, fordítottak és 4-2-re nyer­tek. Serdülő Kupa, Jánoshalma. Végeredmény, élmezőny: 1. Ba­jai LSE (edző: Raffai Rudolf), 2. Dunaferr (edző: Horváth Csaba), 3. Jánoshalma (edző: László György), 4. Kiskőrös (edző: Pász­tor Gyula). Gólkirály: Kisa Péter (Jánoshalma) 13 góllal, a legjobb kapus: Mihályi Dávid (Bajai LSE), a legjobb mezőnyjátékos: Kovács Máté (Dunaferr). blázsikSándor

Next

/
Thumbnails
Contents