Petőfi Népe, 2002. január (57. évfolyam, 1-26. szám)

2002-01-09 / 7. szám

10. oldal - Petőfi Népe SPORT 2002. Január 9., szerda Profi foci: mint az útépítés Nincs elegendő tőke a magyar futballban, és az állam sem tud is lesz lehetőség. „Ez egy olyan köz- már több pénzt beinvesztálni a sportágba, ezért a Magyar Fej­lesztési Bank üzletrészt, amolyan burkolt állami támogatásként, vásárolhat a klubokban. Ezt Orbán Viktor miniszterelnök jelen­tette be a fociedzők hétvégi pécsi tanácskozásán. Igaz, utóbbi ki­tételt másnap a kormányszóvivő már cáfolta is. Pécs-Budapest Kellőképpen meg voltak lepve a rendezők, amikor az MLSZ szoká­sos téli edzőképzésének utolsó napján feltűnt Orbán Viktor minisz­terelnök. Levélben meghívták ugyan a közismerten focibarát poli­tikust a rendezvényre, de egyálta­lán nem voltak biztosak benne, hogy meg is érkezik. Mindenesetre ott volt (testőrök nélkül, szabad idejében), és először a megyei MLSZ-instruktorokkal ta­lálkozott zárt ajtók mögött Pécsett, a Pátria Szállóban, később köszöntőt mondott a többi edző előtt is. Ebben újra előadta, hogy a Bozsik-program néven ismert utánpótlás-nevelési koncepció beindítására 5,2 milliárd forintot áldoz a kormányzat. Ezt a pénzt az MLSZ kapja, a vele kötött szerződés alapján, ebben viszont meghatározzák a felhasználás alap­elveit. Ahhoz személyesen ragasz­kodik, hogy legalább a 80 regionális képzési alközpontban épüljön mű­füves pálya és villanyvilágítás - kö­zölte. „A programot irányító szövet­ségi szakember mellett dolgozik majd a munkatársam, ő felügyeli a jelentős mennyiségű közpénz sza­bályos, hatékony felhasználását” - mondta Orbán Viktor, aki azt is kö­zölte, hogy régi álma valósul meg a magyar focinak azzal, hogy közpon­ti edzőbázis épül. Erre külön másfél­kétmilliárd forintot áldoz a kor­mányzat. Orbán Viktor egyik bejelentése külön érdekessé­get jelentett. Eszerint - mivel nincs elég tőke a magyar fociban - a Magyar Fejlesz­tési Bank legfel­jebb 20 százalék erejéig üzletrésze­ket vásárolhat a profi klubokban, de csak azokban, amelyeknek rende­zett, átlátható a gazdálkodásuk. Mindez attól függ, hogy ezt a segít­séget igénybe veszik-e a profi csapa­tok. Ha később ezt a 20 százalékot magántőke ki akarja vásárolni, arra vetett állami támogatás, amely a ma­gyar labdarúgás fejlődése esetén jó befektetésnek bizonyul. Ugyanúgy támogatjuk a profi futballt, mint az útépítést, a könnyűipart vagy a gaz­daság bármely fontos területét.” Az 5,2 milliárdos segítségről dr. Bozóky Imre, az MLSZ elnöke arról beszélt, hogy ez olyan mértékű tá­mogatás, amilyenre az MLSZ 100 éves történetében még nem volt példa. A labdarúgóbarátok túlzott örö­mét részben már hétfőn reggel lelo- hasztotta ugyanakkor Borókai Gá­bor. A kormányszóvivő szerint a kormány döntése még nem szüle­tett meg, az előterjesztés viszont egyértelműen a sporttörvényre épül, mert ez a jogszabály írja elő, hogy állami tulajdonban lévő intéz­mény vagy vállalat csak a tulajdo­nos hozzájárulásával kezdemé­nyezhet sportcélú beruházásokat. Szerinte a Magyar Fejlesztési Bank Rt. fantáziát lát abban, hogy a ma­gyar labdarúgás területén átlátható gazdálkodást folytató és jó üzleti le­hetőséget kínáló sportklubokban üzletrészt vásároljon, s ezt abban a reményben szándékozik megtenni, hogy a befektetett pénz nem csak megtérül, de hasznot is hoz. ____________________________H. L ALIG HITTEK A SZEMÜKNEK az idei négysáncverseny-sorozat nézői, hiszen az osztrák Sven Hanna­wald történelmet írt a hétvégén síugrásban. Szokásához jiíven mindenütt kihagyta a selejtezőket, ennek ellenére elsőként sikerült úgy a sorozat élén végeznie, hogy mind a négy verseny trófeáját is magáénak tudhatja. A négy szuperrepülés csöppet sem mellékesen 330 ezer eurót (mintegy 80 millió forint) is ho­zott a „madárember” konyhájára. Hannawald emellett egy televíziós csúcsot is megdöntött: a német RTL csatornán még soha nem nézték annyian a síugrók Grand Slam-jének tartott négysáncversenyt, mint va- sárnap. A bischofshofeni viadalt átlagosan 13,33 millióan látták. ____________________ epa-fotó A PÁLYÁN ÉS A PÁLYA MELLETT Vieira Bicskei csapatában? Peking-London A futballtörténelem legnagyobb meg­lepetését okozhatja Patrick Vieira, a francia válogatott és az Arsenal szene­gáli születésű labdarúgócsillaga. Az már korábban kiderült, hogy nem ér­zi jól magát Londonban, ezért távoz­na az Ágyúsoktól, ám hétfőn a kínai Senjang Csinde együttese jelezte, ja­nuár 10-én hozzájuk érkezik tárgyalni a középpályás. Vang Dezsong elnök a hírek szerint minden követ megmoz­gat, hogy keletre csábítsa Vieirát. - Az biztos, hogy Vieira január 10-én Kíná­ba érkezik, hogy tárgyaljon velünk - erősítette meg. A kínai ligában utolsó helyen szerénykedő csapat - amely egy hete szerződtette edzőnek Bicskei Bertalant, a magyar válogatott volt szövetségi kapitányát - állítólag már hetekkel ezelőtt felvette a kapcsolatot Vieira ügynökével, akivel meg is álla­podott. - A többi már csak attól függ, hogyan tudunk megegyezni a briliáns Patrickkal a fizetéséről - mondta Vang Dezsong. Érdekesség, hogy korábban felmerült a spanyol Real Madrid és az olasz Juventus neve is, mint Vieira következő együttese, ám az első konkrét ajánlatot a Senjang tette meg. 1995-ben már egyszer együtt edzett Vieira a Sanghaj Senhua csapatával, ám az akkori tréner, Csu Genbao elza­varta, mondván, nem megfelelő szin- tű labdarúgó. ___________________■ V éget ért a Dakar-álom Véget ért egy álom, a csoda elmaradt: a Szalay Balázs, Pa- Uk László kettős hétfőn, a 9. szakaszon feladta a 24 Pá- rizs-Dakar-ralit. A magyar kettős kálváriája még szomba­ton kezdődött, amikor a Chevrolet Blazer elakadt a siva­tagban, egy homokdűnében. A helyzetet súlyosbította, hogy a sebességváltójuk újra elromlott, így nem tudtak szabadulni a homok fogságából. A sivatagban töltött éj­szaka után ugyan még megérkeztek Atarba a hétfő dél­előtti rajtra, ám az elromlott váltót már nem tudták műkö­dőképes állapotba hozni, kicserélni pedig már nem volt mire. Szalaynak a négy kísérletéből ez a 3. versenye, amelynek feladására kényszerült, tavaly viszont Jakab Ta­mással az 59. helyen ért célba. A csapat január 16-án ér vissza Budapestre. Gáz lehet a foci vb-n? A dél-koreai kormány 100 ezer gázálarcot tart fenn arra az esetre, ha a május 31-én kezdődő, Japánnal közösen rendezendő labdarúgó-világbajnokság alatt vegyi táma­dás érné az országot. A maszkok a június 30-ig tartó vb tíz helyszínének környékén lakó tartalékos katonákat il­letik meg. A szeptember 11-i terrortámadás miatt a ven­déglátók létrehoztak egy különleges elhárító egységet, és várhatóan repülési tilalmat rendelnek el a stadionok és atomerőművek körzetében. Jelenleg 37 ezer amerikai katona állomásozik Dél-Koreában. A félszigeten dúló há­ború (1950-1953) óta a két részre szakadt ország kormá­nyai nem kötöttek békemegállapodást és az Egyesült Ál­lamok a terrorizmust támogató országok között tartja számon Észak-Koreát. ■ Auchan Kecskemét Az Auchan a világ egyik vezető kereskedelmi vállalkozásaként 14 országban 253 hipermarketet üzemeltet. Magyarországon sikeresen működnek budaörsi, soroksári és dunakeszi áruházaink. 2002. első felében vállalatunk úiabb áruházzal bővül KECSKEMÉTEN, amelynek csapatába keresünk Jelentkezőket. AZ AUCHAN CSAPATÁHOZ! Sikeres pályázóinknak stabil hátteret, jó hangulatú csapatmunkát, folyamatos szakmai képzést, karrierlehetőséget, versenyképes jövedelmet, prémiumot és különböző szociális juttatásokat kínálunk. Ha felkeltettük érdeklődését, fényképes önéletrajzát a megpályázott állás és a hivatkozási szám feltüntetésével a következő címre várjuk: AUCHAN MAGYARORSZÁG KFT., toborzási osztály, 2040 Budaörs, Sport u. 2-4. Hivatkozási szám: KO 7 PN03 Hentes Ön szakirányú végzettséggel és ideális esetben gyakorlati tapasztalattal rendel­kezik, jó munkabírású, csapatmunkát kedvelő személyiség. Feladata: kiváló mi­nőségű termékek előállítása, az elkészült termékek minőségének és frissességének ellenőrzése. Biztonsági őr Ön személy- és vagyonőri vizsgával ren­delkező, megbízható, diszkrét személy, aki csapatának tagjaként felügyeli a hi­permarket rendjét és a biztonsági előírá­sok betartását. Gyakorlat, valamint sze­mélyi és vagyonőri vizsga előnyt jelent. Cukrász Ön szakirányú végzettséggel és ideális esetben gyakorlati tapasztalattal rendel­kezik, jó munkabírású, csapatmunkát kedvelő személyiség. Feladata: kiváló mi­nőségű termékek előállítása, az elkészült termékek minőségének és frissességének ellenőrzése. Eladó Ön középfokú szakeladói végzettséggel és/vagy gyakorlati tapasztalattal rendel­kezik, jó munkabírású, jó kommunikációs és kapcsolatteremtő képességű, dinami­kus szakember. Feladata a Vásárlók felvi­lágosítása, gyors és elvárásaiknak megfe­lelő kiszolgálása. Alkalmazott az önkiszolgáló osztályon Ön jó munkabírású, pontos, gyors és jó kereskedelmi érzékkel rendelkezik. Fel­adata egy áruosztály megfelelő áruellátá­sának biztosítása, az osztály és a raktár folyamatos tisztítása és rendezése, a Vá­sárlók tájékoztatása. Pénztár-hostess Ön mosolygós, pontos, jó kapcsolatte­remtő képességgel rendelkező személyi­ség, aki heti 35, illetve részmunkaidőben, heti 25, 20, 15, 10 órában Vásárlóinkat fogadja a pénztáraknál, megbízható, pontos pénztárblokkot készít, és az áru­cikkeket szatyrokba csomagolja.

Next

/
Thumbnails
Contents