Petőfi Népe, 2001. december (56. évfolyam, 280-303. szám)

2001-12-06 / 284. szám

■ 6. oldal - Petőfi Népe PETŐFI NÉPE 2001. December 6., csütörtök Rendőri intézkedések az ünnepek alatt A fenyőfaszállítmányokat is ellenőrzik Bács-Kiskun December 1-je és január 1-je között a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság fokozott ellenőrzés-sorozatot hajt végre a megye egész területén. Első­sorban a bevásárlóközpontok, a piacok, a pénzintézetek és a pályaudvarok területén jár- őröznek majd a rendőrök. A civil ruhás nyomozók a forgal­mas helyeken rejtett megfigyelést végeznek és a tömegközlekedési járművekre is felszállnak. A bű­nözők ugyanis leginkább a zsúfolt helyeken, az áruházakban, a pá­lyaudvarokon és a tömegközleke­dési eszközökön jelennek meg és követnek el bűncselekményeket. Dr. Fekecs Dénes alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának ve­zetője elmondta: elsősorban a vagyon elleni bűncselekmények számát szeretnék csökkenteni, il­letve előfordulásuk esetén a lehe­tő legeredményesebben felderíte­ni azokat. Az ünnepre való készülődés idején a rablások, a zsebtolvajlá­sok és az alkalmi lopások a leg­gyakoribbak. A rendőrség a mező­őrség és az erdőgazdaságok mun­katársainak bevonásával a fenyő­fakitermelést is ellenőrzi. Igye­keznek minden szállítmányt meg­állítani a közutakon, az árusító­helyeken pedig a Közterület-fel­ügyelet munkatársaival ellenőrzik a származást és a szabályos áru­sítást - tette hozzá dr. Fekecs Dé­nes. Szilveszter éjszakájához kö­zeledve előkerülnek a különbö­ző pirotechnikai eszközök, a pe­tárdák, a különböző tűzijátékok­hoz használt rakéták. Ezeket el­sősorban a feketekereskedelem­ben lehet beszerezni. Ezek az eszközök illegális forgalmazásu­kon kívül igen veszélyesek is. Az ilyen és ehhez hasonló, a közbiz­tonságra különösen veszélyes esz­közök gyártóival, forgalmazóival és birtoklóival szemben eljár majd a rendőrség szabálysértés esetén. Ezenkívül szinte valamennyi pénzszállító cég autóját - ameny- nyiben jelentős összegű kész­pénzt szállít - kísérni fogja a rend­őrség, valamint részt vesznek a ki- és berakodásnál is. Ebben az időszakban ugyanis megnő a pénzintézetek és a pénzszállító autók elleni rablótámadások szá­ma. Az állampolgárok ilyenfajta ellenőrzésekkel a postákon, a ben­zinkutaknál és egyéb elárusító- helyeken is találkozhatnak majd. A bűncselekmények azonban nem csak a rendőrség fokozott je­lenlétével csökkenthetők. Az ál­lampolgároknak, a lakosságnak SS •pouce» Sgjjgg is tennie kell saját értékei­nek megóvá­sa érdekében - magyarázza Hortobágyi István, a me­gyei rendőr- főkapitány­ság szóvivő­je. Bevásár­láskor legyen a táskánkon a ke­zünk, csak annyi pénzt vigyünk, amennyire feltétlenül szüksé­günk van. Ha lehet, inkább hitel­kártyával fizessünk. A PIN-kódot soha ne tartsuk a kártyával egy helyen! Az autók utasterében ne hagyjunk értéket, azt mindig a csomagtartóba tegyük, ott ugyan­is nem látható. Bevásárlókocsi­ban, kosárban sose hagyjuk a pénztárcánkat, ha lehetséges, ak­kor mindig a belső zsebünkben tartsuk azt! Az ünnepek alkal­mával sokan több napra elutaz­nak. Ennek tényét csak a meg­bízható ismerősökkel, rokonok­kal közöljük, és valakit kérjünk meg, hogy ürítse ki a postaládát, esetleg parkoljanak a bejáratunk­nál. Ezenkívül érdemes megkér­ni valakit, hogy néha húzza el a függönyt, kapcsolják fel a világí­tást, vagyis keltsék azt a látsza­tot, hogy a ház nem lakatlan. A K&H, az univerzális bank Az új Kereskedelmi és Hitelbank Rt. az ABN AMRO és a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. fúzió­jával jött létre, a jogi egyesülés július elsején tör­tént meg.- Kecskeméten a fúziót követően négy fiókunk műkö­dött, ezek közül kettő igen közel volt egymáshoz, ezért augusztus 10-én a volt ABN AMRO-s fiókunk átköltözött a Dobó krt-i fiókunkba - tudtuk meg Kárász Tamás kecs­keméti fiókvezetőtől. Kinevezésem óta az összeköltözés és a jó csapat ki­alakítása mellett a legfőbb feladatomnak azt tekintettem, hogy a Dobó körúti fiók jelenléte és önállósága nagyobb hangsúlyt kapjon a potenciális ügyfelek körében - hang­súlyozta Kárász Tamás. Lakossági fiókjainkban nemcsak lakossági ügyfelein­ket várjuk és szolgáljuk ki, hanem a 700 millió forintnál kisebb árbevételű kis, és középvállalkozásokat is, akik­nek kifejezetten „rájuk szabott”, számukra kialakított hi­tel és számlavezetési konstrukcióinkat kínáljuk. A lakosság számára kínált termékeink közül a lakás- építési és vásárlási hiteleket emelném ki, hiszen az álla­mi támogatások idei kimondottan kedvező változásának köszönhetően, fiókunk egyik vezér terméke lett. Lakáshitel állományunkat ebben az évben az ötszörö­sére emeltük. Ez többek között fiókunk mottójának is köszönhető: Mi azt keressük, hogy hogyan tudunk hitelt adni ügyfeleinknek és nem azt, hogy mi az akadálya a hitelezésnek. A most bevezetett la­káshitel termékünk feltételeiben és rugalmasságában is egyedülálló. Használt lakás vásárlására akár a tel­jes vételárat megfinanszírozzuk ál­lami támogatott 8,5%-os kamatozá­sú hitellel, 3 héten belüli folyósítás­sal. Az év végi ünnepekhez közele­dünk, a még kellemesebb ünneplés­hez kedvezményes hiteleket kíná­lunk azoknak, akik most szeretnék megvásárolni kará­csonyi ajándékaikat. A kedvezményes feltételekkel kínált személyi hitele­ink minimális összege 100.000,-Ft és a havi törlesztő részlet akár 2.500,-Ft is lehet. Várjuk az olvasókat az új Kereskedelmi és Hitelbank Rt. Kecskemét Dobó körúti fiókjában, ahol egy univer­zális bank teljes termékskálájával állunk vállalkozó és la­kossági ügyfeleink rendelkezésére. Remélem ügyfeleink a következő években is megtisztelnek bizalmukkal, és igénybe veszik az egyesült bank kibővített szolgáltatatá­sait. KECSKEMÉT, Dobó krt. 7. cStöidbank ifit. Tel.: 76/502-380 A megye rendőrei továbbra is a legjobbak között Bács-Kiskun megye rendőreit évek óta az or­szág legjobbjai között tartják számon. Nincs ez másképp ebben az évben sem - mondta Gergényi Péter rendőr dandártábornok, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője. Gergényi Pétert az évi szokásos be­számoló előtt kértük arra, értékelje a megye rendőreinek munkáját.- Főkapitány úr, a megyében működő hét kapi­tányság hogyan végezte a munkáját a 2001-es esztendőben?- Egyik kapitányságot sem marasztalhatom el, mindegyik nagyon jó munkát végzett ebben az évben. A többi megyével nem hasonlíthatom össze a rendőreink munkáját, de el kell monda­nom, hogy kiemelkedő munkát végzett a kalo- - A városi kapitányságon nincs elég rendőr. csai és a kiskunfélegyházi kapitányság. Nagyon A megyein akad-e elég képzett szakember? tisztességes eredményeket produkált a bajai, a - Sajnos itt is gond van a létszámmal. Megyei kiskőrösi, a kiskunhalasi és a kunszentmiklósi szinten kimondottan járőrre lenne szükségünk, rendőrség is. körülbelül 50 főre. A szakiskolákból kikerülő kiképzett rendőrök száma a szükségleteknek mintegy 60 százalékát fedezi mindössze. Több rendőrre lenne tehát szükségünk. Az orvosi vizsgálat is igen szigorú, nagyon sokan ott es­nek ki. Törekszünk arra, hogy vonzó legyen a rendőri pálya. Szeretnénk rendőreink életkö­rülményein mi is javítani, amihez úgy tudunk hozzájárulni, hogy lakásokat vásárolunk mun­katársainknak. Kecskeméten kívül legutóbb Baján vettünk tíz lakást, előtte pedig nyolcat Kalocsán.- Milyen állapotban van a rendőrség eszköz­parkja, ezen belül is mennyire lestrapáltak a rendőrségi autók?- Bízunk benne, hogy jövőre le tudjuk cse­A tanyák biztonságára a jövőben is fokozottan ügyelnek. rélni majd a kiöregedett autóinkat. Korábban a megye negyven Lada Nivát kapott, használ­- A rendőrséget a megyei és a települési önkor- juk is őket. Ezeket az autókat átállítottuk gáz­mányzatok is támogatják. Milyen a viszonyuk üzeműre, így az üzemanyagra fordított pénz is a települések vezetőivel? kevesebb.- Bár még nem készült el az év végi összesí- - Az autókkal kapcsolatos még, hogy Bács- tés, de tavaly - forintban kifejezve - mintegy 100 Kiskun megyében előszeretettel dolgoznak az millióval támogattak minket az önkormányza- autópályákon a trükkös tolvajok. Elfogni azon- tok. Ez alatt természetesen nemcsak pénzbeni ban nagyon keveset sikerült eddig közülük. Le- segítséget kell érteni, hanem egyéb támogatást hét javítani a statisztikán? is. Elmondhatom, hogy nagyon jó a viszonyunk - Megszüntetni eddig nem tudtuk az autópá- az önkormányzatokkal. lyán elkövetett bűncselekményeket, a trükkös- Sikerült-e ebben az évben a kiemelt bűnese- lopásokat, ez nagyon nehéz feladat. A bűnö­teket megoldani? zők ugyanis nagyon jó autókkal dolgoznak,- A kiemelt bűncselekményeket felderítettük, nem tudjuk utolérni őket. Az autópálya-rend- ebben az évben szerencsére nincs olyan ember- őrség azonban már kapott és kapni is fog még ölési ügy például, amit ne göngyölítettünk vol- a tettesekéhez hasonló, nagy teljesítményű au- na fel. A Nógrádi-ügy is megoldódni látszik, és a tókat, és remélem, hogy a közlekedési osztá- több megyére kiterjedő, takarékszövetkezetek el- lyokra is jut majd belőlük. len elkövetett rablássorozatnak is megvannak a - Milyen feladatokra számítanak jövőre a gyanúsítottjai. Ami tavalyról még adósságunk, az megyei rendőr-főkapitányságon? a cukrászlány ellen elkövetett gyilkosság, vala- - A kiemelt bűnügyeket, ha lehet és tudjuk, mint egy tanyasi emberölés. Az eltűnt bajai kis- be kell fejezni, és tartani kell az eddig elért elő- fiú, Till Tamás esetében még nyomoznak a kelő helyezést a megyei kapitányságok között, rendőreink. Mint ismert, Kecskeméten a Dózsa Bízom benne, hogy lesz olyan szerencsénk és György úton lévő postát többször kifosztották, tudásunk, hogy ez sikerülni fog. Az egyik ilyen rablás tettesét még keressük. ___________________ _________gerencsér zoctám G ERGÉNYI PÉTER rendőr dandártábornok, rendőr­ségi főtanácsos. 1946-ban született Budapesten. 1974. november 1-jén megkezdte BM-szolgálatát. 1984-ben érdi rk. bü. oszt. vez. 1987-ben végezte el a Rendőrtiszti Főiskolát. 1991-től váci kapitány. 1993-tól Hajdú-Bihar megyei főkapitány. 1995- től Nógrád megyei főkapitány. 1996- tól Bács-Kiskun megyei főkapitány. RENAULT Divat a biztonság Most válasszon modelljeinkhez biztonsági csomagot ajándékba! WSSSESS^^úéüi 2001. december 1-15. December t-tői 15-ig hétvégén is várjuk Önt márkakereskedésünkben! A Renault Randevú ideje alatt személyautóinkhoz minden eddiginél több biztonság ját. Ajándékként 1 év ingyenes CASCO-t, vagy extra biztonsági tartozékot választhat - Twingo, Thalia, Clio és Kangoo modelleknél 100 000 Ft, Mégane, Scénic, Lagúna és Espace esetében 200 000 Ft érték ben. Válasszon egy divatos Renault modellt, amihez jól megy a biztonság! Várjuk márkakereskedésünkben! WWW.renault.hu Formont Autó Kft. Kecskemét, Külső-Szegedi út 53. _______Tel.: 76/484-814_______ M OI MOL MAGYAR OLAJ- es GÁZIPARI Beszvenytarsasag PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A MOL Magyar Olaj - és Gázipari Részvénytársaság Lakossági Szolgáltatások Divíziója (1Ü93 Budapest, Közraktár u. 3Ü.) nyilvános pályázatot hirdet az alábbi töltőállomások partneri rendszerben történd üzemeltetésére Kiskunmajsa, Halasi út Lajosmizse I. 50 sz. út jobb oldal Mezőhegyes, Kinizsi tér A pályázati igények beérkezésének határideje: 2001. 12. 17. 12.00 óra A pályázathoz szükséges információ 200T. 12. 14-ig szerezhető be a 0G-1-43G-2222/13742 sz. infofaxon, illetve a www.mol.hu honlapon. Kapcsolattartó a MÓL Rt. részéről: Sziráki Zoltán (1093 Budapest, Közraktár u. 30. Tel.: 06-1/455 -9775, E-mail: ZSziraki@mol.hu ] Központ: 3702 KAZINCBARCIKA, BOLYAI TÉR 1. POSTACÍM: 3702 KAZINC­BARCIKA, PF. 211. TEL.: (48) 510-170, (48) 510-178 FAX: (48) 510-188 Kereskedelmi képviselet: 1068 BUDAPEST, LÖVÖLDE TÉR 6. TEL.: (1) 461-0681, 461-0682 FAX: (1) 322-1296 Ablak Kft. Szeged, Budapest út 8. Tel.: (62) 461-864 Márkakereskedők: Kecskemét, Hulej László (76) 492-395, (20) 9649-259 Lajosmizse, Gomép Kft. (76) 455-472, (76) 457-533 panorama Uf panorama(*rr műanyag ablak-fajló' 5 kamras műanyag ablak Keressen bennünket az ingyenesen hívható zöld számon: 06 (80) 200-156 Az AKCIÓ ezéves megrendelés és 2002. első negyedéves kiszállítással érvényes! F I G Y E L E M » Karácsonyi kedvezményes TyilFAVásáü Érdeklődni lehet: Gemenc Rt. Bajai Erdészet Telefon: 30/3-483-677 6000 forint/m3 áfás áron! F I G Y E L E M t 4 S

Next

/
Thumbnails
Contents