Petőfi Népe, 2001. december (56. évfolyam, 280-303. szám)
2001-12-04 / 282. szám
Megjelenik minden s^erdán GAZDASÁGI KIÁLLÍTÁS. A Felső-Kiskunság és Duna-mellék vállalkozói mutatkoztak be termékeikkel az elmúlt hét végén Dunavecsén. A sportcsarnokban élelmiszerek, kisgépek, használati és dísztárgyak, kézműves áruk kavalkádja fogadta a látogatókat. A szabadszállási Csőke József foltvarró munkái különö- sen a hölgyeket vonzották.______________________________________________________fotó, pulai sára A vállalkozók és az APEH vitája Magyarország A vállalkozói érdekképviseleteket bevonják az adóhatósággal való vitás ügyek rendezésébe. A vállalkozói érdekképviseletek hamarosan létrehozzák azt a testületet, amely júniusig kidolgozza az adóhatóság és a cégek közötti vitás esetek megoldását célzó jogszabálytervezetet. Ezt Varga Mihály pénzügyminiszter jelentette ki tegnap újságírói kérdésre Budapesten, miután találkozott a munkaadókat képviselő szervezetek vezetőivel. A megbeszélést azért kezdeményezte, mert szerinte az elmúlt hetek sajtóbeszámolói nem tükrözték hitelesen az APEH ellenőrzési gyakorlatát a telefonhasználat költségként történő elszámolhatósága kérdésében. Kiemelte, hogy a megalakuló jogszabály-előkészítő testület a telefon-, a parkolójegy- és az internethasználat költségeinek elszámolhatósága mellett javaslatot dolgoz ki a kapcsolt vállalkozások helyzetének rendezésére is. Mert e kérdésben is vita van a vállalkozók és az APEH között. ■ Milliárdos elképzelések Nemzetközi konferencia Kecskeméten Dél-Alföld A dél-alföldi befektetési lehetőségekből három kiemelt projektet ismertettek egy kecskeméti tanácskozáson. A Dél-alföldi Régió idegenforgalommal összefüggő befektetési lehetőségeiről tartottak konferenciát Kecskeméten a múlt héten. A tanácskozás középpontjában a gyógyturizmus állt. A Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Közhasznú Társaság, az ITD Hungary (ITD) területi képviselete és a Magyar Turizmus Rt. közösen rendezte a tanácskozást. A hazai szakemberek mellett jelen voltak a brit, a belga és a dán nagykövetség, az olasz-magyar vegyes kamara, illetve román és szerb önkormányzatok képviselői. Bányainé Bajzik Magdolna, az ITD Közép-magyarországi Regionális Irodájának vezetője elmondta: az összejövetelre a befektetői csoportokkal, vállalkozókkal kapcsolatban álló, nekik háttér-információkat nyújtó szervezetek képviselőit hívták meg. A tanácskozáson a dél-alföldi befektetési lehetőségek sorában három kiemelt projektet ismertettek: a kecskeméti termálhotel, valamint a makói konferencia- központ és gyógyfürdő fejlesztési tervét, illetve a gyulai Almási- kastély műemléki épületének termálszállóvá való alakítására vonatkozó elképzeléseket. Az egyenként 2-2,5 milliárd forint becsült költséggel megvalósítható beruházási elképzeléseket a helyben található termálvíz ösz- szetételére, gyógyhatására, a környék idegenforgalmi vonzerejére és az építészeti megoldásokra is kiterjedően ajánlották a jelenlévők figyelmébe. Az ITD Hungary közreműködésével szerzett befektetők révén az idei év első félévében 800 millió euró értékű beruházás valósult meg Magyarországon - mondta el Bányainé Bajzik Magdolna. Agrárkonferencia Kerekegyháza Megyénk legfiatalabb városa ad otthont annak az agrárkonferenciának, amelyet a Földművelés- ügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium rendez. A Katona József Művelődési Házban december 11-én 9.30 órakor kezdődik a program. Szó lesz a magyar mezőgazdaság uniós csatlakozásra történtő felkészítéséről, a szövetkezetek szerepéről, az agrár- vállalkozások fejlesztéséről. Terítékre kerül a zöldség- és gyümölcstermesztés, majd a szőlészeti, borászati szabályozás uniós elvárásai. Az állattenyésztési feladatok támogatásáról is hallhatnak az érdeklődők. Az FVM szakembereivel személyes szakmai konzultációra is lesz lehetőség. Információink szerint ismertetik a jövő évi agrártámogatásokat is. Délután olyan alma- és meggyültetvényt lehet megtekinteni, amelyet FVM-agrártá- mogatásból finanszíroztak. ■ Ipari parkok Felfüggesztett kereskedés Kecskemét Pr. Cséfalvay József, a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkára is előadást tart Kecskeméten. A városháza dísztermében december 5-én, 10-12 óráig tartó rendezvényen az ipari parkokról lesz szó. Az érdeklődők megtudhatják, hogy a Széche- nyi-terv milyen lehetőségeket kínál a parkok fejlesztésére. ■ Nem a kukorica sok, az állat kevés Nem a megtermett kukorica sok hazánkban, hanem az állatállomány kevés. Ma 4,8 millió sertést nevelnek az országban, miközben akár 7-8 millió is lehetne ez a szám. __ Magyarország Pe rsze ha ehhez a felvevőpiac is megteremthető lenne - jelentette ki Vonza András egy zalaegerszegi rendezvényen. Biztatónak nevezte az oroszországi értékesítési lehetőségeket. Hozzátette: ehhez az is szükséges, hogy a húst a lehető legmagasabb szintig dolgozzák fel, ugyanakkor garantálni kell, hogy a fogyasztó megismerhesse a hústermékek útját, a takarmánytermeléstől az étkezőasztalig. Ez utóbbiban nagy szerepe lesz a kialakítás alatt álló élelmiszer-biztonsági hivatalnak. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium sajtóosztálya egyébként tegnap közölte: ma hozzák nyilvánosságra az állami kukoricafelvásárlásra felajánlott termények mennyiségét. Úgy tudni, hogy mintegy 290 ezer tonna kukorica felvásárlására érkezett be igény. A kukoricapiacon tapasztalható zavar elhárítására tett kormányzati intézkedéseket a termelők többsége elégtelennek tartotta, ennek ellenére egyes múlt heti lapértesülések szerint csupán 105 ezer tonnát, illetve más értesülések szerint 250 ezer tonnát ajánlottak fel a gazdák megvételre. ÁLLAMI KUKORICAFELVÁSÁRLÁS 2001-BEN Maximálisan felvásárolható: 500.000 tonna Egy gazdától vehető maximum: 500 tonna Kukoricafelvásárlási ár: 18.000 Ft/1 Forrás:MTI Az FVM sajtóosztályának tájékoztatása szerint az adatok a levélben érkezett igények átfutási ideje miatt csak kedden közölhetők pontosan. Az idei saját termésből származó takarmány- kukorica felvásárlásáról intézkedő rendelet szerint a gazdálkodók múlt hét végéig ajánlhatták fel terményüket megvételre. A felvásárlást megbízás alapján a GMS 96 Kft. végezte, amelynek 500 ezer tonna takarmánykukorica megvételére volt felhatalmazása. ■ Konzumbank Családi bankszámla kedvezményes folyószámlahitel • már számlanyitáskor igénybe vehető • 2% kamatkedvezmény • az éves kamat 17,5% • THM 20,5% Konzumbank folyószámlahitel a hétköznapok és az ünnepek biztonsága Telefonos ügyfélszolgálat: 06 40 360-360 További információ: Kecskemét, Csányí utca 1-3. • Telefon: 76 481-883 Kiskunhalas. Kossuth utca 3. • Telefon: 77 422-963 KONZUMBANK Ventus-Bell 2081 11 790 Ft helyett 7990 Ft Kösse össze a kényelmest a hasznossal! Matáv Pont Kecskemét 6000 Kecskemét, Kálvin tér 10-12. Telefon: (76) 404 218, 404 206 Fax: (76) 483 341 Nyitva tartás: hétfőtől péntekig: 8-18 óráig ' szombat: 8-14 óráig www.matav.hu Vásárolja meg 2001. november 15. és december 29. között (vagy amíg a készlet tart) az alább bemutatott telefonkészülékek egyikét, és az árengedmény mellé 2 hónapig ingyen használhatja a Matáv összhang csomagját!* * Az összhang csomag megrendeléséhez Matáv-előfizetésű analóg vonal és a műszaki feltételek megléte szükséges. (tip matáv . hívószám-azonosítási funkció ■ kétirányú kihangosítás • a csengetés hangereje szabályozható a beszélgetés idejének mérése az utolsó szám automatikusan újrahívható (REDIAL) 10 közvetett és 3 közvetlen memória a hívó fél számának, a hívás idejének és dátumának kijelzése fehér és szürke színben kapható nuiláv P nt Budapest A Budapesti Értéktőzsde mától kezdődően három napra felfüggeszti a Graboplast-részvények kereskedését. A Graboplast Rt. részvényeinek 90,73 százalékát megszerző ABC Vagyonkezelő Rt. gyakorolta vételi jogát a tulajdonába nem került részvényekre. A tulajdonosok november 30-ig ajánlhatták fel részvényeiket. A határidőre át nem adott részvényeket a társaság érvényteleníti. Erről december 5-én vagy 6-án határoz az igazgatóság. ______■