Petőfi Népe, 2001. december (56. évfolyam, 280-303. szám)
2001-12-27 / 300. szám
2001. December 27., csütörtök KÉK Petőfi Népe - 9. oldal T U K O R ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig A rendetlen kiskatona Rablást hazudó kamasz KARÁCSONYFATŰZ. A tűzoltóknak nem sok dolguk akadt karácsony éjjelén. Kedden egy karácsonyfatűzhöz riasztották a lánglovagokat. Itt fenyőfa kapott lángra egy csillagszórótól, amit az ott lévő családnak nagyon gyorsan sikerült eloltania. Ezenkívül még egy konyhában lévő kis mécses gyulladt meg az ablakban, amit a tűzoltók kiérkezése előtt a lakók szintén eloltottak, így egyikből sem keletkezett sem tragédia, sem nagyobb anyagi kár. ÉDESSÉGET LOPOTT. Hét főn reggel ismeretlen tettes betört Körmenden a Bástya úton egy üzletbe. Az elkövető az üzlethelyiségből 10 ezer forint váltópénzt, édességet és egy mobiltelefont tulajdonított el. A lopással 68 ezer forint kárt okozott a betörő. KUTYATÁMADÁS. Rendőrségi szakértők vizsgálják, hogy milyen körülmények között veszítette életét karácsonyra virradóra az a csemői asszony, akinek szétmarcangolt holttestére kedden a gyermekei találtak rá a település külterületén. A szakértők szerint elképzelhető, hogy az ötvenéves nő útközben megfagyott, és csak azt követően kezdték ki a kóborló ebek, miután meghalt. Igaz, nem zárható ki az sem, hogy épp a kutyatámadás áldozata lett. FAGYHALÁL. Zala megyében saját telkén fagyott meg egy 82 éves hölgy. Decemberben már ő a 33. áldozata a hidegnek. A rendőrségnek egyelőre nincs információja arról, hogy miért fagyott meg saját szőlője közepén az idős hölgy. ÖNGYILKOSOK. A www.info start.hu információi szerint szenteste inkább a hajléktalanok, karácsony első napján pedig a belgyógyászati esetek adtak több munkát a mentősök számára. A fővárosban nem történt fagyhalál, öten azonban idén is karácsonykor vetettek véget életüknek. FÁNAK ÜTKÖZÖTT. Hajdú szoboszlón egy IFA tehergépkocsi - vélhetően a gépkocsivezető rosszulléte miatt - nekicsapódott egy Trabantnak, majd egy fának ütközött. A fa a nehézjárműtől kidőlt és a vezetőfülkére zuhant. A teherautó vezetője, egy 43 éves férfi az utólagos megállapítás szerint még a baleset előtt meghalt tüdőembóliában. AUTÓBALESET. Életét vesz tette egy férfi hétfőn délelőtt Nyíregyháza közelében autóbalesetben. A személygépkocsit vezető férfi a Nyíregyháza és Nyírszőlős közötti úton áttért a menetirány szerinti bal oldalra és összeütközött egy menetrend szerint közlekedő autóbusszal. A baleset oka egyelőre ismeretlen. RABLÁS. Jánosházán kiraboltak egy családi házat. Az ismeretlen tettes a házba bejutva kisebb tárgyakat tulajdonított el. Egy kávéskészletet, egy televízió távkapcsolóját, szobaantennát és evőeszközkészletet vitt magával. A lopással 40 ezer forint, míg a lakásba való bejutáskor 15 ezer forint rongálási kárt okozott a tettes. GÉPKOCSIFELTÖRÉS. Kőszegen hétfőn éjjel egy a Király völgy és a Szultán domb közötti útszakaszon leállított Trabant gépkocsi esett a gépkocsifeltörő áldozatává. Az ismeretlen elkövető a gépjárműből két Tra- bant-kereket és egy autórádiómagnót lopott el. A kár 21 ezer forint. Született: Gyulán, 1952. június 15-én. Beosztása: A Határőrség szóvivője Tanulmányok: Építőipari Vízügyi Technikum, Katonai Főiskola, Katonai Akadémia, ELTE szociológia, majd kommunikáció szak Tudományos fokozat: a hadtudományok kandidátusa Publikáció: A dal ugyanaz marad A határőrség művelődéstörténete Orodán Sándor: A dal ugyanaz marad November l-jétől Orodán Sándor a Határőrség szóvivője - akkor választották ugyanis ketté a szóvivői és a tájékoztatási részlegeket. A szóvivő mostani posztját megelőzően a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen tanított kommunikáció szakon, a Határőr Tanszéken. Irodája kisebb csatatér, amit azzal magyaráz, hogy ez még nem a végleges szobája. A rend amúgy, bevallása szerint sosem volt erőssége: fiatal tiszt korában piszkálták is érte. Pedig Újpesten, ahol katona volt, még a füvet is nagy fogú fésűvel fésülték, ha eléérkezett a hadosztályszemle ideje. Azt akarták, hogy lássák: náluk még a fű is egy irányban nő. Később Orodán Sándor kapott egy táblácskát, amelyen az volt olvasható: „A zseni átlátja a káoszt!” Azóta nem szól rá senki.- Miért választotta a katonai pályát?- Untam a szülői felügyeletet, el akartam jönni otthonról. Úgy tűnt, nagy szabadság vár rám, ha elmegyek a katonai főiskolára. Ott nem csak tanulhattam, még zsoldot is kaptam. Műszaki útépítő mérnökként végeztem a főiskolán, majd a szombathelyi határőrkerülethez kerültem. Mi drótoztuk a vasfüggönyt napkeltétől napnyugtáig. Mérnökként pedig utakat és hidakat terveztem. A Répce patakon még most is áll az a fahíd, amely az utolsó munkám volt.- Hogyan lett mégis kommunikációs szakember?- Az ikrek havában születtem. Ez azt jelenti, hogy eléggé ellentI mondásos ember vagyok. Már a középiskolában versekét író gattam, és ezt foly • tattam a főiskolán is • A hetvenes évekber : Szombathelyen ala• pítottam egy irodai- . mi színpadot. Nehé2 i volt, mert a Vas me• gyei boltoslányokai kellett megtanítan: ■ szépen beszélni ■ Olyannyira sikerült - hogy második helyezést értünk el az or szágos versenyen. IKREK: (m^jus 22.-június 21.) Nehezen kiismerhető emberek, ezért nehezen is érthetők meg. Bőkezűek és fukarok egyszerre, fellépésük lehet határozott, de félénkideges is, konzervatívak és haladók. Majdnem minden tulajdonságuknak, sőt sorsuknak is két arca van. Csak a gondban és a bajban egyformák, mert azt nehezen tudják elviselni, egészen feldúlja idegeiket. Felfüggesztett ügyész- Mégsem maradt Szombathelyen. Miért hagyta ott?- Adódott egy lehetőség: tíz hónapig Moszkvában tanulhattam. Hazatérve tolmács nyelvvizsgát tettem, majd beiratkoztam a katonai akadémiára azzal a szándékkal, hogy felváltom a leköszönő szombathelyi parancsnokot. Az iskola elvégzése után azonban nem helyeztek vissza Szombathelyre. Az elvtársak úgy gondolták, a válásom miatt nem mutatnék jó képet a többieknek.- Mihez kezdett?- Elvégeztem két szakot a bölcsészkaron. Előbb szociológiai, majd kommunikációs diplomát szereztem, s kulturális rendezvényeket szerveztem és halotti beszédeket írtam. Többek között ekkor kaptam felkérést egy ejtőernyős-világbajnokság megszervezésére Békéscsabán.- Úgy tudom, Ön gyakran ejtőernyőzik...- Ez egy érdekes történet. A fiam titokban meghamisította az aláírásomat, így szülői engedéllyel járhatott ugrani. Csak akkor mondta meg, amikor bevonult katonának Szolnokra az ejtőernyősökhöz. Könyörögtem neki, hogy hagyja abba. Azt felelte, ha kipróbálom, és azt követően is erre kérem, akkor tényleg nem ugrik többet. Egy tizenöt napos gyorstalpaló tanfolyamot követően ki mertem ugrani. Többet nem kértem a fiamat, hogy hagyja abba. Azóta már több mint ötven ugrásom volt.- Az asztalon találtam egy Ország Határ című lapot, amelyben lapmenedzserként és szerkesztőként jegyzik a nevét. Ezek szerint a halotti búcsúztatók mellett azért cikkeket is írt.- 1990-ben az addig zárt, belső terjesztésű Határőr újság kikerült az utcára: szakmai lap maradt, de mindenkihez eljuthatott. Az emberek nagyon utálták akkor az egyenruhásokat: minket is gyakran megköpködtek a metrón. Az volt a feladatunk, hogy népszerűsítsük az újságot, terjesszük, és hirdetőket szerezzünk. A feladatom a reklámmarketing volt. Aztán kirúgtak, és három évre a Nemzetvédelmi Egyetemre kerültem tanárnak.- Egyáltalán hogyan lett szóvivő?- A tájékoztatási és szóvivői részlegek szétválásakor megkerestek, hogy elvállalnám-e ezt a posztot. Szívesen mondtam igent. Egyetemi tanárként felesleges embernek éreztem magam. Élvezem, amit csinálok. Most az az ember írja a beszédeket, aki korábban a főnököm volt. inedi Profik és adócsalók Budapest A legfőbb ügyész helyettese december 22-i hatállyal visszavonta Hegedűs Andrásnak, a Budaörsi Városi Ügyészség vezetőjének kinevezését. Jogászkörökben összefüggést látnak az ügyész menesztése és az Ügyészek Országos Egyesületének az igazságszolgáltatás tekintélyének megóvása és erősítése érdekében született közleménye között. E nyilatkozat tartalmazza azt a megállapítást is, hogy napjainkban veszélyeztetett az igazságszolgáltatás függetlensége. A közleményt az egyesület elnöke, Hegedűs András is aláírta. A döntés háttere egyelőre nem kapott nyilvánosságot, több parlamenti párt aggódva figyeli az ügy fejleményeit, mondván, veszélybe került a véleménynyilvánítás szabadsága. Solt Pál, a Legfelsőbb Bíróság elnöke értetlenségét fejezte ki a nyilatkozat miatt. Szerinte súlyos félreértés összetéveszteni az ítélkezések függetlenségét a bíróságok szervezeti és pénzügyi kérdéseivel. Szerinte a közlemény nem kevesebbet állít, mint hogy a kormánynak az ítélőtáblák, illetve a bírósági költségvetésben kifejtett álláspont- ja befolyásolja a bírói hatalom függetlenségét. ■ Budapest Egyre szervezettebbé válnak a bűnelkövetők, ennek ellenére egyre több bűncselekményre derül fény - állapítja meg az APEH jelentése. Az adóhivatal munkájának eredményességére utal, hogy a 2001. év első tíz hónapjában az ügyeknek több mint kilencven százalékára derített fényt az APEH Bűnügyi Igazgatósága. A vádemelési javaslattal lezárt bűncselekmények esetében az okozott kár értéke megközelítette a húszmilliárd forintot, szemben a tavalyi tízmil- liárd forinttal. A büntetőeljárás során lefoglalással és zár alá vétellel 1,5 milliárd forint vagyonhoz juthat az állam. A gyanúsítottak októberig 540 millió forintot fizettek be az államnak. Az adóhatóság október végéig 2866 esetben rendelt el nyomozást és 2303 alkalommal emelt vádat. A bűncselekményeknek több mint a fele csődbűntett, egyharmada az APEH hatáskörébe tartozó adócsalás volt. A számviteli fegyelem megsértése hét százalékot tett ki. A bűnelkövetőknek egy százaléka törekedett jogosulatlan gazdasági előny megszerzésére. __________Eger______ R omló osztályzatait akarta eltitkolni az a kamasz fiú, aki két hónapos, nagy erők bevetését igénylő nyomozásra kényszerhette az egri rendőr- kapitányságot. Azt állította két esetben is, hogy ismeretlen banditák elrabolták. Az ügy nyomán olyan rémhírek kaptak lábra Egerben, hogy egy szervezett, kamasz fiúk elrablására szakosodott bűnbanda ga rázdálkodik a városban. Először november 7-én „rabolták el” a 15 éves Gábort. A fiú a rendőrségen tett vallomásában azt állította, hegy egy egri benzinkútnál két „erőember” egy autóba tuszkolta. Szavai szerint úgy megverték, hogy elveszítette az eszméletét és később a városhoz közeli Noszvaj község határában egyedül tért magához; eltűnt a tízóraija, a karórája és a lakcímbejelentő igazolványa. A fiatalember a noszvaji Fenyves Hotelből értesítette a rendőrséget a történtekről. Vallomásának némiképp ellentmondott, hogy Gábornál találtak egy az egri buszpályaudvaron megváltott, Noszvajra szóló diákjegyet. A fiú erről azt mondta, hogy valószínűleg a támadók csempészték a tárcájába. Az újabb „emberrablás” december 20-án történt. Gábor azt állította, hogy ezúttal szülei lakásából rabolták el az ismeretlenek; valamivel elkábították, majd kivitték a megyeszékhelyhez közeli Kerecsend határába, ahol megverték, végül pedig magára hagyták. A gyerekre, akinek egyik lábáról hiányzott a cipő és a zokni, az anyja talált rá lakásuk ajtaja előtt fekve. A fiú közölte, hogy gyalog jött vissza a várost megkerülve Egerbe. Ezúttal is ellentmondott a vallomásnak, hogy az orvosi vizsgálat semmilyen bántalmazásra utaló nyomot nem talált a kamasz testén, és a csupasz lábfeje sem úgy nézett ki, mint amin kilométereket gyalogoltak télvíz idején. A diák, amikor végül elmondta az igazat, bevallotta: az emberrablás mesével mindkét esetben távol akarta tartani a szüleit az éppen esedékes iskolai fogadóórától, ugyanis az elmúlt idő szakban jelentősen romlott a tanulmányi eredménye. A rendőrség az üggyel kapcsolatban elrendelt nyomozást megszüntette; azt már az ügyészségre bízzak, hogy indul-e eljárás a gazdag fantáziájú kamasz ellen hatóság félrevezetése miatt. A petárdázás áldozatai Róma Még nincs itt a szilveszter, de máris halálos áldozatot követelt Olaszországban a hagyományos petárdázás. Egy hatéves kisfiú halt meg a Calabria tartománybeli Catan- zaróban, miközben petárdával játszott. A gyerek az utcán találta a veszélyes szerkezetet, hazavitte és meg akarta gyújtani. A petárda felrobbant, s robbanása olyan erős volt, hogy a kisfiú, Stefano Cappellano a helyszínen meghalt. Egy társa súlyos arcsérülést szenvedett, és részlegesen amputálni kellett a bal kezét. Két további társát sürgősen beszállítottak a catanzarói kórházba, de ők megúszták a balesetet könnyebb sérülésekkel. Olaszországban minden évben több halálos áldozata van a petárdázásoknak a karácsonyi és újévi ünnepek alatt. A pirotechnikai eszközök gyártásának és kereskedelmének különösen délen vannak nagy hagyományai, a legális és a feketepiacon egyaránt. Az olasz hatóságok ilyenkor szigorúbban veszik a razziákat. Karácsony estéjén Pescará- ban két személyt őrizetbe vettek, miután a csendőrök 65 má- zsányi petárdát fedeztek fel egy titkos raktárban, amelyet egy négyemeletes lakóház garázsában rendeztek be. A lefoglalt petárdák egynegyede a tütott, élet- veszélyes kategóriába tartozik. Ha ezek. egy baleset folytán felrobbantak volna, valósággal „elfújták” volna a lakóépületet - mondta a rendőrség szóvivője. Nápoly közelében öt Bin Laden névre „keresztelt” robbanószerkezetet is elkoboztak, amelyek inkább emlékeztettek pokolgépekre, mint petárdákra. 2000-ben szilveszter éjszakáján négyen haltak meg, és több mint nyoícszázan sebesültek meg petárdáktól, közülük nyolcvanan súlyosan. « Teherán Tizennyolc halálos áldozatot követeltek az iráni rendőrök és kábítószer-kereskedők összecsapásai az elmúlt napokban. Mint a teheráni állami rádió közölte, az áldozatok között három rendőr is volt. Tizenhét feltételezed kábítószer-kereskedőt letartóztattak! Mintegy fél tonnányi drogot foglaltak le, valamint több lőfegyvert. Az iráni rendőrség a közelmúltban jelentette be, hogy 2002 nyaráig olyan különleges hadosztályt hoznak létre a hadseregen belül, amelyet a pakisztáni, az afganisztáni és a 'ürkmenisztáni határon folyó kábítószer-csempészet elleni harcra képeznek ki. Irán fontos drog-tranzitország- nak számít nemcsak a helyi fogyasztásban,^ hanem az Európának, Közép-Ázsiának és egyre inkább az öböl menti országoknak szánt kábítószer-kereskedelemben is. 2001-ben az iráni hatóságok 78 tonna drogot foglaltak le, ami a helyi kábítószer-ellenes szervezet szerint 60 százalékkal kevesebb a 2000-es mennyiségnél. m Kábítószer-háború Karácsonyi tragédiák __________ Bogotá S zázötvenkilencen vesztették életüket karácsony napján Kolumbiában erőszakos cselekmények vagy baleset következtében. A rendőrség adatai szerint 141 embert öltek meg és kétszázti- zenkettőt sebesítettek meg karácsony éjszakáján különböző összecsapásokban. Tizennyolcán közlekedési baleseteknek estek áldozatul, hatvannégyen pedig megsebesültek az utakon. Ugyanakkor egy magas rangú rendőrségi illetékes arra hívta fel a sajtó figyelmét, hogy ez a súlyos mérleg még mindig kedvezőbb, mint a tavalyi. 2000-hez képest negyvennégy százalékkal csökkent például a közúti balesetek száma. A karácsonyi ünnepek alatt hatszázhat személyt vettek őrizetbe a 34 millió lakosú délamerikai országban különböző okok miatt. ■