Petőfi Népe, 2001. december (56. évfolyam, 280-303. szám)
2001-12-22 / 298. szám
Faníáziafilmek özöne a mozikban Hetvenkét éve történt Ezekben a napúkban milliók zarándokolnak el a világ filmszínházaiba, hogy az utóbbi évek két legnagyobb filmsikerét megnézzék. Mindkét alkotás a fantasy kategóriába tartozik. A Harry Potter és a bölcsek köve a jól ismert, világsikert aratott gyermekkönyv filmváltozata, s természetesen A gyűrűk ura is egy regényadaptáció. Nem is akármilyen. Óriási várakozás előzte meg mindkét alkotást, és szinte bizonyos, hogy mindkét film beverek- szi magát a világ öt legsikeresebb mozijának listájára! A Harry Potter világpremierje novemberben volt, nálunk december közepétől fut a mozikban. A Chris Columbus rendező által vászonra álmodott feldolgozás a gyermekközönség egyöntetű véleménye alapján remekül sikerült, s köszönhetően az izgalmas, néhol hátborzongató jeleneteknek a felnőtt nézők sem unatkozhatnak egy percig sem rajta. A gyűrűk ura premierje most csütörtökön volt az Egyesült Államokban, nálunk sajnos csak január 10-től adják a mozik. A gyűrű szövetsége alcímet viselő produkció voltaképpen J.R.R. Tolkien terjedelmes trilógiájának elFrodó és társai elindultak világhódító útjukra. ső kötetét varázsolja vászonra. Az évszázad regénye címmel büszkélkedhető fantasyt mind ez idáig megfilmesít hitetlennek tartották, ám az első kritikák oly lelkesedéssel beszélnek Peter Jackson alkotásáról, amire nagyon régóta nem volt példa. Ennek következA varázslótanoncokkal is fogunk még találkozni. tében előre kiszámítható, hogy a Harry Potter-lázhoz hasonlóan igazi „gyűrűk ura-láz” uralja el a moziközönséget, dollármilliárdos üzletet garantálva a jogok tulajdonosainak. Egyébként nyilvánosságra hozták az Oscar „elődíjának” számító Arany Glóbusz-j dőléseket. A gyűrűk ura négyszeres bizalmat kapott a leghúzósabb kategóriákban. Az. is, bizonyos, hogy* Harry Potter és A gyűrűk ura hőse; nem csak erre a télre béreltek ki az első két helyet a kasszáknál. Mindkét alkotás folytatásával találkoz hatunk pontosan egy esztendő múlva. A Harry Potter és a titkok kamrája forgatása már gőzerővel halad, míg A gyűrűk ura IL: A két torony felvételei már be is fejeződtek. Az is nyilvánvaló, hogy a két produkció hosszú évekre meghatározza a könyv-és filmdivatot, nem lebecsülendő hatást gyakorolva hétköznapjainkra. Díszletek helyett csak fények Különleges, és a konzervatív bécsi közönség szempontja ból igen merész premierre vállalkozik ma este a bécsi Ál iami Operaház. Charles Gounod Rómeó és Júlia című operáját díszletek nélküli színpadon, kizárólag fényinstallációk között adják elő, s a szereplők úgy mozognak, mint a mai rock-sztárok. A színpadképet, illetve az azt helyettesítő fényeffektusokat Patrick Woodroffe brit fényterve- ző dolgozta ki, akinek nevét inkább a könnyűzene kedvelői ismerhetik a Rolling Stones, a Queen, az ABBA, vagy Bob Dylan és Tina Turner koncertjeiről. A címszerepeket Neii Shicoff és Stefánia Bonfadelli énekli, de a sztárok nem csupán olyan ruhákat viselnek és úgy mozognak, mint a pop művészei, hanem Bonfadelli m^g mikrofont is hajlandó a kezébe venni - noha erre természetesen nincs szüksége -, hogy még inkább emlékeztessen Madonnára. Az ötlet Jürgen Flimm rendezőé volt, aki díszletek nélkül akarta színpadra állítani a darabot úgy, ahogyan azt Shakespeare idejében játszották. _____ ■ A MIKULÁS SEGÉDEI. Egyelőre még csak gyakorolnak a „lányok”, nem léptek eddig nyilvánosság elé. Ismerve a hölgyek alapos természetét, a „mikulásformáció” csak a jövő idényben lesz „mikulás-mun- kaképes”, addig be kell érni a hagyományos segédekkel, a krampuszokkal.__________ fotó, epa Szemelvények a Kecskeméti Közlöny 1929-ben mégjelent évkönyvéből Az ünnepi készülődés közben sokunknak eszébe jutnak a régi idők. Akkor minden szebb volt, jobb volt - mondjuk némi nosztalgiával. De az, hogy milyen is volt valójában, kiderül a Kecskeméti Közlöny hetvenkét éve megjelent kalendáriumából. Az 1929-ben megjelent évkönyv szerint hetvenkét éve a decemberi enyhe időjárás következtében a hírős városi kislakások kertjeiben ismét kivirágzott a szegfű és a rezeda. A téli tavasz ellenére a városban megkezdődött a karácsonyfavásár. Kecskemétre 1929-ben tízezer fenyőfa érkezett. Az ünnepi készülődés közepette 91 szavazattal újra polgármesterré választották Zimay Károlyt, a volt jászkun huszárok pedig megünnepelték Limanova emlékezetét. A KSC megalakította repülő-sportszakosztályát, és az egri székeskáptalan elfogadta a Matkóért felajánlott 2,2 millió pengős vételárat. A Németh Jánosné, kiskunfélegyházi olvasónktól kölcsönkapott kalendáriumból kiderül az is, hogy Indiában megtalálták a hun-magyar rokonság csodás bizonyítékait, Magyarországon nem volt túlnépesedés, a Zeppelin léghajó utasait magyar készítésű hangszerek zenéje andalította el az óceán fölött, és a világ hatszor annyit költött háborús célokra, mint a béke előkészítésére. A karácsonyi ünnepi asztalra szánt finomságok közt első helyen állt a hal, „melynek evése előmozdítja a gazdagságot, mivel a pikkelyek hasonlítanak a pénzre”. Az ünnepi menü nem volt teljes lencse és köleskása nélkül. A halhoz hasonlóan mindkettő gazdagságot hozott a házhoz. Előbbi ugyanis az aprópénzhez, mig utóbbi színe az aranyéhoz hasonlít. Viszont karácsonytól vízkeresztig kerülni kellett a borsót, amely Donár pogány isten kedvenc eledele volt. A karácsonyi sütemények sorát hetven éve is a bejgli vezette. Többnyire diós és mákos változatban készült, de néhány család cukrozott kakaóval töltötte karácsonyi bejglijét. SZ. A. Mézes dióparfé Nem méregdrága és nehezen elkészíthető receptet ajánlunk. Ezt az édességet elron tani sem lehet. [ Hozzávalók: 20 dkg mák, 5 dkg '“IfczW tojás, 5-10 dkg méz, fél de- ~o tej, vaníliás cukor, őrölt fahéj. Elkészítése: A mákot megdaráljuk és egy lábasba tesszük, hozzáadjuk a lisztet, vaníliás cukrot, mézet, őrölt fahéjat, és a tojássárgáját. Állandó keverés mellett hozzáöntjük a tejet, erős tüzén sűrű masszává főzzük, majd kihűtjük. A tojások fehérjét kemény habbá verjük és óvatosan a kihűlt masz- szához keverjük, amit ezután lisztezett puding, vagy őzgerinc formába töltünk, és vízfürdőbe állítva forró sütőben kigőzölünk. Az elkészült felfújtat azonnal, a formából kivéve, mézzel elkevert tejszínhabbal tálaljuk. _____■ D emetrius és a gladiátorok december 24. *ü’i Jézus l.-ll. december 25-26 Éjféli mise december 24. *'i