Petőfi Népe, 2001. december (56. évfolyam, 280-303. szám)

2001-12-22 / 298. szám

4. oldal - Petőfi Népe MEGYE KORKÉP VELEMENYEK 2001.DECEMBER 22., SZOMBAT Nézőpont Balai F. István Válaszúton tanár és diák A hazai oktatás történetében aligha volt még időszak, amelyben ilyen nyüzsgő diákélet lett volna, mint manapság. Az egyetemeken, főiskolákon megkezdődött a vizsgaidőszak, a középiskolásoknak pe­dig lényegében szintén ezekben a hetekben kell dönteniük arról, hogy hol is akarják folytatni tanulmányaikat. Felsőoktatási intéz­ménybe annyian járhatnak, mint még soha. Ráadásul itt a diákhitel, ami minden hónapban igen jelentős tétel a zavartalan tanulás felté­teleinek biztosításában. A középiskolások annyi helyre jelentkezhet­nek, ahányra akarnak, csak győzzék a szülők befizetni a jelentkezé­si díjat. Most érdemes diáknak lenni! A nagy választék, persze, komolyabb tájékozódást is kíván. Nem mindenki tud könnyen eligazodni az intézmények és fakultások dzsungelében, jól tették, akik időben megvásárolták a minden évben egyre vastagabb felsőoktatási tájékoztatót. Bonyolítja a helyzetet, hogy az államilag finanszírozott helyek mellett tandíjas diákként is lehet tanulni. A jómódú szülők könnyen kerülhetnek abba a csapdá­ba, hogy szerényebb képességű gyermeküket egy magasabb presztí­zsű intézménybe járatják nagy összegért, ami esetleg később kido­bott pénznek bizonyul, mert ha ad magára az egyetem, akkor nem enged a követelményekből még a bevétel kedvéért sem. Tudás, szorgalom, presztízs Alighanem ez ma a magyar fel­sőoktatás legnagyobb dilem­mája: pénz vagy minőség? Ha a bevétel kedvéért engednek a követelményekből a most megkezdődött vizsgákon, a következő félévben is jelentős összegekhez jutnak, de a vég­zettek tudásszintjének esetle­ges későbbi csökkenése utóbb visszaüthet. Visszaeshet az intéz­mény presztízse, ami majd a jelentkezők számának csökkenésében bevételkiesésként is jelentkezik. Valódi ez a veszély, hiszen a taná­rok is az órákból élnek, s ha nagyon kiszórják a diákokat, nem lesz elég munkájuk. A legtisztább dolog természetesen a szorgalom és főként a tudás rangjának megőrzése, így marad meg a színvonal, így jár mindenki jól. Azt azonban csak remélhetjük, hogy ezt mindenki így is látja, minden diák. és minden vizsgáztató tanár ehhez tartja magát. Le­gyünk optimisták, s bízzunk abban is, hogy a jelentkezési űrlapok kitöltésénél is a bölcs megfontolás jut főszerephez. 3 ei *i 5 ....•! O» tp *1/ 0® O Minden kedves vásárlónknak ezúton kívánunk kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új esztendőt! PC Hl bo Lm ELEGANT EXKLUZÍV NŐI DIVATÁRU Kecskemét, Kápolna u. 2. % ■Ms MjmWÊ . .Mi m ' fit " ** • • sr Készültségi szolgálatban szenteste A karácsonyfa mellől a MiG-29-es kabinjába Az átlagember végre elengedheti magát karácsony és szilveszter táján. A legtöb­ben családi körben tölthetik az ünnepe­ket, de legalább szentestén igyekszik mindenki néhány idilli órát szeretteivel lenni. A Magyar Honvédség kijelölt köte­lékei azonban a gyertyagyújtás óráiban is készenléti szolgálatot látnak el - külföl­dön és itthon egyaránt. Hazánk légterét a kecskeméti Szentgyörgyi-repülőbázis ka­tonái őrzik az ünnepek alatt is. Kecskemét A mostam szentestén a 33 éves Ádánt Jó­zsef százados, az 1. Puma Harcászati Re­pülőszázad vadászpilótája teljesít készült­ségi szolgálatot MiG-29-es elfogó vadász­géppel. Adám százados nős, két leány édesapja. 1994 elejétől szolgál a kecskemé­ti légibázison.- Őszintén megmondom: én választot­tam ki már hónapokkal ezelőtt a naptárból december huszonnegyedikét az ünnepi szolgálatok közül - meséli. - Mert hát vala­kinek mindig el kell látnia ilyen szolgálatot. Minden esztendőben más-más hajózótiszt adja a karácsonyi vagy a szilveszteri „kész­ít”. Mi hallgatólagosan megegyezünk egy­más közt, hogy ki, mikor, melyik szolgála­tot adja majd. Tesszük mindezt a parancs­nok döntése alapján. Ez azért is jó, mert így a társaság minden tagja egyenletesen terhe­lődik.- A család mit szólt hozzá, hogy nem lesz otthon szentestén?- Ezt már hetekkel ezelőtt egyeztettem a szeretteimmel. Megbeszéltük a dolgot, s né­mi magyarázkodás után mindenki megértet­te, hogy most én vagyok soron. A családom megszokta már, hogy egy-két ünnepnapon egy esztendőben nem vagyok odahaza. így nem kellett különösebben győzködnöm őket. Megértették, hogy nekem időnként na­gyon fontos katonai feladatom van. így vi­szont egy nappal korábban díszítjük fel a karácsonyfát: 23-án ünnepel a család.- Volt-e már készültségben karácsonykor?- Szentestén még nem, de karácsony első vagy második napján adtam már ilyen szol­gálatot. Szerencsére esemény nélkül teltek azok a napok.- Mi a feladata?- A készültségi szolgálat idején hajózó­ruhában kell lennem. Egy esetleges légtér­sértés vagy egy eltévedt repülőeszköz ész­lelése esetén a kapott parancs szerint, meg­határozott normaidőn belül fel kell száll- nom a repülőgéppel. Egyébiránt nézhetek tévét, olvashatok újságot, pihenhetek, de a szolgálati helyemet egy percre sem hagy­hatom el. Egyébként az ügyeleti épületben mindig áll egy feldíszített fenyőfa ezekben a napokban: ez kicsit megidézi az otthon hangulatát.- Mit gondol, mit talál majd az otthoni karácsonyfa alatt? Árulja el, mit szeretne igazán!- Nem tu­dom, hogy a családom mi­lyen aján­dékkal akar meglepni - ezt eddig minden év­ben jól tud­ták titkolni. Szeretném, ha ezúttal va­lamilyen hor­gászfelszere­léssel ked­veskedné­nek. Azzal tudnának a leginkább örömet okoz­ni nekem. Kevéske szabadidőmben ugyanis nagyon szeretek pecázni: nagyon jó kikapcsolódás az nekem. Minden víz közelében jól érzem magam. A század tagjai egyébként minden évben - általában májusban - horgásztábor­ban hódolnak e szép szenvedélynek.- A jövőbeni tervei, vágyai?- Nagyon szeretem a MiG-29-es vadász­gépet. Már előre sajnálom kicsit, hogy belát­ható időn belül felváltja egy másik típus. De, természetesen, szeretném majd vezetni a rendszerbe álló Gripent is. KENYERES DÉNES Ismét betörő járt az óvoda épületében SOJESS f POLICE1 EMLEKPLAKETT A PN-NEK. A megyei katasztrófavédelmi igazga­tóság idei munkáját értékelték csütörtökön a kecskeméti megyehá­zán. Endre Sándor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés, s egyben a me­gyei védelmi bizottság elnöke emlékplakettet adott át a Petőfi Népé­nek a vészhelyzetekről és a mindennapos szakmai munkáról nyúj­tott rendszeres, hiteles tájékoztatásért. Az elismerést Bán János, la­punk vezető szerkesztője vette át _____________fotó, bahczikRóbert La kitelek Az már bizonyos, hogy a lakiteleki Szi­várvány Óvoda kicsi­nyeinek nem olyan karácsonyuk lesz idén, mint amilyet az óvónők előzetesen elterveztek. Egy egy­előre ismeretlen bű­nöző betörte ugyanis az udvar felőli cso­portszoba ablakát, s behatolt az épületbe. Nem nagyon válogatott a tettes: mindenféle értéket szívesen magához vett. Videomagnót, fényképezőgépet, készpénzt, szaloncukrot, de még papír zsebkendőt is lopott. Az óvoda­vezető irodájának ajtaját is be­törte, abban a helyiségben is portyázott. Majd ott távozott, ahol bement: az ablakon át. A rendőrség eddigi vizs­gálatai szerint minden bizonnyal olyasvalaki lehetett a tettes, aki jól ismerte az épületet, s tudta azt, hogy mit, hol keressen. Egyébként nem ez volt az első eset, hogy illetéktelen hatolt be az óvodába és külön­böző értékeket fújt meg. Koráb­ban ellopták már az adomá­nyokból és a szülők segítségé­vel vásárolt televíziót és a fény­másoló gépet is. Talán azért is jár oly gyakran betörő az intézményben, mert a lakiteleki önkormányzat még nem köttette be az épületbe a risasztórendszert. PN-INFORMÁCIÓ Díjemelések Kőröstetétlen Január 1-jétől 6 százalékkal emelkedik a víz- és a csatorna­szolgáltatás díja Tetétlenen. A szemétszállítás és a közétkezte­tés tarifái 8 százalékkal nőnek. ■ Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánnak az nana 0 LANCIA-EK dolgozói: BAJA AUTOTEAM Baja, Bajcsy-Zs. u. 6. Tel.: 79/425-131, 79/428-4?1 £ÁCS AUTOTEAM Kecskemét, Szent László krt. 29. Tel.: 76/503-9q0 KB AUTOTEAM Kiskunhalas, Keceli út 19-23. Tel.: 77/422-796, 77/422-596 AUTOTEAM-ek Bács-Kiskun megye egész területén f s Három koncert Kiskunfélegyháza Ma és holnap, továbbá január 1-jén, kedden nagyszabású ka­rácsonyi, illetve újévi hangver­senyt ad a Kiskunfélegyházi Koncert-fúvószenekar a helyi Kossuth Lajos Szakközépisko­la sportcsarnokában. A kon­cert mindhárom napon este hatkor kezdődik. Közreműkö­dik: a kiskunfélegyházi Mazso- rett Együttes és a kecskeméti Hírős Táncklub. Köszöntőt mond: Endre Sándor ország- gyűlési képviselő és Ficsór Jó­zsef polgármester. Beszélő fotográfiák Dunavecse Könyvbemutatót tartanak ma a dunavecsei Vikár Béla Könyv­tárban. A Beszélő fotográfiák című dokumentumkötet Mol­nár Miklós, Balázs Béla-díjas té­véoperatőr munkája. A telepü­lés emlékképei 1850-től az 1950-es évekig mesélnek a múltról a könyvben. A vissza­emlékezések pedig rólunk, a Kárpát-medencében élőkről szólnak. Az érdeklődőket fél háromra várják. ___________■ P ONTYAKCIÓ. Rendkívüli akciót hirdetett a kecskeméti Tesco: szentestéig 479 forintos kilónkénti áron adják a pontyot a bevásárló- központ parkolójában. Képünkön Lorenzo Moretti áruház-igazgató mutatja az ünnepi asztalra valót.________ ■ A llianz (m) Hungária - - ■ :i « Boldog, meghitt Karácsonyt és EredmInyes Új Évet kíván Partnereinek és Ügyfeleinek az Allianz Hungária* Biztosító rt Kecskeméti Fiók Vezetősége és munkatársai! * * $008 Ksaskamát. Bsrcsúpyi u ! Isi 7^10 300. F «.«.'76/810-382

Next

/
Thumbnails
Contents