Petőfi Népe, 2001. december (56. évfolyam, 280-303. szám)
2001-12-11 / 288. szám
2001. December IL, kedd KÉK T Ü K Ö R Petőfi Népe - 13. oldal Pénzrablókat fogtak Budapest Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a két férfit, akiket a rendőrség egy pénzszállító ellen elkövetett támadással gyanúsít. A tettesek márciusban csaknem 95,5 millió forintot zsákmányoltak a fővárosban. A pénzszállító gépkocsi akkori vezetője volt a rendőrség szerint a bűn- cselekmény szülőatyja. A házkutatások során az elvitt összeg egyik részét megtalálták és különböző értékeket lefoglaltak. A bűncselekmény március 6-án történt, amikor az autó egy posta hátsó bejáratánál megállt. A sofőr szabálytalanul elhagyta a járművet, amit a két elkövető kihasznált. A vezetőt arra kényszerítették, hogy a városban bolyongjon, majd a IX. kerületben megálltak, felfeszitették a trezort, a sofőrt megbilincselték, és a pénzzel elmenekültek a helyszínről. Kilenc hónap elteltével a rendőrség olyan bizonyítékokhoz jutott, amelyeknek alapján meg tudták gyanúsítani a pénzszállító sofőrjét és a rablásban részt vett társát. (p. a.) 40 milliós vámáru „üres” konténerben Szob A vasárnap esti órákban a szobi vámhivatal munkatársai a kockázatelemzés módszerével tételes áruvizsgálat alá vonták a Prága-Budapest között közlekedő tehervonat egy - a fuvarokmányok szerint üresként feltüntetett - konténerét. A konténer felnyitása után a pénzügyőrök 16 darab különféle használt, dízelmotoros, mobil hűtőaggregátort találtak, amelyeket a vámellenőrzés megkerülésével próbáltak az ország területére behozni. A pénzügyőrök a mintegy 40 millió forint értékű csempészárut lefoglalták, majd a vámkezelési indítványt tevő személy ellen csempészet bűntett elkövetésének alapos gyanúja miatt feljelentést tettek a Vám- és Pénzügyőrség köz- ponti bűnüldözési parancsnokságán. ■ Gyilkossággal vádolt kislány Budapest Legfeljebb tíz év szabadságvesztéssel büntethető az a 15 éves lány, akit egy 11 éves kislány megölésével vádolnak. Kocsis Franciskát tavaly májusban ölték meg, holttestét Budapesten, egy XVIII. kerületi erdőben találták meg. A gyilkossággal vádolt lány pere ma kezdődik a Fővárosi Bíróságon, zárt ajtók mögött. A 11 éves kislányt kirándulni hívta két iskolatársa. Az erdőben azonban hangot váltottak. Csak meg akarták leckéztetni - mesélték utólag, de Franciska belehalt az ütésekbe. A gyerekek hátrakötözték az ötödik osztályos lány kezét, betömték a száját, majd miután összerugdosták, megfojtották egy láncos bottal. A holttestet avarral és fűvel takarták be, ezért a rendőrök csak a gyil-kosság után néhány nappal találták meg. Az ügyészség előre kitervelt, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolja a most 15 éves Viktóriát, Franciska volt iskolatársát. Azért csak őt, mert a 13 éves társtettes még gyermekkorú, tehát nem büntethető. A fiú jelenleg javítónevelő intézetben van. A bíróságra pedig legfeljebb tanúként idézheti a bíró. ■ Robbanékony játékok Csak a csillagszóró és a gyufa nem pirotechnikai eszköz Budapest Naponta foglalnak le a határon a vámosok, a piacon a vámkommandó emberei sok tízezer petárdát. Egy ma is hatályos, nyolc évvel ezelőtti kormányrendelet szerint ugyanis a petárda és a hozzá hasonló eszközök különösen veszélyesek a közbiztonságra. Rejtekhelyekről - autóból, raktárakból - töltik fel az elöl hagyott kis mennyiséget az árusok, így az ellenőröknek nehezebb rátalálni a nagyobb tételekre. Az elkövetők pedig azt magyaráz- gatják: tudomásuk szerint feloldották a petárdákat tiltó rendelkezéseket.- A pirotechnikai eszközök közül csak a csillagszóró és a gyufa nem minősül közbiztonságra veszélyesnek - mondta Faa József rendőr alezredes. - Ha szigorúan vesszük a szabályokat, akkor még a születésnapi torták látványosságát növelő, úgynevezett tortaszökőkutak sem engedélyezettek.- Melyik petárda a veszélyes?- Mindegyik. Minden évben tucatnyi balesetet okoznak például azzal, hogy nem dobják el időben a petárdát. Vannak, akik még versenyeznek is, melyikük tudja eldobás előtt tovább kézben tartani. így robbant fel már nem is egy ember kezében, másoknak meg a szeme világába került a virtuskodás. Előfordult, hogy lakásban robbant fel egy egész köteg rakéta.- Nem lehetne radikálisabb eszközökkel megelőzni a baleseteket?- Nehéz küzdelem ez! Sok államban, még a környező országokban sem tiltják; petárdaárusításra szakosodott üzletek sora kínálja a veszélyes árucikket. így könnyen hozzájuthat bárki. A lehetőséget még tetézi az emberek tudatlansága. Két éve egy férfi a határ előtt a petárdákat gépkocsija motorházába rejtette. Ha a vámosok nem akadnak rá a motorház magas hőmérsékletében, levegőbe repült volna az autó, és ki tudja, hányán estek volna még áldozatul. ______koós V ásárolt néven élt az exrendőr Hajléktalantól vett személyi igazolvánnyal és munkakönyvvel 14 évig élte békés életét egy férfi Somogy megye egyik községében. Négy gyermeke született, és alig hét szavazaton múlt, hogy nem lett önkormányzati képviselő. Most az egész családról kiderült, hogy évek óta álnéven élnek. Fonyód Mindenki legalább egyszer eljátszadozik a gondolattal, milyen izgalmas lenne új emberként új életet kezdeni. Van Somogybán valaki, aki megpróbálta, de 14 év után tönkrement az inkognitó... A férfi rendőr volt az ország másik felén. Fegyelmi büntetés fenyegette, ezért „tüntette el” magát úgy, hogy egy hajléktalantól megvásárolta az iratait, és az ő nevén telepedett le a somogyi kisközségben. Békés polgárként élt, megházasodott, gyermekei születtek, dolgozott, amíg volt munka, azután alkalmi munkákkal próbálkozott. Köztiszteletnek örvendett, még a helyi választáson is indult, s majdnem bejutott a képviselő-testületbe. Horváth Gyula fonyódi rendőr őrnagy szerint akkor lett volna igazán nagy galiba, mert évekre visszamenőleg az összes önkormányzati határozatot hamisnak nyilváníthatták volna... A férfi, aki egyébként az új adatai szerint tíz évet fiatalodott, végül az egykori hajléktalan miatt bukott le. Ő ugyanis eredeti nevén, de iratok nélkül élt tovább, s kisebb-nagyobb szabálysértései miatt a somogyi címre érkeztek az idézések. A volt rendőr meg is jelent az idézésekre, de többször felháborodásának adott hangot, hogy visszaélnek a nevével. Ezt a hatóságok egy ideig elhitték neki, de végül rájöttek a névcserére. A hajléktalan egyébként másfél éve elhunyt, névtelenül temették el. A rendőröktől hallottuk, időnként akadtak furcsa helyzetek. Amikor az egyik idézés miatt mentek a férfiért, akkor jött a mentő a feleségéért. Nem tudták, mit csináljanak, meg merjék-e mondani a szülés előtt álló kismamának, hogy a születendő gyermek apja nem az, akinek hiszi... Akkor nem mondták meg. A kisgyermeket is a hamis névre anyakönyvezték. Időközben az is kiderült, hogy a férfi az 1990-es amnesztiakor mentesült az eredeti nevén elkövetett bűneset következményei alól, de nem tudott róla. Most 150 rendbeli okirat-hamisítással vádolják. Vannak olyan polgári peres ügyben hozott ítéletek is, amelyek hamis fel- vagy alperes nevével születtek. Nem beszélve a gyermekek nevéről, betegbiztosításáról, bizonyítványairól. Állítólag névváltoztatási kérelmet nyújtott be a Belügyminisztériumba, hogy ez a gond gyorsan megoldódjon, másrészt azonban ragaszkodik az új személyazonosságához... _________________O.M. 2001. DECEMBER 11., KEDD - TELEVÍZIÓ-MŰSOR TV2 5.50 Jó reggelt, Magyarország! Benne: Faluvilág 9.00 Sonadoras - Szerelmes álmodozók (mexikói sorozat - 1.) 9.45 Rosalinda (mexikói sorozat - 12.) 10.10 Háló@világ 11.50 Mi, magyarok 11.55 A dadus (18.) 12.20 Álom luxuskivitelben 14.35 Széllovagok (40.) 15.40 Kapcsoltam 15.55 Sebzett szívek (mexikói sorozat) 16.20 Szóljon bele! 16.30 Lucecita (127.) 17.00 Barátok és szerelmek (33-34.) 18.00 Fiorella (208.) 18.30 Tények. Hírműsor 19.00 Szeretni beindulásig (49.) 19.25 Nincs kegyelem - A leggyengébb láncszem. Kvíz-show 20.30 Walker, a texasi kopó 21.30 Hidegre tesszükl Végzetes hajsza Közben: Kenósorsolás 23.10 Jó estét, Magyar- ország! Téma; Tények; Tényező; Időjárás; Sporthírek 24.00 Ha... (angol film, 1969) 2.00 Háló@világ Életmódmagazin 3.00 Vers RTL KLUB 6.30 Reggeli 9.00 Recept Klub (ism.) 9.10 Top Shop 9.25 Tiltott szerelem (202.) 9.50 Teleparti. Játék 10.40 Top Shop 11.35 Delelő Benne: Dnnepnaptár 12.30 Kavalkád Nemzetiségi műsor 13.00 Híradó Déli kiadás 13.10 Teleparti. 14.00 Helene és a fiúk (59.) 14.25 Jack és Jill (4.) 15.15 Milagros (136.) 15.40 Csak egy szavadba kerül! 15.45 Recept Klub 16,00 Híresek és gazdagok (328.) 16.25 Csak egy szavadba kerül! 16.30 Maria Mercedes (113-114.) 1720 Mónika Kibeszélő show 18.05 üstökös 18.10 Találkozások 18,30 Híradó Esti kiadás 18.55 Legyen ön is milliomos! 19.25 Fókusz 19.55 Barátok közt 20.25 Vészhelyzet (7.) Menekülés 21.30 Mara- bunta - Gyilkos hangyák (am. katasztrófafllm) 23.10 Híradó Késő esti kiadás 23.30 Művészbejáró Szökés Sobiborból (am. film) 1.50 Fókusz (ism.) 2.15 Divatklip m1 m2 Viasat3 6.50 Rajzfilmek 14.20 Hazai pályán (ism.) 14.45 Starsky és Hutch (ism.) 15.40 Rajzfilmek (ism.) 16.30 Alfacsapat - Életmentők a műtőben (Ism.) 1720 Hazai pályán (203.) 17.45 Starsky és Hutch (70.) 18.40 Star Trek - Deep Space Nine (72.) 19.35 Egy rém rendes család (am. vígjátéksor. - 151.) 20.05 Candy Club-A vöröslámpás negyed (12-13.) 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Ma reggel Benne: 6.30; 8.00 Körzeti híradók 8.30 Topmodell (69.) 9.05 Naprakész magazin 11.05 Derült égből egy család (41/39.) Újra itthon 12.00 Híradó délben 12.55 Téli olimpia előtt... 13.00 Srpski Ekran 13.30 Unser Bildschirm 14.05 Szeretni kell (2.) 15.00 Univerzoom Szabadidő- kalauz (ism.) 15.20 Arborétumok, gyűjteményes kertek Pusztazá- mor, Barcza Arborétum 15.30 Iskola utca Tanodú; Természetrajz 16.30 Kisokos 17.00 Betűvető 18.00 Híradó hatkor 18.10 Az olvasás éve (42.) 18.15 Esti mese 18.35 Chicago Hope Kórház (2.) 19.30 Híradó este 20.05 Kisváros 21.05 Mosolytár 22.05 Híradó este 22.10 Aktuális 22.30 Téli olimpia előtt,.. 22.35 Théma 22.50 Magyar Szalon 23,20 Kiadó szoba (angol film) 1,20 Kárpáti krónika 1.30 Világhíradó Satelit 6.45 Hozam (ism.) 7.00 Reggeli Mérleg 7.45 Okavango, a vadon szíve (13/13.) 8.45 Torna 8.50 Mű-terem (ism.) 9.20 Lovas Körkép (ism.) 10.00 Zajlik az élet 12,00 Nap mint nap 13.25 A hölgy kissé bogaras (magyar vígj.) 15.00 Mit szól hozzá? (ism.) 15.55 Törzsasztal 16.35 Zajlik az élet (ism.) 18.40 Torna 18.45 Mese 18.55 A Korzikai püspök (4/1.) 19.45 Hozam 5.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Ma reggel 8.30 Közvetítés a parlament üléséről 16.30 Naprakész magazin 17,50 Egy-Másért 18.00 Határátkelő 19.30 Esti mese 19.50 Théma 20.05 Híradó este. Sport 20.35 Huszadik századi történetek (8/7.) 21.30 Mélyvíz (dán tévéfilm - 2/1.) 22.50 Záróra 23.50 Éjszakai telefon - Baló Júliával 1.25 Aktuális 1.50 Wagner ( 2.) 2.45 Világhíradó 3.05 Betűvető 3.35 Iskola utca HBO 6.30 Majd ha fagy 8.30 Annie 10.00 A láthatatlan ellenség 11,40 Átkelés 13.10 A repülés elmélete 14.50 Függöny fel! (amerikai vígjáték) 16.30 Rövid pórázon 18.00 Majd ha fagy 20.00 Kelet az Kelet (angol vígjáték) 21.35 Mozi! Mozi! Mozi! 22.00 Az elit alakulat (3.) 23.10 A bambanő Magyar ATV 5.50 Nap-kelte 9.10 Újságíróklub 10.20 Autós- világ 11.30 Delelő... 13.10 Alapozó 13.30 Kulturális kalauz 14.20 AleXebbek 15.20 Táncpanoráma 15.40 Csak természetesen! 16.40 Nagyvizit 17.00 Ingatlanpiaci körkép DUNA TV 14.50 Állatmentők : (7/3.) 15.00 Heuréka! [ Megtaláltam! 15.30 Heuréka diákkör 16.00 ; Klip-zóna 16,15 A szellemlovas legendája (6/1.) 16.40 A kozmosz titkai (25/18.) 16.55 \ Ötórai zene 1700 Kalen- ■ dárium 17.50 Hej, hej, helyes beszéd! 18.00 Híradó 18.35 Mesefilmek 19.00 Gazdakör 19.30 Ott voltam (5/2.) 20.00 Meteo (magyar film) 21.45 Híradó. Sport 22.00 Mozgó Kép 22.30 Amadeus Színházi közvetítés a komáromi Jókai Színházból SPEKTRUM 15.10 Ez állati! (8.) 15.45 A rozsomák 16.25 Hét tengeren át (1.) 17.00 Extrém kalandok (1.) 17.30 Bor-korzó (9.) 18.30 Az utolsó nap ? (3.) 18.50 Az utolsó nap (4.) 19.10 M i történt a jövőben? A forrongó Föld 19.40 A II. világháború 20.40 Sportolj velünk! (24.) 21.10 Egyszerűen: j főzni Egy tökéletes nap N. GEOGRAPHIC 17.00 Egyenes adásban 17.30 Kalandra fel! 11. ; 18.00 Az l-52-es ten- j geralattjáró felkutatása ; 19.00 A tazmán tigris 20.00 Munkakutyák j 24. 20.30 Utazások j Nick-kel 21.00 A kokai-1 nos múmiák 22.00 A találékony ember EUROSPORT 9.30 Alpesi sí vk, Finnország 10.30 Síugró-vk, Ausztria 12.00 Eurogólok 13.30 Csupa sport 14.00 Alpesi sí vk, Olaszország 15.00 Csúszókorong Eb, Finnország Élő közvetítés 18,00 Extrém sportok 18.30 Alpesi sí vk, Ausztria 19.30 Labdarúgó-vb-előzetes SPORT1 13.30 Kosárlabda, NBA közvetítés (ism.) 16.00 Labdarúgás, spanyol bajnoki összefoglaló 17.00 Kosárlabda, Euroliga magazin 17.30 Olasz labdarúgás, bajnoki mérkőzés 19.30 Visszajátszás 20.15 Kézilabda, Női Világbajnokság, nyolcad döntő (élő közv.) A műsor és a kezdési Időpont változtatásának jogát minden tévéadó fenntart s ezért laputy felelősséget nem vállal. Bács-Kiskun megye & db derült napos tilhős «ftt m <£b párás ködös borult cffê dfö c£b zápor zivatar ázás Havas no hozapor havazás Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, elvetve kisebb havazás, hószállingózás is előfordulhat. A többnyire mérsékelt északnyugati szél csak időnként élénkül meg kissé. Hideg idő várható, a hőmérséklet még délután is jóval fagypont alatt Körtsksdésmeteorol ógia Jeges útszakaszokra továbbra is számíthatunk. A Dunántúlon havazásban időnként rossz látási viszonyok várhatók Hungária Biztosító Rt Jó napot! Országos előrejelzés Mai időjárás Hójelentés Észak felől továbbra is Kékestetó 19 cm nedves levegő érkezik az Bánkút 20 cm ország fölé, így többnyire Galyatető 19 cm erősen felhős, illetve boCsorba-tó 40-80 cm rult lesz az ég. HószállinDonovaly 30-50 cm gózásra, kisebb havazásZakopane 26 cm ra főként a Dunántúlon Rax 65 cm számíthatunk. Folytatódik Spital 30-50 cm a hideg idő. Villach 8 cm Távolabbi kilátások Szerda Csütörtök-4° Péntek-5° DECEMBER 11., KEDD Névnap: Árpád Napkelte: 7 óra 22 perc Napnyugta: 15 óra 53 perc Holdkelte: 3 óra 05 perc Holdnyugta: 14 óra 04 perc VÍZÁLLÁS Tegnap a Duna Budapestnél 389 cm (apad), Bajánál 485 cm (árad), a Tisza Szolnoknál 8 cm (apad), Csongrádnál pedig 51 cm (apad) magas volt. Petőfi Népe Bács-Kiskun megyei napilap Kiadja: Petőfi Lap- és Könyvkiaaó Kft Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztők: Hámori Zoltán, Bán János Felelős kiadó: Gazsó László ügyvezető igazgató A kiadó és a kecskeméti szerkesztőség címe: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A Telefon: 76/518-200. Telefax: 76/481434 Hirdetésfelvétel: Telefax: 76/481-386 Terjesztés: Telefax: 76/486-539 Helyi szerkesztőségek: Baja: Árpád tér 6. Tel./fax: 79/322-453; 79/426-371. Levélcím: 6501 Baja, Pf. 311. Hirdetésfelvétel, olvasószolgálat: 79/323-974. Bácsalmás: Szt. János u. 9. Tel./fax: 79/341-225. Kalocsa: Szent István u. 78. Tel./fax: 78/461-849. Kecel: Fő tér 1. Tel.: 78/321-211; Fax: 78/321-760. Kiskunfélegyháza: Mártírok útja 1. (bejárat a Kossuth utcán). Tel./fax: 76/463-274. Kiskunhalas: SziládyÁ. u. 5-7. Hirdetésfelvétel, olvasószolgálat: Tel./fax: 77/523-852; 77/523-853. Tel.; 77/525-670; 77/525-671. Kunszentmiklós: Bocskai u. 12. (Tasskertes) Tel./fax: 76/351-745. Tel.: 30/9859- 575. Tiszakécske: Béke út 142. Tel.: 76/441-578. Nagykőrös: Széchenyi tér 17. Tel.: 53/355-918. Kiskőrös: Árpád utca 2.Tel.: 78/413-643. Lapnyomda: COFINEC Szilády Nyomda Kft., 6000 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Felelős vezető: Boros Gábor ügyvezető igazgató. Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Népe terjesztőhálózata végzi. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felnasználá- sával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Axel Springer-Magyarország Kft., Harlequin Maf yarorszáfi Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő ft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál. Árusítja a DÉLHÍR Rt. Előfizetési díj: egy hónapra: 1.330 Ft, negyedévre: 3.990 Ft, fél évre: 7.980 Ft, egy évre: 15.960 Ft. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk « vissza. Az újság a »V« szerkesztőségi rendszerrel készült. » RANDA ISSN 00133-235 x Kiadónk a tagja