Petőfi Népe, 2001. december (56. évfolyam, 280-303. szám)
2001-12-10 / 287. szám
2001. December 10., hétfő KÉK T Ü K Ö R 9. oldal - Petőfi Népe ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig ELTŰNT. Nem találták meg a szombat délután Budapesten, a Parlamentnél vízbe esett kisfiút, ezért a vízirendőrök és a tűzoltók este befejezték a keresést. A tízéves gyerek szombaton 14 óra 30 perc körül esett a Dunába, amikor 11 éves társával felmentek egy pontonra, és az ott lévő láncon hintázni kezdtek. A fiút rögtön magával sodorta a folyó. Egy járókelő megpróbálta ugyan kimenteni, de ez nem sikerült. MEGLŐTTÉK. Nem javult az állapota, és még mindig nem lehet kihallgatni a péntek este tíz óra után Piliscsabán meglőtt S. Andrást - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. S. András 49 éves, piliscsabai lakost a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen dulakodás után többször meglőtte egy ismeretlen személy. A sértettet életveszélyes állapotban szállították egy budapesti kórházba. FOGÁS. Összesen százharmincegy határsértőt fogott el csütörtökön és pénteken a határőrség - közölte Orodán Sándor, a szervezet szóvivője szombaton. Tájékoztatása szerint a legtöbb határsértőt - ötvenhármat - pénteken Sopron körzetében tartóztatták fel. Közülük 6 iraki és 47 török állampolgár. HALÁL. Két gépkocsi ütközött össze Szigethalom belterületén vasárnap délelőtt; a balesetben egy középkorú nő életét vesztette. A baleset egy stoptáblával védett kereszteződésben történt, az áldozat a szabályosan közlekedő jármű jobb első ülésén ült, és nem volt bekapcsolva a biztonsági öve. PETÁRDA. A vámosok petárdákat, tűzijáték-rakétákat foglaltak le Budapesten a nagybani piacon, illetve hamisított ruhákat koboztak el egy fővárosi illegális varrodában - tájékoztatott Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség szóvivője szombaton. A vámkommandósok a nagybani piacon két magyar személy- gépkocsi csomagtartójában 25 ezer darab petárdát és 700 darab tűzijáték-rakétát találtak. RABLÁS. Három férfi kirabolt egy benzinkutat pénteken, a késő délutáni órákban a Hajdú- Bihar megyei Hajdúszováton, s a 400 ezer forintos bevétellel távozott a helyszínről. A hajdú- szováti Tüzép-telep és benzinkút őre, akit leütöttek, súlyos, életveszélyes koponyasérülést szenvedett. HAMIS. A Budapesti Rendőrfőkapitányság bankkártyával elkövetett bűntett alapos gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen férfi ellen. A gyanúsított májusban és júniúsban hamis bankkártyával több alkalommal is különféle, nagy értékű műszaki cikkeket vásárolt egy XX. kerületi áruházban. TOLVAJOK. November 23-án, a délelőtti órákban egy budapesti idősek otthona öltözőjében két 18 és 20 év közötti fiatalember felfeszített egy szekrényt. Abból eltulajdonítottak egy mobiltelefont, egy pénztárcát 3000 forint készpénzzel, és két darab telefonkártyát. MEGHIÚSULT. Fiatalkorú fiúval akarta mostohaanyját megöletni egy 21 éves lány Kisvárdán. A HavariaPress értesülései szerint a felbujtó egy 17 éves fiúnak 500 ezer forintot vagy egy személygépkocsit ajánlott fel, ha elteszi láb alól az 53 éves nőt. A fiatalember bele is egyezett az üzletbe, de egyik ismerőse értesítette a rendőrséget, így meghiúsult a terv. ■ Kiskorú gyilkosok pere Zárt ajtók mögött kezdi meg holnap a Fővárosi Bíróság annak a büntetőpernek a tárgyalását, amelyben egy 15 éves lányt azzal vádol az ügyészség, hogy tavaly májusban a fővárosban megölte a 11 éves Kocsis Franciskát. ték a kezét, betömték a száját egy zoknival, földre döntötték, és felváltva bántalmazták, végül pedig az egyik elkövetőnél lévő láncos bottal (nuncsakuval) megfojtották. Ezután a gyermek holttestét a két fiatal elkövető betakarta fűvel, avarral. A rendőrség 2000. május 22-én egymillió forint jutalmat ajánlott fel a nyomravezetőnek, majd napokon belül őrizetbe vette a gyilkossággal gyanúsított 14 éves lányt, a 12 éves fiút pedig, aki a hatóságok szerint szintén részt vett a szörnyű cselekményben, javító-nevelő intézetbe helyezték. A büntető törvénykönyv szeBudapest Az elsőfokú büntetőperben csak a perbeszédek és az ítélethirdetés lesz nyilvános. Korábban az ügyről a rendőrség úgy tájékoztatott: Kocsis Franciskát 2000. május 4. és 18. között ölték meg, holtteste a XVIII. kerületben a Szálfa és a Flór Ferenc utca közötti erdős területen került elő. All éves áldozat 2000. május 4-én két iskolatársával, egy 14 éves lánnyal és egy 12 éves fiúval indult el a II. kerületi általános iskolából Kőbányára. Feltehetőleg kirándulás ürügyén csalták el, egy alkalmas helyen hátrakötötrint a 16. életévét be nem töltött fiatalkorú legfeljebb 10 éves szabadságvesztéssel sújtható. Erre akkor van lehetőség, ha felnőttkorú esetében életfogytiglani szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követett el, minden más esetben pedig legfeljebb ötéves büntetést kaphat a 16. életévét be nem töltött fiatalkorú. Budapesten utoljára az 1997-ben elkövetett taxisgyilkosság ügyében állt bíróság előtt ilyen súlyos vá- dakkal két 16 évesnél fiatalabb lány. Őket a Fővárosi Bíróság 1998-ban első fokon, nem jogerősen 7 és fél-7 és fél éves szabadságvesztéssel sújtotta, ám ezeket a büntetéseket a Legfelsőbb Bíróság 1999. május 4-én kihirdetett másodfokú, jogerős ítéletében 9, illetve 8,5 évre súlyosbította. Börtön a bújócskáért A törvénymódosítás után már nem lehet kitérni a bírói ítélet elől Budapest Amennyiben a parlament áldását adja a büntetőtörvény módosítására, úgy jövő év áprilisától akár börtönbe is kerülhet az, aki megpróbálja megakadályozni a jogerős bírói ítélet végrehajtását. hogy a bírói ítéletet végre lehessen hajtani. Példának okáért nem feltétlenül kerülnek az adósok börtönébe azok, akik nem tudnak fizetni, azok viszont igen, akik kibújnak e kötelezettség alól. Jogi szakértők szerint az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy sokan azok közül, akik pert vesztettek, bármit hajlandóak megtenni azért, hogy a rájuk kirótt kedvezőtlen ítéletet ne lehessen végrehajtani. Bár az alkotmány kimondja, hogy a bíróság jogerős ítélete mindenkire nézve kötelező, valójában a bírósági végrehajtás akadályozása valós gondot jelent. SzámA büntetőtörvény módosításának tervezete szerint, amit az igazságügyi tárca készített, egy évig terjedő szabadságvesztést, közérdekű munkát, illetve pénzbüntetést kaphat az, aki akadályozza a jogerős bírói döntés végrehajtását. A törvényjavaslat szerint ellenállásnak számít a többi között például az is, ha valamelyik szülő nem engedi, hogy a másik elvigye a gyereket. Vagy ha valaki elrejt valamit, amit ki kellene adnia. Börtön elsősorban azokat fenyegeti, akik szántszándékkal ellene tesznek annak, tálán esetben csak végrehajtó által lehet érvényt szerezni a bírói döntésnek. A szakemberek nem feltételezik, hogy a törvénymódosítás elfogadását követően a bírósági végrehajtás akadályozása miatt tömegesen indulnak majd meg a büntetőeljárások. Az is lehetséges, hogy önmagában már a fenyegetettség is elegendő lesz az ítéletek végrehajtásához. A félelem visszatartó erő lehet, s remélhetőleg könnyebben elfogadhatóvá és megtart- hatóvá válnak a nem tetsző bírósági ítéletek is. Korszerű eszközök a bűn ellen A rendőri munka hatékonyságának növeléséhez nélkülözhetetlen az új munkamódszerek kutatása és az innováció. Az ezzel kapcsolatos tennivalókról hatvan szakember tanácskozott a siófoki országos értekezleten, amelyen Jenei Zoltán, az Országos Rendőr-főkapitányság gazdasági főigazgatója is részt vett. Siófok Az ORFK gazdasági főigazgatójának közvetlen irányításával Egerben, a Heves Megyei Rendőrfőkapitányság objektumában működik a Rendőrségi Innovációs Adatbank. Az újítók, fejlesztők, tervezéssel foglalkozók számára információs rendszert működtetnek, szakmai konferenciákat szerveznek. Az adatok elérhetőek a rendőri szervek számára. Piros Attila, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársa javasolta: a szolgálati naplót teljes körűen váltsa ki informatikai rendszer. Ezzel csökkennének a vezetők adminisztrációs terhei. Emellett a teljesített szolgálati és munkaidőket, távolléteket, a szolgálati naplóhoz kapcsolódó feljegyzéseket könnyebben lehetne regisztrálni és összegezni. A rendőrségi és ügyészségi statisztika szabályai az elmúlt években többször változtak. Egy új program egységes szerkezetbe foglalt, könnyen kezelhető és átlátható kódtárat foglal magába, amely minden lényeges információt tartalmaz a bűnügyi statisztikai lapok kitöltéséhez. Négy, a munkát jelentősen segítő találmány szerzőit emléklappal és innovációs díjjal jutal- mazhatta az országos rendőrfőkapitány. c.a. Csempészáru Pekingből Szinte naponta ellenőrzik a vámosok az olcsó ruházati cikkek lerakatait. Nem véletlenül: a többnyire keletről származó áruk eredete gyakran kétes, egy részüket becsempészték az országba. A határon is érdemes figyelni. Udvar A határon belép két nagy kamion, téli ruhaneműt szállítanak Budapestre. A gépkocsivezetők annak rendje és módja szerint leadják a vámnyilatkozatokat. Â vámosok átvizsgálják a rakományt, az áru mennyisége egyezik a papírokon lévő adatokkal, eltitkolt holmi nincs a fedélzeten. A gépkocsi- vezetők volán mögé ülnek: indulás, minden rendben!- Minden rendben? - kérdik a vámosok, akiknek megint „jó orruk” volt. Túl olcsónak tűnt a behozott áru; lehet, hogy a vámköltség csökkentése kedvéért számlázták így, de az is lehet, hogy a számla is hamis. Ellenőrzésképpen elküldenek egy faxot Pekingbe, a kínai vám- igazgatáshoz. A két kamion még Szekszárdra sem ért, már megérkezik a válasz: a számlán szereplő feladó cég ismeretlen, tehát az okmány hamis. Ilyen közel van Pekinghez Udvar! Azonnal telefon a vámkommandónak. Csak a két rendszámot közlik. A számítógépes és a kockázatelemző rendszerekből percek alatt előkerül minden szükséges adat. Ezt követően kiszámítják, hol is járhat a szállítmány. Nem állítják meg, követik, mert így elvezethetnek a már előzőleg behozott csempészárukhoz is. Nehéz az ilyen raktárakba bejutni. Sok száz miihó forintról van szó, jelentős összegeket veszélyeztet a hatóság. A bűnözők ez esetben is úgy bezárkóztak, hogy a speciális bevetési egységet kellett csatasorba állítani. Az eredmény: a lefoglalt 360 millió forintnyi csempészárut, csizmát, télikabátot, meleg téli holmit csak három nap alatt tudták átszállítani a vámraktárakba. A büntető- eljárás szerint minden lefoglalt árut csak jogerős bírói döntés után lehet felhasználni. De van olyan jogszabályi lehetőség, hogy az ügyészség az előzetes értékesítést engedélyezheti, ha a tárolás költséges, ha az áru amortizálódik. A vám- és pénzügyőrség vezetői most azt igyekeznek ennek alapján elintézni, hogy még karácsony előtt ki lehessen osztani a rászorulóknak az itt elfekvő téli holmikat. Októberben 277 esetben összesen 1 milüárd 350 millió értékű csempészárut foglaltak le. Nem hiába mondta a VPOP parancsnoka, Arnold Mihály, hogy minden vámőrre költött 1 forint 50 forintot ér az év végére. ______koós tamás GUMIABRONCS-AKCIO! Régi ár/Ft 15,5 R38 orosz garn. MTZ 56.155 11,2x20 orosz garn. MTZ 22.000 315/80 R22,5 orosz kamion 65.600 385/65 R22,5 orosz pótkocsi 69.600 195/70 R15 C Barum kistgk. 17.900 185 R14 C Hankook kisteher 14.620 175/65 R14 Barum 11.950 Téli személy- és kisteherabroncsok 15% kedvezménnyel! Áraink az áfát tartalmazzák. PNEU TRADE Kft. 14. sz. Bolt Kiskunhalas, Mártírok u. 40. Tel.: 77/423-796, 60/484-881 Akciós ár/Ft 50.540 19.800 56.400 60.500 15.200 12.430 10.150 HÚSÁRUHÁZ DÉLHÚS Rt. Termékek Forgalmazója KERESKEDELMI KFT Sertéslapocka Sertésapróhús Marhaoldalas Marhalapocka Borjúdagadó Malachús Pulykasonka Baromfipárizsi Virsli Párizsi Olasz AKCIÓ 2001. december 10-15. 920 Ft/kg 820 Ft/kg 500 Ft/kg 930 Ft/kg 850 Ft/kg 620 Ft/kg 700 Ft/kg 360 Ft/kg 422 Ft/kg 410 Ft/kg 578 Ft/kg Délhús lecsókolbász 460 Ft/kg Délhús főtt császár 1210 Ft/kg Bajai uzsonnahús 1075 Ft'kg Família finom májas 470 Ft/kg Füstölt csülök 860 Ft/kg Tejszinspray 235 Ft/db Fagyasztott csirkecomb 484 Ft/kg Fagyasztott csirkeszárny 403 Ft/kg Fagyasztott csirkemáj 417 Ft/kg Fagyasztott csirke far-hát 145 Ft/kg K<CSK<M<TI áS A BAJAI ÁRUHÁZUNKBAN! 139322 KCCSKCMCT. DOBÓ KRT. 9-11. BAJA. KÜLSŐ IPBRTÏLCPI ÜT Tol.: 79/527-439 m Besizötábor december 15-20. Kranjska Gora-Salonit apartman 26.900 Ft/fő/félpanzió/busz Lackenhof-Sporthotel 23.500 Ft/fő/félpanzió Szilveszter december 27-január2. Szlovénia-Cerkrio* ** * 86.900 Ft/íő szilveszteri vacsorával Kranjska Gora 39.900 Ft/fö Szlovákia Nizna P. 23.990 Ft/fő Buszos sítúrák Szeged-Kecskemét-Budapest útvonalon SZLOVÉNIA AUSZTRIA Kranjska Gora: január 13-18., 18-23., Lackenhof: január 13-18., 18-23. 28-febri/ár 2., február 2-7. Sonnenhof Salonit apartman 33.700 Ft/fő/íélpanzíó/auíá&nsz 29.990 Ft/fő/félp./autóbusz Sff elszerelések Nika panzió 27.990 Ft/fő/félp./autóbusz AKCIÓS VÁSÁRA! Jelentkezés: MISTRAL UTAZÁSI IRODA Kecskemét, Zimay u. 16. Tel.: 76/481-614 E mail: mistral@microsystem.hu MŰANYAG NYÍLÁSZÁROK Osztrák minőségben, gyári áron! Ablakaink festést nem igényelnek - nem vetemednek! Nyíló-bukó ablakok, portálok, üvegtálak, toló- és harmonikaajtók, bejárati és teraszajtók, redőnyök, télikertek egyedi szín- és méretválasztékban, megrendelésre! Fix ablak 90x150 13.270 Ft Nyíló-bukó ablak 60x60 11.350 Ft Nyíló-bukó ablak 90x150 22.450 Ft Nyíló-bukó ablak 150x150 32.510 Ft Nyíló erkélyajtó 90x210 28.400 Ft Nyíló erkélyajtó 90x240 31.070 Ft 15% dK kedvezmény 2001. december 31-éig. Áraink az áfát nem tartalmazzák! 6000 Kecskemét, Nyíl u. 9/A Tel./fax: 76/479-927 iOh Nyitva: H-P: 9-17 óráig l'aplan- cs ái>viiciinT l»a 1*11 iá lí ra-vásár Műszálas téli paplan 3500 Ft helyett 2900 Ft Ágynemű-garnitúra 2900 Ft helyett 2300 Ft Gyapjú-, antiallergén paplanok, -párnák széles választékban, kedvező áron. ä. Ezüst- és aranyvasernap gyfii különböző «keiékksl^"” ajándékokkal várjuk kedves vásárfáinkat. Textil Bt. Kecskemét, Rákóczi út 2. _____ Tel.: 76/326-735 1I RODABERENDEZES KFT 6000 KECSKEMÉT, KADA E. U. 12. Tel./fax: 76/415-474, 20/9455-319 Nyitva: H-P: 9-11, 14-16 óráig. 128 IVoááíi-lcjsiMlö- «Sk tö riilkúxővúsár a Lakástextilben Frottírlepedő, 90x200 1190 890 Ft 140x200 1900 1260 Ft 180x200 Z100 1390 Ft Frottírtörülköző, 50x100 490 és 580 Ft 70x140 990 és 1100 Ft-os reklámáron! Kmét, Lestár tér 2. (a színházzal szemben!) Tel.: 76/418-695 142511 fà/va//rre Valvoline motorolajok nagykereskedése. Autó-Weinhardt Kft. Soltvadkert, Kossuth L. út 32. Tel.: 78/482-171 123727 I Gondolt rá? Ajándékozhat lapelőfizetést BELFÖLDRE és KÜLFÖLDRE Hazai és külföldi lapok széles választéka a kecskeméti üzletében , Arany János u. 3. Telefon: 76/482-998 í i