Petőfi Népe, 2001. december (56. évfolyam, 280-303. szám)

2001-12-10 / 287. szám

2001. December 10., Hétfő LABDA RÚGÁS Petőfi Népe - 7. oldal ST. PAULI-WERDER BREMEN 0-3! A német Bundes liga 16. fordulójában Lisztes Krisztián együttese biztosan nyert a sereghajtó otthonában. A magyar középpályás végigjátszotta a találkozót. A brémaiak legutóbbi tíz baj­nokijukból kilencet megnyertek. fotóiepa ___ Felemás szezont zártak _____Kalocsa____ A Kalocsai FC labda­rúgócsapata tizen­hat ponttal a nyolca­dik helyen zárta az őszt az NB III. Alföld csoportjában. Az együttes szereplé­sét Alföldi Albert edző értékelte: - A nyáron úgy tűnt, hogy erős csapattal tudunk neki­vágni a bajnokságnak. Az utolsó pillanatban azonban négy megha­tározó játékosunk távozott, így a pótlásuk az utolsó utáni pillanat­ban szinte lehetetlen volt. Ennek megfelelően az eredetileg kitűzött 2-5. helyezésen korrigálni kellett, és a középmezőnyt, valamint egy ütőképes csapat kialakítását ter­veztük. Két nagy különbségű győ­zelemmel rajtoltunk, aztán meg­kezdődött vidéki vesszőfutásunk, ami tulajdonképpen az ötven szá­zalék körüli teljesítményünket okozta. Míg otthon egy vereséget szenvedtünk - az Algyőtől -, ad­dig vidéken mindössze egy pon­tot tudtunk szerezni. Igaz, hogy ezek egy-két gólos vereségek vol­tak, mégis ezek határozták meg ezt a felemás szezont. Teljesít­ményünk elfogadható, két pontra vagyunk a 6. helytől. Az átigazolási sza­bályok alakulása értel­mében - mivel távozás nem nagyon várható -, úgy gondolom, az első hat hely valamelyikét tavasszal kitűzhetjük magunk elé. Minden­képpen az őszi szezon egyik legnagyobb ered­ménye, hogy a Magyar Kupában bejutottunk a 32 kö­zé, és meggyőződésem, hogy ha nem a Debrecent kapjuk, hanem valamelyik NB I/B-s vagy NB Il­es csapatot, akkor hazai pályán talán még tovább is eljuthattunk volna. így is egy életreszóló él­mény jelentett valamennyiünk­nek ez a kupamenetelés. A jövővel kapcsolatban azt gondolom, hogy nekünk, edzők­nek - olvasva a kollégáim nyilat­kozatait -, át kell alakítanunk a szemléletünket. Egyszer és min­denkorra ki kell mondani: a ki­alakult helyzetért mi, edzők is felelősek vagyunk. Hiszen amed­dig például a helyi szódás bírja pénzzel, igazolunk 8-12 játé­kost, és teljesen talajtalan fut- ballkalandorokkal jó csapatunk van. Akkor hirtelen nagyon jó edzők vagyunk. Aztán, amikor nincs, aki adja teljesítmény nél­kül a horribilis összegeket, akkor panaszkodunk és hivatkozunk mindenféle külső körülményre. Amióta az UEFA-rendszerű kép­zés megindult, én azt gondolom, hogy van hova és kihez fordulni. Kész játékosokat csak annyit szabad és kell igazolni, amennyi feltétlenül szükséges. Bács-Kis- kun megyében valamennyiünk számára példa kell legyen az, ahogy Baján működik a futball- klub az előkészítő csoporttól a felnőtt együttesig. Meggyőző­désem, hogy ez a jövő útja. Én is ezt a módszert vallom. Sze­rencsére olyan utánpótlás-szak- ágvezetővel dolgozhatom, mint Pákolicz László, aki éyek óta számomra és a kalocsai futball számára is egy olyan „kincses- bányát” biztosít, amely többet ér minden más kiöregedő és nagy pénzért a markát nyújtó, de igazán nem teljesítő játékosnál. Nekünk, edzőknek nem játé­kosokat kell igazolni, nem kész játékosokkal kell aztán az elért eredmények után a mellünket verni, hanem játékosokat kell képeznünk. Hiszen ez a mi szakmánk, ha edzőnek tartjuk magunkat. Bátran hozzá kell nyúlni a fiatalokhoz, keveseb­bet beszélni, siránkozni és so­kat dolgozni. ÉRTÉKELÉS) A tapasztalatszerzés ideje lejárt Izsák Az Izsáki Sárfehér SE labda­rúgócsapata a város sporttör­ténetében először ősszel sze­repelt NB-s bajnokságban. A nyáron megyei bajnokságot nyerő együttestől a biztos bennmaradást várták a szur­kolók. A csapat az NB III. Al­föld csoportjában 13 pontot szerzett, ezzel a 10. helyről várja a folytatást. Az őszi szereplésről Gréczi Gá­bor játékosedző nyilatkozott: - Csapatunk az elmúlt évek alatt a megyei I. osztály alsóbb régióiból fokozatosan lépett egyre előrébb. A fejlődés folyamatos és látvá­nyos volt. Három éve még a nyol­cadikok voltunk, két éve már a dobogón végeztünk. Az elmúlt bajnokságban megnyertük a me­gyei I. osztályt, amellyel egyben óriási lehetőség adódott: Izsák sporttörténetében első alkalom­mal a város futballcsapata elindul­hatott az NB-s pontvadászatban. Eltelt fél év. Játékos, vezető és néző egyaránt belekóstohatott a magasabb osztály hangulatába. Értem ez alatt például a jobb ké­pességű ellenfeleket, színvonala­sabb meccseket, kulturáltabb öl­tözőket. A szurkolók az ősszel minőségileg egészen más mérkő­zéseket láthattak, mint amihez korábban hozzászoktak. Tudom, hogy az induláskor sokan féltet­ték a csapatot, ám szerencsére a kétkedőknek nem lett igazuk. Egy újonc mindig óvatosan tervez, többnyire a biztos bent­maradást célozza meg. Ezt természete­sen a nyári átigazolá­sok is behatárolták. Bár csak egy játéko­sunk - Somlyai - távo­zott, miközben leiga­zoltuk Kurucsai Mi­lánt, Király Sándort, Márton Attilát, ám ezek az erősítések nem igazán posztok szerint tör­téntek. Aztán a felkészülés ele­jén a tavalyi házi gólkirályunk egész őszre harcképtelenné vált. Tizenkilenc tagú keretünk volt, de ebből a „bevethető” mezőny- játékos valójában csak 13-14. A szűkös keret miatt az ősz folya­mán akadtak is gondok, ezen mindenképpen változtatni kell. Hogy mennyire vagyok elége­dett a 10. hellyel? Még a sorsolás előtt 4x3 meccsre osztottam a bajnokságot. Úgy számoltam, ha három mérkőzésenként szer­zünk 4-4 pontot, vagyis össze­sen tizenhatot, akkor nem lehet gond. Amikor kiderült, hogy csak ötször játszunk hazai pá­lyán és hétszer idegenben, már sejtettem, hogy nehéz dolgunk lesz. A megszerezett 13 pont nem rossz eredmény. A hiányzó hármat - szerintem - még a har­madik fordulóban, Kondoroson buktuk el, ahol a 84. percig még 3- 2-re mi vezettünk, de végül 4- 3-ra kikaptunk. A legtöbb csapattal játékban sokáig partiban voltunk. Akadtak ugyan bosszantó vereségek, de a szezon végén a csoport egyik leg­erősebb együttesével, a Rákóczi­falvával kifejezetten jó színvonalú mérkőzést játszottunk. Az Alföld csoportban a második legtöbb gólt mi rúgtuk, igaz, a második legtöb­bet is mi kaptuk. A 7. fordulóig a kapusposz­ton is akadtak problé­mák, és a védekezés­ben is tapasztaltam taktikai fegyelmezetlenségeket. Ez már mutatja, hogy melyek a téli feladataink. Az Izsák egy-két erősítéssel akár stabil középcsa­pat is lehet ebben az osztályban. Ahhoz, hogy előrébb lépjünk, a jövőben minden szinten - játé­kostól az edzőn át a vezetőkig - többet kell tenni. A szezon után két hétig leve­zető edzéseket tartottam. A játé­kosok többsége bekapcsolódott a városi terembajnokságba, ahol hétvégeken folynak a meccsek. Január végéig mindenki szabad­ságot kapott, aztán megkezdjük a közös munkát. A tapasztalat- szerzés ideje letelt, tavasszal - az előrelépés érdekében - mi­nőségileg mindenkinek többet kell nyújtania. NB III., ALFÖLD CSOPORT 1. Rákóczifalva 12 8 2 2 26-14 26 2. Kiskörös 12 8 2 2 24-13 26 3. Szentes 12 7 4 1 24-7 25 4. Algyő 12 7 1 4 20-10 22 5. Hmvásárhely 12 6 3 3 17-8 21 6. Békés 12 5 3 4 22-13 18 7. Kondoros 12 5 3 4 17-15 18 8. Kalocsa 12 5 1 6 20-16 16 9. Örkény 12 4 3 5 15-14 15 10. Izsák 12 3 4 5 25-26 13 11. Jamina 12 3 1 8 18-23 10 12. Gyomaendrőd 12 3 1 8 12-21 10 13. Csongrád 12­- ; 12 5-65- ­r ___r E RTEKELES 1* f I A vártnál gyengébb eredmény Elégedett vagy sértődött emberekkel nem lehet dolgozni Lapunk sportoldalán a labdarúgósze­zon végeztével sorra jelennek meg az edzői értékelések. A következő sorok­ban az NB I/B Keleti csoportjában sze­replő Kecskeméti FC-ről olvashatnak, de ez az értékelés rendhagyó. Azt a Gabala Ferencet kértük, hogy beszél­jen a gárdáról, aki az utolsó két őszi találkozón ült a KFC kispadján. Kecskeméti FC Köztudott, hogy elődjével, Nagy Lászlóval a 17. fordulót követően szerződést bontott a klub. Ga­bala persze nem a váltást követően látta először a fiúkat játszani, hiszen rég a klub alkalmazásá­ban áll, ő foglalkozott a fiatalok képzésével. A csa­pat mérlege: 5 győzelem, 5 döntetlen, 9 vereség, 31 rúgott és 40 kapott gól. Mindez a 10. helyhez volt elég. Ennél a produkciónál mindenki többet várt a tavalyi második helyezettől.- Én is sokkal többet vártam - szögezi le Gaba­la, s így folytatja: - Azt hiszem, a gyenge szereplés alapvető oka az, hogy meghatározó emberek tá­voztak a csapattól. Gondolok itt Kalina Tiborra, Gyánó Szabolcsra, Gabala Krisztiánra. A statiszti­ka is - a negyven kapott gól - azt mutatja, hogy hi­ányzott egy nyugodt játékos a védelemből. A csa­pat szerkezete nem volt olyan biztos, főleg a hát­só alakzatokban, mint tavaly. Több játékos is meg­fordult egy-egy poszton, nem volt állandó helyük. Nem is emlékszem, játszott-e a csapat kétszer egymás után azonos összeállításban. Aztán akadt néhány játékos, akiket mellőztek, de nem tudom, miért. Sok minden előtt én is értetlenül álltam. A szintén távozó Kvasz Krisztián helyett nem iga­zoltak jobb oldali futót. Amikor eldőlt, hogy Kele­men fog játszani azon a poszton - szerintem kény- szerűségből -, akkor nem kapott elég bizalmat. Néhány frissen igazolt labdarúgóval pedig csak a létszám lett meg, a minőség nem. - Máshol sem sokkal jobb a játékosállomány. Sőt, megkockáz­tatom, hogy vannak a kecskemétinél gyengébb erővel rendelkező csapatok, mégis előrébb állnak a táblázaton. Mi lehet a döntő, ha mondjuk azo­nosak a képességek?- Ha két állomány képességei hasonlóak, úgy a felkészítésnek és a gárdát körülvevő morálnak kell rendben lennie. Csak így tud egy irányba menni a csapat. A gond széthúzást szül. Én a két meccsemen nem találkoztam morális problé­mával, a játékosok egymásért hajtottak. Láttam, hogy a fiúk vevők az újra.- Az alapszakaszból még három mérkőzés van hátra, amit máráusban játszanak le. Ezután ket­téválik a mezőny, és az 1-6., illetve a 7-12. helyen végzettek újra megvívnak egymással. A KFC-nek csak matematikai az esélye, hogy ott legyen az első hat között. Mi lehet az együttes számára a további cél?- Ha meglesz továbbra is az a stabil szponzori háttér, ami volt - esetleg még bővülhet is a támo­gatók köre -, akkor a hátralévő időt ar­ra kell szánni, hogy a jövő évi csapatot megtaláljuk. Ez a város megérdemli, hogy élvonalbeli gárdája legyen.- Mindenféle mendemondák kerin­genek a KFC körül. Már olyat is lehetett hallani, hogy megszűnik vagy alacso­nyabb osztályban folytatja jövőre. Ho­gyan lehet motiválni a játékosokat ilyen bizonytalanságban?- A fiúknak tudomásul kell venni, hogy a saját egzisztenciájukért dolgoznak. A jö­vőképük lehet az, hogy töltsék ki a szerződésüket Kecskeméten. A mutatott teljesítményük mellé állhat oda a város. Fontos, hogy Jámbor úr, a klu­bot működtető kft. többségi tulajdonosa se fordul­jon el tőlük. Profi játékosok, akik egy pillanatig sem lehetnek elégedettek magukkal. Biztos va­gyok benne, hogy mentálisan sikerül megerősí­tenem őket. Pszichés energiamozgósítással sok mindent el lehet érni. Az az elvem, hogy aki nem lelkes és nem az előrelépésért küzd, attól meg kell válni. Ebből - bárhol is dolgoztam - eddig soha nem engedtem és itt sem fogok. Nem hajolok meg egy játékos előtt, mert mondjuk az ő érdekei mást kívánnak, vagy esetleg sértődött. Megelégedett vagy sértődött emberekkel nem lehet dolgozni.- Lesznek-e új igazolások, illetve kiknek a távo­zására lehet számítani?- Már dolgozom azon, hogy minőségi játéko­sokat tudjunk igazolni, olyanokat, akik sikerre éhesek. Neveket nem szeretnék mondani, mert biztosan nagy csata lesz a kiszemeltekért. A távo­zók között már felmerült Váczi neve, aki lehet, hogy a Vasasban folytatja. Bodort is elengedjük, ha lesz külföldi ajánlata. Kérdéses az is, hogy egy-két játékos egészségi állapota miként alakul. Nem szeretnék ugyanis olyannal dolgozni, aki hosszú távon sérült.- Hallani a hangján, hogy optimista a jövőt il­letően. Ezek szerint bízik benne, hogy Kecskemé­ten továbbra is lesz NB I/B-s csapat?- Remélem, hogy a vezetők valahol megtalál­ják a közös pontot. Jámbor János urat hiteles em­bernek ismertem meg. Olyannak, aki ha valami mellé leteszi a voksát, akkor azt végig is csinálja.- Mi lesz a program a tavaszi rajtig?- Már pihenőt kaptak a játékosok, de megad­tuk nekik a feladatokat és azt, hogy a karácsonyt követően milyen állapotban térjenek vissza. Ja­nuár hetedikén kezdjük a munkát két vagy há­rom edzéssel naponta. Remélem, létrejön egy tíz­napos edzőtábor is, ahová már kialakult játékos­kerettel szeretnék utazni. * * * A HÁZI GÓLLÖVŐLISTA 8 gólos: Váczi. 5 gólos: Czéh. 4 gólos: Török. 3 gólos: Szabó A., Barna Cs. 2 gólos: Puscas, Sallai. 1 gólos: Bodor, Kollár, Pintér, Molnár R. ___________ _________ ___ B.K. É RTÉKELÉS > y:m*. 4Í Hiányzott a frissesség Omán Nemzetközi barátságos mérkő­zésen: Oman-Magyar ligaváloga­tott 0-0. Mascat, 3000 néző. Az otthoni mínuszból érkezve az itteni 30 fokos melegre nehéz volt átállni, emiatt hiányzott a frissesség a csapat játékából - ér­tékelte Gellei Imre szövetségi ka­pitány a szombat esti mérkő­zést. A kapitány a Hajdú - Kom- lósi, Kuttor, Juhár, Szamosi, Za- vadszky, Molnár B., Farkas, Eg- ressy, Ferenczi, Kenesei összeál­lítású kezdő tizenegyet küldte pályára az 50 ezer néző befoga­dására alkalmas, szupermodern stadionban. Később szóhoz ju­tott Szanyó, Halmosi, Waltner, Bernáth, Óéra és Böjté is. Az NB III. Alföld csoportjában sze­replő megyebeli csapatok gólszer­zői. Kiskőrös -10 gólos: Füleki. 5 gólos: Baranov. 2 gólos: Filus, Pecznyik, Somlyai, Aszódi. 1 gó­los: Kovács. Kalocsa - 6 gólos: Ko­vács J. 3 gólos: Szabadi, Farkas Z., Beke. 2 gólos: Balogh T. 1 gó­los: Fuszenecker, Illés, Gombkö­tő. Izsák - 9 gólos: Bankes. 8 gó­los: Kurucsai. 2 gólos: Király, Gréczi. 1 gólos: Török, Jávorka, Mezei K., Mezei Zs. Az NB III. Alföld csoport őszi szezonjának végeredménye - pá­lyaválasztóként: 1. Rákóczifalva- Fűzi csak azért nem játszott, mert még korábban rúgást ka­pott a térdére - tette hozzá Gellei, akinek az volt a véleménye, hogy Hajdú kitűnően védett, Kuttor és Juhár a várakozásnak megfelelő­en helytállt, Kenesei jó benyo­mást tett rá, miként Halmosi és Szamosi is. - Korai lenne még messzemenő következtetéseket levonni arra vonatkozóan, hogy kikre számíthatok majd a későb­biekben is. A találkozó viszony­lag kiegyenlített játékot hozott, a kapitány szerint csapata 5-3-ra „nyert” a gólhelyzetek alapján. Kétszer az ománi kapus mentett bravúrral, háromszor a mieink hibáztak. Ma (magyar idő szerint 17.30-kor) következik az újabb tesztmeccs. mti 18 pont, 2. Szentes 16, 3. Hód­mezővásárhely 16, 4. Kalocsa 15, 5. Kiskőrös 15, 6. Kondoros 12, 7. Békés 11, 8. Örkény 10, 9. Izsák 9, 10. Algyő 7, 11. Jamina 7, 12. Óyomaendrőd 7 ponttal, 13. Csongrád pont nélkül. Az őszi szezon végeredménye - ven­dégként: 1. Algyő 15, 2. Kiskő­rös 11, 3. Szentes 9, 4. Rákó­czifalva 8, 5. Békés 7, 6. Kon­doros 6, 7. Hódmezővásárhely 5, 8. Örkény 5, 9. Izsák 4, 10. Jamina 3, 11. Gyomaendrőd 3, 12. Kalocsa 1 ponttal, 13. Csongrád pont nélkül. _______■ N B I. A 21. fordulóból elhalasztott, teg­nap lejátszott mérkőzésen: Uj- pest-Sopron 2-1 (1-0). Megyeri út, 300 néző. V.: Kiss B. Gólszer­zők: Dvéri a 28., Tokody a 71., il­letve Tóth M. a 67. percben. Az inkább jeges, mint havas pá­lyán az újpestiek alkalmazkod­tak jobban a zord körülmények­hez, és nagy csatában kiharcol­ták a győzelmet az őszi szezon utolsó mérkőzésén. AZ NB I. ÁLLÁSA 1. MTK 22 17 3 2 46-13 54 2.ZTE 22 13 4 5 44-26 43 3. Dunaferr 22 10 7 5 43-23 37 4 Videoton 22 10 6 6 29-26 36 5. FTC 22 10 4 8 34-30 34 6. Újpest 22 8 5 9 3940 29 7. Kispest 22 7 5 10 3041 26 8. Debrecen 22 5 10 7 26-31 25 9. Sopron 22 6 5 11 3342 23 10. Győr 22 4 9 9 27-38 21 11. Haladás 22 4 7 11 2344 19 12. Vasas 22 4 3 15 2444 15 TOTÓEREDHIÉHYEK A totó 49. heti szelvényén szereplő mérkőzések eredményei: 1. Cottbus-Kaíserslautem 0-2 2 2, Dortmund-Hamburg 1-0 1 3. Mönchengladbach-Rostock 0-2 2 4. St. Pauli-Bremen 0-3 2 5. VfB Stuttgart-1860 München 0-1 2 6. Schalke-Hertha BSC 0-0 x 7. Freiburg-FC Köln 0-0 x 8. Piacenza-Bologna 2-0 1 9. Brescia-Intemazionale 1-3 2 10. Chievo-Lecce 2-1 1 11. Lazio-Fiofentina 3-0 1 12. Parma-Roma 1-2 2 13. Torino-Atalanta 1-2 2 PLUSZMÉRKÖZÉS: 14. Milan-Juventus lapzárta után NB III. - A SZÁMOK TÜKRÉBEN 1

Next

/
Thumbnails
Contents