Petőfi Népe, 2001. december (56. évfolyam, 280-303. szám)
2001-12-10 / 287. szám
4. oldal - Petőfi Népe M E GYE I KÖRKÉP VÉLEMÉNYEK 2001. December 10., hétfő Nézőpont Balai F. István______ Adventi pulykaméreg Hogy kell-e a megyeszékhelyen a főtérre karácsonyi bazársor, arról megoszló véleményt mutatott az általam végzett közvélemény-kutatás. Szerintem nem kell, nem ide való, s ezt az álláspontomat többen is osztották. Néhányan - inkább csak vállvonogató közönnyel - azt mondták, hogy miért ne. A mániákus vásárolgatók helyeselték a dolgot, bár ahogy tapasztalom, ők mindig helyeslik, ha valahol valamit kapni lehet. Ők mindig vesznek a szatyorból kínált, olcsó frottírtörölközőből is, miért ne vennének éppen a főtéren szaloncukor-akasztót? Mondván, hogy egy városi tér eredetileg tulajdonképpen platz, vagyis piac. Tehát hol másutt legyen a vásár, mint a főtéren? A direkt elutasítással végül - ha kisebbségben nem is maradtam -, többséget semmiképpen sem kaptam. Abban viszont mégis mindenki egyetértett, hogy ez nem jól van így, ahogyan most van. A karácsonyi bazársor szűk, nem jó sem a vásárlóknak, sem a kereskedőknek. Legfeljebb a zsebtolvajoknak csillanhat föl a szeme, ha meglátják a zsúfoltságot. Attól meg végképp elönt mindenkit az adventi pulykaméreg, hogy ismét lehetetlen parkolóhelyet találni. A szeretet ünnepére készülve dühödt autósok dudálnak egymásra, türelmetlenül bolyonganak kör- be-körbe, végül felállnak a járdára vagy eltorlaszolják a bank és a gyógyszertár készletfeltöltő bejáratát. Valamiért éppen most folyik a térburkolat felújításának folytatása, s ahol máskor autók szoktak állni, ott most deszkakorlátok zárják ki az autósokat; Azokat, akik éppen árut hoztak volna a bódék valamelyikébe, vagy fenyőfatartóért jöttek be a város széléről. Merthogy itt van a karácsonyi vásár... Szóval, ismét teljes a káosz. Úgy látszik, ez az év már csak ilyen. Tavasz óta egyfolytában bukdácsolunk a téren. Bontják az aszfaltot, betonoznak és köveket raknak, informatikai kábelt fektetnek, szökőkutat építenek, ami aztán szivárog, bontják és javítják, jegykiadó gépet telepítenek, sátrakat és bódékat állítanak, színpadokat állványoznak, ismét köveket raknak, mi meg dühöngünk. Megállni nem tudunk, mert a parkolóhely kevesebb, de lássuk be, hogy a város nekünk akar jót. Majdcsak vége lesz ennek az évnek is. Tavasz óta egyfolytában dühöngünk Minden napra ajándék! •• Ajándékozza meg Öntől távol élő, idős szüleit, rokonait Petőfi Népe-előfizetéssel! Akinek előfizeti, mindennap eszébe fog jutni, kitől kapta az ajándékot. Információs, ingyen hívható telefonszám: 06-80/480-756. Bktíéw »ßnfataink THAIFÖLD SasgkoX-PatSaja 12 rap: 8 éj mm tatet/. ,Msá rapÄ wgß 3t7.Ö08.-Fíí'fó THAIFÖLD ÜMgkctc • Pkukít UsspiS« wife tarèert?. '"száll, rapàW seggei; 432.503.-Fi;fó EGYESÜLT ARAB E, ■ Dubai 9napí?fj ipsün! teréért?, ""szét. nptM ngpf 411.OO0.-Hio DÉL AFRIKA - Darian ümfM j»8 “*S2i. rsjÄi „«ggtf 20QQMVÍ THAIFÖLD Saagkok • Paftsya 8«pí?i} ;»ei Már 6. *" száll, re;Ä agg* 24MC0,-FVIs DOMINIKA - déli part 8i®g>'?éj ;«p«íi jWrft '"sáli repm; Alwius* 350jOOO.-Ft1ó A2 árak nem iartalmazzák a repülőtéri illetéket! Tel.: (76) 416-580 Kecskemét Szabadság tér. 1/a A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza Minőségbiztosítási és Kontrolling igazgatása kontrollingasszisztensi munkakör betöltésére keres közgazdasági érettségivel, számítógépes, szövegszerkesztői ismeretekkel (Office, Word, Excel, ACCES, Windows) rendelkező munkatársat. Bér: Kjt. szerint. Érdeklődni és jelentkezni lehet: A megjelenéstől számított 2 héten belül írásban, a szakmai önéletrajz és a bizonyítványmásolatok csatolásával a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórháza Minőségbiztositási és Kontrolling Igazgatásán, dr. Mészáros János igazgatónál (6000 Kecskemét, § Nyíri út 38. Tel.: 76/516-980). ? I Megbírságolták a madárcsempészt A védett madarakon kívül szeszt és cigarettát is találtak a vadásznál Ismét fennakadt egy olasz állampolgár az udvari határátkelő vámvizsgálatán a közelmúltban. A természetkárosításon túl egyebekben is vétkesnek tűnik a kilépésre jelentkezett vadász. Természetkárosítás Nem volt túl nagy elrettentő ereje - legalábbis a tálján nimródokra nézve - a november eleji, nemzetközi visszhangot kiváltó, példátlan méretű természetkárosításnak. Alig három hét’szünet után Udvarnál ismét horogra akadt egy, a törvényekre fittyet hányó olasz vadász. A kocsijából előkerült hét szalonkát - tudtuk meg Török Gábortól, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságának (DDNPI) szakfelügyelőjétől - Romániában lőtte (ott most is vadászható). Ám az említetteken kívül nyulakat és fácánokat is találtak nála, amelyekhez viszont nem rendelkezett kísérőlappal. A férfi gépkocsijának csomagtartójában akadt három védett madár is. Ezek eszmei értéke egyenként 10 ezer forint. A természetvédelmi bírságot a helyszínen és azonnal kiszabták a vadászra. Mint megtudtuk, a harmincezer forintos büntetést azért kell kifizetnie az olasznak, mivel engedély nélkül szállította át a lőtt vadat Magyarországon. Dr. Nagy Gábor, a Duna-Dráva Nemzeti Park osztályvezetője szerint a természetkárosítások túlnyomó többsége rejtve marad. A napfényre került esetekkel járó bírság többnyire magas: a védett állatok eszmei értékének háromszorosa is lehet - például egy rétisas vagy cigányréce eszmei értéke 500 ezer forint. Ha védett területet károsítanak, a kiszabott bírság minden megkezdett hektár esetében 200-500 ezer forint. Az Udvarnál feltartóztatott olasznál lőszert, szeszt és cigarettát is találtak. Ezek mellől ugyancsak hiányoztak a szükséges engedélyek. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vendégszeretetét élvező külföldi ügyét gyorsított eljárásban vizsgálják. DN/M. A. TERMÉSZETVÉDELEM Sürgős esetekben is menthetnek Kiskunmajsa Jövő év szeptemberétől két mentőgépkocsi roboghat a bajbajutottakhoz az OMSZ (Országos Mentőszolgálat) új kiskunmajsai mentőállomásáról. Kiskunmajsa a megye egyik legnagyobb külterülettel rendelkező települése - közel 23 ezer hektár -, s eddig nem volt garantált, hogy negyedórán belül sürgősségi ellátást kapjanak a rászorultak. A majsai kistérség településein - Szánk, Csólyospálos, Kömpöc és Kiskunmajsa - élők számára is biztonságot jelenhet az új mentő- állomás, melynek alapkövét múlt héten pénteken rakták le az egykori szülőotthon területén. A város a mentőállomás létesítésére szánt, ötmillió forint értékű ingatlant ingyenes használatba adta az Országos Mentőszolgálatnak. Az új épületben kap helyiségeket az összevont orvosi ügyelet. A mentőállomáson két gépkocsiállást, kocsimosót és egyéb kiszolgáló- helyiségeket építenek. A teljes beruházás 75,2 millió forintba kerül, s a költségek nyolcvan százalékát állami forrásokból fedezik.- A sürgősségi betegellátás kiemelt célok között szerepel az egészségpolitikában. Nem véletlen, hogy idén kilenc új mentőállomást adtunk át és újabb hét-nyolc építését kezdtük meg - mondta el az alapkőletétel előtt dr. Mikola István egészség- ügyi miniszter. A Kiskunmaj- sához tartozó területeken eddig nem volt garancia arra, hogy negyedóra alatt megérkezzen a mentő sürgős esetekben. A közel negyven kilométer átmérőjű térségben pedig több mint ezer lakott tanya található. A város a helyzet javítására már egy évtizede működtet egy mentőautót, de azt csak betegszállításra használhatják. Az OMSZ-men- tőállomás létesülésével dönteni kell majd arról is, hogy mi lesz Ismét megverte a feleségét Soltvadkert-Selymes A gyámhatóságon a sokgyermekes család gyermekei tettek bejelentést apjuk ellen a napokban. B. Imre - valószínűleg ittasan - ismét verte a feleségét gyermekei szeme láttára. A kiskőrösi rendőrkapitányságon többször találkoztak már gyanúsítottként az 53 éves férfivel. Nem először kerül ugyanis összetűzésbe a törvénnyel. A rendőrség most kiskorú veszélyeztetése miatt vette őrizetbe a soltvadkerti B. I.-t. Az alkoholista, ráadásul agresszív férfit azzal gyanúsítják, hogy még november 26-án este gyermekei szeme láttára ismét megverte a feleségét. Ezzel a család kiskorú gyermekeinek értelmi és erkölcsi fejlődését veszélyeztette. A gyakran részeg férfi italozó életmódjának már van egy halálos áldozata. Tizenegy éves kislánya tavaly akasztotta fel magát a tanyájuk melletti fészerben. A férfi rendszeresen bántalmazta a gyerekeket és a feleségét, a kislányt pedig szexuálisan is zaklatta. A tizennégy esztendős kislány édesanyja 42. születésnapján végzett magával. Bár búcsúlevelet nem hagyott, valószínűsíthető, hogy apja viselkedése elől menekült a halálba. A jelenlegi esetben a gyerekek jelentkeztek a gyámhivatalnál, és a hatóság tette meg a feljelentést az izgága apa ellen. _____________■ Me gkérdeztük olvasóinkat Hol vesz karácsonyfát? Göttinger Árpád (Kiskunfélegyháza): - A karácsonyfa beszerzése a családban mindig az én feladatom. Általában hosz- szú levelű, másfél méteres fenyőfát szoktam venni. Ez nálunk már hagyomány. Igaz, nem olcsó mulatság, de hát az ember erre nem sajnálja a pénzt. Úgy érzem, ezt ki is használják az árusok. Épp ezért nem is nagyon lehet kisebb és gyökeres fenyőfát kapni. Én egyébként sem tudnám hová ültetni a gyökeres fát. A kivágott fenyőkért nem a fáj a szívem, hisz ezeket a fákat direkt erre a célra termesztik. Gaga Sándor (Kecskemét):- Nem vásároltam még az idén fenyőfát. Valószínűleg csak 23-án fogom beszerezni. Személy szerint én az újra kiültethető karácsonyfák híve vagyok. Remélem, egyre többen választják ezt a megoldást, hozzám hasonlóan. Teljesen felesleges évente több millió fát kivágni, azután kihajigálni a szemétbe. Másrészt nemsokára egy dologból hiányt fog szenvedni az emberiség. Ugye kitalálják, mi az? Természetesen a tiszta levegőre gondoltam. És mint tudjuk, azt csak a fák képesek előállítani. ______________________ ■ K ivilágítatlan kerékpáros Kecskemét Kivilágítatlan kerékpáros szenvedett súlyos, életveszélyes sérüléseket péntek este Kecskeméten, a Mátyás király körút és a Serleg utca kereszteződésében. A 75 éves Z. Eszter kerékpárjával a gyalogátkelőhelyen leszállás nélkül akart átmenni, ám biciklije nem volt kivilágítva. A Békefasor felől egy pótkocsis IFA akart a Serleg utcára kanyarodni, amikor a biciklis elé hajtott. Az idős nőt a mentők élet- veszélyes állapotban vitték be a kecskeméti kórházba, ahol azonnal megműtötték. A IFA vezetője nem fogyasztott alkoholt. . Hortobágyi István rendőrségi szóvivőtől megtudtuk: a szakértők szerint a balesetért a kerék- páros hölgy a felelős. ________■ E mlőrákszűrő központ Baja Emlőrák szűrésére és diagnosztizálására kijelölt központ lett a bajai városi kórház radiológiai osztálya. A szaktárca rendelete szerint minden 45 és 65 év közötti nő kétévente térítésmentesen vehet részt mammográfiás szűrővizsgálaton. Baján december közepétől indítják a szűrést. Dr. Vermes Eszter, a radiológia osztályvezető főorvosa elmondta, meghatározott ütemterv szerint névre szóló behívólevelet kapnak a veszélyeztetett korcsoportban lévő nők. A szűrést hétfőtől csütörtökig 11-17 óráig, péntekenként 7-14 óra között végzik. A szakorvos kéri az asszonyokat: egészségük érdekében jelen- jenek meg a vizsgálaton. r. r. ! Megújult festménykollekcióval várja | a kecskeméti Mártonfi Galéria! Sokszorosított grafikák 1000, egyedi grafikák 3000, i akvarellek 5000, olajfestmények 8000 forinttól kaphatók! j Régi képkeretek felújítását, festmények tisztítását* restaurálását garanciával vállaljuk. Mártonfi Galéria Kecskeméten, a Dobó krt. és a Kisfaludy utca sarkán, a Centrál Passage Üzletház első emeletén. Tel.: 06-30/342-9017 „a** A mentőállomás jövő év szeptemberére készül el. fotó: t. k. az alapítványi formában működtetett szállítójármű sorsa, amely több mint tízmillió forintba kerül évente. _________________TAPOOIKÁLMÁN V irágné Szőts Mónika (Baja):- Évek óta mindig mással és mással próbálkozunk. Két kisfiam van, akik számára különösen nagy öröm a mennyezetig érő karácsonyfa. Ha illatos duglászt vennék, idén az már több mint nyolcezer forintba kerülne. Nem hullatja a lombját s nagyon szép a normandiai fenyő is, de számomra megfizethetetlen. Szívesen vennénk lucfenyőt földlabdával, de nincs hova kiültetni, vissza pedig nem veszik. Ezért az idén a szomszéd bácsinál, aki egyébként is facsemetéket nevel és árul, ezüstfenyőt veszünk. Az is két méter magas lesz.