Petőfi Népe, 2001. november (56. évfolyam, 255-279. szám)

2001-11-08 / 260. szám

2001. November 8., csütörtök S P O R T Petőfi Népe - 7. oldal Félegyházi siker Belgiumban Asztalitenisz Hét ország válogatott és klubcsa­patainak részvételével nemzetkö­zi utánpótlástornát rendeztek a közelmúltban Belgiumban. Ered­ményei alapján a Kiskunfélegy­házi Asztalitenisz Sport Iskola csapatát is meghívták a verseny­re. A félegyházi gyerekek az erős nemzetközi mezőnyben - egyéni eredményeik összesítése alap­ján- 24 csapat közül a 2. helye­zést érték el, egyedül képviselve Magyarországot - tájékoztatta la­punkat Kis-Czakó László, a sportiskola vezetőségének tagja. A tornán a félegyházi asztaliteni­szezők a következő egyéni ered- ; ményeket érték el: 10 éves kor­csoportban 1. Móricz Máté, 2. j Kovács Andrea. A 10-12 évesek j korcsoportjában 5. Csáki Rita, 17. j Korponai Zoltán. A 12-14 évesek korcsoportjában 5. Vajda Viktor és 10. Ónodi Orchidea. Felkészítő edzőik: Fodor Árpád és Karsai Fe­renc. V. P. AMAZONOK. Idén is elsők lettek korcsoportjukban (250 év feletti ö9Széletkor) a Maroni Amazonok. A Bécs-Budapest ultramaratonin I a Heckenberger Aliz (Baja), Pereczes Zsoltné, Túriét Lilian, Hell Éva, | dr. György Margit összeállításban versenyző hölgykoszorú aranyér­mes lett. A férfiak mezőnyében (300 év feletti összéletkor) a bajai Gömzsik Imre a tatabányai csapatban végzett az első helyen. _■ E urópa Kupa Baján Kyokushin karate Kern Róbert bajai karatemester két héttel ezelőtt még csak re­ménykedett, tegnap viszont már nyakunkba borult örömében. Si­került! - újságolta a szenzációs hírt. Jövő tavasszal nagyszabású sportrendezvény helyszíne lesz a Sugovica-parti város. A 2 dános karatemester (a Jis Sen Dojo Baja klubvezetője, illetve a Magyar Tradicionális Kyokushin Karate Szövetség alelnöke) pályázata nyert: 2002-ben Baja rendezi a kyokushin karate Európa Kupát. Most már csak az időpont kérdé­ses: vagy február utolsó hétvégé­jén vagy március 16-án csapnak össze a kontinens legjobb karaté­kéi a Német Nevelési Központ sportcsarnokában. ______■ Ti ppel-O • Tippel-O Pontot szerez a Hajós? Labdarúgás E heti tippelőnk Csongor An­tal, az Ersekcsanád szakosz­tályvezetője: Megyei I. osztály: Ha- jós-Tiszaalpár 1-1, Mély- kút-Dusnok 2-0, Akasz- tó-Hetényegyháza 1-0, Szakmár-Harta 1-2, Kis- kunmajsa-Bácsalmás 2- 0, Nemesnádudvar-Solt- vadkert 4-0, Solt-János- halma 1-1, Tompa-Ke­rekegyháza 2-0. Megyei II. osztály, Északi cso­port: Kiskunfélegyházi Honvéd- Szabadszállás 2-2, Kunszent- miklós-Tiszakécske 1-3, Szalk- szentmárton-Jászszentlászló 2-1, Bugac-Kecskeméti MÁV 0-1, La- kitelek-Tabdi 0-2, Csengőd-Orgo- vány 3-1, Kunszállás-Nyárlőrinc 1-1, Jakabszállás-Helvécia 0-2. Déli csoport: Kiskunhalasi Spartacus-Fajsz 1-3, Du- naszentbenedek-Kele- bia 1-1, Sükösd-Bátmo- nostor 2-1, Katymár- Bácsborsód 2-1, Kunba- ja-Csólyospálos 4-1, Ke- cel-Vaskút 3-0, Csávoly- Bajaszentistván 0-3, Nagybaracska-Érsek- csanád 1-1. Múlt heti tippelőnk (Szabó Mihály, a Jakabszállási SE elnöke) egyetlen eredményt sem talált el, viszont 11 mérkőzés ki­menetelére tippelt sikeresen. __________________Tudósítóink jelentik » Tudósítóink jelentik__________________ E gy arany, egy ezüst, két bronz A bajai Majoros Bence (jobbról) ezüstérmet nyert. fotó: lörinczi csaba KARATE Délhús Kupa gyermek és ifjú­sági országos bajnokság, Baja (10 egyesület, 150 induló). A Baja Wado Karate Dojo SE karatékái egy magyar bajnoki címet, egy ezüst- és két bronzérmet szerez­tek. Eredményeik. Kumite (küz­delem), lányok, 1985-ös korcso­port, magyar bajnok: Sztanity Di­ána (edzője: Major Tamásj, 3. Horváth Renáta. 1987-es kcs.: 3. Bodnár Enikő. Fiúk, 1990-es kcs.: 2. Majoros Bence. Kata (forma­gyakorlat), fiúk, 1984-es kcs.: 4. Bátor Róbert. 1988-as kcs.: 5. Karpjuk György. 1991-es kcs.: 6. Szőts Gergely. Lányok, 1991-es kcs.: 4. Patocskai Rita. Major Tamás (2 dán) klubve­zető-edző: - Rekordnevezés, erős mezőny, színvonalas küzdelmek - ez jellemezte az országos baj­nokságot. A szövetség vezetői olyannyira elégedettek voltak, hogy máris megelőlegezték Bajá­nak a jövő évi ob rendezését. Ta­nítványaim a várakozásnak meg­felelően szerepeltek, elégedett va­gyok teljesítményükkel. ATLÉTIKA Kaiser’s nemzetközi marato­ni verseny, egyben veterán or­szágos bajnokság, Budapest. A bajai versenyzők közül korcso­portjában Gömzsik Imre magyar bajnoki címet, Heckenberger Álíz bronzérmet nyert. Mezei futó országos bajnok­ság, Csákvár. Serdülők, fiúk (13 évesek): 5. Mogyi Triatlon SE Ba­ja (Faldum Gábor, Móczó András, Újházi Bálint). Ifjúságiak, lányok (16-17 évesek): 6. Mogyi TSE Ba­ja (Móczó Zsanett, Koch Renáta, Borsódi Éva). BOWLING Szuper Liga 5-6. forduló. Bu­dapesten, a Mammut bevásárló- központban és a Pólusban ját­szott hét végén a két kecskeméti csapat. A KBSE Ágiikon mindkét­szer biztosan győzött. A játéko­sok közül Vajda Franciska külön is kiemelkedett. Mindkét mécs­esén 14 pontot szerzett, sőt, a Mammut ellen 794 fás teljesít­ményt ért el. Eredmények: Bp. MNB-Kecs- keméti Bowling SE Agrikon 12- 20. Pontszerzők: Vajda Franciska 8, Hugyecz Zoltán 4, Vicha Gyula 4, Méri Tibor 4. Bp. Mammut- KBSE Agrikon 13-19. Psz.: Vajda F. 6, Méri 6, Vicha 4, Hugyecz 3. Bp. Mammut-KBSE Galatea 24-8. Psz.: Eckert Lászlói, Eckertné dr. Daróczi Adrienn 2. Bp. MNB- KBSE Galatea 17-15. Psz.: Eckert­né 5, Eckert L. 4, Grosán Pál 4, Szabó Tibor 2 pont. Ezen a mérkőzésen egy fán múlott a pontszerzés. A következő fordu­lóban mindkét együttes a kecske­méti Bowling Centerben lép pá­lyára. Kérdés, sikerül-e hazai pá­lyán az erősebb csapatok ellen pontot gyűjteni. KOSÁRLABDA Leány OSK, alapszakasz, 2. forduló: Szeged-Bajai Újvárosi DKSE 44-50. Baja: Tóth 4f Szeg­fű 4, Kácsor 8, Beke 3, Lentner 8, Petróczki 2, Farkas 11, Deák 6, Cseri 4. Edző: Nagypál Gábor. Szarvas-Bajai ÚDKSE 77-55. Ba­ja: Tóth 2, Szegfű 2, Kácsor 28, Beke 5, Lentner 4, Farkas 2, De­ák 4, Horváth 4, Katona 2, Pol­gár 2. Edző: Nagypál Gábor. 3. forduló: Hódmezővásárhely B- Bajai Újvárosi DKSE 4-104. Baja: Beke 26, Kácsor 12, Horváth 12, Petróczki 12, Tóth 10, Polgár 8, Farkas 6, Lentner 6, Deák 4, Szegfű 4, Bóna 2, Lehoczky 2. Edző: Nagypál Gábor. Bajai ÚDKSE-Bajai EFSK 64-45. Bajai ÚDKSE: Lentner 16, Beke 13, Ká­csor 12, Farkas 8, Szegfű 4, Hor­váth 3, Deák 3, Tóth 2, Petróczki 2, Polgár 1. Edző: Nagypál Gá­bor. Bajai EFSK: Zsilinszky 32, Kiss 7, Ollósi 4, Trszkits 2. Edző: Szilaski Tamás. Ismét összehozta a sors Baját Kecskeméttel. A Magyar Kupa 3. fordulójában Bajai KK-Univer KSE mérkőzés lesz. A továbbjutás a Sugovica-parti városban dől majd el, a találkozó időpontjáról később döntenek. HŐI NB l/B CSOPORT ÁLLÁSA 1. Sírni GYSEV 5 5­394-338 1,000 2. Bajai EFSK 5 4 1 401-310 0,900 3. Városmajor BSE 5 4 1 370-326 0,900 4. Kecskeméti KC 4 3 1 320-270 0,875 5. Autópark PVSK 5 3 2 348-302 0.80Q 6. Tatabányai KC 5 3 2 373-400 0,800 7. Szarvasi KK 5 3 2 351-381 0,800 8. Monori SE 4 2 2 280-242 0,750 9. OSC 5 2 3 359-336 0,700 10. 12 Karátos Isk. 5 2 3 328-332 0,700 11. TFSE 5 2 3 318-350 0.700 12. MAFC 5 1 4 305-373 0,600 13. Prima Debrecen 5 0 5 274-359 0,500 14. Kodolányi JFKSE 5 0 5 312-414 0,500 FÉRFI NB l/B., PIROS CSOPORT ÁLLÁSA 1. Univer KSE 7 7 _ 698-419 1,000 2. MAFC Diana 7 6 1 640-530 0,929 3. Göd 8 6 2 677-600 0,875 4. Salgótarján 8 5 3 658-639 0,813 5. Hódmezőv.hely 8 4 4 630-682 0,750 6. Tiszaújváros 8 3 5 607-672 0,688 7. Bajai KK 8 3 5 664-707 0,688 8. Nagykőrös 8 2 6 599-691 0,625 9. Debrecen 8 2 6 634-746 0,625 10. MEAFC 8 1 7 661-782 0,563 LABDARÚGÁS Baja város teremlabdarúgó­bajnoksága, 1. forduló. I. osztály: Kiskun-Esztétika 0-1, T-boy-Dél- vidék 2-0, Speed-Dunafa 1-1, Su- govica-Beher Trade 1-0, Kansa- sok-R+M 2-4, Autó Jásó-Maxi Gáz 1-2. II. osztály: Zakó-Démász 0-6, Hurkamajom-Hellas 2-1, Panaco- Munkaruha 2-4, Ipartestület- Johnnie Walker 2-2, Preceptum- Grund 1-2, Admirál-Tesso 2-2. III/A. osztály: Red Bull-Bajafil 0- 2, Tanerő-R4 Lux 3-1, Profil-Para- olympiakosz 0-3, Rowing-Vir- gonc 1-2, Italszaküzlet-Bácskai Sport 2-1, ITV-Türelmi Zóna 4-2. III/B. osztály: Proletár-Alibi 1-1, Krémes-Sugó Bau 2-8, Mátrix- Cosmos 1-3, Danubiusbeton-CBA 5-1, Menozzi-Yó az X 0-2, Ano- nim-Nerthus 2-3. 2. forduló. I. osztály: Délvidék- Kiskun 1-5, Maxi Gáz-Sugovica 4- 2, Dunafa-Kansasok 4-3, Beher Trade-Speed 3-4, Esztétika-Autó Jásó 1-2, R+M-T-boy 4-3. II. osz­tály: Grund-Admirál 3-1, Démász- Preceptum 5-1, Johnnie W.-Zakó 1-2, Hellas-Panaco 3-2, Munka- ruha-Ipartestület 0-0, Tesso-Hur- kamajom 3-1. III/A. osztály: Bácskai Sport-Tanerő 3-4, Para- olympiakosz-Italszaküzlet 2-0, Türelmi Zóna-Profil 1-4, Virgonc Red Bull 2-3, R4 Lux-Rowing 3-2, Bajafil-ITV 2-1. III/B. osztály: Yó az X-Anonim 2-1, Cosmos-Danu- biusbeton 1-5, CBA-Menozzi 14, Súgó-Mátrix 4-4, Alibi-Krémes 2- 2, Nerthus-Proletár 3-4. A kecskeméti Lánchíd utcai sportcsarnokban hét végén meg­rendezett Gól-gála teremtorna végeredménye: 1. Lőtéri kutyák, 2. Töpszli, 2. Minimax csapata. Rega-Metall városi terembaj­nokság, Lajosmizse, 3. forduló: Opel Dabas-Bundás Liga 10-4, Rega Metall-Felsőlajos 4-2, Len- dület-Sokaboka 13-3, Ócskások- Húsgép 2-1, FrigoFlex-Tesco 6-5, Bokafogó-Léc Junájtid 2-1, NNC Frogs-Old Boys 5-1, Platán Club- Strang SE 12-1, Full Party-Kéri Művek 7-2. November 17. és január 26. között rendezik meg a kecskemé­ti városi teremlabdarúgó-bajnok­ságot a Lánchíd utcai sportcsar­nokban. Nevezni november 10- éig lehet Lovas Zoltánnál a Pol­gármesteri Hivatalban (Kossuth tér L), tel.: 76/483-683/2151. ■ Hírek BOKSZ VB. A nemzetközi szö­vetség döntése alapján 2002 má­jusában Kecskeméten rendezik a kadett ökölvívó-világbajnoksá­got. KUNVÁRI ELKÖSZÖNT. Lead ta szerelését Kunvári Nóra, a NB I. B-csoportos Bajai EFSK női kosárlabdacsapatának játékosa. A Sugovica-partiak 18 éves be- dobója iskolai tanulmányaira, az érettségire való felkészülésre hivatkozva fejezte be sportpá­lyafutását. KÖZGYŰLÉS. A Kecskeméti Labdarúgó Club Szendrei-Joma Sí megtartotta tisztújító és alap­szabály-módosító közgyűlését. Társadalmi elnök Szendrei Jó­zsef, ügyvezető elnök dr. Lippai László, helyettese S. Juhász Atti­la lett. A szakmai igazgatói munkát Karakas Ferenc látja el, helyettese Czéh László. A gaz­dasági igazgatói poszton Nagy Zoltánné, sajtófőnökként Ko­vács Zoltánné ténykedik a to­vábbiakban. A belső ellenőrzés­sel Csőke Csabát, Tóth Sándort és Golovics Istvánt bízták meg. Az új vezetés olyan szerződést köt a futballisták jogi képviselő­ivel, mely lehetővé teszi, hogy a klub és a szülő nevelési díjban részesüljön, ha új egyesülethez kerül a labdarúgó. A képzés kor­határát is módosították: ezentúl 5-18 éves korú fiatalok rúgják a labdát a KLC-ben. RÖPLABDA. Extra ligás férfi­mérkőzésen: Szeged-Phoenix Mecano Kecskeméti RC 0:3 (-8,-17, -20). KOSÁRLABDA. NB I/B-s női mérkőzésen: KÖZ-VÍZ KKC- Városmajor BSE 63-79 (8-16, 24-21, 15-20, 16-22). ALPOK-ADRIA KUPA. Ama gyár olimpiai válogatott szoros csatában 3-2-re (1-0) nyert Szlovénia ellen a labdarúgó Alpok-Adria Kupa Zalaegersze­gen lejátszott mérkőzésén. Gól­szerzők: Hajnal a 45., Szabics az 54. és a 61., illetve Sukalo a 73., Lavric a 87. percben. ■ TftTÓ-s%ll TANÁC étm MAGYAR NBI, 1. Debrecen (9.)-Haladás (7.) 1 2. Vasas (12,)-Videoton (3.) x, 2 3. Győr (11.)-Matáv Sopron (8.) x, 2 4. ZTE (2,(-Kispest (10.) 1 VB-PÔTSELEJTEZÔK 5. Belgium-Csehország 1 6. Ukrajna-Németország 1 7. Szlovénia-Románia x, 1 8. Ausztria-Törökország 2 VÁLOGATOTT MÉRKŐZÉSEK 9. Anglia-Svédország 1 10. Dánia-Hollandia x, 2 11. Ausztrália-Franciaország 2 OLASZ MSZTÁLY 12. Cosenza (13.)-Genoa (3.) 2, x 13. Palermo (7,)-Modena (1.) 2 +1 mérkőzés: MAGYAR NB I. 14. MTK (l.)-Újpest (4.) 1 VALASEK TIBOR BÁJÁN MARADT A KUPA. Az U-19-es korosztály megyei kupadöntőjében a Bajai LSE fél tucat gólt rúgott a Kiskunfélegyházi TK-nak. Mind­két együttesben több olyan játékos is pályára lépett, aki kisebb-nagyobb rendszerességgel a felnőtt csapatban is bizonyítási lehetőséget kap. A bajaiak tavasszal a 64 csapatos országos táblán folytatják. Felvételünk a díjátadáson készült. __________ fotó, fuchs györoy J önnek a Király-lányok Kosárlabda Az egyik Tisza-parti csapatot, az NB Il-es Szegedi KE-t már elbú­csúztatták a Gálos-lányok, most a másik következhet. Á női kosárlabda Magyar Kupa harmadik forduló­jában ugyanis az NB I. A-csoportos Szeviép Szegeddel hozta össze a sors a Bajai EFSK NB I/B-s együttesét. Az ere­detileg november 21-re kiírt találkozót a vendé­gek kérésére a hét elején decem­ber 5-re halasztották. Gálos Lász­ló és Király Sándor csapata tehát a hónap elején ismét összecsap a dr. Pósta Sándor sportcsarnok­ban. Tavaly az NB I. B-ben két­szer is egymásnak feszültek a fe­lek. Szegeden minimális hazai si­ker született, Baján pedig - egy frenetikus hangulatú mérkőzésen, közel telt, ház előtt - a Sugovica- partiak bizonyultak jobbnak. Az esélyeket latolgatva Gálos László elmondta: nem félnek élvonalbeli ellenfelük- ; tői, továbbjutást vár csa­patától. Vagyis ismét el­jött az ideje annak, hogy a Gálos- gimnáziumban oktassák a szege­di egyetemistákat.

Next

/
Thumbnails
Contents