Petőfi Népe, 2001. november (56. évfolyam, 255-279. szám)
2001-11-08 / 260. szám
I 4. oldal - Petőfi Népe MEGYEI KÖRKÉP - VÉLEMÉNYEK 2001. November 8., csütörtök Hétfőn este tragikus eset történt egy tassi házban. A szobában, egy rossz vaskályhától keletkezett tűzben három kisgyermek súlyosan megégett. Ezt követően ellentmondásos hírek keltek szárnyra. A média egy része világgá röpítette, hogy a mentők másfél órán keresztül keresték azt a kórházat, ahol az eszméletlen, mesterségesen lélegeztetett gyerekeket fogadni tudják. Sérüléseiket Budapesten, a János-kórház speciális osztályán kellett volna kezelni. Ott az ügyeletes orvos azért utasította vissza a mentőket, mert személyzet hiányában nem tudta vállalni az intenzív ellátásukat. A három gyermek közül kettőt így a Bethesda Gyermekkórházban ápolnak. Testvérüket a Heim Pál Gyermekkórház fogadta. Az Országos Mentőszolgálattól viszont tegnap azt az információt kaptuk, hogy nem keringtek a mentők Budapesten. A megégett gyermekeket a helyszínen viszonylag hosszasan kellet ellátni, s a baleset bekövetkezésétől számított másfél órán belül érkeztek kórházba. Csoda nem is történhetett A jelenség mindenesetre elgondolkodtató. Az egyik internetes hírújság olvasói hozzászólásait böngészve az a legszembetűnőbb, hogy micsoda hihetetlen indulatok feszülnek emberekben az egészségügygyei kapcsolatban. A tassi tra- gédiát leszámítva is - bár ez kétségkívül olaj volt a tűzre. Az is érdekes, hogy az epés vélemények célpontja nem a kórházak, nem az orvosok, hanem maga az egészségügyi miniszter. „Az a gáz, hogy a magyar egészségügy a világ legjobb szakembereivel van ellátva, de kevés az ember és primitív a felszerelés” - olvasható az egyik szalonképes hozzászólásban. Abban szinte mindenki egyetért, hogy továbbra is nagybeteg az egészségügy. Bár szerintem ez nem varrható egyetlen ember nyakába. Anno nekem direkt imponált is a kamikaze-miniszter startja. Na - gondoltam -, ez majd jól rendet csinál! Mára már jóval árnyaltabb a véleményem. Teljesen világos, hogy nem történt csoda. Nem is történhetett. Erre csak akkor lenne mód, ha dús olajmezőkre vagy aranybányákra bukkannának hazánkban, s számolataüanul lenne pénz a gyógyításra is. Erre viszonylag csekély az esély. Marad tehát az aprólékos munka az egészségügy talpra állításában. Amit nagyban segít az a társadalmi figyelem és érzékenység, ami a tassi tragédiát is kísérte. Az K/hSőer cdfffitb áruház páratlan ajánlata novemberben: Baromfipárizsi (Pipipak) Halasi finomliszt, 2 kg Paloma őrölt kávé, 250 g Arany Ászok sör, 0,5 I Biopon automata, 3 kg utánt. 355-Ft/kg 339 Ft/kg T25TT 118 Ft 340«f 309 Ft-9á-FtTű. 59 Ft+ü. m9~FT 1199 Ft . illetve a készlet ereiéie: _ 166 Ft170 Ft 144« 139 Ft 284« 279 Ft JXFt+ü. 69 Ft+ü. 18CLFt 139 Ft 220FT 196 Ft-88-FT 79 Ft-864« 79 Ft 473-Fr 144 Ft-207« 179 Ft i További akciós termékeink november 8-1 Milli UHT tej (1,5%), 1 1 Milli UHT tej (2,8%), 1 1 Halasi félfogós liszt, 2 kg Eduscho Wiener Extra őrölt kávé, 250 | Apenta ásványvíz, 1,5 I (vissz.) Sió őszibarack, 1 1 Univer Erős Pista, 210 g Univer fokhagymakrém, 80 g Univer majonéz, 80 g Univer majonézes torma, 180 g Amodent fogkrém, 75 ml SZERETNE ÖN ADÓKEDVEZMÉNYT IGÉNYBE VENNI? m O^Qreskedebni és Qr^jtMank VKl által kínált lehetőségek: • ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁRI tagként saját befizetésének 30%-a, max. 100.000 Ft visszaigényelhető • ÉLETBIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉSEK éves biztosítási díjának 20%-a, max. 50.000 Ft visszaigényelhető • TŐKESZÁMLA-VEZETÉS, befektetett összeg 20%-a, max. 200.000 Ft adóhitel vehető igénybe AíWmcOE befektetési alapok Önkéntes Nyugdíjpénztár RÉSZVÉNYEK Ha felkeltettük érdeklődését, forduljon flókjalnkhoz:Ub,u<”",'°1’ KECSKEMÉT, Rákóczi út 3. Tel.: 76/481-427 KISKÖRÖS, Petőfi tér 2. Tel.: 78/312-119 KISKUNFÉLEGYHÁZA, Petőfi tér 2. Tel.: 76/463-463 KISKUNHALAS, Bokányi D. u. 1. Tel: 77/421-411 izwss BAJA, Szentháromság tér. 7. Tel.: 79/321-198 BAJA, Vörösmarty u. 4. Tel.: 79/523-362 KALOCSA, Szent István krt. 28. Tel: 78/462-444 KECSKEMÉT, Dobó kit. 7 (DOMUS áruházzal szemben) Tel.: 76/502-382 Az egyházi oktatás pártfogója Konferencia a hit- és a közoktatásról Berecz Erzsébet Skolasztika emlékére A konferencia keretében vetélkedőt is rendeztek általános iskolás csapatok részvételével, fotó: sz. t A hit- és a közoktatás volt a témája annak a háromnapos tanácskozásnak, amelyet Templom és iskola címmel tartottak a Lakitelek Népfőiskolán. A konferencia keretében négy település - Csongrád- Bokros, Lakitelek, Tiszaalpár és Tiszaug - általános iskolásai vetélkedővel emlékeztek Berecz Erzsébet Skolasztikára. Lakitelek A fiatalon elhunyt bencés nővér honosította meg a múlt század húszas éveiben az egyházi oktatást az Alföld nyugati részén. Ugyancsak az ő nevéhez fűződik a tiszazugi Szent Benedek Lányai Társaság alapítása. A múlt hétvégi tanácskozáson részt vett Várszegi Asztrik is. A pannonhalmi bencés főapát kiemelten szólt arról a szerető gondoskodásról, kisugárzásról, amely Berecz Skolasztikát jellemezte. Mint mondta: az ő révén sejtette, érezte meg az elhagyott, nyomorgó tanyavilág, hogy Isten nem tesz kivételt. Őket is éppúgy szereti - talán még jobban -, mint a jobb körülmények közt élő embertársaikat. Várszegi Asztrik elmondta: a rendszerváltás óta az egyház ismét egyre nagyobb szerepet vállal az oktatásban. Míg a korábbi négy évtizedben mindössze tíz egyházi gimnázium működött Magyarországon, ma már az egyházi óvodák, iskolák, főiskolák, egyetemek az oktatási intézmények több mint hat százalékát teszik ki. A főapát leszögezte: bár a jelek biztatóak, még sok a tennivaló a hitoktató tanárok felkészültsége és a tanári karok elfogadókészsége terén. Amikor a tiszaalpári (istvánújfalui) bencés nővérek kolostort építettek maguknak, az alapkő letételekor fogadalmukat is a földbe rakták - utalt a kolostor történetére előadásában Csallóközi Zoltán, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának főosztályvezetője. A második világháború után elűzték a nővéreket, akik több mint negyvenéves számkivetés után térhettek vissza kolostorukba, ahol sok munka és feladat várt rájuk. A fiatalok meg akarják találni Istent, és ehhez segítségre, útmutatásra van szükségük. Ebben segíthetik őket Szent Benedek lányai - mondta Csallóközi Zoltán. A Berecz Skolasztika-emlékverseny döntőjébe a négy iskola három-három csapattal nevezett be. (Az elődöntőket már korábban, az iskolákon belül megrendezték.) A vetélkedőt a tiszaalpári Celli Kékszellem csapata nyerte. Második lett a lakiteleki Jézus Szíve csapat. A harmadik helyen ketten osztoztak: a tiszaalpári Tüzesi Lányok, illetve a lakiteleki Liliomok. SZÁSZ ANDRÁS Motoroshalál _____ Dunaföldvár Életé t vesztette egy 35 éves elő- szállási férfi kedden este Dunaföldvár közelében, amikor motorjával felborult. A segédmotorkerékpáros a 61-es főúton közlekedett, s eddig ismeretlen okok miatt elvesztette uralmát a jármű felett. A férfi a helyszínen belehalt sérüléseibe. mti Tárlatnyitó Kiskunfélegyháza Molnár István festménykiállítása nyílik meg holnap 17 órakor a Móra Ferenc Művelődési Központ galériájában. A november 24-ig látogatható tárlatot Rosta Ferenc, a Móra-gimnázium igazgatója ajánlja a nagyérdemű figyelmébe _________________■ KIS KÖNYVBARÁTOK. Közelegnek az ünnepek. A kecskeméti Arany Bábel könyvesboltba már megérkeztek a legújabb, gyerekeknek szóló karácsonyi kötetek. A kicsik a kis könyvsarokban ismerkedhetnek a szebbnél szebb könyvekkel.____________________________________________________________■ _______________Felsőoktatás * Felvételi 2002. K ezdődnek a nyílt napok Felvételi » Felsőoktatás « Felvételi 2002.___________ E gyre népszerűbbek Kezdődik a felvételi felkészülés, kezdődnek a felsőoktatási nyílt napok. Ezek a rendezvények annyiban különböznek a szokásos Közponü Felvételi Nyílt Naptól, hogy az egyes intézmények mutatkoznak be a felvételiző diákoknak. Két tradicionális campus kezdi a sort: a Budapesti Műszaki Egyetem (holnap) és a Buda- pestí Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem (november 16-án). A központitól eltérő felvételi vizsgát működtető intézmények nyílt napjain érdemes mindenképpen részt venniük a felvételizőknek, hiszen csak így értesülhetnek arról, milyen követelményekre és típusfeladatokra számíthatnak a felvételin. Érdekesség, hogy a speciális felvételivel rendelkező intézmények közül a meghatározó felsőoktatási intézménnyé vált Nemzetközi Üzleti Főiskola (IBS) nyílt napján jelent meg az utóbbi években a legtöbb diák. Hiszen ott mind az öt szakon (gazdálkodási, nemzetközi kommunikáció, európai uniós, pénzügyi, vállalkozásszervező) a középiskolai tantárgyaktól teljesen független, az üzleti készségeket mérő alkalmassági vizsga alapján választják ki a hallgatókat. Ez az intézmény vállalkozott először arra, hogy nem a középiskolai ismeretek, hanem a felső- oktatási tanulmányokhoz szükséges készségek alapján méri fel a jelentkezők tudását. Sokan fizetős elitképzésnek tartják az IBS-t, holott a legjobban teljesítő száz felvételiző tandíjmentesen szerezhet nemzetközileg elismert diplomát. Ennek az EU-csatlako- zás közeledtével páratlan a jelentősége. Erről is szó lesz a jövő szerdán 11 órakor kezdődő nyílt napon, amelyre az érdeklődők magas száma miatt a 06-80/200- 801-es ingyenes telefonszámon vagy a f elveteli@ibs-b.hu email- címen lehet bejelentkezni. A nyílt napok decemberben is folytatódnak, sőt, egyes intézmények februárra tették rendezvényüket, mint például a Budapesti Kommunikációs Főiskola (február 9.). Ennek elsősorban az lehet az oka, hogy a felvételizők kétharmada a március elsejei jelentkezési határidő előtti utolsó hónapban dönti csak el, hová is adja be papírját. Ez tömeges tájékozatlanságra utal - ezért is érdemes felkeresni minél több intézményt. FISZ-HÍRÜQYNÖKSÉG Nemzetközi szakok Az EU-csatlakozás közeledtével egyre több felsőoktatási intézmény indít nemzetközi szakot. 2001-ben a Közgazdasági Egyetemre (BKÁE), a Zsigmond Király Főiskolára és a győri Széchenyi István Főiskolára is jelentkezhettek nemzetközi tanulmányok-, illetve kapcsolatok-képzésre a felvételizők. A Felvételi Információs Szolgálat szeptemberi felmérése szerint (800 fős minta) a 2002- ben közgazdász szakra felvételizők 35 százaléka gondolja úgy, hogy a nemzetközi szakra is beadja jelentkezését. A gazdasági felsőoktatási intézményekben szokásos felvételi tárgyak mellett - előre megadott témakörökből - speciális szóbeli Vezetőváltás a DOSZ élén Tisztújítás Dr. Kapa Mátyás jogász lett a Dok- toranduszok Országos Szövetségének elnöke. A Károli Gáspár Jogi Egyetem oktatója dr. Gajda Tibort váltja a társadalmi státuszú elnöki székben. A döntés az ő hávizsgát kell tenniük a vizsgázóknak. Erről a FISZ-nél érdeklődhetnek a felvételizők (telefon: 20/ 914-8008, 1/473-0769, email: info @fisz.hu). A BKÁE korábbi rektora, Palánkai Tibor tájékoztatása szerint az itt végző diákok jártasak lesznek a közgazdasági, diplomáciai, és jogi ismeretekben egyaránt. További előny a többi karrierpályához képest, hogy néhány éven belül - különösen a csatlakozást követően - óriási lesz a munkaerő-piaci kereslet a nemzetközi kapcsolatokhoz értő végzősök iránt. Nekik a külföldi munkavállalásra is könnyebben lesz lehetőségük. A képzés egyébként posztgraduális formában is működik, tehát a más egyetemet végzett diákok is átké- pezhetik magukat.___________■ roméves mandátumának lejártát követő tisztújításon született. Gajda elnökletével eddigi legsikeresebb ciklusát zárta a PhD doktori képzésre járó hallgatók szervezete, amely meghatározó érdek- védelmi és döntés-előkészítő té- nyezővé vált a felsőoktatásban. ■ Mihályka Gyula __________ E gy tragédia hullámai >