Petőfi Népe, 2001. november (56. évfolyam, 255-279. szám)
2001-11-05 / 257. szám
2001. November 5., hétfő KÉK TÜKÖR 11. oldal - Petőfi Népe Újratárgyalják Tánczos ügyét A gyermekgyilkossággal gyanúsított férfi felmentésében reménykedik Kedden másodszor kezdi meg a három és fél évvel ezelőtti körmendi gyermekgyilkossággal vádolt és első fokon, nem jogerősen a megyei bíróságon kétszer is elítélt Tánczos Gábor ügyének tárgyalását a Legfelsőbb Bíróság. Budapest A vád szerint H. Zsófia 1998. április 1-jén egyedül indult haza az iskolából, majd miután megérkezett, Tánczos Gábor a résnyire nyitva hagyott ajtón beosont és előbb leütötte, majd pedig elvágta a torkát. A rendőrség április 20-án őrizetbe vette a férfit, aki beismerte tettét, majd később visszavonta vallomását. A Vas Megyei Bíróság 1999 márciusában egyszer már bűnösnek mondta ki Tánczost, és 14 év szabadságvesztésre ítélte. A vádlottat az ítélethirdetés utáni napokban Budapestre, az Igazságügyi Elmeorvosi Szakértői Intézetbe szállították, ahol öngyilkosságot kísérelt meg. A védő fellebbezése nyomán került az ügy a Legfelsőbb Bíróságra, amely az ítéletet megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezte és új eljárás lefolytatását írta elő. Az indoklás során a védőbeszéddel egybehangzóan sorolta fel a Legfelsőbb Bíróság bírája az elsőfokú ítélet hiányosságait, ellentmondásait. Az új eljárásra utasító végzés iránymutatása szerint a megyei bíróságnak tisztázni kellett a többi között azt, hogy kitől származnak az áldozat kezén, körmei alatt és alsóneműjében talált hajszálak, hiszen eddig csak annyi derült ki, hogy a vádlottól biztosan nem. A védő aggályosnak tartotta a nyomozás során született beismerő vallomásokat, azok keletkezésének körülményeit is. Érthetetlennek nevezte továbbá, hogy miért nem találtak a vádlott ruházatán vért, holott az ítélet megállapítása szerint az elkövető dulakodás, szoros testi érintkezés közben vágta át késsel az áldozat nyaki ütőerét. Az új büntetőper tavaly április 11-én kezdődött és idén februárban ért véget. Tánczost 13 évi börtönbüntetésre ítélték, valamint nyolc évre eltiltották a közügyek gyakorlásától, és 3 millió 452 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezték. A szakértői vizsgálatok bebizonyították, hogy mind a kislány, mind a pedig a vádlott ruháján találtak olyan nyomokat, amelyek arra engednek következtetni, hogy Tánczos követte el a gyilkosságot. A legnagyobb bizonyítóereje a büntetőeljárás során annak a cserép dísztárgynak volt, amellyel Tánczos Gábor a vád és a szakértők szerint fejbe ütötte áldozatát, és ennek következtében eltörött. A cserép mikroszkopikus darabjait ugyanis megtalálták a vádlott ruháján. A védelem szerint azonban azért kerülhettek nyomok a vádlott ruhájára, mert azokat nem megfelelően különítették el a kislány ruhájától. A bíróság nem fogadta el a védelem álláspontját, a beszerzett bizonyítékok és a tanú- vallomások alapján ugyanis arra a következtetésre jutott, hogy a bűnjelek kezelése során a rendőrök nem követtek el szabálytalanságot. Az indoklás szerint a vádlott bűnösségének kimondását elsősorban a természettudományos módszerekkel beszerzett bizonyítékokra alapította a bíróság. Ugyanakkor elhangzott az is, hogy nincs meg az elkövetés eszköze, és nem tisztázódtak a bűncselekmény motívumai sem. Tánczos azonban azóta is ártatlannak vallja magát, szerinte ugyanis nincs indíték és szemtanú, a gyilkos eszközt sem találták meg. A vádlott elmondása szerint mindössze 20 perce lett volna a brutális gyilkosságra, a nyomok eltüntetésére és a lakás átrendezésére, Úgy gondolja, hogy a rendőrség vele szeretné javítani a felderítési statisztikát. Tánczos Gábor és ügyvédje bízik abban, hogy a holnap kezdődő tárgyaláson felmentő ítélet születik, míg az áldozat szülei remélik, hogy hamarosan rács mögé kerül lányuk gyilkosa. Nyomozati jogot a vámosoknak Az időtényező rendkívül fontos a felderítő munkában Az elmúlt tíz hónapban rekordot döntöttek a vám- és pénzügyőrség vizsgálói: 225 kilogramm kábítószert tartóztattak fel határainkon. Ennek 75 százaléka heroin, a többi pedig kokain, hasis vagy LSD volt. Budapest Cigarettában is rekord ígérkezik az év végére. Eddig két és fél mil- ' liárd forint értékű, illegálisan, zárjegy nélkül szállított cigaretta került a vámosok raktáraiba. A kábítószer mennyisége azért is nagyobb jelentőséggel bír minden eddigi rekordnál, mert már nem csak tranzitország, hanem befogadók is vagyunk. Feltehetően a szállítmányok 40 százaléka határainkon belül marad.- Ha lefoglalnak egy szállítmány drogot, annak nyomán el lehetne érni a hazai raktárakat, nagykereskedőket, el lehetne jutni az üzletlánc végére, akár a piacokon zsebből drogot árulókig is.- Sajnos a vám- és pénzügyőrségnek nincs olyan nyomozati jogköre, mint amilyen a német, a brit és több európai kollégánknak van - mondja Sipos Jenő pénzügyőr alezredes, az intézmény szóvivője. - Ha elkapunk a vámon egy kábítószer-szállítmányt, a fennálló szabályok szerint mi nem nyomozhatunk az ügyben. Értesítenünk kell a rendőrséget, és azok átveszik az esetet.- Ők egész biztosan nyomoznak az ügyben...- Ezekben az esetekben az időtényező nagyon fontos. Amikor mi értesítjük a rendőröket, akkor a legjobb esetben is csak egy-két óra múltán, de előfordult már, hogy egyéb elfoglaltságuk miatt csak öt órával az értesítés után értek a határra. A mai világban ez a késlekedés megengedhetetlen! Egy-egy nagyobb szállítmány előtt, többnyire személyautóban, a vámon egy órával korábban, egyszerű turistaként bejelentkező előfutár halad át. Ha veszélyt észlel, a mobiltelefonján azonnal értesíti a futárt, és perceken belül valamennyi érintett raktár, vagy kereskedő tud a veszélyről, és minden gyanús nyom eltűnik.- A vámosok sem tudnának egyebet csinálni, mint kihallgatnák a futárt...- Nyomozati jogkör birtokában, a felderítés pillanatában felvennénk a kapcsolatot a feladó és a fogadó ország vámhivatalaival. Ők zárják a kört és így rövid idő alatt ki lehetne deríteni a kábítószert indítót és fogadót egyaránt. Arról nem is beszélve, hogy az idegen ország vámosaitól szerzett adatok birtokában eredményesebben lehetne kihallgatni a gépkocsivezetőt.- Csaknem minden esetben a gépkocsivezető egyben a futár is, aki természetesen azt állítja, a rakodásnál ott se volt, tehát nem tudhatta, hogy mit, hová rejtettek el a kocsiban a szállítmány közé. Mit lehet egy ilyen mindent tagadó tanúval kezdeni?- Ezek a szegény emberek életveszélyben vannak! Megfenyegették őket, ha lebukás esetén vallanak, otthon még a családjukat is kiirtják. Itt meg a börtöntől félnek, azért tagadnak mindent. Tehát szükség van a gyorsan beszerzett, szakszerű információkra. Mi nem kívánunk szórakozóhelyen, piacokon nyomozni, csak az általunk feltartóztatott illegális szállítmányok titkait kívánjuk a saját eszközeinkkel, sikeresen feltárni. koós Húsz év semmiért A DNS-vizsgálat szabadította ki a gyilkosságért elítélt férfit Miután húsz évet töltött börtönben, Oklahoma amerikai államban szabadlábra helyeztek egy gyilkosság vádjával elítélt férfit, mert kétségek merültek fel bűnösségét illetően. Washington A 39 éves Albert Wesley Brown azonban továbbra is az 1981-ben elkövetett gyilkosság gyanúsítottjainak egyike. A szóban forgó bűntett során tóba fojtottak egy nyugalmazott tűzoltót, miután kezét-lábát összekötözték és félholtra verték - közölte az illetékes hatóság Wagonerben. Brown egy géntechnikai vizsgálatnak köszönheti szabadulását, ez húsz évvel ezelőtt még nem volt elvégezhető. A DNS- vizsgálat kiderítette ugyanis, hogy a meggyilkolt férfi szájának betömésére használt rongyon tapadt hajszál nem Brown- tól származott, továbbá az áldozat által vezetett autóban talált hajszálak sem az ő hajából valók. A per tárgyalása során mindkét tárgyi bizonyítékot ellene használták fel és ez vezetett elítéléséhez.- Húsz évet ültem börtönben egy olyan bűntettért, amelyet nem én követtem el - jelentette ki szabadulásakor Brown. Egyidejűleg köszönetét mondott ügyvédjének, a bírónak és az állami DNS-programnak, amelynek segítségével régebben elkövetett bűncselekmények körülményeit felülvizsgálják. * - Nagyon valószínű, hogy más ártatlanok is ülnek még rács mögött - jelentette ki Brown, s kérte, hogy „ne feledkezzenek meg a többiekről sem” - jelentette az AP. 2001. NOVEMBER 5., HÉTFŐ - TELEVÍZIÓ-MŰSOR TV2 j 5.50 Jó reggelt, Magyarország! Benne: Faluvilág 9.00 Milady (165.) 9.45 Diresta 10.10 Napló 11.05 Közvetlen ajánlat 12.10 Mi, magyarok 12.15 Riviéra 12.40 Marimar (134.) 13.00 Pókfoci 14.40 Jó barátok 15,10 Széllovagok (14.) 16.05 Sebzett szivek 16.35 Lucecita (101.) 17.05 Szeretni beindulásig 18.00 Fiorella (perui sorozat - 182.) 18.30 Tények (hírműsor) 19.00 Nincs kegyelem - A leggyengébb láncszem (kvíz- show) 20.00 Vad angyal 20.30 Pokoli történetek 21.30 Édes esték Családi album (amerikai romantikus film, 2/2.) Fsz.: Jacklyn Smith, Michael Ontkean Közben: Kenósorsolás 23.15 Jó estét, Magyar- ország! Téma; Tények; Tényező; Időjárás; Sporthírek 24.00 Profiler - Miss Pszicho- zsaru (amerikai thriller- sorozat) 0.55 Korridor Café 1.05 Színkép 2.00 Vers éjfél után RTL KLUB 6.30 Reggeli 9.00 Joker 9.05 Recept Klub (ism.) 9.15 Top Shop 9.25 Tiltott szerelem (169.) 9.45 Sportvonal 9.50 Senora (99.) 10.40 Top Shop 11.35 Delelő Benne: Ünnepnaptár; Joker 12.25 Recept Klub 12.50 Joker 13.00 Híradó- Déli kiadás 13.10 Kavalkád 13.20 Helene és a fiúk (38.) 13.50 Idegenek (4.) 14.35 Milagros (110.) 15.20 Joker 15.25 Híresek és gazdagok (297-298.) 16.20 Joker 16.25 María Mercedes (61-62.) 17.15 Mónika Kibeszélő show 18.05 Találkozások 18.30 Híradó Esti kiadás 18.55 Legyen ön Is milliomos! 19.25 Fókusz 19.55 Barátok közt 20.25 Balekok és banditák 22.25 Újra nyílnak az ibolyák (amerikai romantikus film, 1986) 23.55 Sportvonal 0.05 Híradó 0.20 Autómánia (ism.) 0.50 Fókusz (is- m.) Időjárás-jelentés 1.20 Divatklip mi m2 5.45 Agrárvilág 6.00 Ma reggel 6.30; 8.00 Körzeti híradók 8.30 Topmodell (43.) 9.05 Naprakész magazin 11.05 Derült égből egy család (41/13.) 12.00 Híradó 12.10 Körzeti híradók 13.00 Roma magazin 13.30 Domovína 14.05 Trópusi hőség (42.) 15.00 Magyar Ház 15.30 Iskola utca 16.30 Szent Imre - Nemes virág 16.55 Európai Utas 17.20 Maradj velünk 17.30 Gérecz Attilára emlékezünk 18.00 Híradó hatkor Körzeti híradók 18.10 Az olvasás éve (16.) 18.15 Esti mese 18.35 Szerelem a Hohensteln-kastélyban (13/10.) 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.05112 20.45 MMM - Műemlék 21.15 Nem jogerős Jogi shovwnű- sor 21.45 Sztárajánló 22.00 Híradó este. Időjárás 22.10 Aktuális 22.30 Théma 22.45 Fogadóóra 23.15 TS-Bajnokok Ligája Magazin 0.05 Kárpáti krónika 0.15 Világhíradó Viasat3 14.15 Hazai pályán (ism.) 14.40 Starsky és Hutch 15.35 Rajzfilmek (ism.) 16.25 Charlie angyalai (ism.) 17.15 Hazai pályán (177) 17.40 Starsky és Hutch (46.) 18.40 Star Trek - Deep Space Nine (46.) 19.35 Egy rém rendes család 20.05 Alfacsapat - Életmentők a műtőben (20.) 21.00 Bosszúpárbaj 22.50 Egy rém rendes család (ism.} 23.15 Forró percek Satelit 4.20 Nap mint nap 7.15 Celeste (155-156.) 9.05 Torna 9.10 Pagoda (ism.) 10,00 Zajlik az élet 12.00 Nap mint nap 14.00 Stílusok 15.20 Mit szól hozzá? 16.15 Műterem 16.50 Zajlik az élet (ism.) 18.50 Torna 18.55 Mese 19.00 A hír igaz! 20.00 Esti Mérleg 20.25 Mocskos zsaru 22.05 Mit szól hozzá? 23.00 Pár-beszéd 8.30 Delta 8.55 Lendületben 9.25 MMM 9.50 Alexandra Fitnesz 10.15 Forma-1 (sor. - 13/9.) 11.05 Ismeretlen ismerősök 11.30 Gala 12.00 Topmodell (13.) 12.30 Pillangósziget (13.) 13.00 Parlamenti napló 14.00 Közvetítés a parlament üléséről 16.05 Naprakész 18.00 TS 19.35 Esti mese 19.55 Théma 20.10 Híradó. Sporthírek 20.40 Szelek útján (5/2.) 21.30 Szenve-1 dély bulvár 23.20 Zár- : óra HBO i 8.10 Hóbarát 9.50 Ha szorít a szorító 11.35 Dallamok szárnyán 13.20 Központi pályaudvar 15.05 Rég nem látott kedves 16.25 U2 - Élő koncert Bostonból 18.00 A nagy hajcihő 19.25 így készült - Az elit alakulat 20.00 A millió dolláros hotel 22.00 Playboy 2000 23.15 Az új Éva Maqvar ATV 5.50 Nap-kelte. 14.35 Ebugatta. 16.05 Csillagszem, 16.30 Autósvilág. 17.30 A serfőző 18.30 Nap-nyugta 1. 19.00 Híradó. 19.30 Napnyugta 2. 20.00 Sajtóklub. 21.30 Licit. 22.00 Híradó. 22.40 Táncmámor. DUNA TV 14.00 Tovább Zimbab- wéba (2/2.) 14.30 2000. évi Odüsszeusz- expedíció (3/3.) 15.00 Katedra nélkül 16.00 Klip-zóna 16.15 Ágnes Cecília (3.) 16.40 Mai kézművesek 16,55 Ötórai zene 17.00 Kalendárium 18.10 Dzsungeldili (14.) 18.35 Mesefilmek 19.00 Híradó 19.30 Határok fölött 20.00 Doc Holliday 21,35 Trio Stendhal: Out of Brasil 21.45 Híradó 22.00 A szellem órája 22.40 Hosszú futásodra mindig számíthatunk SPEKTRUM 16.25 Folt hátán folt (6.) 16.55 Kézművesek Franciaországban (3.) 17.30 Vadászból lett állatvédők 1745 Az európai művészet nagy korszakai (6.) 18.45 Candomo - a poklon túl 19.50 Rendhagyó útikalauz Új-Zéland 20.30 . Gyerekkórház, Kalifornia (3.) 21.30 Nemes küldetés (10.) N. GEOGRAPHIC 16.00 Vízi gondolatok 16.30 Különleges sportok 17.00 S. 0. S. Eltűnt a tengeren! 18.00 Ben Dark: Ausztrália felfedezése 19.00 A teknőssír titka 20.00 Pusztító vizek 21.00 ? Eltűnt világok 3. Bizonyságkeresők EUROSPORT 10.00 New York Maraton 11.00 Csupa sport 11.30 Torna-vb, Belgium 13.00 Tenisz WTA, München 14.30 Snooker, Skócia 16.30 Súlyemelő-vb, Törökország (élő) 18.00 Eurogólok 19.30 Súlyemelő-vb 21.00 Csupa sport 21.30 Fia rali, Ausztrália SPORT1 16.15 NBA közvetítés 16.45 Biliárd, Mosconi kupa 1745 Jégkorong, NHL mérkőzés 19.45 Labdarúgás, spanyol bajnoki összefogaló 20.45 Labdarúgás, német bajnoki összefogaló 21,45 Labdarúgás, olasz bajnoki összefogaló 23.45 Labdarúgás, BL magazin A műsor és a kezdési időpont változtatásának jogát minden tévéadó fenntartja, s ezért lapunk felelősséget nem váM Várható időjárás: Bács-Kiskun megye dB db derüli napos felhős db Pirii ködös borult <ß zápor 0 zivatar <£b esős havas eső <3 hózápor <£> havazás A reggeli pára feloszlása után még több órás napsütés varható. Csupán délutántól valószínű, hogy időnként erősebben növekednek a felhők, de gyenge zápor akkor is gsupán itt-ott lehet. Északnyugatira fordul, és megélénkül a szél. Készítette: Hidegfront érkezik hozzánk délután, ez sokakat ingerlékennyé tehet. Az északnyugati szél kisebb figyelmet érdemel. Hungírfa Biztosító Bt Országos előrejelzés Vízhőmérséklet Távolabbi kilátások Kedd 9° Eddig a kontinens északi és keleti peremén haladtak a légköri frontok, ott volt igencsak szeles, változékony az idő. A közeljövőben délebbre kerül a frontok pályája, ezért már nálunk sem lesz zavartalan a napsütés. Duna 8-15°C Tisza 7-12°C Balaton 9°C Velencei-tó 8°C Tisza-tó 10°C Fekete-tenger Í2-19°C Adriai-tenger 20-22°C Égei-tenger 19-22°C Földközi-tenger 20-26°C Szerda 9° ö Csütörtök _____Jó napot!_______ N OVEMBER 5., HÉTFŐ Névnap: Imre Napkelte: 6 óra 34 perc Napnyugta: 16 óra 21 perc Holdkelte: 19 óra 24 perc Holdnyugta: 10 óra 55 perc VÍZÁLLÁS Tegnap a Duna Budapestnél 138 cm (változatlan), Bajánál 161 cm (apad), a Tisza Szolnoknál - 2 cm (apad), Csongrádnál pedig 12 cm (változatlan) magas volt. Petőfi Népe Bács-Kiskun megyei napilap Kiadja: Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztők: Hámori Zoltán, Bán János Felelős kiadó: Gazsó László ügyvezető igazgató A kiadó és a kecskeméti szerkesztőség címe: 6001 Kecskemét, Szabadság tér \/A Telefon: 76/518-200. Telefax: 76/481434 Hirdetésfelvétel: Telefax: 76/481-386 Terjesztés: Telefax: 76/486-539 Helyi szerkesztőségek: Baja: Árpád tér 6. Tel./fax: 79/322-453; 79/426-371. Levélcím: 6501 Baja, Pf. 311. Hirdetésfelvétel, olvasószolgálat: 79/323-974. Bácsalmás: Szt. János u. 9. Tel./fax: 79/341-225. Kalocsa: Szent István u. 78. Tel./fax: 78/461-849. Kecel: Fő tér 1. Tel.: 78/321-211; Fax: 78/321-760. Kiskunfélegyháza: Mártírok útja 1. (bejárat a Kossuth utcán). Tel./fax: 76/463-274. Kiskunhalas: Szilády Á. u. 5-7. Hirdetésfelvétel, olvasószolgálat: Tel./fax: 77/523-852; 77/523-853. Tel.: 77/525-670; 77/525-671. Kunszentmiklós: Bocskai u. 12. (Tasskertes) Tel./fax: 76/351-745. Tel.: 30/9859- 575. Tiszakécske: Béke út 142. Tel.: 76/441-578. Nagykőrös: Széchenyi tér 17. Tel.: 53/355-918. Kiskőrös: Árpád utca 2.Tel.: 78/413-643. Lapnyomda: COFINEC Szilády Nyomda Kft., 6000 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Felelős vezető: Boros Gábor ügyvezető igazgató. Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Népe terjesztőhálózata végzi. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatoK nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felnasználá- sával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Axel Springer-Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségemben és közvetlenül a kiadónál. Árusítja a DÉLHÍR Rt. Előfizetési díj: egy hónapra: 1.180 Ft, negyedévre: 3.540 Ft, fél évre: 7.080 Ft. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság a *V«ida szerkesztőségi rendszerrel készült. ISSN 00133-235 x Kiadónk a \Natu tagja i l