Petőfi Népe, 2001. november (56. évfolyam, 255-279. szám)
2001-11-26 / 275. szám
1 / 4. oldal - Petőfi Népe HEGYEI KÖRKÉP - VÉL E M É N Y E K 2001. November 26., hétfő Nézőpont Balai F. István ____ A tér valódi gazdákra lelt Az idén vélek először felfedezni jelentős áttörést egy folyamatban. Erre a fordulatra a rendszerváltás óta várok, hamarabb reméltem az eljövetelét. Arra gondolok, hogy tényleg kezd megszűnni a gazdátlanság. Apró jelek sokasága mutat persze esztendők óta ebbe az irányba, de ebben az évben - számomra legalábbis - immár határozottan körvonalazódik az alaptétel igazsága: amit az emberek magukénak éreznek, arra vigyáznak is. Ennek markáns jele a kecskeméti Czollner téren tapasztalt változás, melyben nekem leginkább a Czollner Térért Alapítvány megjelenése és tevékenysége tűnt fel. Alapítvány több ezer is létrejött már. Ám, hogy valakik a közvetlen lakókörnyezetük szépítése és megóvása érdekében hozzanak létre ilyen szervezetet, amit aztán eredményesen működtetnek is, ma még szokatlan. Szokatlan ugyan, de kézenfekvő. Ki más óvja ugyanis házunk táját, ha nem mi magunk?! Ebben segítségre bizton csak akkor számíthatunk, ha megmutatjuk, hogy mi vagyunk a valódi gazdák. A Czollner tér szépítése és megóvása különösen fontos, már csak az elhelyezkedése okán is. Ez a tér évtizedek vagy most már évszázadok óta kulturális határ a városbelső és a periféria között, s állapota jelzi, hogy melyiknek van kisugárzása a másikra. Nem véletlenül épült ide templom és iskola, amelyekre bizony nagy szükség van ma is. Nem mindegy, hogyan néznek ki, s milyen körülöttük vagy bennük az élet. Személyesen is kötődöm a térhez. Itt ministrált és ide járt elemi iskolába apám, édesanyám az Angolkisasszonyok itteni tanítóképzőjében kezdte tanulmányait. Én is a Czollner téren voltam felső tagozatos, házassági eskümet pedig a Szent Erzsébet-templom félreeső meghittségében tettem le 21 évvel ezelőtt. A napköziben együtt fociztam a KTE serdülőcsapatának több reménységével, s láttam a téren néhány olyan bunyót, amit a megye ökölvívósportjának mai vezető menedzserei vívtak kamaszként. A periférikus oldal házaiban népszámlálóbiztosként helyettesítettem egykor anyámat, tudom tehát, hogy milyen hely a Czollner tér és környéke. A templom és iskola kisugárzása A Czollner tér nagyszerű hely, méltó rá, hogy szép legyen. Megújult a Czollner tér a polgárok összefogásával A Szent Erzsébet-templomot Béni Erzsébet alapította az 1800-as Dr. Bábel Balázs, a Kalocsa-kecskeméti Főegyházmegye érseke évek elején kialakult, új városrészben. Ünnepélyesen adták át szombaton Kecskeméten a felújított Czollner teret, az ott lévő Szent Erzsébet-templommal és az egykori lovardaépülettel együtt. A tér megszépítésében civil alapítvány is közreműködött. Kecskemét Az ünnepségen Szécsi Gábor polgármester hangsúlyozta, hogy a tér két műemlék jelle■ egyenként megszentelte a létesítményeket. gű épületének létrejötte és mostani felújításuk a hajdani és mai kecskeméti polgárok önzetlen adakozókészségének, lokálpatriotizmusának, valamint összefogásának köszönhető. Kiemelte: a megvalósult rekonstrukció egyaránt a szimbóluma a maradandó emlékek ápolásának és a jövőbe vetett töretlen hitnek. Bábel Balázs, a Magyar Katolikus Egyház Kalocsa-kecskeméti Főegyházmegyéjének érseke, aki a felújított létesítményeket egyenként megszentelte, hangsúlyozta: minden, ami szép, így a megújult tér, a templom és az immár iskolai tornacsarnok célját szolgáló hajdani lovarda is „Isten szépségét tükrözi”. A Szent Erzsébet-templomot a tér névadójának, Czollner Mihálynak a felesége, Béni Erzsébet alapította az 1800-as évek elején kialakuló, új városrész lakóinak. A klasszicizáló stílusban 1826-ban megépült templom 25 millió forint értékű rekonstrukciójához - a tető- szerkezet teljes cseréjéhez, a homlokzat és a belső rész vakolatjavításához, illetve kifestéséhez - 15 millió forinttal járult hozzá az állam. A fennmaradó költségeket a katolikus egyház viselte, döntően a hívek összegyűjtött adományaiból. A templom melletti lovardát a helybéli polgárok 1818-ban építették, s 1848-49- ben itt képezték a kecskeméti lovas nemzetőröket. A lovardát, ami az idők során már funkcionált iskolai tornateremként, ezúttal is tornacsar- fotó: b. R. nők céljára újították fel az Angolkisasszonyok Ward Máriáról elnevezett leánygimnáziumának diákjai részére. A több mint kétszáz négyzet- méteres tornacsarnok rekonstrukciója 110 millió forintba került. A költségeket a katolikus egyház, valamint az egyházi rend közösen fedezte. Teljes egészében megújult a két épületnek helyet adó tér is, ahol a Czollner Térért Alapítvány kezdeményezésére felszerelték a város első térfigyelő kameráját is. MUNKATÁRSUNKTÓL ZENÉS VACSORAEST. A kecskeméti Háry Étteremben gyakran rendeznek zenés vacsoraesteket, ahol kecskeméti ifjú tehetségek és ismert zenekarok szórakoztatják a vendégeket. Legutóbb péntek este, az ízletes vacsora közben több műsorszámot is meghallgathattak a vendégek, többek között a képen lát- ható három Kodály-iskolás leány fuvolaműsorát is. ______________________fotó: pn Ú j gyülekezeti ház Vallás négyzetméteres, igényes épület létrehozásához. Üj református gyülekezeti házat szenteltek fel szombat délután a Somogy megyei Nemesdéden. A 800 lakosú kisközségnek csupán egytizede református vallású, azonban a katolikus hívők is jelentős segítséget nyújtottak a 140 MŰTRÁGYA! FENYŐ FŰRÉSZÁRU! Import, 34,8%-os ammónium- nitrát 34 900 Ft+áfa/tonna áron, nagy tételben is eladó. l. osztályú fenyő fűrészáru nagy tételben, leszállítva 34 500 Ft+áfa/m3. Tel,: 06 (30) 236 2600 ÖTLET-TEAM BT. Tel./fax: 06 (66) 546-010. 06 (30) 270-4483 „Ha Isten velünk van, kicsoda ellenünk?” - utalt a bibliai igére a gyülekezeti házat megáldó Márkus Mihály, a dunántúli egyházkerület püspöke, aki az emberekben meglévő hit erejeként értékelte az új épületet.________■ A PIRAMIS Kft. kecskeméti munkahelyre felvesz- asztalos,- kőműves,- ács szakmunkásokat. | Jelentkezni a 76/322-508 telefonszámon lehet. A KÖBAL Kft. kecskeméti munkahelyre, azonnali belépéssel alkalmaz FLEXO NYOMTATÁSBAN gyakorlott GÉPKEZELŐKET, vagy FLEXONYOMO GÉPMESTEREKET, 1 műszakos munkarendbe. Bérezés megállapodás szerint. Juttatások: • étkezési utalvány, • vidékről bejáróknak útiköltség térítés, • balatoni üdülési lehetőség, • üzem-egészségügyi szolgálat, * munkaruha. További felvilágosítás: Dómján Balázs, tel.: 76/481 -458/24-es mellék. Jelentkezés - személyesen: 6000 Kecskemét, Matkói út 101. Kizárólag munkanapokon 12-14 óra között. Testreszabott megoldások az ipari elektronikában Jól működő üzemek életében számtalanszor felmerül a hatékonyabb termelés érdekében történő módosítás, átalakítás, bővítés igénye. Előfordulhat, hogy a karbantartó műszerésznek az üzemvitel mellett nincs ideje kiépíteni a kívánt módosításokat. A kisebb cégeknél pedig nem is alkalmaznak erre a feladatra szakembereket. Az ATTILA IPC ipari elektronikai bt. ezekre a tevékenységekre szakosodott, akár egyedi igények szerint is, testreszabott megoldásokkal.- Milyen üzemeknek, vállalkozásoknak lehet önre szükségük?- A nagyobb cégeknél dolgoznak olyan munkatársak, akik az ottani karbantartásokat elvégzik, felügyelik a rendszert, az esetleges hibákat kijavítják - mondta Butor Attila ügyvezető. - A kis és közepes cégeknél azonban méretükből adódóan nem kell olyan gyakran elvégezni ezeket a munkákat, mint a nagyoknál. Ezért ők nem is foglalkoztatnak ilyen végzettségű főállású szakembereket. Esetenként mégis szükségük van hozzáértőkre. Az ilyen, időszakonként felmerülő problémák megoldására hoztam létre az ipari elektronikával foglalkozó céget. Amennyiben a munka összetettsége megkívánja, egy- egy tevékenységre szakosodott kollégából álló csapattal oldjuk meg a felmerülő problémákat.- Milyen konkrét tevékenységekre szakosodott?- Felsorolnám a legfontosabbakat: különböző ipari berendezések, célgépek egyedi villamos és mechanikus tervezésére kérnek meg az ügyfeleim. Régebbi típusú gépek felújítását, pótlólagos dokumentálását, utólagos automatizálását is szívesen felvállalom. Számító- gépes energiagazdálkodó rend- : szereket építek ki, valamint fá- , zisjavító berendezések karbantartása, telepítése tartozik még 1 a szolgáltatások közé. Egyedi ; igények szerinti ipari elektronikák fejlesztése tartozik még a I tevékenységi körbe.- Miért van szükség egyedi : tervezésre?- Bizonyos esetekben az eddig ismert kisebb programozható logikai vezérlő (PLC) alkalmazása drága megoldásnak tűnhet. Elképzelhető, hogy a fel■ adatmegoldás így is igényel kiegészítő áramköröket, de az is előfordul, hogy az éppen meglévő szolgáltatásokra nincs is szükség. A legújabb mikrove- : zérlőknek köszönhetően mindez néhány négyzetcentiméteren, az eddig megszokott árak töredékéért megvalósítható talán gyorsabb működés mellett is. Nyomtatott áramkörök számítógépes tervezését, gyártását, NYÁK-film készítését, elektronikai áramkörök összeszerelését ezért egy példányban is elvégzem. Fizikai mennyiségmérés, szabályozás, mé- résadat- gyűjtés tartozik még a szolgáltatásaim körébe. A napkollektorok, kazánok vezérlése, hőfokszabályozók javítása pedig a fűtési szezonban lehet különösen aktuális.- Milyen előnyökre számíthatnak az egyedi megoldások mellett azok a cégek, akik a szervizszolgáltatást öntől rendelik meg?- A folyamatos üzemeltetés érdekében jó, ha egy szakember állandóan elérhető, de nem kell főállású munkatársként alkalmazni. Egy gyártósor, és az azt kiszolgáló technikai berendezések ugyanis váratlanul is meg- hibásodhatnak. A fázisjavító berendezés meghibásodása például csak akkor derül ki, amikor az adott cég megkapta a szokatlanul magas villanyszámlát. Egy kiépített távfelügyeleti rendszerrel az említett meghibásodások többsége szinte azonnal javítható, sőt talán meg is előzhető. Az adott cég ismeretében, folyamatos kapcsolat esetén előre felkészülhetek a probléma kezelésére, tartalék alkatrészekkel pedig bármikor ügyfeleim rendelkezésére állok. Kérjék bemutatkozó anyagomat, időpontegyeztetés után személyesen is szívesen adok felvilágosítást.