Petőfi Népe, 2001. november (56. évfolyam, 255-279. szám)
2001-11-22 / 272. szám
2001. November 22., csütörtök MEGYEI KÖRKÉP Petőfi Népe - 5. oldal Kész a szekszárdi híd ötödé ï A szakemberek szerint tartani lehet a 2003-as határidőt fotó: gottvald károly Tolna - Bács-Kiskun A szekszárdi Duna-híd készültségi állapota az év végére elérheti a 25-26 százalékot - hangzott el egy tegnapi tájékoztatón a Tolna megyei Bo- gyiszlón. A Bács-Kiskun megyei oldalon a hídra vezető út építésének földmunkái hamarosan befejeződnek. A szekszárdi Duna-híd és a hozzá kapcsolódó M9-es gyorsfor- galmiút-szakaszok építéséről a Nemzeti Autópálya Rt. és a kivitelező konzorciumok vezető szakemberei adtak tájékoztatást. A keleti ártéren jelenleg már a hídpillérek építése folyik, a mederben pedig elkészült a Bács- Kiskun megyei parthoz közelebbi két pillér cölöpözése. Ez utóbbiak közül az egyiknél megtörtént a víz alatti betonozás is, a napokban kezdenek hozzá az itteni munkagödör víztelenítéséhez. A híd készültségi foka év végére elérheti a 26 százalékot, ami jó eredménynek mondható, hiszen ezt a munkát csak bő három hónapja kezdték el. A szakemberek szerint nagy biztonsággal kijelenthető, hogy határidőre, azaz 2003 nyaráig elkészül a híd. A Bács-Kiskun megyei oldalon az út töltése mintegy 90 százalékban kész. 2002 elején ezen a részen megkezdődhet a pályaszerkezet építése. A Tolna megyei szakaszon a híd harmadik ártéri pillérének mélyalapozása folyik. Készülnek az úgynevezett kishi- dak is. A tolnai, jóval hosszabb útszakasz földmunkái jócskán elmaradnak a másik oldalétól, s. zs. Az autóbusz elé szaladt Baja Szerencsére nem súlyos az állapota annak a 11 éves bajai fiúnak, akit tegnap reggel Kiscsávolyban ütött el egy autóbusz. Amikor a srác hirtelen a zebrára szaladt, látta, hogy közelít a jármű. Ám annak indexeléséből arra következtetett, hogy lekanyarodik egy utcába, mielőtt még ő átérne a zebrán. Sajnos nem így lett. Tegnap reggel kevéssel hét óra után riasztották a mentőket és a rendőröket a Szegedi úton történt balesethez. Az 55-ös főúton Csávoly felől érkező autóbusz a kiscsávolyi óvoda előtti gyalogátkelőhelyen ütötte el a gyermeket. A11 éves bajai fiú hirtelen és váratlanul termett a zebrán, hogy átmenjen a túloldalra. A buszsofőr már nem tudott megállni: elütötte - igaz, csak érintőlegesen - a srácot. A gyerek bordatörést szenvedett, ám a kórházban, ahol most is megfigyelés alatt tartják, őt is meg tudták hallgatni a rendőrök. Elmondta, hogy látta közeledni a buszt, ami éppen egy kerékpárost előzött. Az indexelésből azt gondolta, hogy a jármű befordul a közeli Korsós utcába. Ezért hitte, hogy sértetlenül átszaladhat a zebrán. Az autóbusz egyik utasa - feltehetően a fékezés következtében - beütötte a fejét az egyik fém kapaszkodórúdba. B. E. ____________ Gazpasarok______________ G yógyteák, védőitalok Őszi szombatokon, vasárnapokon, amikor már a kertben és a gyümölcsösben alig akad tennivaló, érdemes kirándulásokat tenni. A legelők és rétek szélén a vadrózsa bokrai díszlenek ilyenkor. Dércsípte, pirosló csipkebogyói adják a legjobb téli tea alapanyagát. Ha jó lelőhelyre bukkanunk, évekig visszajárhatunk oda megszedni a csipkerózsa nyersen fanyar termését az egész család számára. Szakemberek szerint a hecsed- li, illetve a csipkebogyó teája a legjobb C-vitamin-forrás. Persze, tudni kell, hogy a C-vitamin rendkívül hőérzékeny. A csipkebogyót langyos, kézmeleg vízben 6- 8 óráig áztatva megmarad a teljes vitaminkészlet. Hideg vízben 24 órán keresztül áztassuk és mézzel ízesítve, hidegen vagy legfeljebb 18-20 fokosán kortyoljuk! Számítsunk 20 dekagramm csipkebogyót másfél liter hideg vízre! A begyűjtött csipkebogyót szellős kamrában szárítsuk ki, amennyire csak lehet, nehogy megpenészedjen! Ezután tegyük vászon- vagy papírzacskóba, amelyen át levegőzik, de nem porosodik! Teakészítés előtt a bogyókat éles késsel vagdossuk félbe, tisztítsuk meg az apró magvaktól és csak a piros húsát szárítsuk tovább hűvös, szellős helyen! Ebből készíthetjük el ázta- tással a téli nyavalyák elleni teát. Hecsedliből, persze, főzhetünk ízletes lekvárt is. Ha dombságban vagy hegyvidéken teszünk sétákat, gyűjtsünk minél több kéklő, hamvas kökényt is! Ebből különösen jó ízű szörpöt készíthetünk vagy akár lekvárt is főzhetünk. A kökény termését szintén fagymentes, hűvös helyen kell tárolni. Megfázás és köhögés ellen különösen jó a forró, kellemes illatú hárstea. Ha a leforrázott hársvirágot egy óránál tovább hagyjuk ázni, a teája megpirosodik. Ezt a tömény hárs- teát esténként szokták kortyolgatni az idősebbek enyhe nyugtató (altató) hatása miatt. Literes teáskannába egy-két marék hársvirágot tegyünk, majd öntsük le forró vízzel! Ha fáj a torkunk vagy a gyomrunk, forrázással készítsünk kamillateát! Üdít és fertőtlenít a borsmenta leveléből készült forrázat is. Készíthetünk teát kömény- és ánizsmagból is. A gyógyteákat azért ajánlott mézzel ízesíteni, mert annak kedvezőbb élettani hatása van, mint a cukornak, s a legtöbb mézfajta baktéri- umölő anyagokat is tartalmaz. ■ Mészárlás magnóval, hatlövetűvel Nincs belső vizsgálat a megyei vadászberkekben Hatalmas közfelháborodás kísérte a védett madarak lemészárlásával kapcsolatos híradásainkat. Mint kiderült: a megközelítőleg 12 ezer szárnyas többségét sörétes lőfegyverekkel ejtették el. Bács-Kiskun Illés Zoltán, az országgyűlés környezetvédelmi bizottságának elnöke korábban annak a véleményének adott hangot, hogy a madarak elpusztításában Bács-Kiskun megyei, közelebbről csávolyi, felsőszentiváni, mélykúti és tataházi vadászok is közreműködhettek. Ezt azonban dr. Fehérváry László, az Országos Magyar Vadászkamara Bács- Kiskun Megyei Területi Szervezetének elnöke határozottan visszautasítja. Az elnök úgy véli: felesleges addig bárkit is megvádolni, míg nincsenek rendőrségi bizonyítékok. Vadászberkeken belül egyelőre nincs belső vizsgálat. Csalihang A példátlan természetkárosításra november 6-án hajnalban a Baranyai megyei Udvar határátkelőhelyén derült fény. Egy lőtt vadakat szállító olasz kamion rakterében több kartondoboznyi apró madártetemet találtak a vámosok. Török Gábor, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságának vadászati felügyelője lapunknak elmondta: szinte kizárható, hogy a szárnyasokat hálózással fogták be. A legtöbb madár combján, hastájékán, szárny alatti részén apróbb sörétek bemeneti sebei fedezhetők fel. Ezeket pedig kétségkívül olasz vadászok ejtétték.- Az olasz vadászok egyfajta elektromos akusztikai eszközt használnak ezeknek a madaraknak az úgynevezett összehívásához - nyilatkozta Török Gábor. Minden fajnak megvan a maga csalihangja, amit egy végtelenített magnószalagról játszanak le. Ez alkalmas arra, hogy nagyobb mennyiségű madarat csalogasson egybe egy bizonyos területre. Ezeket aztán levadász- szák. Az olaszok erre öntöltős, félautomata fegyvert használnak, ami gyors egymásutánban hat lövést ad le. A hazánkban használatosnál jóval apróbb sörét nagyobb sörétrajjal Jövődik ki a Magnum típusú, erősített lőporos töltényből. Bár az elejtett szárnyasok előfordulnak Magyarországon ilyen nagyságrendben, nem szabad kijelenteni, hogy csakis itt lőhették őket. Nem kizárt ugyanis, hogy a lefagyasztott madaraknak hazánk csak tranzitútvonala volt. Cédulák A kamionban talált kartondobozokban nem csak a védett állatok voltak: valóságos nyilvántartás árulkodott a bűncselekményekről. A dobozokba cédulát tettek, amelyre ráírták a vadász nevét, az elejtett madarak számát, levadászásuk időpontját és helyét. így került képbe Felsőszentiván, Csávoly, Tataháza és Mélykút vidéke. Ez alig több, mint 25-30 négyzetkilométernyi terület.- Kizárt, hogy egy ekkora térségben ennyi madár előforduljon - mondta munkatársunknak Szilágyi Gábor, a Kiskunsági Nemzeti Park igazgatója. - Ha jól tudom, sarkantyús sármány például nincs is a megyében, ám az elejtett szárnyasok között sok volt. Mi bekértük a Bács-Kiskun- ban eddig megszervezett külföldi vadásztatások listáját, amit nyilván összevetünk a cédulákon feljegyzett települések nevével. Ez azonban még önmagában nem bizonyít semmit. Bizonyíték?- A megyebeli vadászok közt nem folyik semmilyen belső vizsgálat. Az intézkedésekről hivatalosan még semmilyen értesítést nem kaptunk, és a vadászati hatóság sem tud semmit - közölte dr. Fehérváry László, az Országos Magyar Vadászkamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezetének elnöke. Dr. Fehérváry kiemelte: rendkívül bosszantó, hogy megneveznek bizonyos településeket, ahol tisztességes vadászok élnek és vadásznak - némelyikük 35-40 éve. Holott bizonyíték még semmire sincs. Amint a rendőrségi vizsgálat bármilyen bizonyítékot talál, természetesen maguk között is felelősségre vonják azokat, akik esetleg érintettek az olaszok itteni természetkárosításának ügyében. Ám ameddig nincs semmilyen bizonyíték, dr. Fehérváry a vadásztársai nevében is elhatárolja magát az ügytől. BERKI ERIKA Pénzbehajtók a tanyán Kunadacs Két román állampolgárságú férfi verte meg egy kunadacs- beregadacsi tanya lakóját kedden. A házban is egy román állampolgár lakik, akitől 50 ezer forintot követelt a két támadó. Azt mondták: a férfinek ennyi tartozása van, s ezért a pénzért jöttek. A tanyán élő ember azonban 1 nem tudott fizetni, így alaposan megverték. A fején zúzódások, a karján pedig vágott sebek keletkeztek. Sérülései szerencsére nem életveszélyesek. A két agresszív román állampolgárságú férfit a kunszentmiklósi rendőr- kapitányság elfogta és őrizetbe Vette. TUDÓSÍTÓNKTÓL Balesetek, bűnügyek Kifosztották a mackót Nagy szerencséje volt annak az ismeretlennek, aki az egyik kecskeméti biliárdszalon fölötti iroda páncélszekrényét nyitotta ki hétfőn este. A tolvaj úgy jutott be a helyiségbe, hogy benyomta az erkélyének ajtaját. Odabent megtalálta a mackó kulcsát, amiből így könnyűszerrel vehette ki a benne őrzött 620 ezer forint • készpénzt. Ugyancsak hétfőn történt: valaki betört a kecskeméti István király körúton az egyik kft. telephelyére. A tolvaj 300 ezer forint értékben vitt el személyi számítógépeket a cégtől. ELTERELTE A FIGYELMÉT. A saját lakásában loptak meg hétfőn délelőtt egy kecskemétit. A tettes elterelte a házigazda figyelmét, s 300 ezer forintot emelt el a lakásból. Nem volt a hétfő a szerencsenapja annak az ágasegyházi gazdának sem, akinél hajnalban járt bűnöző. Az istállójából négy birka és egy kecske, valamint lószerszámok tűntek el. Mindez 200 ezer forintot ér. KIHŰLT. Megvan a most beköszöntő hideg hónapok első áldozata Bács-Kiskun megyében. Holtan találtak ugyanis egy kunszállási férfit kedden reggel a háza udvarán. Az 54 éves ember az orvos szakértő véleménye szerint igen ittas volt, amikor az udvaron összeesett. Halálát kihűlés okozta. _____Közlekedés A z 51-es út 139+100-139+700. km-ében burkolatépítést, a 86+100. km-ben hídmunkákat végeznek, a 158+200-158+500. km-ben pedig körforgalmi csomópont épül. A fenti útszakaszokon sebességkorlátozás van érvényben. TRAFFIPAX: Ma Kiskőrös, Jánoshalma, Tataháza, Bácsalmás és Kecskemét lakott területén számíthatnak a gépjárművezetők radarellenőrzésre. Telefon a megfejtésért IIIIIIIIIIIIIIIIIIHIIIIIIIIIIIIIIIII PN-nyereményjáték Több mint ezer pályázó közül sorsoltuk ki tegnap a Vodafone- os mobiltelefon nyertesét. A Petőfi Népe és a Petőfi Népe Vasárnap Reggel közös játékán egy minikeresztrejtvény megfejtésével és a megoldás beküldésével vehettek részt olvasóink. A helyes megfejtés „kréta” volt. A szerencse ezúttal egy orgoványi kedves olvasónknak kedvezett. Gáli Zoltán telefonszáma kezdődik ezentúl úgy, hogy 06-70/... Nyertesünknek ezúton gratulálunk. Jutalmát, a készüléket és a hozzá való kártyát néhány napon belül adja át neki szerkesztőségünk. IEBIÉTEL az IKREKNEK. A Kecskeméti Konzervgyár Rt. zöldségalapú „Kiskecskés” bébiételeket és italokat ajándékozott az orgoványi Balogh-ikrek, László és Lajos szüleinek. A fiatál házaspár boldogan fogadta a felajánlott küldeményeket, hiszen nehéz körülmények között kénytelenek nevelni a gyermekeket, és minden segítség öröm számukra. A konzervgyárat Kovács Ferencné orgoványi védőnő kereste fel azzal a kéréssel, hogy a 4 hónapos csecsemőket tudnák-e támogatni. A cég tervei szerint negyedévente újabb „csomaggal" keresik majd fel a családot. Mint ismeretes a „Kiskecskés" bébiételek gyártója a Kecskeméti Konzervgyár Rt. égisze alatt működő Kecskeméti Bébiételgyártó Kft. A termékek belföldi forgalmazója az Univer Szövetkezet. pim meglepetés i November 23-án az Alföld Áruházban Rendkívüli nyitva tartás: 9-20 óráig. 9-18 óráig minden 5.000 Ft feletti vásárlónak 500 Ft vásárlási utalványt adunk ajándékba. 18-20 óráig minden árucikkre 10% árengedmény a divat - kötött - konfekció - cipő- sport-játék - papír-írószer-könyv - vas-edény osztályokon. Ünnepi ajánlatunk: 20% engedménnyel Női köntösök, pizsamák, hálóingek; Női papucsok; Rozsdamentes edények 3 0 % enged mennyel Amanda női télikabátok; Egyes Triumph és Sariana fehérneműk; Zománcozott és teflonedények, műanyag áruk Vásár, amíg a készlet tart! I 30 EVES az ALFÖLD ÁRUHÁZ ï <