Petőfi Népe, 2001. november (56. évfolyam, 255-279. szám)
2001-11-20 / 270. szám
4. oldal - Petőfi Népe MEGYEI KÖRKÉP V É LEMÉNYEK 2001. November 20., kedd Nézőpont A. Tóth Sándor__________________ Például az igényes németek A téglaporos, míniumos (ólmos), lisztes őrölt paprika anno megelőzte a műbort is a hazai „olcsó” áruk piacán. Szerencsére az alvilági haszonszerzésnek ez az üzletága hamar becsődölt. Átmenetileg így is sokat ártott a magyar fűszerpaprika nemzetközi hírnevének. Mert minden megtorpanás előnyt jelent a konkurenciának - tengeren innen és túl. A valódi magyar őrölt fűszerpaprika hungaricum, azaz magyar specialitás. Beltartalmi értékei - köszönhetően a fölhalmozott szakértelemnek, a talajnak, a klímának - fölé emelik annak, amire a konkurencia zöme képes. Ezt például az igényes németek azzal ismerik el, hogy a négy és fél-ötezer tonnás fűszerpaprikaexportunk 60 százalékát megvásárolják, a többire 39 ország a vevő. Sajnos ételízesítő nemzeti specialitásunk valódi értékét a megfizetett árban nem ismerik el a világpiacon. Az idei paprikaszüret előtti, nyomott ár öt márka volt kilónként. Az Országos Fűszerpaprika Termék- tanács legalább egy márkával többet tartott volna indokoltnak. De, ha számolunk egy kicsit, még ez is kevés, csak mintegy 770 forintra rúgott volna, s csak az exporttámogatással érte volna el a 800-at. Ez azért tűnik kevésnek, mert itthon, a megyében az idei kistermelői őrölt paprika ára 1200-1500 forint kilónként. Ebben az évben a termelők kilónként 7 forint állami támogatást kapnak a minőségi paprika előállításáért. A terméktanács ezt jövőre szeretné meg- dupláztatni. Az exportőrök segítését a tavalyi kilónkénti 60 forintról 30-ra mérsékelte idén az állam. Ezt a marketingtámogatás növelésével reméli pótolni 2002-ben az érdekképviseleti szervezet. Átütő erejű marketingre volna szükség ahhoz, hogy az őrölt piros fűszerpaprika külpiaci pozíciója erősödjön. A jelenlegi évi 60-70 ezer tonna nyerspaprika mennyisége még növelhető lenne, ha új exportpiacokat találnának. Piros aranyként szokás emlegetni a paprikát. Élvezeti értéke valóban aranyat ér annak, aki szereti a vele ízesített ételeket. De mint haszon- növény sem utolsó, ezt bizonyítja, hogy ma már nemcsak a Duna, hanem a Tisza mentén is sokan termesztik a megyében. Vállalkozások jöttek létre a feldolgozására. A hullámvölgy nem ritka a jövedelmezőségében - a hullámhegy annál inkább -, de hosszabb távon meghálálja a befektetést, a munkát. Átütő erejű marketingre volna szükség AKCIÓ a S/ilvasi és Társa Bt. összes üzletében 2001. november 21-november 27. Egész csirke Csirkecomb Pulykafelsőcomb Pulykafelső comb-fiié Pulykamellfiié Sertéslapocka Sertéskaraj Sertéscomb Pacal (FRISS) Sült császárszalonna Tepertő Tejföl (20%), 175 g Poli tej (2,8%), 11 Tejszínhab spray, 250 ml Rama margarin, kocka, 250 g Gesztenyemassza, 250 g Arany Ászok, 0,5 I Konyharuha Horoszkópos bögre Zom.edény-készlet, 5 részes Tálalókészlet,8 részes Akciós áraink a kés 429 Ft/kg 529 Ft/kg 699 Ft/kg 819 Ft/kg 1169 Ft/kg 1029 Ft/kg 1139 Ft/kg 1039 Ft/kg 679 Ft/kg 1199 Ft/kg 599 Ft/kg 59 Ft/db 119 Ft/db 199 Ft/db 99 Ft/db 89 Ft/db 89 Ft/ü 99 Ft/db 190 Ft/db 3560 Ft 2100 Ft erejéig érvényesek! 12600 A Szil-Coop Bevásárlóközpont (Kecskemét, Izsáki út 1) megváltozott nyitva tartással várja vásárló itt Naponta: 6.30-20.00; Szombat: 6.30-18.00; Vasárnap: 6.30-12.00 óráig. LEGYEN SZERENCSÉJE! Nyereményakció a Szil-Coop Bevásárlóközpontban! 5 héten keresztül hetente 50 vásárló visszanyeri vásárlása értékének felét (vásárlási utalvány formájában), ha a Szil-Coop Bevásárlóközpontban vásárol, és blokkját névvel, címmel ellátva bedobja a szerencseládába. Sorsolás: minden szombaton, 17.00 órakor. (Első sorsolás: november 24-én, 17.00 órakor.) Több fűszerpaprika termett, de a minőségnek ártott az őszi eső A bátyai őstermelő, Szabadszállási Tibor szerint jó évet zár az, akinek legalább a beruházása megtérül, fotó: banczik r. aüanHmm Befejeződött a fűszerpaprika idei betakarítása és átvétele. A növény feldolgozása viszont még hosszú ideig eltart. A mögöttünk álló szezon termésének mennyiségéről, minőségéről nyilatkozott lapunknak felvásárló és őstermelő. Kalocsa Dr. Lakatos Lajostól, a Kalocsai Fűszerpaprika Rt. vezérigazgatójától megtudtuk: idén 18 ezer tonna nyerspaprikát vásárolt fel a piacvezető kalocsai cég. Ez az „ókészlettel” együtt biztosítéka annak, hogy egyre több terméket értékesíthessen a részvénytársaság. A hazánkban megtermelt paprika- mennyiség 35 százalékát veszi meg a Kalocsai Fűszerpaprika Rt. A termelőket a cég készpénzben kifizette.- Idén több fűszerpaprikát termeltek Magyarországon, mint tavaly. Adataink szerint összesen 70 ezer tonna fűszernövény termett - a feketepiaci termeléssel együtt - mondta a vezérigazgató. - Ez utóbbit nem számítva a termelt mennyiség 55-60 ezer tonna. A minőség szempontjából rossz évjárat volt az idei. Vizes a paprika, s kevés a festéktartalma. így magasabb önköltségi árral kell dolgoznunk. Viszont az eladási ár csökkent. Tavaly nettó 75 forintért vettük át a nyerspaprika kilóját, idén mindössze nettó 50 forintot tudtunk fizetni szerződött partnereinknek. Cégünk a bizonytalan piaci helyzet és a szintén bizonytalan állami szabályozás miatt csak január közepén kezdi majd el az új szerződések megkötését. Várható, hogy az eddigi kétezer hektár helyett FŰSZERPAPRIKA-TERMÉS MAGYARORSZÁGON ________2001-BEH [EZER TONNA)_______ „ Legális” termelésből: Feketepiaci termelésből: Összesen: A kalocsai rt. felvásárol: Forrás: Kalocsai Fűszerpaprika Rt. 55-60 10-15 70 18 jövőre csak 1800 hektáron termeltetünk paprikát. * * *- Én úgy tapasztalom, hogy egyre inkább csökken Kalocsa környékén a paprika termésátlaga - nyilatkozta a Petőfi Népének Szabadszállási Tibor, bátyai őstermelő.- Ezzel ellentétben az újabb termelőhelyeken, például a Tisza mentén remek termésátlagot produkálnak a gazdák. Ennek egyik oka lehet a talaj- untság is. Idén közepes mennyiségű fű- szerpaprika termett térségünkben, viszont több nyersanyag szükséges a késztermék előállításához. Míg egy jó esztendőben hat kiló paprika kell egy kilogramm késztermékhez, idén ehhez nyolc-tíz kilogramm szükséges. Ebből következik, hogy nem gazdaságos a fűszerpaprikával dolgozni. Aztán érdemes megnézni a felvásárlási árakat is! A tavalyi árak reálisak voltak, jó minőségű termésért fizették meg a gazdákat. Ám ebben az évben a szerződő termelők egyharmadával kevesebb pénzt kaptak, mint az előző esztendőben. Ákik pedig nem kötöttek szerződést, még rosszabbul jártak: csak a tavalyi összeg feléért vették át tőlük a fűszernövényt. Szerintem jól zárta az évet az a paprikatermelő, akinek legalább a beruházása megtérült.- Milyen a termés minősége?- Nem kedvezett az időjárás a paprikatermelőknek. Hiszen a szeptember eleji eső a legrosszabbkor jött: megpecsételte a paprika minőségét. A tavalyi felvásárlási árak miatt sokan kaptak kedvet a paprikatermeléshez, így idén túlkínálat volt a fűszernövényből. Most viszont - szerintem - sokaknak elmegy a kedvük a dologtól. A jövedelmezőség másik kerékkötője a magas vetőmagár. Egy hektárra 6-8 kilogramm vetőmag kell, melynek kilója 10-12 ezer forint. A felvásárló viszont kiköti: tőle kell vetőmagot venni. Az öntözés is felemészti a hasznot. Az állam csak látszatsegítséget ad, azaz „mutatóba” támogat. Hiszen az öntözési költségnek csak a 10-20 százalékát fedezi. A növényvédő szer, a műtrágya, a gépmunka is egyre drágább. A felvásárlási ár viszont csökken, így kizárólag a paprikából szerintem senki sem tud megélni. Á talpon maradáshoz más zöldségféléket is be kell vonni a termelésbe. Érdekes, hogy idén a hagyma, a krumpli és a káposztafélék jövedelmezősége szinte magasabb, mint a paprikáé. A termelési költségük viszont alacsony - mondta Szabadszállási Tibor. PÁNCSICS HAJNALKA Fcirmervásár-BÁBOLNA 1 KI. A Bábolna Rt. Kecskeméti Baromfifeldolgozó Gyára (Kecskemét, Ceglédi út 11.) felvételt hirdet: beruházási projektmenedzser munkakörbe Feltételek:- egyetemi vagy főiskolai végzettség- gyakorlat élelmiszer-ipari technológiai beruházások területén- számitógépes ismeret és gyakorlat Feladat:-tervezés, beszerzés, szerződéskötés; kivitelezési koordináció; beruházási adminisztráció Jelentkezés:- írásban, részletes önéletrajz csatolásával a hirdetés megjelenésétől számított 5 napon belül Cím: Bábolna Rt. Kecskeméti Baromfifeldolgozó Gyára 6000 Kecskemét, Ceglédi út 11. 132605 Kecskeméten, a Tudomány és Technika Házában nov. 21-én (szerda), 9-17 óráig: Női-férfi-gyermek nadrágok, ingek, dzsekik, sztrecsnadrágok; extra méretben is, kedvező áron kaphatók! Ugyanitt: kOUtÜmvÓsárl 2-3 részes LANTZKY kosztümök kiváló minőségben, közvetlen « a gyártótól, termelői áron! ; FONTURI RUHAVÁSÁR Holland import kilós ruhák és cipők vásárát tartjuk 2001. november 21‘én, (szerdán), 8-17 Óráig Kecskeméten, a helyőrségi klubban. Mim be honánk, megéri! jjj <$£> TOYOTA 500.000 Ft kedvezménnyel 2.485.000 Ft-tól Találkozó Bács-Kiskun A Mellműtöttek Bács-Kiskun Megyei Egyesülete novemberben nem tart találkozót. Helyette december 11-én, kedden kerül sor a rendezvényre. Akkor tartják majd a karácsonyi ünnepséget is. Az érdeklődőket 13 órára várják a kecskeméti Izsáki úti kórháztömb klubtermébe. ■ 55 éven felülieknek ____ Táborfalva A z időseket köszönti a helyi ön- kormányzat ma délben a táborfalvai művelődési házban. A település valamennyi, 55. életévét már betöltött polgárát várják. Őket ismert művészek szórakoztatják, s persze lesz közös ebéd is. A távolabb lakók „befu- varozását” megszervezték. ■ A Petőfi Lapkiadó Kft. 'LAPMENEDZSEREKET keres. ! Feladat Bács-Kiskun megye területén: □ új előfizetők szervezése □ kapcsolattartás az előfizetőkkel Amit kínálunk: ! □ a feladat ellátásához szükséges képzés □ tiszta jutalékos javadalmazás Amit elvárunk: □ legalább középfokú végzettség □ kiváló kapcsolatteremtő és □ jó kommunikációs képesség A pályázatokat 2001. november 23-áig várjuk: 6000 Kecskemét, Szabadság tér HA, „LAPMENEDZSER " 1