Petőfi Népe, 2001. november (56. évfolyam, 255-279. szám)
2001-11-17 / 268. szám
Százhúsz évig élhetnénk A XXI. évszázadban az emberek megérhetik akár a 120 évet is. Állítását Gabriel Simonoff francia kutató arra alapozza, hogy a bőrsejtek rendszeresen regenerálódnak. Eszerint az ember akár 120 éves kort is megélhetne. Hogy mégsem élünk az emberi kor lehetséges határáig? Ennek oka a helytelen táplálkozás. Ezért századunk egyik legfontosabb tudományos feladata a helyes étkezés meghatározása. A táplálék 25-30 százalékának zsiradékból (hús, vaj és sajt), 60 százalékának szénhidrátokból (rizs, tészta és kenyér) és 15 százalékának proteinből (hús, tej, hal és sajt) kellene állnia. A szervezetnek kalciumra és magnéziumra is szüksége van. Nagy a jelentőségük a nyomelemek is, például a vasnak. Búskomor évszakok ellen ajánlott egy kis mozgás ÁmS Jk ... 7? A kedvenc zene és a szex Meglepő felismerésre jutottak a massachusetts-i klinika kutatói. Az egyén számára különösen kedves dalok, zeneszámok az agynak ugyanazt a régióját serkentik, mint a jó falatok vagy éppen a szexuális élmények. A testi-lelki jó érzésnek, „csiklandozó” élménynek nyilván azonos agyterület a gazdája. A kutatóközösség azt is megállapította, hogy a különösen kellemes érzés nem pusztán a klasz- szikus zeneértők-élvezők esetében támad, hanem az átlagembernél is, aki például a kedvenc dalát, slágerét hallja fölcsendülni. A szép zeneszámok számos olyan agyi területet pezsdítenek, amelyek például kedvenc ételek vagy éppen szexuális tevékenység közben szoktak izgalomba jönni - szól a tudományos magyarázat. ______________________B í ^prof. Dr. Csisztyakov^ orvos természetgyógyász „A gerincbetegségek specialistája" Rendel: Kecskemét, Jókai u. 28-30. Munkanapokon: 9-13, 15-18 óráig. Bejelentkezés: 76/410-398, 30/2-941-674. sá Gyógyít: fejfájás, krónikus fejfájás (migrén), mozgásszervi betegségek, ízületi fájdalmak, gerincsérvpanaszok, gerinc-csont-porckorong bántalmak, csigolyamerevedési, meszesedési fájdalmak, keringési zavarok, vegetatív idegrendszeri zavarok, nyaki, mellkasi fájdalmak, reumatikus panaszok, szívpanaszok, asztmatikus tünetek, allergiás tünetek, pikkelysömör, immunodeficit betegségek, erős és krónikus gyulladások: orr-torok-mandula-tüdő, prosztata, nőgyógyászati, rákbetegségi tanácsok, bioenergiai szabályozás, népi gyógyászati és gyógynövény-tanácsadás. A sötét évszakokban - ősztől tavaszig - legalább tizedével megnő a depressziós megbetegedések száma. A fő ok a nappalok rövidülése és a fényerősség csökkenése; mindkettő alapvető hatással van a hormonháztartásra. Az évszakváltással kezdődő depresszió megnyilvánulása a kedvetlenség, a túlzott érzékenység, a gyászos hangulat. Az általános tünetekkel (étvágytalanság, alvászavarok) ellentétben, az őszi-téli depresszió farkasétvágy- gyal és álomkórral járhat - mondják a szakemberek. Egyúttal fölhívják a figyelmet arra, hogy az idényjellegű depresszió is betegség, némely esetekben életveszélyes is lehet. Vannak, akik annyira reményvesztetté válnak, hogy eldobják életüket. Célszerű ezért figyelnünk önmagunkra, másokra, s ha erre utaló jeleket látunk, tanácsos orvoshoz fordulni. A lelki állapot súlyos romlása mögött ugyanis testi bajok is rejtőzhetnek. Például: pajzsmirigy-működési rendellenesség, vírusfertőzés, depresz- sziót előidéző gyógyszerek mellékhatása. Ne feledjük: az évszakváltással jelentkező depresz- sziónak van ellenszere. A legegyszerűbb a fényterápia, a sok mozgás, szabadban tartózkodás. Súlyosabb esetekben gyógyszeres kezelés. ■ Bőrgyógyászati magánrendelés D33ÆEE bőrgyógyász, kozmehlógvs szakorvos Rendel: Előjegyzés ke Cím: Meditres Egészs JL ír sütörtök rhető: 76/ égház, Keck 6”-19’ h 495-555/101 emét, Bagoly u. 1 / A (Centrál OlÉte'^ Üzletház) Tt 76/410-392 Passage" MEZ Hozott edénybe! Akácméz, vegyes méz, erdei méz (üveges: fenyő, gesztenye, hars) Különleges amforákban. Ezenkívül mézkülönlegességek, illatszerek, mézeskalács és kerámiák ^ kaphatók széles választékban, y BŐRGYÓGYÁSZATI RENDELÉS LASER CENTRUM Dr. Oroján Iván jr. főorvos Bőr- és nemi betegségek szakorvosa Benőtt köröm, tyúkszem lézeres műtété Bejelentkezés: 20/9-568-528. 0 Rendelés: szerda 17 órától, g Kecskemét, Irinyi u. 22. <§5 6X0 B€LL0 7"%»^-v STV/Dló K0ZM6TIKA1 S7VD1Ó A TEST ES AZ ARC TELJES KORÚ SZOLGÁLATÁBAN CELLULITKEZELÉSEK, ALAKFORMÁLÁS, FOGYASZTÁS: ULTRAHANGGAL, IZOMSTIMULÁLÁSSAL, KOMPUTERREL, AROMATERÁPIÁVAL, TESTCSOMAGOLÁSSAL, ALGÁS-PARAFFINOS TESTFOGYASZTÁS, ISZAPOS TEKERCSELÉS, TONITHERMIE SUPER DETOX KARCSÚSÍTÓ KEZELÉS, SZEMÉLYRE SZÓLÓ PROGRAMOK ARCKEZELÉSEK: IONITHERMIE SUPER KOLLAGÉN áRCFELTÖLTŐ KEZELÉS IONITHERMIE SUPER ARCFESZITŐ KEZELÉS HOMEOPÁTIÁS ARCKEZELÉS RÁNCFELTÖLTÉS RÁNCOK, AKNÉK, HEGEK, PIGMENTFOLTOK, CELLULIT, STRIÁK ÉS MÁS BŐRSÉRÜLÉSEK KEZELÉSE SPECIÁLIS MÓDSZERREL INFRAKABIN, SZOLÁRIUM I NYITVA: H-P: 9-20 óráig. KECSKEMÉT, VÁGÓ U. 11. Telefon: 76/481-904; 30/286-3890 Szolgáltatásaink: Végleges szőrtelenités, kíméletesen a test bármely részéről. Hajszálér-tágulatok eltüntetése arcról és alsó végtagokról. Nem csak hölgyek részére! A bőrbarát lézertechnika maradandó mellékhatások nélkül, bőrkiütés, allergia teljes kizárásával varázsolja bársonyossá a kezelt felületet. Ingyenes próbateszt során megbizonyosodhat a BioLase nv hatékonyságáról és eredményességéről. ® Karácsonyig bevezető áron! Bejelentkezés és tájékoztatás: 76/415-097; 80/491-55-75 vagy személyesen, a helyszínen: Kecskemét, Kossuth tér 5. I. em. 1. (Otthon mozi mellett) Nyitva tartás: H-P: 1/2 9-től 18-ig. Ezenkívül egyeztetés alapján. REUMATOLÓGIA BŐRGYÓGYÁSZÁT FÁJDALOMTERÁPIA KOZMETOLÓGIA (mozgásszervi betegségek) (anyajegyek szűrése) MAGÁNRENDELÉS DR. KESZTHELYI PÉTER DR. ÓCSAI HENRIETTE reumatológus szakorvos, fájdalomterapeuta Rendelési idő: csütörtök 18-20 óráig. Bejelentkezés: 06-30/9789-044. bőrgyógyász, kozmetológus szakorvos Rendelési idő: kedd 16-18 óráig. Bejelentkezés: 06-30/9679-114. Renind-Uerui Bt. Kecskemét, Kápolna n. 2. (Északi térfal új udvara) es a IHi-AVAV HaUókésziilékfargalmazó KFT. iieumi ajándék: 5 éven felülieknek Ingyenes íul-orr-gége és hallás vizsgálat 50% csere kedvezmény 5 évesnél idősebb hallókészüléknél, l elem minden új hallókészülékbe 5 ked vezménycs hallókészülék 5 ajándék közüli választás Társa (kdöm Rc/iosjto aK.d limns/im/ott termékek 15000 ügyfél ellátásinak szakmai tapasztalata Próbahordás! ilL réxzktlizctérf lehetőség *• • 7 gyártó cég közel 250 típusú terméke • Elemek, Hksztékek, tiszt ítów.m-k és segétlewközök • ( suc vminoségu digitális hallókészülékek • Nyugdíjasoknak egyedi kedvezmény B 6000 Kecskemét Balatoni u.17 /Repülő KIT. Audiológía/ S 06/76/416-724 gP----------------------------------- i®y m m Csorba Plasztikai Sebészet Dr. Csorba Erika sebész és plasztikai sebész szakorvos Lézeres műtétek, zsírszívás, arc-, toka-, szemhéj-, fül-, orrplasztika, mellplasztika, hasplasztika; ráncfeltöltés, szemölcseltávolítás, benőttköröm-műtét kórházi háttérrel, altatásban is! Telefon: 06-1/426-3606, 06-30/982-6414 ar<