Petőfi Népe, 2001. november (56. évfolyam, 255-279. szám)

2001-11-17 / 268. szám

Il t§ Petőfi Népe 2001. november 17. FALURÓL VÁROSRÓL FÜLÖPSZÁLLÁS Legfontosabb Bár területét és lélekszámát tekintve Fülöp- szállás nem a kistelepülések közé sorolha­tó, ám az e kategóriába tartozó lakóhelyek egyik jellemzője, az összetartás valós. A kö­zösségi hangulatot megannyi dolog befolyá­solja. Ezek között ott a falu elöljárósága, an­nak céljai, sikerei. Erről beszélgettünk Varga István polgármesterrel. Polgármesteri interjú- Rövidesen lejár a választási dklus. Egyfajta ősz- szegzőnek már itt az ideje. ' - A legfontosabb célom valóban az volt, hogy ne legyenek olyan ellenségeskedések, amik megoszt­ják az embereket. Hiszen Fülöpszállás varázsa - mint oly sok hasonló vagy kisebb községé - a békés egymás mellett élés. Ehhez egyrészt az kell, hogy működjenek civil szerveződések, másrészt a fejlő­dés ne álljon meg. Legyen meg az alapfeltétele an­nak, hogy jól érezzék magukat az emberek. Tehát kell egyfajta összkomfort. Utak, ivóvíz, csatorna, iskola, munkahely. Összegzésként az utakról el­mondhatjuk, hogy egyetlen kis utcánk van, ami nem aszfaltos. A meglévőkre az utóbbi időben 40 millió forintot költöttünk a pályázati pénzekkel együtt. A külterületi utak rendbetételére is mintegy kétmillió forintot fizettünk ki. A balázspusztai be­kötőút - ami Izsákkal közös - kátyúzása is sok pénzt vitt el. Az ivóvízhálózat szinte teljes. A csa­tornázás az időközben történt jogszabályváltozá­sok miatt csúszik. A létesítési engedélyezési tervek elkészültek. A helyi takarékszövetkezettel a lakos­sági előtakarékossági szerződések megkötése jól halad. Több mint 250 család élt is e lehetőséggel. Egyébként 600 igenre lesz szükségünk ahhoz, hogy a társulatot megalakítsuk. Úgy hiszem, egyre töb­ben belátják, a csatornázás a magunk és az utá­nunk jövő nemzedék létszükséglete. Hiszen a kör­nyezetvédelemben nagyon sok a lemaradásunk. Az is köztudott, egyre többet hallani róla, hogy az uni­FÜLÖPSZÁLLÁS NÉPESSÉGE Össz. lakosság: 0-17 éves: 18-59 éves: 60 év felettiek: Forrás: polgármesteri hr 2609 fő 515 fő 1462 fő 632 fő ós csatlakozás után környezetterhelési díjat kell fi­zetni ott, ahol nincs meg e fontos közműhálózat.- A csatomaberuházást nem csak a fülöpszál- lásiak várják.- Soltszentimrével közösen tervezzük a három ütemű megvalósulást. Az idén engedélyek beszer­az összetartás zése, pályázatok elkészítése a feladat. Jövőre - a beadványok elbírálásától függően - már a közbe­szerzési eljárásig, illetve a munkálatok elkezdéséig el kell jutni. A tervezett befejezés ideje 2003. Az 1,3 milliárdos nettó értékű nagyberuházásban ben­ne a tisztítómű is.- A helyi közösségi életről mind többet hallani.- Két éve újra működik a díszítőművészeti szak­kör. A könyvtár klubtermében hétfőnként sokszor éjfélig is szorgoskodnak a lányok-asszonyok. A népdalkörben tucatnyian vagyunk a citerásokkal együtt. Néhány férfihang azért még jó lenne kö­zénk. Az iskolai tánccsoport szintén népszerű éppúgy, mint az énekkar.- Jövőre helyhatósági választások, ami előtt a 2002-es esztendő terveit is körvonalazni kell.- A legfontosabb a csatornázás megvalósítása. Ezzel párhuzamosan a jó ivóvízről is gondoskodni kell. Ugyanis csak 2003-ig rendelkezünk vízmű­működési engedéllyel. Az is tudott, hogy itt, a tér­ségben sehol nem lehet olyan kutat fúrni, ahonnan az egészségügyi szabványnak megfelelő víz jönne. Ezért merült fel a Gudmon-fokhoz való csatlako­zásunk. A szomszédos város, Szabadszállás önkor­mányzata már dolgozik ezen. Igaz, ehhez újabb több tíz milliós önerőt kell előteremteni. A Bácsvíz Rt.-vel is egyezkedünk a megvalósítást illetően. A munkahelyteremtő próbálkozásainkról' továbbra sem mondunk le. Az idetelepülni szándékozó vál­lalkozóknak telephelyet adunk, s öt évig nem kell iparűzési adót fizetniük, ha helyi munkaerőket al­kalmaznak. Voltak kecsegtető tárgyalásaink, de a minimálbér összege félbeszakította. Több munka­erő utaztatását is vállalná az önkormányzat. Azt viszont elértük a Volánnal, hogy akik a megye- székhelyre járnak dolgozni, azoknak a munkakez­déséhez igazodjon a járat. Ám â munkanélküliek aránya még mindig magas. Tehát jócskán van itt tennivaló, hogy a fülöpszállási emberek is saját hazájukban találják meg a boldogulásukat - mond­ta Varga István polgármester. ______ PULAI SARA S úlyemelők, szkanderezők Sport Jó néhány éve alakult s azóta is önállóan működik a súlyemelő- és szkanderszakosztály. Tagjai már kitűnő eredményeket tud­hatnak magukénak. A rendsze­resen, igazoltan versenyzők majd tucatnyian vannak. A di­ákolimpiákon, országos baj­nokságokon dobogós helyezé­seket értek el, sőt volt, aki juni­or világbajnokságra is kijutott, mint például Kovács Jenő. De Kairóban, Tokióban is ismerik már a fülöpszállásiak nevét. Hazafi Imre az isztambuli Euró- pa-bajnokságról két bronzér­met hozott Magyarországnak. Most Lengyelországba készül­nek, a világbajnokságra, amely hamarosan, december elején lesz. Az edző, ifj. Kelemen László pedig egyedi gyártású fitness- gépeket, szkanderpadokat kí­sérletezett ki. Hozzáértését per­sze igazolja a világbajnokságon szerzett ezüstérme. A külön­leges gépek iránt máris nagy az érdeklődés. MIRE FUTJA A KÖZKASSZÁBÓL? (ezer Ft-ban) Kiadás összesen: 210.923 Működési: 128.083 Folyósított ellátás Tartalékalap: 3.199 27.989 Forrás: polgármesteri hivatal .-i célú eszk. átadás: 4.807 Régi kiskun település Fülöpszállás a Felső-Kiskunság­ban a legrégebbi kiskun telepü­lések egyike. Határában terül el a Kiskunsági Nemzeti Park egyik fontos része, a Kelemen-szék, amelynek növény- és madárvi­lága egyedülálló. A községhez tartozó Hármas­pusztán van Euró­pa legnépesebb li­picai magánméne­se. A horgászat szerelmeseinek a Duna-völgyi-fő- csatorna, a Kí­gyós- és a Kárász­csatorna nyújt kel­lemes kikapcsoló­dást. A településre látogatónak érde­mes megnézni a református temp­lomot, annak mű­emlék orgonáját, valamint a Felső­kiskunsági Emlékházat. Itt az egyedülálló Petőfi-emlékkiállítás mellett helytörténeti, néprajzi Oktatás, kultúra Székely Gábor hozta létre a páratlan gyűjteményt. Felvételünk a megnyitón készült. fotó: bosnyák Jó esztendeje ÁMK keretében működik a Herpai Vilmos Ál­talános Iskola, az óvoda és a könyvtár. Az oktatási intézményben 239 diák tanul. Az angol és német nyelv elsajátítása mellett több jól működő szakkör és számítás­technikai terem is rendelkezé­sükre áll a gyerekeknek. A peda­gógus szakos ellátátottság jó, vi­szont kellene néhány napközis nevelő. Az óvodába száz apró­ságot tudnak felvenni, jelenleg 91-en vannak. A könyvtárban majd 24 ezer kötet közül lehet válogatni. ■ A képviselő-testület Polgármester: Varga István. Al­polgármester: dr. Berta László. A pénzügyi bizottság elnöke: Losonczy Gáborné. A művelő­dési és sportbizottság elnöke: dr. Schleider József. A szociális bizottság elnöke: Sinkáné Har­mati Mónika. Az ügyrendi bi­zottság elnöke: Tánczos György. Császár László, Gombás Gab­riella, Kelemen László, Magyar Józsefné. Jegyző: Szabóné dr. Somogyi Szilvia. ___________■ E lismert polgárok A település 875. évfordulóján, 1999-ben adták oda először a Fülöpszállás Díszpolgára címet. Akkor és azóta az arra érdeme­sek: B. Horváth János, Faragó András, Hargitai Lajos (ők posz­tumusz kapták meg), valamint Biczó Károly, Fajszi Károly, Var­ga Károly, Somogyi Józsefné, Bakota Antalné és ifj. Losonczi Gáborné. ■ Vásárnapok Fülöpszálláson november 25- én lesz országos állat- és kira­kodóvásár. Jövőre pedig április 14-én, június 9-én, augusztus 25-én és november 24-én. _■ V árják az időseket Ma 10 órától rendezik meg az idősek napját a faluházban. A több száz érintettet Varga István polgármester köszönti. A szóra­koztató műsor után persze nem marad el az ebéd sem. ■ FALUNAP. Minden esztendő augusztus 20-án rendezik meg a köz­ségi falunapot, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak. Felvé- telünk az idei ilyen programon készült._____________________■ S zurkoljunk! A megyei III. osztály északi cso­portjában van a községi labda­rúgócsapat. Ma, az őszi utolsó fordulón 13 órától Ladánybe- nén lehet nekik szurkolni. Az eddig elért legjobb eredményük a második hely. Milkovics György, a csapat vezetője, edzője - s egyben já­tékosa is - az általános iskolá­ban igyekszik az utánpótlás ki­nevelésére. ■ KÍGVÓSI CSnilDIt FÜLÖPSZÁLLÁS Az 52-es út 42. km-énél egész évben XOViTOI* nyit v;t tarlóssal várjuk kedves vendégeinket. Étlapunkról több mint 100-féle ételből választhat. Térjen be hozzánk! Kígyósi Csárda 78/488-800, 30/9536-283. 1 Derby Cipőgyártó Kft. 11-6100 Kiskunfélegyháza, Vasútállomás 4. KIT I A Derby Cipőgyártó Kft. szeptember 15-én ünnepelte fennállásának 11. évfordulóját. Fülöpszálláson 1993. év óta működik üzemünk. Tevékenységünk fő profilja a lábbeligyártás, de gyártottunk már több, Európában ismert cég részére bútorhuzatokat és bőrmappákat is. Az önálló piacfejlesztés következtében a kft. ma már 80%-ban bérmunkában dolgozik német partnerek részére, akik magas minőségi követelmé­nyeket támasztanak a Derby Kft. felé, melyeknek évek óta sikeresen eleget tesz. Az elmúlt években fontosnak tartottuk, hogy cégünk a belföldi piacon is képviseltetve legyen. Evek óta fejlesztett női kényelmi szandál- és félcipőcsaládunk idén már harmadszor kapta meg a Magyar Termék Nagydíj Oklevelét. Ezenkívül gyártunk még ortopéd, stabilizációs és diabetikus cipőket is, súlyos betegségben szenvedők részére. Piaci lehetőségeink jók a bérmunkából, melynek következtében üzemeink fejlesztése folyamatos. Fülöpszállási üzemünkben is szükség lenne a létszám emelésére. Főleg szakképzettek, gyakorlattal rendelkezők jelentkezését várjuk, de vállaljuk az új dolgozók bevezetését is a cipőipari szakma rejtelmeibe. 133 ixuuasagi limai avszuvciivczci 1958. június 1-jén kezdte meg működését Fülöpszálláson Az elkövetkező években sorra alakultak kirendeltségeink, így ma már 11 kirendeltségünk több mint 60 dolgozója szolgálja a lakosságot Fülöp­szállás mellett Soltszentimrén, Csengődön, Akasztón, Tabdin, Páhin, Kiskőrösön, Kecelen, Imrehegyen és Kecskeméten 2 kirendeltségben. A Rónasági Takarékszövetkezet elsődleges feladatának tekinti a Bács-Kiskun megye középső részén élő lakosság, az itt működő vállalkozások, önkormányzatok magas színvonalú, teljes körű ki­szolgálását. Működési körzetünk lakosságának, vállalkozóinak bizalmát tükrözi, hogy mára az ország legjelentősebb takarékszövetkezetei közé tartozunk, mérlegfőösszegünk 6 milliárd Ft, saját tőkénk meghaladja a 400 millió Ft-ot. Kirendeltségeinket napjainkban már 22 ezer ügyfél, üzleti partner keresi fel. Eredményes gazdálkodásunk minden évben lehetővé teszi, hogy a településeinken működő intézmények rendezvényeit támogassuk, jelentős szponzorálásokat vállaljunk fel. Az ügyfeleink körébe tartozó önkormányzatok működését anyagilag támogatjuk, falunapi és egyéb rendezvényeinek főszponzorai vagyunk, ezzel ügyfeleink, a helyi lakosság mindennapi közérzetén is javítani tudunk, hiszen nálunk az Ügyfél a legfontosabb, ezért Ön is tartson velünk; együtt többre megyünk. 132393 _______________________I ___:___.............*................................-g.. F igyelem! Rendkívüli árkedvezmény Fülöpszállás, Solti út 9. (volt DÉMÁSZ-kirendeltság), az ölesé árak boltjában! Olcsó, használt automata mosógépek, hűtők és fagyasztószekrények, hűtőládák, porszívók, színes tévék, videók, számítógépek, HIFI-k, csillárok és bútorok (franciaágyak, heverők, ülőgarnitúrák). Használt cipők 200 Ft-tól. Használt ruhák 50 Ft-tól 400 Ft/db Kabátok 500 Ft-ig Nyitva: H-P: 8-16; Szó: 8-12 óráig. 132524 CIN Számítástechnika és Szoftverház 6085 Fülöpszállás, kiskunság tér 4., 78/435-081, 30/9-573-673 Ügyviteli programok teljes választéka Számítógépek, kiegészítők Számítógép szerviz, gépfelújítás Számítógép hálózatok Internet, tanfolyamok www.cin.hu Minden, ami számítástechnika! VARGA ISTVÁN 1949-ben a Nódrág megyei Etesen született. 1971-ben gépész-üzem­mérnöki diplomát szerzett Duna­újvárosban, majd két év múlva -------------­m űszaki tanári oklevelet kapott. 1971-től hosszú ideig pedagógiai pályán dolgo­zott, de volt vállalkozó is. 1998 óta polgármes­ter. Nős, két gyermek édesapja. tárgyak is láthatók. Bővebb ösz- szeállítás tekinthető meg a helyi világelsőkről - Bauer Rudolf, Fajszi Károly, Varga Károly -, valamint rajtuk kívül mintegy harminc, Fülöpszállásról indult és száznál is több felső-kiskunsá gi híres emberről. I

Next

/
Thumbnails
Contents