Petőfi Népe, 2001. november (56. évfolyam, 255-279. szám)
2001-11-14 / 265. szám
2001. November 14., szerda KÉK TÜKÖR Petőfi Népe - 11. oldal Gyermekét erőszakolta meg 4 éven keresztül zaklatta apja a most 8 éves kisfiút Szörnyű bűncselekményre derült fény Tiszakécskén: egy férfi saját fiát erőszakolta meg. A 8 éves kisfiúval négy éven keresztül több alkalommal közösült análisan a pedofil férfi. A kegyetlen apát a rendőrség őrizetbe vette. Tiszakécske - Kecskemét Négy éven át fajtalankodott jelenleg nyolcéves kisfiával egy 50 éves tiszakécskei férfi. Az elvált ember a láthatások alkalmával erőszakoskodott a gyermekkel. Négyéves volt akkor a kisfiú, amikor az apja először használta ki fizikai gyengeségét. Ekkor követte el ellene az első erőszakot. Az elmúlt négy évben ez több tucatszor megismétlődött, a kisfiú elmondása szerint mintegy 50 alkalommal. A szülők elváltak, a láthatási jog alapján azonban a fiúcska rendszeresen az apjánál volt. A család egyik ismerőse korábban szemtanúja volt egy olyan jelenetnek, ami természetellenes kapcsolatnak minősül apa és fia között. Akkor szólt az édesanyának is, de az nem hitte el, vagy talán nem akarta elhinni, hogy gyermekét ilyen atrocitások érhetik. Akkor fogott gyanút az anya, amikor észrevette, hogy a kisfiú feszült és ideges a láthatások előtt. Kérdőre vonta a kicsit, és ekkor a gyermek mindent elmondott. A hölgy a kecskeméti rendőrkapitányságon tett feljelentést, itt a fiúcskát egy pszichológus is megvizsgálta, hogy valóban igazat mond-e. Hortobágyi Istvántól, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivőjétől megtudtuk: a vizsgálat kiderítette, hogy valós történetet mesélt el a fiú. Az apja rendszeresen zaklatta őt, fajtalankodott vele, majd análisan közösült is a kisfiúval. Az asz- szony feljelentését követően az ügyben feljelentéskiegészítést követően rendeltek el nyomozást a rendőrök. Természet elleni erőszakos fajtalanság bűntett alapos gyanúja miatt indítottak eljárást a férfi ellen, akit őrizetbe vettek. GERENCSÉR ZOLTÁN CSÚSZIK AZ ÍTÉLET. Idegrohamot kapott a körmendi gyermekgyilkosság büntetőperének vádlottja tegnap a védőbeszéd közben, ezért a Legfelsőbb Bíróság félbeszakította a tárgyalást. Tánczos Gáborhoz orvost hívtak, aki injekciót adott a vádlottnak. Ám a fiatalember állapota a kezelés ellenére sem javult, ezért a bíróság elnapolta a tárgyalást. A büntetőper egy hét múlva folytatódik, akkor várhatóan ítélet születik. Az ügyészség azzal vádolja Tánczost, hogy 1998-ban Körmenden meggyilkolt egy kislányt. A Vas Megyei Bíróság 1999- ben 14 éves szabadságvesztést szabott ki. A Legfelsőbb Bíróság azonban megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezte az ítéletet. Az új eljárás során azonban ismét elítélte a megyei fórum Tánczost, ezúttal 13 évre. Az ügyet a Legfelsőbb Bíróság tárgyalja másodfokon. ____________FOTŐl «URORWNM/KALLU» GYÖRGY N em fogadta el az ügyvédet Négy ember haláláért felel az ukrán férfi 2001. NOVEMBER 14., SZERDA - TELEVÍZIÓ-MŰSOR TV2 RTL KLUB m1 m2 DUNA TV 5.50 Jó reggelt, Magyarország! Benne: Faluvilág 9.00 Álmok szigete (3.) Kóma 9.45 Csapodár csalogány (amerikai vígjátéksor. - 3.) 10.10 Háló@világ 11.05 Közvetlen ajánlat 12.10 Mi, magyarok 12.20 Marimar (142.) 12.45 Kalifornia kincse (amerikai film) 14.35 Jó barátok 15.10 Széllovagok (21.) 16.00 Sebzett szívek 16.25 Szóljon bele! 16.35 Lucecita (108.) 17.05 Szeretni beindulásig (14.) 18.00 Fiorella (189.) 18,30 Tények (hírműsor) Utána: Skandinávlott ó-sorsolás 19.00 Nincs kegyelem - A leggyengébb láncszem (kvíz-show) 20.00 Vad angyal 20.30 Benny Hill-show 21.10 Minden(ki)derül Nem vagyunk mi angyalok (am. vígjáték) 23.25 Jó estét, Magyarország! 0.15 Baywatch Nights - A rémület éjszakái 1.10 Az ígéret földje (11.) 2.05 Háló@világ (élet6.30 Reggeli 9.00 Joker 9.05 Recept Klub (ism.) I 9.15 Top Shop 9.25 TiF | tott szerelem (184.) i 9.45 Sportvonal 9.50 l Teleparti 10.40 Top j Shop 11.35 Delelő Ben- ! ne: Ünnepnaptár; Joker I 12.25 Recept Klub ; 12.50 Joker 13.00 Hír- I adó. Déli kiadás 13.10 ! Teleparti 14.00 Helene és a fiúk (44.) 14.30 Idegenek (11.) 15.20 Milagros (117.) 15.45 Jo-: kér 15.55 Recept Klub 16.05 Híresek és gazdagok (309.) 16.30 Joker 16.35 María Mercedes | (75-76.) 17.20 Mónika | Kibeszélő show 18.10 Találkozások Sztárma-1 gazin 18.30 Híradó. Esti i kiadás 18.55 Legyen ön is milliomos! 19.25 Fókusz 19.55 Barátok közt 20.25 Medícopter 117 - Légimentők (11.) 21.25 Nyolcadik utas: a Halál (am. sáfi) 23.40 Sportvonal 23.45 Híradó 0.05 Az elnök emberei (18.) Még hat megbeszélés 0.55 Antenna 5.42 Hajnali gondolatok ; 5.45 Agrárvilág 6.00 j Ma reggel 6.30; 8.00 Körzeti híradók 8.30 Topmodell (180/50.) 9.05 Naprakész magazin 11.05 Derült égből egy család (41/20.) 12.00 Híradó délben 12.10 Körzeti híradók 13.00 Hrvatska krónika 13.30 Ecranul nostru 14.05 Trópusi hőség I (49.) 15.00 Magyarország 2001 15.30 Iskola utca English 4U 16.00 Iskola utca Disputa 16.25 „A szeretet napszámosai” Tízéves a Magyar Karitász 16.55 A gazdaság kulcsai (10/10.) 17.25TS - Magyarország- Dánia Női válogatott barátságos kézilabda-mérkőzés 19.05 Az olvasás éve 19.10 Esti mese 19.30 Híradó este 20.05 TS - Magyarország- Macedónia Válogatott barátságos labdarúgúmérkő- zés 22.15 Híradó 22.20 Aktuális 22.40 Théma 23.00 Volpone (tévéjáték) 0.30 Kárpáti krónF 8.30 Millenniumi mesék 9.00 Iskola utca 10.00 A négy páncélos és a kutya (12/1.) 11.00 Emlékalbum 12.00 Topmodell (18.) 12.30 Pillangósziget (18.) 13.00 Híradó délben 14.00 Évgyűrűk 14.25 Ablak 15.20 Pesty Fekete Doboz 16.00 Naprakész magazin 17.50 A világ legmocskosabb rehabilitációja (dokumentumfilm) 19.50 Théma 20.05 Híradó este. Sport 20.40 Századfordító magyarok 21.35 A hullámok rabjai (angol film) 23.10 Záróra HBO 8.10 Mozi! Mozi! Mozi! 8.35 Központi pályaudvar 10.20 U2 - Élő koncert Bostonból 11.55 Hóbarát 13.35 Agnes Browne 15.05 Velem vagy nélküled 16.40 Csődtömeg 18.20 Supernova 20.00 Jó tanácsok kamaszkorban 21.40 Erin Brockovich - Zűrös természet éjfél után Divatklip ka 0.40 Világhíradó 23,50 South Park Viasat3 Satelit Magyar ATV 6.50 Ismétlések 16.20 A vadon világa 17.15 Hazai pályán (184.) 17.40 Starsky és Hutch (53.) 18.40 Star Trek - Deep Space Nine ( 53.) 19.35 Egy rém rendes család (132.) 20.05 Fraser és a Farkas (60.) 21.00 Az Olsen banda újra itthon (dán krimivígjáték) 22.50 Egy rém rendes család (Ism.) 23.15 Valódi szex 0,10 Star Trek (ism.) 1.00 Kémek a sasfészekben (ism.) 7.05 Celeste (162-163.) 9.00 Csúcs 15 (ism.) 10.00 Zajlik az élet 12.00 Nap mint nap 13.10 Stílusok 13.50 Okavango, a vadon szive (13/3.) 14.45 Mit szól hozzá? (ism.) 15.40 Kívül-belül stílus 16.20 Horgászmagazin 17.00 Zajlik az élet 19.05 Mese 19.15 Kék-tény 20.00 Esti Mérleg 20.25 Csak semmi érzelem! (am. vígjáték) 22.00 Mit szól hozzá? 5.50 Nap-kelte. 18.00 Új mezőgazdasági magazin. 18.30 Nap-nyugta 1. 19.00 ATV-híradó. 19.30 Napnyugta 2.20.00 Sáp tóklub extra. 21.00 Emberközelben. 22.00 ATV- híradó. 22.30 Alapozó. 22.40 Autósvilág. 23.15 Kulturális kalauz. 15.15 Magyar történelmi arcképcsarnok - Veres Péter 15.30 Hungária Litterata 16.00 Klipzóna 16.15 Színinöven- dékejr (4.) 16.40 A kozmosz titkai (24/3.) : 16.55 Ötórai zene 17.00 Kalendárium 17.50 Hej, helyes beszéd! 18.00 Hírek 18.10 Dzsungeldili (26/19.) 18.30 Mesefilmek 19.00 Híradó. Sport 19.30 TÉR-ERŐ 20.00 Dühöngő ifjúság (angol film) 21.45 Híradó 22.00 A szellem órája 22.40 klub.du- natv.hu 23.10 Maratoni koncert - Dzsessz SPEKTRUM 15.20 Találkozás az ősökkel 15.55 Vihar, vihar, vihar 16.25 Aki a virágot szereti Rododendronok 17.00 Állati emlék 17.35 Kassziopeia 18.10 Keresd az okát! 18.45 A II. világháború : 19.45 Különleges határok A természet erői : 20.45 Rejtett világok 21.20 Vadcsapásokon 21.55 A vadon lelkei N, GEOGRAPHIC 16.00 A maják titka 17.00 A találékony ember 6.17.30 Gleccserek 18.00 A tornacipő és a tudomány 19.00 Bálnamentés 20.00 A harmadik bolygó 20.30 Európa levegője 21.00 Elveszett civiiizáció 22.00 Gorillák a kihalás szélén EUROSPORT SPORT1 12.30 Út a labdarúgó-vb-ig Előzetes 14.00 Út a labdarúgó-vbig Összefoglaló a pótselejtezőkről 17.00 Bemutatjuk a labdarúgó-vb-selejtezők csoportgyőzteseit 18.00 Autósmagazin 18.30 Út a labdarúgó- vb-ig Összefoglaló a pótselejtezőkről 20.30 Út a labdarúgó-vb-ig (élő) 10.45 Spanyol labdarúgás, bajnoki mérkőzés (ism.) 13.15 Tenisz, Federation kupa, döntő (ism.) 17.15 Jégkrong, NHL magazin 17.45 Jégkorong, NHL mérkőzés, Washington Capitals- Ottawa Senators 19,45 Futballmagazin 20.15 Kosárlabda, Euroliga (élő) : A műsor és a kezdési Időpont változtatásának jogát minden tévéadó fenntartja, s ezért lapunk felelősséget nem váflal. A Békés Megyei Bíróság tegnap első fokon megkezdte a tárgyalást P. Sándor büntetőperében. A magyar anyanyelvű, ám ukrán állampolgárságú férfit különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberöléssel vádolják. A tárgyalást elnapolták, ugyanis P. Sándor nem fogadta el a meghatalmazott ügyvédet. Gyula P. Sándor nyolc évvel ezelőtt élettársi kapcsolatba került K. Sr.-szel. A nő több ízben szakítani akart, a férfi azonban megfenyegette K. Sz.-t, ha elhagyja, akkor őt és családját is megöli. Tavaly szeptember 22-én K. Sz. végleg meg akarta szakítani kapcsolatukat, s ezt telefonon közölte párjával. Ugyanezen a napon P. Sándor és kolléganője, K. Zs. együtt jöttek el este a munkahelyükről. Italozás után az asszony lakására mentek, ahol nemi kapcsolatot létesítettek. Hajnalban azonban P. Sándor orrtájon ütötte K. Zs.-t, fojtogatni kezdte, majd kétszer hasba, vállon és mellkason szúrta, s legalább nyolcszor átmetszette a nyakát. A férfi ezután letusolt, K. Zs.-re zárta az ajtót, a kulcsot a kukába dobta, és hazament. P. másnap Békéssámsonra utazott, ahol barátnője, K. Sz. nagyszüleinek a házához ment. P. Sándor K. Sz.-szel nemi kapcsolatot létesített, majd kiment a ház udvarára levegőzni, ahol talált egy betonacéldarabot. Bement a kiskonyhába, és szó nélkül, fejre és testre mért több ütéssel megölte szerelmét és annak nagyszüleit is. Ezután a házban talált negyvenezer forinttal távozott. P. még aznap Szegedre ment, ahol utcai telefonfülkéből felhívta édesanyját, és a már ott lévő rendőrrel közölte, megölt négy embert. Szállodai szobájában öngyilkosságot kísérelt meg, sikertelenül. A férfit szeptember 24-én egy szegedi éjjel-nappali élelmiszerboltban fogták el. A bíróságon dr. Domokos Jenő büntetőtanácsa előtt P. Sándor védője mindkettejük nevében kérte a tárgyalás elhalasztását, mivel nem tudta még felvenni a kapcsolatot a vádlottal, másrészt a meghatalmazott védő sem tudott jelen lenni. P. kijelentette, ragaszkodik az édesanyja által meghatalmazott védőhöz. A szegedi iroda vezetőnőjéről kiderült, kórházban fekszik, munkacsoportjának másik tagját pedig elutasította a vádlott. P. szerint még tavaly októberben visszavonta a két ügyvéd felhatalmazását. Kijelentette, csak a munkacsoport vezetőnőjét fogadja el védőnek. SZ. M. Vita a madármészárlás körül A magyar vadászok visszautasítják a vádakat . A vadászati jogszabályok további szigorítását kezdeményezi Illés Zoltán. Bár az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának elnöke - fényképekre hivatkozva - biztosra veszi, hogy magyarok is közreműködtek a 12 ezer védett madár elpusztításában, a vadászkamara azonban elhatárolja magát a kijelentéstől. Baja környéke A múlt hét végén adtunk hírt arról, hogy két olasz állampolgár az udvari határátkelőn mintegy 300 millió forint eszmei értékű védett madár tetemét próbálta kicsempészni. A tízezernél is több madártetem egy hűtőkamionban utazott volna Olaszország felé. A madarak mindegyike védett fajhoz tartozik. Az elsődleges becslések szerint eszmei értékük 300 millió forintra tehető. Az olaszok mindössze annyit tudtak mondani a rakományról, hogy megbízás alapján szállítják Itáliába. Illés Zoltán, az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának elnöke hétfői sajtónyilatkozatában kijelentette, hogy a madarakat Bács megyében, a Baja közelében található Tataháza, Csávoly és Mélykút térségében lőtték le. Illés szerint a helyi vadásztársaságok vélhetően aktívan közreműködtek a mészárlásban. Dr. Fehérvári László, a Országos Magyar Vadászkamara Bács- Kiskun Megyei Területi Szervezetének elnöke lapunknak elmondta: az ügyben rengeteg a bizonytalanság. Még azt sem lehet tudni, hogy lőtték a madarakat vagy hálóval fogták. És az sem biztos, hogy a kamionban lévő, lelőtt nagyvadakkal azonos területről származnak. Előfordulhat, hogy magyarok hálóval fogták be a madarakat, de esetleg külföldről is behozhatták azokat. Valóban kellett helyi közreműködés, de ezek egyáltalán nem biztos hogy vadászok voltak. Az ügytől a vadásztársadalom elhatárolja magát. Miklós Károly, a vadászkamara területi szervezetének titkára kérdésünkre elmondta: ennyi madár lelövése megközelítőleg 48 ezer lövést jelentene, ami igencsak feltűnő lehet. Ráadásul ezekből a madarakból ekkora populáció talán az egész országban sincs. A kamara titkára elítéli azt a kijelentést, miszerint lövöldözésről beszélnek, holott a lövésekre bizonyíték sincs. Ezzel szerinte 50 ezer vadász becsületébe gázolnak. BERKI ERIKA (£5 ö derült n,po> felhős ♦ CÊ) párás ködös borult <ß 0 riper zivatar esős # <3 hózápor havazás Legtöbb helyen egész nap borult lesz az ég, esőre is számítani kell, néhol esetleg havaseső is előfordul. Az északi szelet többfelé erős néhol viharos széllökések kísérik. Flidep időre van kilátás, a hőmérséklet 4-5 fokkal a sokévi átlag alatt marad. Vizes, csúszós útszakaszok főként keleten lehetnek, viharos széi- ■ lökésekre másutt is számítani kell. Hungária Biztosító Rt Országos előrejelzés Többnyire borult lesz az ég, csak délután szakadozhat fel északnyugat felől a felhőzet. Főként keleten lehet eső, néhol havaseső, havazás. Másutt csak hózápor fordulhat elő. A hőmérséklet délután 4,5 fok körül alakul. Vízhőmérséklet Duna Tisza Balaton Velencei-tó Tisza-tó Fekete-tenger Adriai-tenger Égei-tenger Földközi-tenger 9-10°C 6- 9°C 8°C 6°C 8°C 12-19°C 20-21 °C 19-22°C 18r26°C Távolabbi kilátások Csütörtök 30 Péntek Szombat 4. Jó napot! NOVEMBER 14., SZERDA Névnap: Aliz Napkelte: Napnyugta: Holdkelte: Holdnyugta: 6 óra 47 perc 16 óra 09 perc 5 óra 23 perc 16 óra 02 perc VÍZÁLLÁS Tegnap a Duna Budapestnél 210 cm (változatlan), Bajánál 231 cm (árad), a Tisza Szolnoknál 357 cm (árad), Csongrádnál pedig 212 cm (árad) magas volt. Petőfi Népe Bács-Kiskun megyei napilap Kiadja: Petőfi Lap- és Könyvkiaaó Kft Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztők: Hámori Zoltán, Bán János Felelős kiadó: Gazsó László ügyvezető igazgató A kiadó és a kecskeméti szerkesztőség címe: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A Telefon: 76/518-200. Telefax: 76/481-434 Hirdetésfelvétel: Telefax: 76/481-386 Terjesztés: Telefax: 76/486-539 Helyi szerkesztőségek: Baja: Árpád tér 6. Tel./fax: 79/322-453; 79/426-371. Levélcím: 6501 Baja, Pf. 311. Hirdetésfelvétel, olvasószolf álat: 79/323-974. Bácsalmás: Szt. János u. 9. el./fax: 79/341-225. Kalocsa: Szent István u. 78. Tel./fax: 78/461-849. Kecel: Fő tér 1. Tel.: 78/321-211; Fax: 78/321-760. Kiskunfélegyháza: Mártírok útja 1. (bejárat a Kossuth utcán). Tel./fax: 76/463-274. Kiskunhalas: Sziládv Á. u. 5-7. Hirdetésfelvétel, olvasószolgálat: Tel./fax: 77/523-852; 77/523-853. Tel.: 77/525-670; 77/525-671. Kunszentmiklós: Bocskai u. 12. (Tasskertes) Tel./fax: 76/351-745. Tel.: 30/9859- 575. Tiszakécske: Béke út 142. Tel.: 76/441-578. Nagykőrös: Széchenyi tér 17. Tel.: 53/355-918. Kiskőrös: Árpád utca 2.Tel.: 78/413-643. Lapnyomda: COFINEC Sziládv Nyomda Kft., 6000 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Felelős vezető: Boros Gábor ügyvezető igazgató. Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Népe terjesztőhálózata végzi. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Axel Springer-Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kit., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál. Árusítja a DÉLHÍR Rt. Előfizetési díj: egy hónapra: 1.180 Ft, negyedévre: 3.540 Ft, fél évre: 7.080 Ft. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság a szerkesztőségi rendszerrel készült. «PANDA ISSN 00133-235 x Kiadónk a tagja