Petőfi Népe, 2001. november (56. évfolyam, 255-279. szám)
2001-11-10 / 262. szám
HÍRŐS VAROSBAN • HÍRŐS TAXIVAL! 48-48-08 Márton-napi hagyományok A Márton-napján ludat enni - egy római étkezési szokás továbbélése. A ludak egyébként - a monda szerint - megmentették Rómát. Márton-nap a régi 40 napos böjt előtti utolsó nap volt. Nemcsak a vidám ünnepeket illett ilyenkor elhagyni, hanem kereskedelmi ügyletekre sem kerülhetett sor. így az ezt megelőző nap a középkorban fontos piaci nap és pénzügyi határnap volt. Ezen a napon szívesen rendeztek őszi ünnepeket, ahol libákat vágtak. Szent Márton volt az egyik legnépszerűbb szent a középkorban. Kultusza hazánkban is virágzott, emlékét oltárképek és helységnevek (például Bükkszent- márton, Kunszentmárton, Szent- mártonkáta, Szigetszentmárton, Zalaszentmárton) egyformán őrzik. A Szent Márton-legendák közül kiemelkedő helyet foglal el a köpönyeg-epizód, amely Amiens város kapujánál játszódptt le. Itt, ahogyan Sulpicius Severus írja, Márton, a fiatal katona, aki még nem volt megkeresztelve, Ami- ensbe lovagolt, ahol egy félmeztelen koldus alamizsnát kért tőle. Mártonnál nem volt semmi, csak a köpönyege, amelyet viselt. Ezt kettévágta a kardjával és a felét a koldusnak nyújtotta. Rákövetkező éjjel megjelent előtte Jézus a koldus alakjában és megköszönte neki a jótéteményt. A szólás „amit a szegényeknek adnak, azt Istennek adják” még használatos volt Luther Márton korában. A megmaradt fél köpönyeget után nagy becsben tartották és gondosan őrizték. A Márton-naphoz paraszti hiedelmek is kapcsolódnak, amelyek bizonyos területeken ma is megtalálhatók. Többször rámutattak a hegyi legelőkről való lehajtás és a Márton-nap közötti összefüggésre. A Márton-nap a legeltetési félév záró napja is volt, az állatokat behajtották az istállókba, és a pásztorok megkapták a bérüket. A pásztorbot látványos pihenőre helyezését egy áldás elmondása kísérte. Ez a Márton-áldás, amely kegyes kívánságot tartalmazott az állatokra és azok gazdáira vonatkozóan, akik mindezért nemcsak köszönetét mondtak, hanem a megszolgált bérhez még ajándékot is csatoltak. Mártont a háziállatok patrónusának is tartják, akihez például a háziállatok körében tomboló járványok idején fohászkodnak. Márton napján kijelölték a napszámosok téli szálláshelyét, és ezen a napon több helyen őszi vásárt is tartottak. Márton napjához népi időjóslás is fűződik: eszerint kemény tél várható, ha Márton november 11- én fehér lovon jön, tehát havazik. Enyhe hónapoknak nézünk elébe viszont akkor, ha nem esik a hó és Márton barna lovon érkezik. E napon vágják le Márton lúdját és kóstolják meg az újbort. Szent Márton lúdja egy régi római étkezési szokásnak, hagyománynak a továbbélése. Aesculapius ünnepén, amely éppen erre a napra esett, liba került az asztalra. Ismeretes az is, hogy a Capitolium lúd- jai ébresztették fel a fáradt őrséget, amikor a gallusok éjszaka el akarták foglalni a várost. Innen ered a lúd megtisztelő „avis Mar- tis” neve, melyből könnyen formálódott az „avis Martini” megnevezés. Ehhez utólagos legendái magyarázatot is kötöttek: Márton alázatból a ludak óljába bújt, hogy püspökké választása elől kitérjen, a ludak azonban elárulták, és így kénytelen volt a püspöksé- get elvállalni. ________ ■ A csók az csak egy csók? Aki látta a Casablancát, tudja: bármennyire is visszafogottak voltak a sztárok, izzott a vászon a csókjelenetnél. Pedig a címben olvasható mondat is a filmből származik. A csókolózás azonban többnyire mégsem ennyire ártalmatlan. Már ha hitelt adunk Ingelore Eb- berfeld brémai kultúrtörténész- nek. Ugyanis mint a szexuális aktus jelképe és a nyilvánosság előtti vonzódás megnyilvánulása, számos kultúrában gyanús volt és még ma is az. Nemhiába sújtották és sújtják ma is gyakran drákóian szigorú büntetéssel a csókolózást - írja a kutató „Csókolj meg!” című, a csók kultúrtörténetét ismertető könyvében. Amikor például a XIII. században egy püspök felkérés nélkül arcon csókolta a német királynét, száműzték az egyházból. Az iszlám törvények szerint nem házastársak még ma is 99 ostorcsapással büntethetők egyetlen csókért. Sok országban pedig illetlenségnek tartják, ha valakik nyilvánosság előtt csókolóznak. A csók hosszú ideig házassági ígéretnek számított és mint ilyen, egyenértékű volt azzal az elhatározással, hogy a csókolózók közösen gyermekeket nemzenek. Szülők még a múlt század hatvanas éveiben is azzal riogatták lányaikat, hogy a csóktól teherbe esnek. De tulajdonképpen mi is egy csók? A világ egyes tájain ismeretlen, s helyette az enyelgés más formáit űzik - tudhatja meg az olvasó. Még 1900 körül is sokkal több ember csókolózott az orrával, mint amennyi az ajkaival. Azután viszont nagy lendületet kapott az ajakcsók terjedése. Sokkal korábbi időkben az indiai Ka- maszutra ennél jóval erotikusabb változatait is ismertette a csóknak. „Köztudott, hogy nemcsak ajakcsók létezik” - foglalja össze a könyv szerzője. Ingelore Ebberfeld végül megállapítja: „Mindenki tudja, hogy csók és csók között ég és föld lehet a különbség. Vágyakozás, szenvedély és szeretet legalább annyira fontosak, mint a biológia - különben a csók hatástalan”. ■ |\tó>F ® TOYOTA IVÁÍ kiskőhös- Izsáki út 13. Tel.: 78/414-135 Használtautó-telep: 6200 Kiskőrös, Alsókamaszáció 17. Hitelbonyolítás Tel.: 78/414-139, 30/9439-270 Típus Évjárat km Ár/Ft Opel Corsa 1195 cm’, benzines, türkiz, 5 ajtós, 5 sebességes, rádiós magnó FIAT Brava-S 1993/07 88.000 1.280.000 benzines, fehér, 5 ajtós, rádiómagnó 1997.06.12. 88.600 1.590.000 Ford Escort 1600 cm3, dízel, ólénkpiros Daewoo Tico 1987 185.000 490.000 szervizkönyves, 796 cm3benzines, sötétlila, 5 ajtós, 5 sebességes Peugeot 309 1278 cm’, szürke, 5 ajtós, 1997/10. 45.000 890.000 5 sebességes, rádiós magnó Toyota Previa 2438 cm’, benzines, fehér, 4 ajtós, 1987 159.500 590.000 5 sebességes, ABS, kp.-i zár, rádiós magnó, riasztó 1991 150.000 2.150.000 Toyota Avensis Sedan 1 1587 cm’, LSE, feketemetal, ABS, .6 Luna légkondicionáló, rádiómagnó Suzuki Baleno GLX 2000.08. 45.000 4.150.000 1590 cm3, sötétzöldmetál, kombi, elektromos ablak, központi zár 1997.12. 105.000 1.590.000 $ suzuki é Szekszárdi szalonunk használtautó-ajánlata: Suzuki Swift 1.0 GL 1999 sötétzöld 1.430.000 Ft Suzuki Swift 1.3 GL 1998 fehér 1.280.000 Ft Suzuki Sedan 1.3 1995 grafit 1.280.000 Ft Suzuki Sedan 1.3 GL 1999 fehér 1.530.000 Ft Suzuki Wágon R+ 1.3 GLX 2001 fehér 2.150.000 Ft Suzuki Maruti 800 1991 fahéjbama 550.000 Ft Opel Corsa 1.0 1983 élénkpiros 310.000 Ft Trabant 1.1 limuzin 1990 világoskék 350.000 Ft Ford Escort 1.3 1991 fehér 950.000 Ft Mazda 626 2.0 1983 világosibolya 210.000 Ft Seat Malaga 1 7D 1990 szürkéskék 480.006 Ft Fiat Unó Van 1.7D 1992 bordó 550.000 Ft Paksi szalonunk használtautó-ajániata: Suzuki Swift 1.0 GL 1999 zöld 1.335.000 Ft Suzuki Swift 1.3 GLX C 1995 fehér 1.139.000 Ft Suzuki Sedan 1.3 GLX-C 1995 szürke 1.150.000 Ft Suzuki Sedan 1.3 GLX-C 1999 fehér 1.590.000 Ft Suzuki \AAagon R+ 1.3 GLX 2000 mélyzöld 2.049.000 Ft Seat Marbella 1.0 1993 kék 599.000 Ft Fiat Unó 1.1 1985 szürke 320.000 Ft Ford Fiesta 1.3 1980 világosszürke 179.000 Ft Honda Civic 1,5i LS 1997 mélykék 2.599.000 Ft Ford Mondeo 1.8 GLX 1998 fekete 2.550.000 Ft Opel Omega 2.0 1992 fehér 960.000 Ft Volkswagen Vento 1.90 1994 kék 1.890.000 Ft Suzuki Barta Paks Tolnai ut 17 Telelőn: 75/519-060 20/96-13-499 • Fax:75/519-068 Suzuki Barta Szekszard. Selyem út 3. Az 56-os út bevezető szakaszánál (a Van de Velde meliert) Telelőn: 74^511 -989. 74/528-911, 74/415-611 • Fa»: 74/528-910 Árulkodó ajkak Akár beszélünk, nevetünk, csókolunk vagy eszünk - ajkaink mindig mozgásban vannak. Szánk napról napra mintegy 15 000 alkalommal nyílik meg. Hideg, hőség és tűző napsugár támadja meg a gyengéd bőrt és éveink száma is nyomot hagy ajkainkon: 40. életévünktől évente egy százalékot veszítenek feszességükből. Ajkainkat nagyon finom bőrréteg fedi, hétszer olyan vékony, mint a kezünket. Nem tartalmaz sem keratint, sem pedig hydro- lipid bevonatot, helyettük viszont nagy számban vannak benne véredények és idegek. Szájüregünkkel ellentétben nem védelmezi ajkaink bőrét állandó nedvesség, ezért könnyen kiszáradnak. Az ajakrúzsoknak és más ajakápoló szereknek elegendő nedvességet és zsiradékot kell tartalmazniuk, hogy kellőképpen rugalmasan tartsák ajkunkat, különösen ősszel és télen, s védelmezzék az erős széllel és a nagy meleggel szemben. A túlságosan sok napsugár - ajkaink bőre nem termel pigmenteket védekezésül az ibolyántúli sugarakkal szemben -, a dohányzás vagy ajkaink túl gyakori be- nedvesítése nyelvünkkel szintén nyerssé, cserzetté teszi szánkat. Ami még rosszabb: az olyan „bűnök”, mint a mértéktelen dohányzás már fiatalabb korban is ráncossá teszi a száj környékét - mutatnak rá bőrgyógyászok. Ebben a nikotin a vétkes, amely szűkíti a véredényeket. Az ajkakat körülvevő bőrfelület szilárdabb, mint maguk az ajak, azonban az alattuk elhelyezkedő izmok szinte állandóan mozgásban vannak, ezért az évek múlásával fellazul a bőrfelület. Az ajkakról könnyű leolvasni az ember életkorát. Emellett az ajak - akárcsak a szem - „karaktert kölcsönöz” az embernek. Ajkaink árulók is: visszatükrözik az élethez való viszonyulásunkat is. Az állandósult hangulat nyomot hagy az ajkat körülvevő izmokon. Ezért az ajkak elárulják, hogy ki az, aki sokat nevet és szered az életet. Pamela Anderson ajkairól minden férfinek egy dolog jut az eszébe: de jó is lenne. Kenderkarosszéria Jön a zöld autó, és egyre gyorsabban közeledik. A szennyező műanyagok helyett környezetkímélő megoldásokra van szükség az autóiparban is. Ilyen egyebek I közt a kenderkarosszéria. A szakemberek a növényi rostok alkalmazását tartják célravezetőnek. Ma már az ipari kutatás egész szektora foglalkozik olyan növényi alapú anyagok kidolgozásával, amelyek helyettesíthetik a kocsikon a műanyagot, sőt, még a fémet is. A kísérleti növények között fő helyet kapott a közönséges kender (cannabis sati- va), és a miscanthus, egy pázsitfűféle, amely eddig inkább dekorációra használt, bambuszhoz hasonló szárakat növeszt. Csak az Egyesült Államokban 11 millió autót semmisítenek meg évente. A kutatók szerint a növényi anyagból készült részeket egyszerűen el lehet ásni, és azok a földben természetes módon elbomlanak. A „növényautó” amúgy régi ötlet. Az USA-ban Henry Ford már 1940-ben tervezett olyan kocsit, amelynek karosszéria-részei szójarostból készültek volna. Ma számos amerikai cég dolgozik növényi rostokkal, főleg kenaffal, amely a jutához hasonlító növény. A Kline és Company tanácsadó cég véleménye szerint az amerikai autómo- dellekben nyolc éven belül természetes rost kerül a műanyag egynegyedének helyére. ______■ T WIKä AUTÓSZERVIZ SOLTVADRERT SZAMITOGEPES -BEÁLLÍTÁS O Futómú'javítás O Szervizelés, olajcsere O Téli felkészítés ife/vafíne INGYENES lengéscsillapító-bevizsgálás: Bócsai út 41. (benzinkút mellett) Tel.: 06-30/99-85-300