Petőfi Népe, 2001. október (56. évfolyam, 229-254. szám)
2001-10-05 / 233. szám
2001. Október 5., péntek K E K Petőfi Népe - 11. oldal T U K 0 R Saját lányát árulta a szívtelen apa Eladta prostituáltnak 16 éves lányát egy miskolci férfi. A fiatalkorút Kiskunfélegyházán egy éjszakai szórakozóhely tulajdonosa vette meg. Az ügyben eljárás indult a lokál két alkalmazottja ellen is, kerítés miatt. Kiskunfélegyháza Nap mint nap kapunk és adunk hírt arról, hogy tiltott kéjelgés szabálysértése miatt prostituáltakat állít elő a rendőrség. Az út melletti prostitúció úgy tűnik, csak a jéghegy csúcsa. Sok lány dolgozik lakáson, vagy bordélyházban. Az egyik kiskunfélegyházi éjszakai szórakozóhelyen is dolgoztak ilyen lányok. Ott történt meg, hogy egy miskolci férfi eladta a szórakozóhely tulajdonosának 16 éves lányát - tudtuk meg Emberkereskedelem bűntett: Aki mást elad, megvesz, ellenszolgáltatás fejében átad, átvesz vagy más személyért elcserél és e célból megszerez, az három évig terjedő szabadság- vesztéssel büntethető. 1-5 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható az, aki a bűntettet 18. életévét be nem töltött személy sérelmére követi el. a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől. Hortobágyi István őrnagy elmondta: a kiskunfélegyházi rendőrkapitányság emberkereskedelem alapos gyanúja miatt rendelt el nyomozást és vette őrizetbe a 26 éves kiskunfélegyházi B. Károlyt. A férfi július elején vásárolta meg a miskolci kamaszlányt azért, hogy a tulajdonában lévő szórakozóhelyen a lány a férfi vendégeknek pénzért szexuális szolgáltatást nyújtson. Az apát, a 37 éves L. Józsefet a rendőrség ugyancsak emberkereskedelem miatt őrizetbe vette. Lakossági bejelentésre indult meg a nyomozás. A szóvivő annyit mondott, hogy több százezer forintot kapott a férfi a lányáért. A félegyházi rendőrség őrizetbe vett még két személyt, akik ti szórakozóhelyen dolgoztak. A 21 éves félegyházi S. Balázst és a 33 éves budapesti E. Lászlót kerítéssel gyanúsítják. A két férfi ez év júliusában és szeptember elején az éjszakai mulatóban prostituáltként dolgoztatta a megvett 16 éves miskolci lányt, valamint egy 21 éves kecskeméti hölgyet. A két férfi a kerítésért 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető, ugyanis fiatalkorú ellen követték el a bűn- cselekményt. Késelő egy amerikai buszon Egy horvát származású férfi vágta el tegnap a Greyhound amerikai távolsági busz sofőrjének a torkát. Az Egyesült Államokban intézkedéseket tesznek a vonatok és az autóbuszok biztonságának növelése érdekében. Manchester (Tennessee) Az FBI, az amerikai szövetségi nyomozóiroda megerősítette, hogy nem terroristatámadás történt tegnap, amikor egy Floridába tartó autóbusz vezetőjét az utasok egyike megkéselte, majd nekivezette a járművet a szembe jövő forgalomnak. Hat utas - köztük a 29 esztendős horvát származású merénylő - meghalt, harmincket- ten megsérültek. A sofőr, akinek elvágták a torkát, eszméleténél maradt, s volt ereje arra is, hogy kimásszon az összetört autóbuszból. A véletlenek egybeesése, hogy a Greyhound közlekedési vállalat épp egy nappal korábban vezette be a fegyverellenőrzést a nagyobb buszterminálokban. Ez az intézkedés hasonló ahhoz, amit a legnagyobb amerikai vasúti társaság, az Amtrak léptetett életbe: az utasok fegyverdetektoros kapukon keresztül léphetnek csak be az állomásokra. Mindkét szigorítás a szeptember 11-ei terrortámadás következménye. Az Egyesült Államokban naponta hatmillióan közlekednek autóbusszal vagy vonattal, s a tragikus események után a hatóságok is szükségesnek látják az esetleges fegyveres támadások megelőzését. Szakemberek azonban úgy látják: a földi közlekedésben aligha lehet biztonságosan kiszűrni a terroristákat. Hiába szerelnek fel kamerákat, röntgensugaras átvilágító berendezéseket és fémre sípoló kapukat, a teljes biztonságot nem lehet garantálni. A nagy állomásokon még talán megvalósíthatók ezek a beruházások, de hogyan ellenőrizzék a városi buszmegállókban felszálló utasokat vagy a vasúti platformokon várakozó embereket? Nem beszélve a metropoliszok napi bejáróforgalmáról. Egyedül Chicago külvárosaiból 244 állomásról több mint 300 ezer ember jár be dolgozni naponta; a biztonsági szakértőknek egyelőre elképzelésük sincs arról, hogyan lehetne közülük kiszűrni egy öngyilkos merénylőt. A Greyhoundnál történt késelést valószínűleg egy megháborodott utas követte el. A közlekedési társaság tegnap már valamennyi járatát újraindította, s visszafizette a jegy árát azoknak, akik szerdán nem mertek buszra szállni. - kr Több embert küldött a halálba A rendőrség a vádemelési javaslatot nyújtott be az ügyészségnek több emberen elkövetett emberölés alapos gyanúja miatt F. Tímea ellen. Az eddigi adatok szerint az ápolónő által beadott injekció három beteg azonnali halálát okozta, hét esetben pedig meggyorsította a folyamatot. Budapest A Fekete Angyal néven elhíresült F. Tímea az egészségügyi iskolát jó eredménnyel végezte, és felvették ápolónőnek a Nyírő Gyula Kórházba. 1998-ban elterjedt az a szóbeszéd az osztályokon, hogy Tímea vénás injekciókat ad be a pácienseknek. Ezt a többi ápoló is megtette, ám Tímea az egyik betegnek hashajtóként mosószert kevert a beinjekciózott gyógyszerbe. Amikor ez kitudódott, az osztályvezető főorvos asszony írásban megtiltotta ápolónőknek vénás injekció beadását. Egy év múlva újra elterjedt, hogy a fiatal lány vénásan adja be a betegeknek a morfiumot, sze- duxent, olykor még káliumot is. Ám a pletykákat senki sem tudta bizonyítani mindaddig, amíg egy kollégája és egyik kolléganője meg nem leste, mit tesz Tímea. A kórház igazgatója azonnal feljelentette az ápolónőt. A rendőrség először kihallgatták a férfi ápolót, majd orvos szakértői bizottságokat hoztak létre, akik megvizsgálták mindazoknak a betegeknek a kórlapját, akiket valaha a lány ápolt. Ennek alapján feltételezhető volt, hogy F. Tímea több alkalommal is halált okozó vénás injekciókat adott be betegeinek. Ezután tartóztatták le a Fekete Angyalt. Első kihallgatásakor még több mint harminc páciens halálba küldéséről beszélt, de végül is csak tíz beteget tudott megnevezni. A tíz esetet ismét megvizsgálta egy bizottság, s a kórlapok alapján megállapították, hogy három betegnek közvetlenül és további hat betegnek közvetve okozta halálát az F. Tímea által beadott injekció. A rendőrség lezárta a vizsgálatot, és az ügyet átadták az ügyészségnek három ember ellen elköve- tett gyilkosság miatt. _______koós K OCCINTANAK AZ EGYEZSÉGRE. Együttműködési megállapodást írt alá tegnap délelőtt az egységes európai rendőrség, az Europol igazgatója, Jürgen Storbeck és Pintér Sándor belügyminiszter Budapesten. Ezzel a lépéssel Magyarország - Szlovénia és Lengyelország mellett - az első körben társult a nemzetközi szervezethez. A megállapodást Antoine Duquesne, a Belga Királyság belügyminisztere is ellátta kézjegyével. _________________________ FOTÓ: EUROPRESS/KALLUS GYÖRQY 2 001 . TV2 OKTÓBER 5., PÉNTEK - T E L E V í Z I Ó • M Ű S 0 R RTL KLUB ml m2 DUNA TV 6.00 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Milady 9.45 Hírmazsolák 10.10 Utazás gasztronómiában 10.40 Autó-motor 2001 11.05 Közvetlen ajánlat 12.10 Mi, magyarok 12.20 Marimar (118.) 12.50 Ursus bosszúja 14.45 Egyről a kettőre 15.15 Florida Lady 16.10 Sebzett szivek 16.40 Lucecita 17.30 Fiorella (165.) 18.05 Kapcsoltam Telefonos vetélkedő Vitray Tamással 18.30 Tények 19.00 Él a vonal-Sztárok célkeresztben 19.10 Most vagy soha! - Multimilliomos Jakupcsek Gabriella műsora 20.00 Vad angyal (argentin sorozat) 20.30 Négyéves a TV2! Születésnapi Dári- dó Lajcsival és vendégeivel Benne: Friss Uborka (szatirikus politikai és közéleti komédia) Közben: Kenósorsolás 22.35 Jó estét, Magyar- ország! 23.05 Star Trek - Ürszekerek (amerikai sci-fi, 1979) 1.10 Hálóvilág 2.15 Vers éjfél után 6.30 Reggeli 8.55 Joker 9.05 Recept Klub (ism.) 9.20 Tiltott szerelem (152.) 9.40 Sportvonal 9.45 Senora (82.) 10.35 Top Shop 11.30 Delelő Benne: Ünnepnaptár 12.25 Recept Klub 12.50 Joker 13.00 Híradó. Déli kiadás 13.15 Kavalkád (nemzetiségi műsor) 13.20 Helene és a fiúk (21.) 13.50 Babylon 5 (88.) j Az utolsó nap 14.35 Milagros (93.) 15.20 Joker 15.25 Híresek és gazdagok (263-264.) 16.20 Joker 16.25 Maria Mercedes (27-28.) 1715 Mónika Kibeszélő show 18.05 Találkozások Sztármagazin 18.30 Híradó. Esti kiadás 18.55 Legyen ön is milliomos! 19.25 Fókusz 19.55 Barátok közt 20.25 összeesküvés- elmélet (am. akciófilm) 22.55 Sportvonal 23.00 Híradó Késő esti kiadás 23.20 Igaz történetek A Lindbergh bébi elrablása (am, film) 1.30 Fókusz (ism.) 2.00 i Divatklip 6.42 Hajnali gondolatok 5.45 Agrárvilág 6.00 Ma reggel 6.30; 8.00 Körzeti híradók 8.30 Topmodell (180/25.) 9.05 Naprakész magazin 11.05 Dempsey és Makepeace 12.00 Híradó délben 12.10 Körzeti híradók 13.00 Körzeti magazinok 13.50 Néprajzi értékeink Rózsafüzér, titok 14.05 Trópusi hőség (25.) 15.05 Évgyűrűk 15.35 Kémjátékok (4/1.) 16.30 Marsu- pilami 17.00 Millenáris Teátrum 17.30 Sztárfilter 18.00 Híradó hatkor 18.10 Az olvasás éve (80/5.) 18.15 Esti mese 18.30 Ablak 19.30 Híradó este Sporthírek 20.05 A négy testőr (angol-fr. - spanyol kalandfilm) 21.50 így készül a Hídember 8 perc egy filmforgatásról 22.00 Híradó este 22.10 Aktuális 22.30 Théma 22.45 Hölgyválasz Beszélgetés Szulák Andreával 23.15 St. Pauli királya (6/2.) 0.55 Kárpáti krónika 1.05 Világhíradó 8.30 Panoráma 9.00 Iskola utca 10.00 T.I.R. (12/5.) 11.00 +1 (művészeti műsor) 12.05 Topmodell (3.) 12.30 Pillangósziget 13.00 Híradó délben 13.55 Sikkes 14.20 Őrjárat,... 14.50 EBES (3/3.) 15.15 Magyar Ház 16.45 Naprakész magazin 1735 Théma 17.50 TS - Női kézilabda 19.35 A milánói Scala szimfonikus zene karának hangversenye Budapest Kongr. Központ 21.35 Bilincstánc (kanadai film) 23.20 Záróra 0.20 Éjszakai telefon 1.55 Aktuális HBO 6.30 Az igazság napja 8.35 Börtönpalota 10.15 Egyenes beszéd 11.45 Wallace és Gromit Hollywoodban 12.40 író és hős 14.45 Hármasban szép az élet 16.20 E-mail az elnöknek 17.45 Jó barátok 18.05 Dr. Dolittle 19.30 Mozi! Mozi! Mozi! 20.00 Az utolsó cserkész 21.45 Pénzt és életet Magyar ATV 5.50 Nap-kelte. 15.50 Vendég: TV11. 16.50 Csúcs! 1740 Észnél légy! 18.00 Rendkívüli kiadás. 18.30 Nap-nyugta. 19.00 ATV-híradó. 19.30 Napnyugta. 20.00 Tükör. 20.30 Sajtóklub. 21,30 Bűntény. 22.00 ATV- híradó. 22.40 Tempó. 13.00 Muzsikus dinasztiák - A Sánta család 13.45 Hátszíj szövőszék 13.55 Amikor megmozdult a föld 14.50 Grúzia 15.35 „100 éve történt” 15.40 A család apraja- nagyja (12.) 16.55 Ötórai zene 17.00 Kalendárium 18.00 Hírek 18.05 Majomügyek 18.30 Mesefilmek 19.00 Híradó 19.30 Udvarház 20.00 A kék bicikli (6/1-2.) 21.30 Balogh „Csibe" Jenő: Üdvözlet Oscar- nak 21.45 Híradó 22.00 Gyilkossághoz öltözve (am. thriller) 23.50 Hírek. Vers SPEKTRUM 13.10 Állatlesen Francia- országban (2.) 13.40 A Seychelles-szigetek (4.) 14.15 Bábeli utazás (5.) 15.15 Új harc: globális béke 16.20 Tudomány és horogkereszt (1.) 17.20 Legendás szigetek 18.25 Európa vadvilága 19.30 Tengernyi titok (30.) 20.05 Pszichiátriai kórképek (6.) 20.35 A Ferrari-legenda N. GEOGRAPHIC 15.00 Vulkánok belsejében 15.30 A Titanic kincsei 16.00 Afrika 3. 1700 Vérszopó denevérek és pápaszemes medvék 17.30 Megfordulhat még a világ 25. 18.00 Szél és ár ellen 19.00 A tudomány határai 20.00 Átjáró Viasat3 14.40 Perla 15.25 Rajzfilmek 16.40 Jeannie, a házi szellem (am. vígj.) 17.10 Hazai pályán (155.) 1735 Starsky és Hutch (25.) 18.35 Star Trek (25.) 19.30 Egy rém rendes... (105.) 20.00 Stingers (ausztrál f.) 20.55 Ennivaló a csaj (am. vígjáték) 22.30 Egy rém rendes család (ismétlés) 23.00 Star Trek (ism.) 23.50 Tökéletes mozdulatok (am. erotikus film) Satelit 6.00 Nap mint nap 7.40 Celeste (134-135.) 9.20 Kék-tény (ism.) 10.00 Zajlik az élet 12.00 Nap mint nap 14.00 Stílusok 15.10 Mit szól hozzá? 16.10 Hang-fal (ism.) 17.00 Zajlik az élet (ism.) 19.00 Mese 19.05 A korzikai püspök (4/2.) 20.00 Esti Mérleg 20.20 Mit szól hozzá? 21.15 Utolsó lélegzetig (am. dráma) 22.55 Pár-beszéd 23.05 A hír igaz! (ism.) EUROSPORT 11.00 Vitorlásmagazin 11.30 Golftorna 12.30 Szuperverseny hétvége 13.00 Autóverseny-magazin 13.30 Tenisz Sanex WTA 16.00 Labdarúgó vb-selejtező 18.00 Labdarúgó-magazin 18.30 Snooker-bajnokság 20.30 Különleges sportok 22.30 Fia rali-vb _________SPORT1_________ 1 4.45 -Labdarúgás, spanyol bajnoki mérkőzés (ism.) 16.45 Labdarúgás, spanyol bajnoki összefoglaló (ism.) 1745 Jégkorong, NHL Philadelphia Flyers- Florida Panthers 19.45 Superbike, Brit bajnokság 20.15 Mezeket fel! (élő) 21.45 Ökölvívás A műsor és a kezdőd Időpont változtatásának jogát minden tévéadó fenntartja, s ezért lapunk felelősséget nem váflal. Bács-Klskun megye Ma északnyugat felől fokozatosan felszakadozik a felhőzet és kisüt a nap. Említésre méltó csapadék nem valószínű. Az észak- nyugati szél sokfelé megélénkül, olykor megerősödik. A hőmérséklet napközben 3-4 fokkal az átlag fölött, 20 fok körül alakul. Wcititti: Ä Hidegfronti hatás terheli szervezetünket. A keleti tájainkon nedves, / csúszós útszakaszok lehetnek. Hungária Biztosító Ül Mai időjárás Vízhőmérséktet kilátások Szombat 20° (^_3" A hidegfrontot követően lassan mindenütt csökken, felszakadozik a felhőzet. Tartósan borult részek főként a keleti tájainkon lesznek és ott eső, zápor is előfordul. A hőmérséklet csúcsértéke 17 és 22 fok között várható. Duna 13-17 °C Tisza 14-16 °C Balaton 17 °C Velencei-tó 17 °C Tisza-tó 15 °C Fekete-tenger 18-24 “C Adriai-tenger 20-23 °C Égei-tenger 22-24 °C Földközi-tenger 19-28 °C Vasárnap 22° Hétfő ». Ó Jó napot! OKTÓBER 5., PÉNTEK Névnap: Aurél Napkelte: 6 óra 48 perc Napnyugta: 18 óra 16 perc Holdkelte: 19 óra 52 perc Holdnyugta: 9 óra 30 perc VÍZÁLLÁS Tegnap a Duna Budapestnél 261 cm (apad), Bajánál 339 cm (apad), a Tisza Szolnoknál 258 cm (apad), Csongrádnál pedig 300 cm (apad) magas volt. Petőfi Népe Bács-Kiskun megyei napilap Kiadja: Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztők: Hámori Zoltán, Bán János Felelős kiadó: Gazsó László ügyvezető igazgató A kiadó és a kecskeméti szerkesztőség címe: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A Telefon: 76/518-200. Telefax: 76/481-434 Hirdetésfelvétel: Telefax: 76/481-386 Terjesztés: Telefax: 76/486-539 Helyi szerkesztőségek: Baja: Árpád tér 6. Tel./fax: 79/322-453; 79/426-371. Levélcím: 6501 Baja, Pf. 311. Hirdetésfelvétel, olvasószolgálat: 79/323-974. Bácsalmás: Szt. János u. 9. Tel./fax: 79/341-225. Kalocsa: Szent István u. 78. Tel./fax: 78/461-849. Kecel: Fő tér 1. Tel.: 78/321-211; Fax: 78/321-760. Kiskunfélegyháza: Mártírok útja 1. (bejárat a Kossuth utcán). Tel./fax: 76/463-274. Kiskunhalas: SziládyÁ. u. 5-7. Hirdetésfelvétel, olvasószolgálat: Tel./fax: 77/523-852; 77/523-853. Tel.: 77/525-670; 77/525-671. Kunszentmiklós: Bocskai u. 12. (Tasskertes) Tel./fax: 76/351-745. Tel.: 30/9859- 575. Tiszakécske: Béke út 142. Tel.: 76/441-578. Nagykőrös: Széchenyi tér 17. Tel.: 53/355-918. Kiskőrös: Árpád utca 2.Tel.: 78/413-643. Lapnyomda: COFINEC Szilády Nyomda Kft., 6000 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Felelős vezető: Boros Gábor ügyvezető igazgató. Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Népe terjesztőhálózata végzi. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatoK nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Axel Springer-Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kit., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál. Árusítja a DÉLHÍR Rt. Előfizetési díj: egy hónapra: 1.180 Ft, negyedévre: 3.540 Ft, fél évre: 7.080 Ft. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság a szerkesztőségi rendszerrel készült. ISSN 00133-235 x Kiadónk a tagja